2015. 05. 30.

21. fejezet

Aleksi a szekrényében turkált, és eltűnődve meredt az egyik kockás ingre. Silja aznap estére házavató retrópartyt szervezett, és a fiú előre látta, hogyan fogják ropni a nyolcvanas-kilencvenes évek slágereire. Szeretett volna az alkalomhoz illően öltözni, hogy ezzel is kedvére tegyen a lánynak. Ez az ing talán kellően témába vágó… Felhúzta, és utána felpréselt magára egy szűkszárú, térdénél és combjánál szakadt nadrágot. Haját feltupírozta, ahogy a nyolcvanas évek glam-rock bandáinak a tagjai. Egy kék kendővel szorította hátra hosszú haját. A piros kockás ingét kitűzőkkel díszítette és félig kigombolva hagyta.
 – Mi van, már bohócot csinálsz magadból miatta? – Lukas ingerült hangja szólította meg, amire felnézett. Öccse a szobaajtóban állt, szokásos gyászosfekete szerelésében.
– Inkább megadom a módját – vágott vissza Aleksi kapásból. – Én legalább tudok bulizni! – Ez talán alattomosabb volt a kelleténél, de elhatározta, hogy ma jókedve lesz. Abba pedig nem fértek bele Lukas kritizáló megjegyzései.
– Úgy nézel ki, mint egy díszbuzi – füstölgött Lukas fintorogva. Bátyja elengedte a füle mellett a kritikát.
– A te stílusérzéked meg a barlangi bányászbéka segge alatt van három méterrel! Egyáltalán minek jössz, ha ennyire semmi kedved?
– Miatta… – nézett félre Lukas és lehajtotta a fejét. Aleksi ettől elszomorodott. Lucy neki és Siljának is elmondta, hogy mi a helyzet, hogy haza kell mennie. Nagyon sajnálta, hiszen igazán megkedvelte a lányt. Lukas pedig a szokásosnál is jobban begubózott, bár nem sokat volt otthon, mert Lucyvel töltötte szinte minden idejét. Addig, amíg lehet… Sajnálta öccsét igazság szerint, el sem merte képzelni, mit élhet át most. Ha a lány elmegy… előre félt tőle, milyen őrültségeket fog a fiú elkövetni.
– Vissza fog jönni hozzád – próbálta vigasztalni, bár maga is érezte, hogy a szavai meglehetősen vérszegények.
Lukas nem szólt erre semmit, csak felhorkantott, majd kivonult a szobából. Aleksi felsóhajtott. Együtt érzett Lukasszal, de nem tudott vele mit kezdeni, hiszen folyton csak visszautasította a közeledését. De ő még mindig töretlenül reménykedett abban, hogy Lukas neki is megnyílik. Vagy ha nem is, de kedvesebb lesz vele.
Kisvártatva autódudálás hangja hallatszott – megérkeztek Jannék. Lementek Lukasszal együtt, beszálltak az autóba, ahol már mindenki ott volt, még Filip is. A fiú a szokásosnál is hallgatagabb volt, bár nem is tudtak volna érdemben társalogni, mert ordított a Korpiklaani az autóban. Nemrég összeültek közösen megbeszélni ezt az egészet, és a fiú őszintén gratulált és sok boldogságot kívánt nekik. Semmi rossz érzés nem volt benne, pedig Aleksi tartott attól, hogy neheztelni fog rá. Ő ellenkező esetben lehet, hogy berágott volna… Meglehetősen birtokló-típus volt, és nem bírta elfogadni, ha valami vagy valaki nem lehet az övé. Épp emiatt becsülte és tisztelte úgy Filipet.
– Ki kér inni? – nyújtott Ejno Aleksiék felé egy vodkásüveget. – Mi már alapoztunk!
– Ugye a sofőr nem? – vette át a fiú, és belekóstolt az italba.
– Csak nem megijedtél? – Jann szélesen elvigyorodott a volán mögött.
– Nem, Ejno nem hagyott, nem bízik a képességeimben…
– Élete első bölcs döntése – nevetett fel Aleksi, majd az autó bekanyarodott Siljáék házához.
A lány az ajtóban várta őket, és izgatott arca arról árulkodott, hogy már alig várta, hogy megérkezzenek. Nitta az egyik barátnőjénél aludt, szóval övék volt az egész ház. Aleksi előre látta, hogy másnapra minden romokban fog állni, ahogyan magukat ismerte.
– Bocs, kupi van bent, még nem laktuk be a házat – magyarázkodott Silja, amikor bementek mindannyian az épületbe. A nappaliban foglaltak helyet, két fehér kanapén. A fal mellett dobozok sorakoztak, és nem volt túl sok bútor bent. A csillár helyén huzal állt ki a falból, szőnyeg sehol. A berendezés jelenleg mindössze ennyiből állt, mert még nem vették meg a bútorokat. Aleksi Silja mellé ült, és rögtön átkarolta a vállát. A mozdulat automatikusan és természetesen jött, a lány pedig szinte azonnal közelebb csusszant hozzá. Aleksi elégedetten nyugtázta, hogy ő is pöttyös ruhát húzott a buli tiszteletére, így már ketten viselték magukon a nyolcvanas évek divatját.
– Ez rend ahhoz képest, hogy nálunk otthon mi van – jegyezte meg Ejno nevetve. – Na, és hol marad a pia és a zene?
– Máris hozom! – kelt fel Silja, majd kisvártatva felharsant a Captain Jack. Mindenki nevetésben tört ki, és Aleksi rögtön elkezdte kántálni a szövegét. Silja meghozta az italokat, és az asztalra tette. Közben Aleksiék is kipakoltak az asztalra, mert ők is bőven hoztak alkoholt. 
– Most kössünk fogadást, ki végzi elsőnek a detoxban! – indítványozta Jann. – És aki eltalálja, azt úgy leitatjuk, hogy ő lesz a következő!
– Szerintem te leszel az első – röhögött Silja, majd felbontotta az első sörét és beleivott. Aleksi követte példáját. Jó bulinak néznek elébe, az már egyszer biztos!

