4. fejezet

Aleksi elvörösödött, majd megvonta a vállát.

– Végül is már együtt lakunk egy ideje, úgyhogy ez benne volt a pakliban. Remélem, nem okozott maradandó lelki sérülést a látvány – veregette meg barátian Silja hátát.

A lány csak zavartan nevetett. Ha tudná, hogy majdnem leteperte… Enyhén megrázta a fejét.

– Öh, mit szólnátok hozzá, ha elmennénk valahova közösen? – vetette fel gyorsan az ötletet.

– Jó ötlet! Menjünk el berúgni! – indítványozta Aleksi lelkesen.

Silja megcsóválta a fejét.

– Te javíthatatlan vagy. Nem volt elég a tegnap esti berúgás? Különben is, még reggel van! Te alkoholista – kuncogott a lány.

– Nem emlékszem, milyen volt, úgyhogy jó lenne megismételni! És köszönöm a kedves bókot – nevetett fel a fiú.

– Részemről felejtős. Inkább menjünk ki a parkba vagy kirándulni.  

– Igaz! De akkor a pia mellé vigyünk egy zacskó szotyit is, és akkor az már nem minősül berúgásnak, hanem csak pikniknek!

– Idióta – bökte oldalba Silja a fiút. – És Lukasszal mi lesz? – Magában remélte, hogy nem fog a fiú velük tartani… Csak elrontaná a kirándulást, ahogy mindig.

– Majd ő akkor nem iszik… úgyis kell valaki, aki részegen hazahoz minket!

Végszóra Lukas is megjelent a konyhában, ahova időközben leértek.

– Felejtsétek el – jelentette ki megvetően, Silja legnagyobb megkönnyebbülésére. Bár sejtette, hogy esze ágában sem lesz a fiúnak elmenni velük.

– Kimozdulni viszont mindenképp jó lenne. – Lucy vágyakozva kipillantott az ablakon.

– De nem velük! – mordult fel a fiú, és hátrasimította vállig érő, fekete haját. Kék szeme fenyegetően villant.  

– Lukas, ugyan! Tényleg jó lenne egy kis családi kirándulás. A családommal és Lucyvel – mosolygott Aleksi vidáman.

Silja csalódottan felnyögött a „családom” szó hallatán. Igen, Aleksi az ő családja… Sohasem fog rá másként tekinteni, mint húgként, szóval jobb, ha ebbe beletörődik.

– Mit kapok érte cserébe? – fordult feléjük a fiú vigyorogva, és Lucyre tévedt a pillantása.

– Megihatod a vodka maradékát, amit tegnap este vettem. Ne mondd, hogy nem fair ajánlat!

– Nem igazán tetszik. – Lukas közben végig Lucyt bámulta. Siljának pedig az nem tetszett, ahogyan a fiú legjobb barátnőjét méregeti, akinek a jelekből ítélve kedvére volt a látvány. A lány a konyhapultnál pakolt, így ebből semmit sem vett észre.

– Akkor mi tetszene? – Aleksi pillantása követte az öccse tekintetét, így a hangjába némi csodálkozás vegyült.

– Még kitalálom – vonta meg a vállát Lukas, majd helyet foglalt az asztalnál. – Na, készül a kaja?

Lucy éppen a kenyeret szeletelte.

– Egy pilla… a francba! – szakadt ki belőle a kiáltás, mert nem figyelt eléggé, és a kés pengéje a kenyér helyett a mutatóujjába szaladt.

Lukas azon nyomban felpattant, és odalépett hozzá. A lány keze után nyúlt, megfogta, és megszemlélte a sérülést. Nem volt túl mély, de vérzett.

– Talán megmaradsz – mosolygott rá. – De nem árt kitisztítani. Gyere.

– Nem, semmi baj, csak egy karcolás… nem szükséges – hebegte Lucy zavartan.