A többiek beszélgetni kezdtek, ő viszont azon kapta magát, hogy egyre kevésbé bír koncentrálni. Gondolatban Silját csókolta és ölelte és egyéb, piszkos dolgokat művelt vele… Engedett a belső késztetésének, és a lány derekát átkarolva közelebb húzta őt magához. Ezt szinte azonnal megbánta, mert csak kellemetlenebbé vált tőle a helyzet. De már nem bírta tovább. Orrát édes illat csapta meg – Silja új parfümöt használt, és szinte teljesen elkábította őt. Vajon a csókja is ilyen édes? Megrázta a fejét. Nem. Türtőztetnie kell magát itt, a haverjai előtt! Bár szívesebben lett volna kettesben a lánnyal… Ruha nélkül… Az ágyukban.
A helyzet percről percre kínzóbb lett, főleg, amikor Silja futólag a combjára tette a kezét. Csak pár másodpercre, de ő rögtön továbbment gondolatban. És még csak nem is ivott… Mi lesz akkor, ha berúg? Hogy fogja tudni visszafogni magát részegen, ha már most se megy neki…? Ez így elviselhetetlen… A söréért nyúlt. Hátha a jeges ital lehűti… átmenetileg persze, de addig is kitalálhat valamit… mégsem teperheti le a lányt, mint valami primitív ösztönlény! Bár legszívesebben ezt tette volna. Ivott egy kortyot és kirázta a hideg.
– Mit szólnátok, ha kipróbálnánk a szaunát? – vetette fel Silja az ötletet, amire mindenki hangos ujjongásban tört ki. – Akkor ezt egy igennek veszem – nevetett fel a lány, majd felállt. Aleksi is nyomban felugrott.
– Segítek beizzítani – ajánlotta fel kapásból. Ölni tudott volna némi kettesben töltött időért…
– Beizzítani, mi? Jó szöveg! – vigyorgott kajánul Ejno.
– Gumit vigyetek! – kontrázott rá Jann.
– Már van nálam! – nevetett Aleksi, amire Silja reflexből vállon ütötte.
– Te pöcs – fonta keresztbe a karját sértődötten.
– Jól van, na, csak szívatunk! – ment a fiú a háta mögé és jól megszorongatta. Arcát az arcának dörgölte, és cuppanósan megpuszilta. Silja felkuncogott.
– Na, gyere – bontakozott ki a karjai közül, majd elindult a szauna felé. A kis faépület előtt megállt, majd Aleksi felé fordult. – Szerinted ki fog elsőként berúgni? 
– Ejno már most eléggé be van állva… A kérdés inkább az, marad-e valaki józan – kacagott fel a fiú, és akaratlanul is közelebb lépett a lányhoz. Silja szeme kikerekedett és hátrébb lépett. Valószínűleg meglepődött a közeledésén.
– Aleksi…? – suttogta a szemébe pillantva. Istenem, annyira szép… Miért nem tudatosult eddig benne? Mindegy is… az számít, hogy most már…
– Igen? – Vissza kellett fognia magát, hogy ne szorítsa oda a testével a falnak. Nem vagy ösztönlény, hagyj neki teret! Silja megrázta a fejét, majd kinyitotta az ajtót és belépett a még hűvös szaunába. Aleksi rögtön utánament.
– Miben tudok segíteni? – ajánlkozott, a kelleténél talán lelkesebben. A francba is, állj le! Hiába, nem tehetett róla, ezt váltotta ki belőle a lány közelsége. Vajon a lány is így érez…? Elvégre szerelmes belé…
– Nem kell, majd én elintézem – hárította el Silja, majd feltérdelt a priccsre, ahol a törölközők sorakoztak és elkezdte őket kiteregetni. Így Aleksinek igencsak jó rálátása nyílt formás fenekére. Milyen lehetne belemarkolni? Áhh, fogd már vissza magadat!
– Nehogy már te csinálj mindent! – Erőt vett magán, és oldalra pillantott.
– Mondom, nem kell, köszi – szállt le Silja a priccsről. A fáskosárhoz ment és felvette, majd a kis kályha felé indult. A kosárban levő hasábokat beletette a kályhába, majd begyújtotta. Miután végzett, megfordult és az ajtó irányába lépdelt. A fiú eddig bírta – a nyomába szegődött, és amikor a lány megállt, átkarolta a derekát és magához húzta.
– Hiányoztál – jelentette ki egyszerűen.
– Te is nekem… – suttogta Silja némi fáziskéséssel, és átkulcsolta a nyakát. Aleksi ajka kiszáradt, ahogy a lányt bűvölte a tekintetével és szinte itta magába a látványát. Gyönyörűnek találta a lányt. A nagy, mandulavágású szeme, a szabályos orra, a telt ajkai… hosszú, vékony nyaka, és a kulcscsontjának az íve… Nem merte tovább folytatni. Még a végén tényleg leteperi…
– Jobban örültem volna, ha csak engem hívsz meg… – Közel hajolt hozzá, és úgy érezte, Silja illata valósággal orrba vágja. Ezt akarta végig, kettesben maradni vele. Folyamatosan a meg nem történt csók járt a fejében, amit vagy százszor végigpörgetett az agyában. Persze tovább is ment gondolatban, ahogyan most is. Meg aztán igen régóta nem volt már nővel… De nem érte volna be akárkivel. Neki csak az az egy bizonyos kellett. Vágyott Siljára, ahogyan még soha senkire. De ez több volt puszta vágynál. Érzett még valamit, ami homályos volt, kusza és furcsa. Maga is meglepődött, de ilyen vágyat még senki sem szított benne korábban.
– Egy házavató partyn sok ember dukál! De leszünk még úgyis sokat kettesben… – A lány felsóhajtott, majd a mellkasához bújt.  
– Én most akarok… – dörmögte Aleksi birtoklóan, és a hátát kezdte simogatni. Nagyon ki volt éhezve a lányra, minden idegszálával kívánta őt. Egyre nehezebben bírta visszafogni magát… Igencsak felajzott állapotban volt, és átkozta magát, hogy szűk nadrágot húzott. De ha tovább folytatják, hamarosan úgyis letépi magáról…
– Még lehetünk egy kicsit együtt… Csak hamarosan vissza kell térnünk, nehogy azt higgyék, hogy…
– Hát hadd higgyék, és hadd irigykedjenek! – A fiú meg akarta őt csókolni, de csak a feje búbjára tudott puszit adni. Ő mindenesetre annak örült volna, ha az efféle találgatásoknak valóságalapja is lenne. Silja ekkor felnézett rá, arca olyan vörös volt, akár az inge. Aleksit rögtön elbűvölte, nagyon kívánatosnak találta a lányt. Meg akarta ízlelni az ajkait.
– Ez nem lenne helyes…
– Miért ne lenne az? Randizgatunk, nem? Belefér… – hajolt hozzá közelebb.
– Lehet, hogy te lefeküdtél eddig a barátnőiddel három-négy randi után, de amíg nem tudod, pontosan mit akarsz tőlem, addig… – fordította el a fejét a lány. – Nézd, én elmondani se bírom, mennyire kívánlak, de…
– Pontosan tudom, mit akarok. Téged – jelentette ki Aleksi egyszerűen, és érezte, hogy nő benne a türelmetlenség. Egyszerű a képlet – mindketten őrülten vágynak a másikra. Akkor mire fel ez az időhúzás?
– A vágy nem egyenlő a szerelemmel… Én azt akarom, hogy azért tedd meg, mert te is azt érzed irántam, amit én. Ne pedig pillanatnyi felindulásból…
Pillanatnyi? Hahh… már egy jó ideje foglalkoztatta ez a gondolatmenet! Szinte azóta, amióta Silja bevallotta, mit érez iránta. Sőt, már előtte is voltak hasonló gondolatai, amik miatt szégyellte magát. De az utóbbi időben szabadjára engedte őket, talán túlzottan is… Valóra akarta váltani őket.
– Érzek… egészen sok mindent – mormogta a fiú, és beletúrt a hajába. Hogy lehetnek valakinek ilyen selymes tincsei? A lány lesütötte a szemét, majd újra felnézett rá gyönyörű, zöld szemével. Elakadt a lélegzete, és a hatása alá került teljesen. Igaz, nem tudta pontosan, mit érez, de azt igen, hogy ilyet még sohasem tapasztalt senkinél. Erős kötelékek fűzték a lányhoz, és nem akarta soha többé elereszteni.
– Mit…?
– Bonyolult… – Képtelen lett volna szavakba önteni. Csak azt érezte, hogy a szíve hevesen ver, a vére pedig forr, és nem csak azért, mert a szauna levegője egyre melegebb lett. – De azt hiszem, nem tűrném, ha most valaki mással lennél itt ugyanígy. – Mit nem tűrné… Egyenesen tombolna, magán kívül lenne dühében! Már a puszta gondolattól is harag gyúlt benne.
– Birtokló-üzemmód? – kacagott fel Silja zavartan, és a fiú füle mögé tűrte az egyik kiszabadult tincset. 
– Bizony, az enyém maradsz örökre! – kacagott fel Aleksi, és végigsimított a lány arcán. Ez a puha bőr… Órákig tudta volna a lányt kényeztetni… Eddig erre nem igazán érzett vágyat a többi barátnőjénél, de Siljával minden… más volt. Sokkal intenzívebb. Jobb. Semelyik barátnőjének nem tárulkozott ki ennyire, egyikőjükkel sem volt száz százalékosan önmaga. De a lánnyal kiteljesedett, előtte az igazi énjét mutatta. Vele úgy érezte, hogy igazán önmaga lehet. A többi lány vagy komolytalannak, vagy túl könnyelműnek találta, de Silja… ha így is vélekedett róla, elfogadta. Ő pedig nem akarta elengedni ezek után soha többé.
– Ó, jaj, mi lesz velem…
– Kínok kínjai közt fogsz kegyelemért könyörögni! – ígérte a fiú gonosz mosollyal, de csillogó szeme elvette a fenyegetés élét. Lassan még közelebb hajolt hozzá, arcán érezte a lány forró leheletét. Legszívesebben azonnal lecsapott volna az ajkára, de visszafogta magát. Még. De már a határait feszegette a lány…
– Aleksi, ez… – suttogta Silja az ajkai közé, de nem húzta el a fejét.
– Csak egyetlen indokot mondj, miért ne tegyem meg… – mormolta, lágyan hozzáérintve az ajkát a lányéhoz.
Azonnal forróság öntötte el, és még azokat a kicseszett pillangókat is érezte a gyomrában… Még sohasem érezte, azt hitte, ez csak valami nyálas baromság… Silja meglepetten felnyögött, és átkulcsolta a nyakát. Hallgatását a fiú beleegyezésnek vette, és betört a nyelve a lány ajkai közé. Lágyan kezdeményezett, de amikor Silja viszonozta, sokkal szenvedélyesebbé vált. Egyszerűen nem bírta már tovább, észveszejtően akarta őt, testileg és lelkileg, mindenhogyan… Silja testével teljesen nekifeszült, és közben a haját simogatta. Aleksit ez még jobban feltüzelte, és szorosan ölelte magához a lányt. Nem akarta, hogy véget érjen a pillanat, csak őt akarta ölelni és csókolni… Már légszomjjal küszködött, és a meleg is fojtogatta… jó lenne levenni az inget, és úgy folytatni… elkezdte kigombolni a ruhadarabot, de az ajkát nem szakította el a lányétól. Silja azonban váratlanul elhúzta a fejét, és a már fedetlen mellkasára tette a kezét. Finoman eltolta magától és lesütötte a szemét. Látszott rajta, hogy össze van zavarodva.
– Ne… – suttogta. A fiúnak hatalmas önuralmába telt, hogy egy újabb csók helyett rákérdezzen:
– Miért ne?
– Azt ígérted… lépésekben fogunk haladni… – nyöszörögte a lány és egyre hátrébb lépett tőle.
Aleksi csalódottan felsóhajtott. Valóban. Bár ő benne lett volna abban, hogy felhúzzák a hétmérföldes csizmát, és nagyobb léptekre váltsanak… de Silja ezek szerint nem. Roppant türelmesnek kell maradnia… Ami sajnos sohasem volt az erőssége.
– És számodra mi lenne a megfelelő következő lépés?
– Nem az, hogy nekem esel a szaunában, miközben a többiek várnak vissza minket… – ült le Silja az egyik priccsre.