Lukas azonban nem tűrt ellentmondást, és a fürdőszobába vezette a lányt. Közepes méretű helyiség volt, a sarokkádon tusfürdők garmada sorakozott, és a vörös, csempézett falat üvegmatricák díszítették. Előszedett a falra szerelt szekrényből Betadine-t és ragtapaszt, majd ismét megfogta a lány csuklóját, és leöntötte a vörös színű folyadékkal. Gyors mozdulattal bekötözte, és a művelet után ránézett a lányra.

– Köszönöm – mosolygott rá Lucy félszegen, majd a tekintete egy pillanatra a csuklójára rebbent – Lukas még mindig nem eresztette el.

– Nem tesz semmit – engedte el lassan a fiú a lányt, és véletlenül végighúzta az ujjait a lány csuklóján, ahogy elvette a kezét.

Lucy úgy érezte, mintha Lukas érintése nyomán áramütés érte volna, és hosszú pillanatokig csak némán meredt a fiú szemébe. Hihetetlenül gyönyörűnek találta a jeges kék íriszét, és rajta keresztül Lukas lelkébe akart látni. Amióta Finnországba jött tanulni, végig szemmel tartotta a fiút, azt találgatva, milyen ember is ő, de egyszer sem volt mersze odalépni hozzá és beszélgetést kezdeményezni. Csoporttársak voltak ugyan, de még nem maradtak sohasem kettesben a tegnap estét leszámítva.  

– Nincs kedvem elmenni kirándulni – nézett félre Lukas, és leült a kád szélére.

– Miért?

– Mert én… – harapott bele a fiú az ajkába, és tördelni kezdte a kezét.

Lucy meglepődött, még sohasem látta őt ilyennek.

– Mert te?

– Én azt reméltem, hogy kettesben maradunk – vallotta be a fiú nehézkesen, mintha a fogát húznák.  

A lány érezte, hogy fülig elpirul. Ő is gondolt hasonló dolgokra, de nem merte remélni, hogy Lukast is vonzza a társasága. Aztán gondolatban le is szidta magát. Nem, nem szabad ebbe beleélnie magát! Hiszen az is lehetséges, hogy Lukas csak ezért akar vele maradni, hogy ne kelljen Siljával és Aleksivel lennie. Lucy tudott a legendás utálatról, ami a fiú és mostohanővére között dúlt, és látta is, hogy Lukas legtöbbször kerülte a társaságukat.

– Mihez lenne kedved? – kérdezte óvatosan.

Lukas el sem merte hinni, hogy a lány nem ellenkezik, sőt, visszakérdez. Egy kicsit megnőtt az önbizalma, és felnézett a lányra-türkiz találkozott a háborgó tenger kékjével.

– Nekem mindegy. 

Lucy is leült mellé a kád peremére.

– Nekem igazából bármi megfelel, csak nem akarok megint egyedül maradni.

– Nem fogsz – vágta rá Lukas, és egy futó pillanatra összeért a kézfejük. – Azt nem hagyom – suttogta. Szívverése szinte azonnal gyorsabbra váltott, és kissé zavarban érezte magát. Soha nem volt egy barátja sem, és aki közeledett felé, csak azért, hogy kihasználja. Épp ezért nem engedett senkit közel magához, mivel nem akart újabb csalódást. Nem értette a viselkedését – mióta érdeklik őt mások?! Mégis, ez a lány… Más volt, mint a többiek. Ő nem ítélte el, sőt, kedves volt vele. Vele. Ez sehogyan sem fért a fejébe. Senki sem volt vele kedves. És ha ez csapda? Ha a lány azért viselkedik így vele, mert ki akarja használni? Csakúgy, mint mások… Ahogy erre gondolt, összeszorult a szíve. Korábbi önbizalma kezdett elpárologni.

– Még meg sem köszöntem, hogy tegnap este befogadtál.

– Tettelek volna ki az utcára? Egyébként pedig amúgy sem tudtam aludni, szóval örültem, hogy van társaságom. Különben egész éjjel csak feküdtem volna az ágyamban, a plafont bámulva…

– Hogyhogy nem bírsz aludni? Valami baj van? – Lucy lágyan megérintette a fiú kézfejét. A fiú összerezzent az érintéstől, de nem húzta el a kezét. Képtelen volt rá. Kezdett számára kellemetlenné válni a szituáció, egyre kevésbé értette a helyzetet és önmagát.

– Azt leszámítva, hogy rohadtul magányos vagyok, és egész nap a bátyám önimádását kell hallgatnom, tényleg, semmi! – bukott ki a fiúból, és ahogy kimondta, rögtön elszégyellte magát. Nem azért, amit mondott, hanem azért, mert kiadta magát. Kiadta a legbelsőbb érzéseit, és ettől úgy érezte magát, mint egy sérült katona, akitől elvették a fegyvereit és a ruháját. Meztelenül és megszégyenítve állt a lány előtt, és ezt nem bírta elviselni. Legszívesebben ordított volna kínjában. A lány egy pillanatra megszorította az ujjait, amitől csak még dühösebb lett.

– Én itt leszek, ha szükséged lenne valakire.

– Szánalomból, mi?! – pattant fel a fiú, és izzó tekintettel meredt a lányra. – Hát kösz, de nem kérek belőle! – viharzott ki fürdőből, és a szobájába sietett. Kisebb volt, mint Aleksié, és ő sem tartott rendet benne, bátyjához hasonlóan. Körülbelül ugyanúgy volt berendezve, mint a testvérének, bár neki az ágya egyszemélyes volt, és vele szemben az elektromos zongorája kapott helyet. A fal mellett a ruhásszekrénye állt tárva-nyitva, és a könyves szekrényében padlótól plafonig sorakoztak a könyvek. A fala nagy részét neki is poszterek tették ki. Jól becsapta maga után az ajtót, és beleütött a falba. Hogy is lehetett ilyen ostoba? Hogy gondolhatta egy percig is, hogy számít valakinek?! A lány is bizonyára csak ártani akar neki. Hisz mi mást is akarna tőle? Ő Silja legjobb barátnője, Siljáé, aki köztudottan gyűlöli őt. Jobb, ha távol tartja magát az ellenség barátjától. Különben is, Lucy túl csinos… Mit akarna egy ilyen szép – ráadásul amerikai – lány tőle?! Tőle, az égimeszelő, betegesen sápadt, csontsovány fiútól?! Ugyan, ki tudna rá férfiként nézni? Nevetséges… Majd pont Lucy! 

Keserűen felnevetett, és ledobta magát az ágyára. Röhej…

Lucy megkövülten meredt utána, és egy pillanatra nem kapott levegőt. Lukas reakciója váratlanul érte, ugyanakkor számíthatott volna rá. Sejtette, hogy a fiúval sohasem foglalkozott igazán senki. Erőt vett magán, majd követte és bekopogott a szobája ajtaján.

– Hagyj békén! – szólt ki a fiú ingerülten.

– Csak beszélgetni szeretnék. 

– Beszélgess az idióta bátyámmal és a kiéhezett húgommal! Most pedig hagyj – kapcsolta be a fiú a zenét, és maxra felhangosította.

Lucy bánatosan felsóhajtott, majd remegő kézzel benyitott a szobába. A magnóhoz lépdelt, és lejjebb vette a hangerőt, hogy ne kelljen túlüvöltenie a zenét.

– Meg szeretnélek ismerni. Úgy viszont nem fog menni, ha máris eltaszítasz magadtól.

– Miért akarnál megismerni engem? Pont engem? Eddig senki nem akart megismerni – szorult ökölbe a fiú keze.

– Kíváncsi vagyok rád. Egy éve itt lakom, de olyan vagy, mint egy fantom. Sohasem beszéltünk, alig láttalak, csak Facebookon linkeltél néha pár számot, de azok alapján úgy gondolom, hogy hasonló az érdeklődésünk. Legalábbis a zenében mindenképp, és szeretném kideríteni, hogy ez mással kapcsolatban is így van-e.

– Hagyj engem békén, jó?! Most pedig tűnés a szobámból! – mutatott Lukas az ajtóra, és ellentmondást nem tűrően nézett a lányra.