– Nekem esel? Ez azért elég erős… mintha te nem élvezted volna – jegyezte meg Aleksi duzzogva. Ne állítsa be teljesen egyoldalúnak a dolgot!
– De, igen… Már mondtam, nagyon akarlak… évek óta. Ugyanakkor nem szeretném, ha elhamarkodottan beleugranál ebbe az egészbe. 
– Hiszen meggondoltam! – Máskülönben abba sem egyezett volna bele, hogy randizgassanak!
– Igen, tudom… Egy álmom vált valóra, csak… tudom, hogy ennyi idő alatt nem lehet ezt feldolgozni. Hisz évekig testvérekként nevelkedtünk, és te úgy néztél rám, mint a kishúgodra.
– Aztán tudatosult bennem, hogy milyen szexi a kishúgom… – Aleksi felnevetett, de a lány komoly arcát látva végül visszavett. – Nyilván, nekem is furcsa, de úgy gondolom, hogy menni fog az átállás. – És kinek ne menne, ha egy ilyen okos és gyönyörű lányról van szó? Silja elpirult a bóktól és a szemébe nézett.
– Köszönöm, nagyon boldoggá teszel azzal, hogy így látod… De addig, amíg nem álltál át, addig nem biztos, hogy…
– Pedig ez segítene az átállásban… – Aleksi felsóhajtott. Ebben a pillanatban úgy érezte, mintha kettejük közül Siljának lenne nehezebb megszoknia az új helyzetet.
– Mire gondolsz? – nézett fel rá Silja. Egy apró kis mosoly ült a szája sarkában, mint aki pontosan tudja. A fiú felbátorodott a reakcióján, leült mellé és átkarolta a derekát.
– Azt hiszem, tudod, mire gondolok – mosolygott rá bíztatóan. Igazság szerint élvezte is a kínzó érzés ellenére a helyzetet. Most neki kell megküzdenie a lányért.
– Nézd, én is akarom, csak… – sütötte le a szemét a lány.
– Csak? – Aleksi az álla alá nyúlt, és finoman, de határozottan kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
A lány félénken felpillantott rá, és enyhén megrázta a fejét. Nem felelt semmit, csak bámult bele a szemébe. El azonban nem húzódott tőle, bár amikor hozzáért, összerezzent.
– Csak nem neked furcsa az átállás? – tette fel a fiú a korábbi kérdést, és lágyan végigsimított az arcán. Remélte, kellő kitartással meg fog törni a jég.
– Basszus, Aleksi, ezt most ugye nem komolyan kérded?! Tudod, mit csinálnék most veled a legszívesebben?! – csattant fel Silja hangosan.
– Hát tedd meg! – pillantott rá a fiú kihívóan.
Hmm, vajon mik járhatnak a lány fejében, milyen perverz gondolatok…? Már előre izgalomba jött – vagyis még jobban, mert gyakorlatilag azóta állt vigyázban, amióta átkarolta Silja vállát a nappaliban…
– Szeretnéd, mi?
Igen! Teperj le, kötözz ki egy törölközővel, és lovagolj meg! Nem, ezt így mégsem mondhatja ki…
– Rettenetesen kíváncsi vagyok – felelte végül, és még közelebb húzta magához a lányt.
– Hmm… Inkább elmondom szóban, mit tennék veled. – Silja huncut pillantást vetett rá, és Aleksi már ettől készen volt. Kicsinálja őt ez a lány…
– Ne csigázz!
– Először is levenném rólad az összes ruhát… – Silja keze a mellkasára siklott, és végigsimított rajta. A fiú felszisszent és bekapta az alsó ajkát. A pattanásig feszültek az idegei a nadrágjával együtt. Jó lenne lerántani magáról.
– Aztán? – kacsintott rá, és továbbgombolta az ingjét. Amúgy is egyre melegebb lett idebenn…
Nem kerülte el a figyelmét, hogy Silja végigköveti minden mozdulatát, és vágyakozva nézi őt. Hamarosan végzett az utolsó gombbal is, és kibújt a ruhadarabból.  
– Aztán leteperlek és kikötözlek…
– Hát tessék, tedd meg! – Aleksi nyomban a kezébe nyomta az inget. Silja átvette tőle, majd gonoszul elvigyorodott.
– Miután kikötöztelek, végigcsókolom a testedet, és…
– És…? – A fiú lélegzete elakadt, és minden egyes mozzanatot elképzelt, amit mondott neki a lány. Sohasem indította be így senki, pusztán a szavaival. 
– …és mielőtt elmennél, itthagylak téged. – Silja tartott egy kis hatásszünetet, majd felkacagott.
– Ó, milyen kegyetlen! – A fiú eltúlzott drámaisággal a szívéhez kapott, és előszedte a legártatlanabb kiskutyaszemeit. – Hát képes lennél ilyet tenni velem? Te domina.
– Minden további nélkül! – nevetett tovább Silja, majd hangja komolyabbra váltott. – És te… mit tennél velem…? – nyelt egyet és közben egyre csak a felsőtestét bűvölte. 
– Azt hiszem, hasonlót… csak én nem hagynálak itt! – A fiú az utolsó szavakkal magához rántotta őt. – Nincs az a pénz…
A lány édesen hozzábújt és átkarolta a derekát. 
– És… utána? – kérdezte cérnavékony hangon, habozva, mint aki nem akarta ezt megkérdezni.
– Utána? – kérdezett vissza Aleksi, és szélesen elvigyorodott. – Mit szeretnél, mit csináljak veled? – Tekintete nyomban a lány ajkára tévedt.
– Mit tennél…?
A fiú elkezdte az oldalát simogatni.
– Semmi olyat, ami ellenedre lenne. – Abból kiindulva, hogy Silja elmondása szerint ő is őrülten vágyik rá…
– Én is szeretném, csak… nem most és nem itt.
– Pedig szerintem ez a hely eléggé romanti… – kezdte Aleksi, de a mondatot kopogtatás szakította félbe.
– Dugtok, vagy jöttök már? – szűrődött be kintről Jann hangja. – Remélem, igen, mert kisebb vagyont tettem arra, hogy épp keféltek!
Aleksi bosszankodva felmordult. A legjobbkor! Ha tovább fűzi Silját, lehet, hogy már most az övé lehetett volna…
– Baszd meg! – üvöltött ki a haverjának, majd csalódottan eleresztette a lányt. Persze ettől még feladni nem fogja! Igazi türelemjáték lesz ez az este… 


Vélemények:

2015. 05. 26.

I will find you

Sziasztok!

Rettenetesen sajnáljuk a késést, szörnyen ég a képünk, hogy ilyen sokat várattunk titeket, mi sem így terveztük... De sajnos Maievnek elég sok vizsgája volt, és még lesz is kilencedikéig, de most már nyugisabb a helyzet, szóval tudunk végre írni. A 21. fejezet is készül, de addig is szeretnék megosztani veletek egy novellát, amelyet Filipről írtam. Ez nem lesz benne a történetben, de úgy vettük észre, hogy kedvelitek őt, és mi is nagyon megszerettük a karakterét. Ez egyszerűen kikívánkozott belőlem, mert rettenetesen hiányzott már a sztori és a szereplők. De egyedül nem akartam folytatni a főszálat, így született ez a kis szösszenet. Kérlek, ne haragudjatok ránk, ez most egy nehéz időszak volt számunkra, de rengeteget gondoltunk a történetre, és agyaltunk, mi legyen a folytatásban. Köszönjük a türelmeteket, és reméljük, nem csalódtatok bennünk. :( 

Luna



"No matter where you go
I will find you
If it takes a long long time
No matter where you go
I will find you
If it takes a thousand years"



Egy hónap telt el Filip balesete óta, és a fiú keze szépen gyógyult a lelkével együtt. Teljesen lemondott Siljáról, elfogadta, hogy ő nem szerelmes belé. Talán egy másik, párhuzamos világban lehetne közös jövőjük, de a Sors valamiért nem őket szánta egymásnak. Ő hitt abban, hogy mindennek megvan a maga oka, és nem véletlenül alakultak a dolgok úgy, ahogy. Rá valaki más vár. Nem volt még sohasem barátnője, mert eddig az összes lány, aki felé közeledett, elutasította. De utólag nem bánta. Ő az igazit kereste, és ezek szerint nem ők voltak azok. Azonkívül úgy vélte, ha találkozni fog élete szerelmével, tudni fogja, hogy ő az. Ezt egyedül Siljánál érezte, de mint utólag kiderült, sajnos tévesen. Vele el tudta képzelni a jövőjét, hisz a lány nem elég, hogy okos és lelkileg érett volt, még vonzó is. Nem ezt tartotta szem előtt, a belső értékek sokkalta fontosabbak voltak számára, de fejlett esztétikai érzéke miatt szerette a szép dolgokat, legyen szó bármiről. Képes volt teljesen elérzékenyülni egy melankolikusabb dallamtól, és olykor órákon át mást sem csinált, csak ült a szobájában és álmodozott. Emellett szeretett verseket is írni és történeteket kitalálni. De legjobban zenélni. Csellón és gitáron is játszott kiskora óta, és már-már megszállottan rajongott a hangszerekért és a zenéért.
Tudta magáról, hogy reménytelenül romantikus, ezt barátai is nem egyszer dörgölték az orra alá, jóllehet nem egészen ezekkel a szavakkal. Ejno nyálas kis köcsögnek titulálta, miután elmondta neki, hogyan vélekedik a nőkről. Filip helytelenítette barátja léha életvitelét, és hogy úgy cserélgeti a nőket, akár más a ruhát. Ő nem tudott volna így élni. A nők nem tárgyak, akiket használat után eldobhat az ember. Képtelen lenne szeretni egy olyan nőt, aki rögtön a lábai elé veti magát. Ugyan meglehetősen ki volt éhezve, hiszen még sohasem élvezte a test örömeit, de legjobban nem erre vágyott. Arra vágyott, hogy megossza valakivel a legbensőbb gondolatait, érzéseit. Rengeteg minden kavargott benne, amiket át akart adni annak, akit a legjobban szeret. Egy olyasvalaki mellett tudta elképzelni magát, aki részt vesz az életében, és megérti az ő elvont gondolkodását. Akivel érzik egymás rezdüléseit, és akivel szabadon szárnyalhat. Egyszóval egy okos, érzékeny, művészlelkű hölgyre áhítozott. Valahol mélyen belül tudta, hogy magasak az elvárásai, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy csak egy ilyen nő mellett lenne boldog. Úgy érezte, ha leadna az igényeiből, azzal magát is lealacsonyítaná. Ehhez pedig túl büszke és önérzetes volt. Hiszen ő pontosan ugyanazt meg tudja adni, amit elvár. Nem kellett neki se több, se kevesebb.
Az ember szereti magát egy egyedi hópehelynek gondolni, és egyedi is mindenki a maga módján. De ő úgy vélte, attól még, hogy ennyire kilóg a sorból, vannak mások is, akik úgy gondolkoznak, mint ő. Kell, hogy legyenek. Inkább hal meg magányosan, minthogy olyannal élje le életét, aki nem felel meg számára és ő se neki. Huszonnégy éven keresztül méltósággal viselte az egyedüllétet, de már kezdett elege lenni belőle. Olykor már-már azt kívánta, bárcsak ki tudna bújni a bőréből. Úgy érezte, rossz korba született, és úgy tekintett magára, akár egy időutazóra. Nem találta a helyét, hiába voltak barátai. Szerette őket, és jól megértette magát velük, de valami… hiányzott. Nosztalgiával gondolt a régmúlt időkre, holott nem élt akkor, de tudta, hogy ott érezné legjobban magát. Nem véletlenül beszélt úgy, ahogy. Nem megjátszásból, hanem azért, mert így jöttek a szavak a szájára. Nemesi családból származott, és belénevelték ezt a fajta mentalitást. Ezenkívül nagyszülei sokat meséltek neki a régi időkről. Egyszerűen imádta a történeteiket hallgatni. Lelki szemei előtt megelevenedtek a bálok, a krinolinos ruhák, a fogadások, és azt kívánta, bárcsak ő is a részese lehetett volna. Persze manapság már mit sem ér a rang. Hiába volt a tizenkilencedik században kastélyuk hatalmas birtokkal, ma már minden az enyészetévé vált. Az akkori rendszer szerint ő most gróf lenne. Így meg csak egy különc, álmodozó férfi, aki még mindig hisz az igaz szerelemben.
Ilyen és ezekhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejében, és nem bírt elaludni tőlük. Hajnali egy felé járhatott az idő, és lassan másfél órája álmatlanul forgolódott az ágyában. Vajon mit csinál az ő másik fele? Ő sem tud elaludni? Miken töprenghet? Elképzelte maga elé, és akaratlanul is kinyúlt a kezével. Ujjait összezárta, és arra gondolt, most itt van vele és fogja a kezét. Jóleső érzés öntötte el, és keserűen elmosolyodott. Tudta, hogy ez csak illúzió, és ezért apró fájdalom hasított lelkébe. A fülébe dugta a fülhallgatót, és elindította az I will found you című számot. Meg fogja találni.  