Lucy utolsó próbálkozásként megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézett.

– Tudod, hogy a többi más fiú minek lát? Egy különc, stréber, amerikai libának. Ők tegnap este csak azért eresztettek volna be, hogy aztán kihasználjanak. Köszönöm, de az ilyenekből nem kérek – suttogta ridegen, majd felegyenesedett. – Ha mégis keresnél, akkor Silja szobájában leszek – tette hozzá némiképp lemondóan, majd eleget tett a fiú kérésének és elhagyta a helyiséget. Benyitott barátnője rezidenciájába, ahol nagyon szeretett tartózkodni, mert egyedien és otthonosan volt berendezve. Leült a sebtében bevetett galériaágy alá, egy színes babzsák-fotelra, amibe belesüppedt. Mellette, jobbra egy fafogas húzódott. Nyakláncok függtek le róla; az egyik, kőből készült medált ő adta neki. Meleg levegő áramlott be az ablakokon keresztül, és megrebbentette a sötétkék színű függönyt. Lucy szétnézett a szobában, és megállapította, mennyivel meghittebb, mint az ő kuckója. Talán a falon helyet kapó mozis-és egyéb plakátok miatt, talán a tény miatt, hogy ez Silja számára nem ideiglenes lakóhely. Szomorúan felsóhajtott, közben reménykedett abban, hogy a fiú utánamegy. Amikor kopogtatás hangja ütötte meg fülét, összerezzent, és előrébb araszolt.

– Szabad – mondta, amire Silja lépett be hozzá.

– Hogy döntöttetek a túrával kapcsolatban?

Lucy egykedvűen meredt maga elé. Immáron ő maga sem tudta, mit akar, és mit kellene tennie. Titkon még mindig abban bízott, hogy Lukas jobb belátásra tér, de erre egyre kevesebb reális esélyt látott. Komolyan itt akar szenvedni egész nap, amikor elmehetne kirándulni? Másfelől viszont, ha Lukas mégiscsak megkeresné, ámde ő elmenne velük, azzal saját magának rúgna öngólt. A fiú azok után végképp nem hinné el, hogy szánalomnál többet érez iránta.

– Nem tudom… – motyogta.

– Mi történt? Összevesztetek?

– Nem érdekes. – Lucy némiképp összeszedte magát, így egy árnyalattal hihetőbbnek tűnt a mondandója. A meggyőzőtől azonban még így is távol állt.

– Mondd, mi bánt! Nekem nyugodtan elmondhatod, hisz tudod, legjobb barátok vagyunk – ölelte át a lány Lucyt.

– Azt hiszi, én is csak álszentségből vagyok vele kedves. 

– Ne is törődj vele… Az a srác úgy hülye, ahogy van – legyintett Silja. – Tudod, mit? – csillant fel a szeme.

– Igen? – Lucyt mindenesetre nem nyugtatták meg Silja szavai. Lukas előző este teljesen másképp viselkedett vele. A fiú vigasztalni próbálta, amikor rázuhant a magánya, és a maga módján kedves volt. Szöges ellentéte annak, aki az imént elzavarta. Lucy nem akart ebbe beletörődni. Látta a fiú emberibb énjét, és a napvilágra akarta hozni, annak ellenére, hogy a küzdelem meglehetősen reménytelennek tűnt.

– Elmehetnénk bulizni valahova. Csak mi ketten. Mit szólsz? Felejtsük el a hülye pasikat! –  Igen, lehet ez lesz a legjobb. Ideje túllépni Aleksin, és egy új fiú után nézni… Bár eddig nem vált be egyszer sem a módszere, de leginkább azért, mert az első pár randi után megijedt és visszahátrált.

– Bulizni? – kérdezett vissza a barátnője. – Tudod, hogy ki nem állhatom a szórakozóhelyeket. Nekem nem szórakozás, hogy vonaglok arra a zenének nevezett hangzavarra.