~~*~~

Újabb hónap telt egy magányosan, és kezdett egyre jobban kétségbeesni. Már-már fizikai fájdalmat okozott neki az elszigeteltség, főleg, mert a barátai sem értek rá vele találkozni. A zene és a könyvek voltak társai, illetve macskája, Kissa. Gyönyörű, vörös jószág volt, és a menhelyről fogadta örökbe fél éve. Az ágyán durmolt békésen, és valószínűleg álmodhatott valamiről, mert karmait ki-behúzogatta. Filip elmosolyodott, és kedve támadt megvakargatni a füle tövét, de tartott attól, hogy felébreszti. Igen késő volt, hajnali fél kettő, de ő nem bírt elaludni. Mostanában egyszerűen nem jött álom a szemére. Kavarogtak benne a gondolatok, akár egy tomboló vihar, és le akarta valahogyan vezetni a lelkében dúló háborút. A csellójára pillantott, ami a tölgyfaasztala mellett állt. A hangszeren keresztül tökéletesen ki tudta fejezni érzéseit, de jelen pillanatban mindenki aludt. Nem akarta felébreszteni szüleit, ugyanakkor égető szüksége volt arra, hogy kiadja magából keserűségét és fájdalmát.
Így hát felkelt az ágyból, majd a ruhásszekrényéhez lépett és jó melegen felöltözött. Két pulóvert is húzott magára, hiszen november lévén igencsak hideg volt kint. Megfogta a csellóját, és kint, az előszobában felvette magárára a bőr, kézzel készített cipőjét és a kalapját. Az utóbbit csak megszokásból, hiszen nem sokat melegített. Egy hosszú kabátot is magára kanyarított, nyakába csíkos sálat kötött. A tengerpart felé vette irányát, ami tőlük nem messze terült el. Senki nem járt lent a parton ilyenkor, és amikor megcsapta a tenger metsző és sós illata, megnyugodott némileg a lelke. Leült az egyik padra a sziklákon, és maga elé támasztotta a hangszert. Maga felé fordította a kezét, és végighúzta a hegeken az ujjait. Élete végéig fogja viselni felelőtlensége nyomait. De legalább képes újra zenélni.
A hullámok fel-felcsaptak a kövekre, és egy ideig némán nézte a tajtékzó vizet. A Hold fényesen ragyogott, és a csillagok élesen kirajzolódtak feje fölött. Volt valami a levegőben. Valami, ami felborzolta minden egyes idegszálát. A változás szele. A szellő belekapott félhosszú, göndör tincseibe, ami lassan a vállát verte. Megfogta a vonót, és a csellóra illesztette. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az érzései vezessék a kezét. Átadta magát a lelkét átjáró keserűségnek és végtelen magánynak, amely a játéka révén távozott belőle. Érezte, hogy kezd megkönnyebbülni. A lassú és szomorú dallam élettel és reménnyel telt meg. A cselló húrjai együtt rezdültek és egybefonódtak lelke húrjaival. A vonó egy eszköz, amely előhívja a hangokat, de nem pusztán eszköz. A hiányzó láncszem, a közvetítő. Rajta keresztül ömlöttek a húrokra az érzései. A szomorúság helyét öröm vette át, és egy másik, különös érzés. Mintha figyelné őt valaki. Felpillantott, és ekkor meglátta Őt.

Ő volt az. Tudta. Érezte.

Az idő megfagyott, lélegzete elállt, és egy pillanatra meghalt belül. Meghalt benne régi énje, hogy aztán hamvaiból feltámadjon. Újult erővel tért vissza, és keze megállt a mozdulatban. Ez a pillanat örökre Filip agyába égett. Csak nézett a teremtésre kikerekedett szemmel, elnyílt ajakkal, mint aki életében nem látott nőnemű lényt. Ember volt egyáltalán…? Mivel sötétség honolt, nem tudta jól kivenni a vonásait, de egyszerűen… Érezte őt. Erre nincs jobb szó. Becsukta majd újra kinyitotta szemét, hogy meggyőződjön róla, ez a valóság. Az alak még mindig ott állt előtte. Hát nem álmodik. Tudta, hogy meg kéne szólalnia, de mit mondjon? Mit kell ilyenkor mondani? 
Te vagy az? – Végül csupán ennyit kérdezett.
A lány nem felelt, csak nézett rá megbabonázva. Tekintetük összekapcsolódott, és Filip kinyújtotta felé a kezét, mint akkor egy hónapja. Megtalálta!
Szíve vad örömtáncot járt mellkasában, és legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy megölelje.
– Ne haragudj, de… ismerjük egymást? – szólalt meg a lány végtelennek tűnő idő múlva és közelebb lépett hozzá.
Filip nyelve hegyén volt a válasz. Igen, ismerjük. Ismerjük egymást az álmainkból, az elsuttogott szavakból.
Még nem.
– Hogyan…? – indult el felé a lány, amire felgyorsult a szívverése.
Így jobban is szemügyre tudta venni, és amit látott, igencsak elnyerte tetszését. A lány magas volt és nőies idomú. Egyenes, rézvörös haja ráomlott a mellére. Térdig érő, fekete kabátot és hosszúszárú, barna bakancsot viselt. Fején kalap díszelgett, akárcsak neki. Báj és kellem lengte be, és valamiféle különös eleganciát árasztott magából. Tartózkodva, lassan lépdelt felé, és amikor közel ért hozzá, szégyenlősen lehajtotta a fejét.
– Bocsáss meg, hogy megzavartalak.
– Ne bánd – mosolygott rá melegen Filip. Hónapok óta először mosolygott szívből jövően, de ez a lány egyszerűen ezt váltotta ki belőle. – Mi szél hozott erre eme késői órán?
– Nem bírtam elaludni, és lejöttem a partra. Gyakran járok ide esténként, te is? Csak mert még nem láttalak itt. – Filip látta a lányon, hogy izgul és zavarban van, ami rögtön elbűvölte. Édesnek találta a reakcióját.
– Nem mondhatni. Bár a barátaimmal le szoktunk ide járni olykor – nézett a lány szemébe, amire ismét elakadt a lélegzete. Még soha életében nem látott ilyen gyönyörű és kifejező szemeket. Nagyok voltak és kerekdedek, íriszét a kék és a zöld árnyalataiban játszó minták hálózták be. Élénken és okosan csillogtak, tekintetéből magas fokú érzékenység és intelligencia sugárzott. Órákig tudta volna bámulni őket. A lány arca kerek volt és szabályos, orra vékony és egyenes. Hozzá akart érni puhának tűnő bőréhez, meg akarta ízlelni ajkait. A karjába vonni és soha el nem engedni. Csodálattal bámult rá, és intett neki, hogy üljön le mellé. A lány eleget tett a néma kérésnek.
– Engedd meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Filip Koskela.
– Az én nevem Ada Mattila – ejtette a lány az ölébe a kezét, és lenézett. Haja arcába hullt, amire Filip keze önkéntelenül is mozdult, hogy kisimítsa a tincseket. De észbekapott és keze megállt a mozdulatban. Sohasem volt közvetlen ember, de úgy érezte, mintha a lányt már ezer éve ismerné. Nem tudott semmit róla, de mégis… valami ellenállhatatlanul vonzotta hozzá. Az, amit most érzett, nem volt racionális, ezt ő is tudta.
– Szép név – biccentett. Szép, akárcsak te.
– Köszönöm – nézett fel rá Ada. – Olyan gyönyörűen játszottál! Teljesen lenyűgözött, egyszerűen… – A lány szeme lelkesen csillogott, és arca kipirult, miközben beszélt.
– Oh… Köszönöm. Nagyon örülök, hogy ennyire elnyerte tetszésedet.
– Még senkit nem hallottam így zenélni… Igazán értesz hozzá, és ez a dallam… Mit játszottál?
– Magam se tudom, csak úgy jött. Megszólított a Zene Angyala.
– Te vagy a Fantom? – Ahogy ezt kérdezte a lány, Filip szívét melegség öntötte el. Az Operaház fantomja volt a kedvenc darabja, és sokszor úgy érezte magát, akár a Fantom.
– Mondhatjuk így is. – És megtaláltam az én Christine-met.
– Csak neked nincs eldeformálódva az arcod – kuncogott Ada. Szívfájdítóan gyönyörű volt így. – Mióta zenélsz?
– Körülbelül hat éves korom óta. A zene az én életem – jelentette ki, és ez így is volt gyakorlatilag. Kiskora óta játszott hangszereken, ez volt a legkedvesebb tevékenysége.
– Én is zenélek, bár még kezdő vagyok. Én zongorán pötyögök egy kicsit. Szoktál is fellépni valahol? – biccentette Ada oldalra a fejét, és a szemébe nézett.
– Már voltak fellépéseim, igen, két hét múlva fogok fellépni legközelebb Helsinkiben. Ha szeretnéd, tudok neked szerezni ingyenjegyet.
– Azt… megköszönném – pirult el a lány. – És ne haragudj, hogy feltartottalak.
– Ugyan, dehogy tartottál fel! Ne is gondolj ilyenekre. Inkább örülök, hogy van közönségem.
– Játszanál még…? Olyan jó volt hallgatni… – kérlelte félénken a lány, amire Filip arcán mosoly terült el. Sohasem volt még ilyen boldog.
– Neked bármikor… – suttogta a fiú, majd ismét a kezébe fogta a vonót, és belekezdett egy újabb dallamba. Ezt nem ő találta ki, Apocalypticától a Romance című dalt játszotta le, mintegy jelzésképpen, bár nem tudhatta, hogy Ada ismeri-e a számot. Igaz, egy csellóval nem hangzott olyan jól, mint a felvételeken, de amikor felnézett a lányra a dal végeztével, elmúlt minden kétsége. Ada gyönyörű szeme csillogott, arca teljesen ellágyult, látszott rajta, hogy teljesen a zene hatása alá került. Valósággal ragyogott, ahogyan Filip is. Túlcsordult lelkében a boldogság, ami arra ösztönözte, hogy Ada keze után nyúljon. Ahogy hozzáért, úgy érezte, mint akibe belecsapott a villám. Minden idegszála megborzongott tőle, és halkan felsóhajtott.
– Istenem… – hunyta le a szemét a lány. – Nem tudom, ki vagy te, nem tudok semmit rólad, de úgy érzem, mintha már ezer éve ismernélek…
Filip szívverése megállt egy pillanatra, ahogy ezt mondta, hogy aztán kétszeres erővel és sebességgel kezdjen el verni. Ilyen nincs…