– Akkor csak beülni valahova, iszogatni kicsit… Nem is muszáj berúgni sem. Valami nyugis kávézóba, mit szólsz? – Silja tudta, hogy barátnője nem rajong a bulikért, és személy szerint ő is jobban kedvelte a csendesebb helyeket.

– A kávézó már jobb lenne – biccentett bizonytalanul Lucy.

– Megbeszéltük!

Ekkor Aleksi nyitott be a szobába.

– Csajok, mehetünk! Csak előbb pakoljon valaki szendvicseket, különben éhen fogunk halni! – Lendületesen meglóbálta a kezében tartott hátizsákot.

– És mi lesz Lukasszal? – kérdezte meg Lucy.

Aleksi megvonta széles vállát.

– Bekopogtam hozzá, de szerintem nem hallotta. Megint maximum hangerőn bömböltet valami death metalt.

– Én szerintem maradok vele – sütötte le a szemét a lány.

– Ne, már, Lucy, nem érdemli meg! Gyere velünk, naa!

Lucy a fejét rázta.

– Menjetek csak, én majd elfoglalom magamat valahogy.

– Nehogy kettesben maradj ezzel az elmebeteggel! Kés-és fegyvergyűjteménye van – aggódott Silja a barátnőjéért.

A lány tekintete a bekötözött ujjára rebbent, és megrázta a fejét.

– Nem fog bántani. Amúgy pedig láttam az összes kését tegnap este, szóval tudok róla.

– Megmutatta neked a késeit?! – hűlt el Silja.

– Igen, még az este. Megemlítettem neki, hogy apa is gyűjti őket – felelte Lucy halálos nyugalommal.

– Menj haza. Most – közölte Silja ellentmondást nem tűrően. Lukas igencsak labilis természetű volt, nem lehetett kiszámítani. Ugyan nem rendelkezett olyan kidolgozott izomzattal, mint Aleksi, de Lucy annyira törékeny volt…

– Nyugi! Nem fog bántani – ismételte meg a lány. – Különben pedig tudod, hogy hetes kung-fus vagyok. Tanultam pár fogást, mit kell tennem, ha késsel támadnak rám. Nem vagyok védtelen.

– Ne akard kiprovokálni, jó? Inkább gyere velünk! – Silja nem akarta elhinni barátnőjét. Hova tűnt az az aranyos Lucy?

– Lukas nem százas, jobb, ha békén hagyod – állt mellé Aleksi is. – Pláne, ha ilyen hangulatban van.

– Ti ezt nem értitek – sóhajtott fel Lucy. – Tegnap nagyon rendes volt, és… tudom, hogy az is ő volt! Muszáj, hogy legyen egy emberi énje is!

– Csak azt ne mondd, hogy belezúgtál! – állt össze Silja fejében. Ó, ne, csak ezt ne… Pontosan tudta, milyen érzés nem a megfelelő emberbe szerelmesnek lenni. Ő sokkal inkább Filippel tudta elképzelni Lucyt, mert a lány is ugyanolyan álmodozó volt, mint a fiú. Na de Lukas…! Álmában sem gondolta volna, hogy legjobb barátnőjének pont a fogadott öccse fog tetszeni. 

– Ezt már megbeszéltük délután. – A lány védekezően összefonta a karját a mellkasa előtt.

– Csak azt mondtad, szép a szeme.

– És szeretném megismerni.

– Hát jó… De én szóltam előre! – figyelmeztette Silja a lányt. Nem akarta, hogy bármi baja essen, de belátta: Lucy hajthatatlan.

– Tudom, és köszönöm, de nem lesz semmi baj – válaszolta Lucy még mindig töretlen nyugalommal és magabiztossággal. Silja bizonytalanul nézett rá, és megölelte.

– Vigyázz magadra! – köszönt el tőle, és kilépett az ajtón fogadott bátyjával együtt. Máskor örült volna, ha kettesben elmennek kirándulni, de most túlzottan is aggódott a lányért. Remélte, Lukas nem fogja bántani legjobb barátnőjét… 

  

Következő fejezet