– Én is pontosan ugyanígy érzek – simított végig Ada kézfején hosszú ujjaival. Az a bársonyos bőr, az a finom kéz… Teljesen megbabonázta őt a lány. Soha, senki nem váltott ki belőle ilyen hatást, még Silja sem. Azt hitte, szerelmes belé, és talán az is volt… De az, amit iránta érzett, csak egy gyenge fuvallat volt ehhez képest. Most valóságos tűzvihar dúlt lelkében. Azt hitte, ilyen csak legfeljebb könyvekben és filmvásznon létezik, de most a saját bőrén tapasztalta.
– Komolyan…?
– Talán nyálasan fog hangzani, de… úgy érzem, rád találtam. Pontosabban te rám. – Érezte, hogy lehet, ezzel messzire megy, hisz alig pár szót váltottak egymással. De nem érdekelte. Egyszerűen ez tűnt most a világ legtermészetesebb dolgának.
– Ez ugye nem egy álom…?
– Ha az, én azt kívánom, ne érjen véget soha. Nincsenek véletlenek. Nekünk találkoznunk kellett.
– Valami idevezetett. Napok óta nem tudok elaludni, és lejöttem a partra. Aztán meghallottam ezt a dallamot, és megláttalak… Úgy éreztem, ide kell jönnöm.
– Jól tetted – húzta el lassan a kezét Filip a lányéról, mert nem akarta, hogy visszariadjon a közeledésétől. Bár úgy tűnt, nincs ellenére. – Szeretnéd, hogy játsszak még?
– Igen, nagyon szívesen hallgatlak – húzta fel a lány a lábát a padra, és átkarolta a térdét.
Filip lehunyta a szemét, és a vonót a húrokra illesztette. Ismét hagyta, hogy a kezét az érzései vezessék. Fogalma se volt, mennyi időn keresztül játszott, csak a zene és a lány létezett számára. Elmerült az őt átjáró érzelmek kavalkádjában, amelyek valósággal kirobbantak belőle és a hangszeren át távoztak. Fékezhetetlen szenvedéllyel tépte, nyúzta a húrokat; csodálkozott, hogy nem adják meg magukat. Vad öröm járta át, mint mindig, akárhányszor csak játszott, és még valami, amit a lány váltott ki belőle. Valósággal extázisba került. Lelke túlcsordult a gyönyörtől, és amikor úgy érezte, ezt már nem bírja tovább, keze megállt a mozdulatban. A dallam elhalt, és csend nehezedett rájuk, amelyet csak a tenger morajlása és a hangos zihálása tört meg. Akár ha futott volna egy maratont. Kezét combjára támasztotta, és lehajtotta a fejét, így göndör tincsei arcába hulltak. Levegőért kapkodott, és ekkor valami nedves hullt kézfejére. Csodálkozva az arcához nyúlt. Sután letörölte mutatóujjával könnyeit, majd felnézett a lányra.
Elakadt a lélegzete.
Ada szemében szintén könnycseppek ültek, és olyan átszellemülten bűvölte őt a tekintetével, hogy teljesen meghatódott. Iszonyú jólesett neki, hogy ennyire a hatása alá került a lány a zenéjétől.
– Ez… ez csodálatos volt – suttogta Ada jó félpercnyi idő elteltével.
– Oh... Mit is mondhatnék. Köszönöm.  
– Ez a dallam, ez a szenvedély, ez a… – rázta meg a fejét. – Ki vagy te? – nézett bele mélyen a szemébe. Filip viszonozta a pillantását és ismét kihagyott egy pillanatra a szívverése.
– Egy torz akkord az isteni szimfóniában, a tőr és a seb, melybe a tőr csap.
– Charles Baudelaire – tátogta maga elé a lány megkövülten.
– Való igaz. Tőle származik ez az idézet. Nem hittem volna, hogy lesz olyasvalaki, aki felismeri. Hát mégis. – Tényleg te vagy az.
– A kedvenc költőm.
– Ahogyan nekem is. Most mondjam azt, hogy nem lepődöm meg…?
A lány felkuncogott, majd egy aprót ásított.
– Álmos a kisasszony?
– Egy picit – mosolygott rá szelíden. – Köszönöm az élményt. – A lány futólag megszorította a kezét, majd felállt. Filip követte példáját.
– Hazakísérlek – ajánlotta fel, majd elindultak.
Egész úton a költészetről, zenéről és a szépirodalomról értekeztek, hevesen gesztikulálva. Nagyon beleélték magukat, Filip még senkivel nem beszélgetett el ilyen jól. Végre egy olyan lány, akivel ezekről is tud társalogni! Új távlatok nyíltak meg előtte, lelke szárnyalt. A föld fölött lebegett három méterrel boldogságában, és azt kívánta, bár sohase érne véget az éjszaka. Fájdalmasan rövid idő múlva megérkeztek a lány házához, aki nem messze lakott tőle. Hogyhogy nem látta még, ha itt él…? Persze az is lehet, hogy nemrég költöztek ide… Feltette neki a kérdést, és kiderült, hogy a lány csupán két hónapja él itt a szüleivel együtt. Eljött az elválás pillanata.
– Látjuk még egymást…? – fordult vele szembe Ada. A házuk ajtaja előtt álltak, az utcai lámpák narancssárgás fényt vontak rájuk.
– Ahányszor csak szeretnéd. Ha gondolod, holnap is találkozhatunk, meghívlak egy teára, amennyiben szereted a teát és nincs ellenedre a társaságom.
– A tea a kedvenc italom, és szívesen találkozom veled – mosolygott rá a lány.
Filip szíve a torkában dobogott Ada válaszától és közelebb lépett hozzá. Az ajkára tévedt a pillantása, de gyorsan feljebb siklott a tekintete. Nem. Nem szabad, hogy engedjen a kísértésnek. Még csak pár órája ismerik egymást… Tolakodó lenne. Ennek ellenére úriemberhez nem méltó gondolatok kavarogtak a fejében, amiket betudott annak, hogy még senki nem volt rá ilyen hatással. De azt nem bírta megállni, hogy ne simítson végig a lány arcán. Istenem, olyan puha… Felsóhajtott.
Ada lehunyta a szemét, és Filip érezte, hogy felforrósodik a lány bőre könnyed érintése alatt. Ezek szerint ő sem közömbös iránta. Ujjai az arcáról lassan a hajába siklottak a füle fölött, majd még egyet lépett felé.
– Legyen gyönyörű éjszakád! – köszönt el tőle, majd elvette a kezét, hogy aztán a lányé után nyúljon. Kézcsókot lehelt fölé, majd úriemberesen meghajolt. Sarkon fordult, hogy távozzon, ám ekkor a lány finoman megragadta a karját és visszahúzta. Még mielőtt bármiféle gondolat szikrája átfuthatott volna az agyán, Ada az ajkához hajolt és sután, kissé félszegen megpuszilta. Futó, ugyanakkor olyan forró érintés volt, hogy Filip rögtön lángba borult tőle.
– Már az van – kuncogott fel a lány huncut mosollyal, majd belépett az ajtón.
Filip dermedten állt egy darabig, alig bírta felfogni, hogy ez vele történik. Majd sarkon fordult, és hazafelé vette irányát.
Egy biztos: még sohasem volt ilyen gyönyörű estéje, és erre emlékezni fog, amíg csak él. 

Vélemények: