2015. 06. 30.

25. fejezet

Filip Siljáék albérletétől nem messze lakott egy kertes házban. A szülei elváltak, így a fiú az édesanyjával élt kettesben. Siljáék már messziről kiszúrták úti céljukat, ugyanis az épület inkább emlékeztetett egy kisebb palotára, mint egy egyszerű házra. A falakon borostyánindák futottak felfelé, és a bejáratnál színes virágágyások fogadták az érkezőket. Silja még sohasem járt Filipéknél, de nem lepődött meg azon, hogy ilyen helyen él. Mintha már mondta is volna, hogy az ősei nemesek voltak. Ez megmagyarázza némiképp a fiú régies modorát. Becsöngettek hozzájuk, és Filip rögtön ajtót nyitott nekik. Látogatásuk tiszteletére elegáns, egyetlen apró gyűrődés nélküli inget, és szövetnadrágot húzott magára.
– Üdvözöllek titeket, barátaim! Fáradjatok beljebb.
– Köszönjük a szívélyes fogadtatást, barátom! – Aleksi szélesen elvigyorodott, és belépett a házba, Silja pedig követte. A lány elsőnek egy antik fogast pillantott meg, és beljebb érve még több régies tárgy fogadta. Olyan érzése támadt, mintha ház helyett múzeumban járna.
– Igazán szép helyen élsz – dicsérte meg a lány. Ekkor megjelent Filip macskája, és barátságosan dorombolva üdvözölte őket. Silja nyomban lehajolt és megsimogatta.
– Csinos a kislány. Jól áll neki a vörös – szemrevételezte Aleksi is az állatot, amire a macska rápillantott borostyánsárga szemével és rányávogott. – Ó, és még meg is köszönte a bókot! Igazán jól nevelt.
– A szexi, vörös macska, mi? – viccelődött Silja.
– Pardon, kisasszony, lemaradtam valamiről? – mosolygott rájuk kedélyesen Filip.
– Aleksi a macskádra gerjed. – Silja gonoszul a fiúra sandított, aki nyelvet öltött rá.
– Ugyan! Nekem a feketék jobban bejönnek – érintette meg futólag a lány egyik tincsét.
– Már mindent értek – kacagott fel Filip, majd a szobájába vezette őket. A macska is jött velük, és rátelepedett rögtön a fiú egyszemélyes, kék kockás pléddel leterített ágyára. Filip szobája tágas volt és rendezett; pontosan illett a személyiségéhez. Bútorai egy múzeumban is megállták volna a helyüket.
– Ugye nem hívod rám a rendőrséget, ha valami antikvitást véletlenül összetörök? – Aleksi körbepillantott, és alig mert leülni az ágyra, a macska mellé. Megsimogatta a bundáját, amire a jószág hevesen dorombolni kezdett. Silja mellette foglalt helyet, Filip pedig velük szemben, a bőr forgósszékén.
– Ne aggódj, nem teszek ilyet. Egyébként is, csak a zongorám értékes eme tárgyak közül.
– Nem értek hozzá, de szemre elég csinos – hagyta helyben Aleksi. – Bár mi elsősorban gitározni jöttünk.
– Máris, máris! – Filip előszedte a vörös Ibanezét, és a kezébe vette pár kottával együtt. – Ahogy látjátok, így kell fogni helyesen. Kinek a kezébe adhatom?
– Nekem! – ajánlkozott Aleksi, és óvatosan átvette tőle a hangszert.

– Attól tartok, rosszul fogod. A combodra fektesd, és a húrlábra tedd a csuklód, mert így nem kap megfelelő támasztékot a kezed. 
– Ezt lehetne még egyszer… érthetőbben? Hova teszem a csuklómat? – A fiú változtatott a fogásán, de újdonsült tanítómestere így is elégedetlen maradt.
– Ide – mutatta meg Filip. – Itt pedig az első gyakorlat – adta oda neki a fiú a kottát. – Mint látjátok, hat sorból áll egy gitártab, ami megfelel a gitár hat húrjának. A vastagabbtól fölfelé a húrok nevei: e, a, d, g, h, e. A kottában az alsó vonal az alsó „e”-t, tehát a legvastagabb húrt jelöli. Eddig megvan?
– Eddig oké – bólintott Aleksi.
– Ebben a kottában az első hang az „a kettes”. Tehát megkeresed az „a” húrt, szóval felülről a másodikat, és fentről lefelé leszámolod a második bundot, aztán lefogod. Ennél a gyakorlatnál le-föl kell pengetni, tehát ha most fentről kezded a pengetést, a következő hangnál lefelé kell. Próbáld meg, és próbáld magadtól kitalálni, mi a második hang, majd lejátszani! Ha az segít, írd a kotta fölé a hangokat. Ne aggódj, később rögzülni fog, de kezdetekben nehéz egyszerre ennyi dologra koncentrálni.
– Aha. – A fiú kissé segélykérően pillantott Siljára, de amikor a lány bátorítóan biccentett, igyekezett követni Filip utasításait. Próbálta lefogni az említett húrt, de ujjai nem bizonyultak kellően hajlékonynak, így a soron következőt nem érte már el. – Ez nehéz! – Próbaképp megpendítette a gitárt, amely olyan váratlanul szólalt meg, hogy a macska rémülten felugrott mellőle.
– Semmi gond, az ujjaid még nincsenek hozzászokva, kell egy kis idő, amíg berögzül. – Filip az ölébe vette a megrémült állatot, és lágyan simogatni kezdte a bundáját.
– Hát jó… – Aleksi tovább kísérletezett, bár a gitárból előcsalt hangok cseppet sem hasonlítottak a kotta dallamára. – Próbáld meg te is! – adta tovább Siljának a hangszert.
– Ezt nem gondolod komolyan… Na jó, de nem ér röhögni! – Silja a kezébe vette a hangszert, és megpróbálta követni Filip utasításait. A hangszer nagyon természetellenesen állt a kezében, és majd’ kitört az ujja, amikor az „a kettőről” az „a négyre” ugrott vele.
– Igazán ügyesek vagytok, azt kell, hogy mondjam! Bemutatnám szívesen a dallamot, úgy talán könnyebb lenne, de sajnos nem működnek még megfelelően az ujjaim.
– Köszönjük a dicséretet! – Silja kislányosan elmosolyodott, Aleksi pedig a homlokára csapott.
– Milyen tahó vagyok! Meg sem kérdeztem, hogy van a kezed? – Filip sérült kezét még mindig kötés fedte, ami kevés jót sejtetett.
– Már sokkal jobb a helyzet, már nem fáj annyira, de még rajta kell hagyni a kötést egy darabig. Holnap fogják kicserélni.
– Ó, szegény! Remélem, mihamarabb meggyógyul.
– Én is remélem, már rendkívül hiányzik a zenélés és a festés.
– Épülj is fel, haver! Ha bandát alapítunk, te leszel az egyik gitáros! – Aleksi bátorítóan vállon veregette Filipet. – Meg te készíted majd az albumborítókat. Szükségünk lesz rád!
– Nem mintha így, barátként nem lenne szükségünk rád – fűzte hozzá Silja.
– Örömmel zenélnék zenekarban, habár szívesebben játszanék csellón, mivel ahhoz jobban értek. Ezenkívül tudok még zongorán is játszani, bár nem érzem magamat tehetségesnek benne.  
– Lukas egész jól pötyög rajta… – tűnődött el Aleksi. – Persze próbál csak olyankor játszani, amikor egyedül van otthon, de pár foszlányt elcsíptem már. Meg Lucy szerint is tehetséges.
– Nagy örömömre szolgálna, ha zenélne velem. Sajnálom, hogy eddig nem volt alkalmunk megismerni egymást. Igazán kár, hogy mindig elvonult, ahányszor veletek találkoztunk, mindig is szimpatikusnak találtam őt.
– Szimpatikusnak? – visszhangozta Silja hitetlenkedve.
– Hé, haver, Lucy még a végén féltékeny lesz! Amúgy felhívjam, megbeszéljek nektek egy randit? – ajánlkozott Aleksi, és már kézbe is kapta a mobilját.
– Szívesen találkoznék vele, amennyiben ő is igényt tart a társaságomra. – Filip öléből ekkor leugrott a kismacska és Aleksiébe fészkelte magát.
– Üdv, cica. Nagyon szexi ez a vörös, de bocsi, az én szívem már foglalt – pillantott rá Aleksi, majd hívta az öccsét. – Helló! Merre vagy? Lucynél? És már kikeltetek az ágyból? Király. Filipnek lenne egy bejelentenivalója a számodra. Ja, tetszel neki, és szerelmet akar valla…
– Aleksi!
– Jól van, na! A lényeg attól még ugyanaz. Találkozni akar veled. Nála. Akár most is. Mi is itt vagyunk Siljával. Tippelhetsz: vagy a pajzstetvek szaporodásáról, vagy a zenéről! Mit tudom én, milyen utca. A második ház a tengerparton, meg fogod ismerni, mert akkora, mint egy kastély. Na helló! Elvileg jön. – A fiú az utolsó mondatot már a többieknek szánta, és látszott rajta, hogy őt is meglepte az öccse beleegyezése. Silja hangosan nevetett a beszélgetésen, Filip pedig szolidan mosolygott.
– Való igaz, hogy nem volt még barátnőm, és emiatt többen is homoszexuálisnak néztek, de változatlanul a hölgyeket szeretem. Bár lehetséges, hogy jobban járnék, ha az lennék, mert nem egy férfi akart már felszedni.
– Miért, ha lenne egy olyan helyes pasid, mint én… – Aleksi rákacsintott a fiúra, majd ő is nevetésben tört ki. Silja is elmosolyodott, ugyanakkor sajnálta Filipet. Tényleg ráfért volna már egy lány, akinek imponál az udvarias, régies stílusa, és elfogadja a külsejével együtt! Bár semmi baj nem volt a kinézetével, magas volt és egészen jóképűnek mondható a keskeny arcával és szürkéskék, okosan csillogó szemével. Igaz, a vonásai meglehetősen lágyak voltak és az alkata vékony, de ezt elegáns öltözködésével kompenzálta. Bár néha elég érdekes darabokat vett fel, mint például sötétlila frakkot kendővel és bársonynadrággal, úgyhogy Silja nem csodálkozott azon, hogy melegnek nézik. Na meg ehhez hozzájárult a beszédstílusa és kimért mozdulatai. Tényleg olyan volt, akár egy régi korokból szökött nemes.

– Hmm, most hogy így elnézlek, valóban helyes vagy – nevetett fel Filip.
– Ó, köszönöm a bókot! – vigyorgott Aleksi szélesen. – Hát akkor biztosan kurva jól nézek ki, ha már mindkét nem szerint helyes vagyok! – pillantott először Siljára, majd Filipre.
– Csak el ne bízd magad! – nevetett fel Silja.
– Ne haragudj, drága barátom, de ahogy említettem, a hölgyekhez vonzódom. Igaz, Kissa? – nevetett fel a fiú, és megvakargatta a macska füle tövét.
– Ugye megmondtam, hogy a macskára gerjed! – kiáltott fel Aleksi, és diadalmasan pillantott Siljára.
– Ti fogadást kötöttetek arra, hogy Kissával élek szexuális életet? – nevetett fel kellemes hangon Filip. 
– Aleksinek meggyőződése volt – vigyorgott Silja.
– És igazam is lett!
– Ennyire azért még én sem vagyok kiéhezve! Mindazonáltal valóban örülnék annak, ha megtalálnám szívem hölgyét.
– Ha szerencséd van, akkor Kissa valójában egy elátkozott királylány, aki kétszáz évvel ezelőtt született, és az igaz szerelem csókjával talán megmentheted – heccelte őt tovább Aleksi. A macska viszont, mintha csak megértette volna a szavait, kiugrott az öléből, és kisétált a szobából, mielőtt még az elméletet letesztelhették volna.
– Most lebukott… – sóhajtott fel színpadiasan Filip. – Szégyelld magad, barátom, most mélységesen megbántottad!
– Szóval alapvetően hercegnő szokott lenni, csak a tiszteletünkre lett macska? Ne már… – Aleksi a szobaajtó felé lépett. – Gyere vissza, kishölgy, nem akartam a lelkedbe tiporni!
– Ugye nem engem hívsz kishölgynek? – bukkant fel ekkor Lukas Lucyvel együtt.
– Üdvözöllek titeket, örülök, hogy eljöttetek! – mosolygott rájuk Filip. – Foglaljatok helyet – intett az ágy felé, amire leültek.
– Lucy akarta… – mormogta Lukas.
– Nem számít, csak az, hogy itt vagytok.
– Jó lesz! – Lucy bátorítóan Lukasra mosolygott, majd lekuporodtak az ágyra. Silja figyelmét nem kerülte el, hogy a fiú egy pillanatra sem eresztette el a lány kezét.
– Sajnos nem volt alkalmunk eddig megismerni egymást, de ez egy kitűnő lehetőség. Aleksi említette, hogy zongorázol, mióta? – fordult Filip érdeklődve Lukas felé.
– Kiskorom óta – felelte a fiú szűkszavúan.
– Ahogyan én is, habár én csellón és gitáron játszom.
– Ezért hívtál? Hogy elmeséld, te min já… – Lukas gúnyos kérdése elhalt, amikor a fiú megpillantotta a sarokban az impozáns zongorát.
– Szeretnéd kipróbálni? Szívesen a rendelkezésedre bocsátom. A helytörténeti múzeum egyik alkalmazottja minap itt járt nálunk, és szép összeget ajánlott azért, hogy kiállíthassák az egyik teremben. Gondolom, a Biedermeier mond számodra valamit.
Lukas nyomban felpattant, és közelebb lépett a hangszerhez. Megérinteni azonban nem merte, hosszú ideig csak állt és csodálta.
– Gyönyörű – jelentette ki végül.
– Csak bátran! – biztatta Filip és összeillesztette az ujjait. Érdeklődve figyelte a többiekkel együtt. Lucy egyenesen rajongó tekintettel nézett rá, teljesen átszellemült arccal. Lukas tétován felnyitotta a zongorát és elhelyezkedett a hozzá tartozó széken. Próbaképp lenyomott egy billentyűt, majd elgondolkozva meredt maga elé.
– Eddig még csak… két embernek játszottam. – Látszott rajta, hogy feszélyezi a közönség, ugyanakkor égett a vágytól, hogy kipróbálhassa a hangszert.
– Itt az ideje, hogy megmutasd a tehetségedet – mosolygott rá bátorítóan Filip.
– Kérlek! Az én kedvemért! – kérlelte Lucy kedvesen, amire Lukas arca nyomban ellágyult.
– Csak neked, csak most – egyezett bele, és játszani kezdett.

A lány kislányosan, de boldogan elmosolyodott, amikor ráismert a dalra: a hangokból a Xandria Dreamkeepere bontakozott ki. Mindannyian ámulva, sőt, meghatottan hallgatták; Silja nem hitte volna, hogy Lukas ilyen tehetséges. A fiú lehunyt szemmel játszott, úgy tűnt, mint aki teljesen belefeledkezett a dallamba. Egy újabb, az előbbinél szomorúbb szólam csendült fel, amely mindannyiuk szívét átjárta. Silja látta, hogy Lucy a könnyeivel küszködik. Őt is teljesen a bűvkörébe vonta a zene, és amikor Lukas abbahagyta a játékot, a hangok még mindig a fülében és a lelkében visszhangoztak.
– Ezt pedig… neki írtam. – Lukas halk, de tisztán érthető szavai rántották vissza a valóságba. A fiú kibámult az ablakon, amire Lucy nyomban odaszaladt hozzá és szorosan átölelte. Siljának is már-már kicsordultak a könnyei a jelenetet látva, pedig ritkán érzékenyült el. Lucy valóban csodákat művelt a fiúval.
– Szavakkal ki sem tudom fejezni, mit éreztem, miközben hallgattam csodálatos játékodat – szólalt meg Filip. – Fogadd őszinte gratulációmat és mély elismerésemet.
– Köszönöm – biccentett Lukas. Látszott rajta, hogy hirtelen ő sem képes többet mondani. Behunyta a szemét és görcsösen szorította magához a lányt. Kisvártatva elengedte és Lucy leült az ágyra Lukasszal együtt. 
– Örömmel venném, ha esetleg a jövőben együtt zenélnénk, amint meggyógyult a kezem.
Silja arra számított, hogy mostohaöccse visszautasítja az ajánlatát, ezért meglepődött, amikor a fiú visszakérdezett:
– Milyen jellegű közös zenélésre gondoltál? Egy bandában, vagy csak úgy?
– Nekem igazándiból mindegy. Először kettesben gondoltam, aztán később, miután összeszoktunk, alapíthatnánk akár együttest is.
– Azt hiszem, kezd egyre forróbb lenni a hangulat – kommentálta Aleksi vigyorogva, amire Silja figyelmeztetően megkönyökölte az oldalát. Örülne inkább annak, hogy ez a két zárkózott lélek végre barátkozik! Filip örökké magányosan élt, és Lucyt leszámítva Lukasnak sem volt senkije. Jót tennének egymásnak, főleg, mivel a lány visszautazik.
– Nem hangzik rosszul – mondta Lukas némi gondolkozást követően. – Bár nem gondolnám, hogy én az a tipikus bandaarc lennék.
– Neked úgyis a háttérben kéne zenélned. Egyébiránt pedig… nézz rám. Én sem vagyok kifejezetten az a fajta ember, aki szereti, ha a középpontban van.
– Szervezzétek be Ejnót frontembernek, és ez a probléma is meg fog oldódni – vetette fel Silja. – Meg még Jannt, mondjuk dobolni, és akkor azok ketten elvisznek a hátukon egy egész koncertet! – Elvégre a közös bulik során is javarészt ők csinálták a fesztivált.
– Ti pedig jöhetnétek gitározni, amint megtanultok. Én maradok a csellónál. De ez még a jövő zenéje, addig is én amondó vagyok, hogy gyakoroljunk. Hol is tartottunk…? – fordult Filip feléjük.
– Ott, hogy a macskára gerjedsz – vigyorgott Aleksi. – Vagyis… ott, hogy kitörted az ujjainkat ezzel a tabbal – emelte fel a gitárkottát.
– Igen, igen – bólintott a fiú szórakozottan. – Tehát, ahogy említettem…
Filip türelmesen elmagyarázta nekik újra és újra, mikre kell odafigyelni, és pár óra múlva nagyjából le tudták mindketten játszani azt a pár hangból álló dallamot. Persze nem folyamatosan és közel sem tökéletesen, de…
– Nagyon ügyesek vagytok, minden elismerésem.
– Valóban – hagyta helyben Lukas is, aki mindvégig lankadatlanul figyelte őket.
– Akkor már agyalhatunk is a banda nevén! – jelentette be Aleksi büszkén.
– Azért van még mit gyakorolni – mosolygott rájuk Filip elnézően. – De ha így folytatjátok, nemsokára valóban. Remélem, ti sem unatkoztatok azért – fordult a fiú Lukasék felé. Lukas az ágyán ült, Lucy derekát karolva, aki teljesen az oldalához simult.
– Engem mindig is érdekelt, hogyan kell gitáron játszani – jelentette ki Lucy.
– Ezer örömmel segítek neked is, ha szere…
– Nem. Őt én tanítom zongorázni – szakította félbe Filip ajánlkozását Lukas.
– Természetesen, megértem. Öröm tölti el szívemet, hogy ti is osztoztok a zene iránt való szenvedélyemben. Sajnálom, hogy eddig nem volt alkalmunk megismerni egymást, de úgy vélem ezek alapján, hogy sok bennünk a közös. – Filip Lukashoz és Lucyhez címezte szavait.
– Menjetek már szobára! – szólalt meg Aleksi, még mielőtt Lukas válaszolhatott volna.
– Még mindig tartom magam az állításomhoz, hogy a nőkhöz vonzódom – kacagott Filip.
– A kettő nem zárja ki egymást – vigyorgott tovább Aleksi.
– Nos, lehet, hogy nálad nem, noha mint már említettem, lehet, jobban járnék, ha az erősebbik nemet preferálnám. A hölgyek bánatomra nem igazán kérnek a társaságomból.
– Jársz egyáltalán társaságba… ha nem vagyok túl indiszkrét? – pillantott rá Lucy.
– Aleksiékkel igen. Sajnálatos módon nem sikerült eddig megtalálnom ennek ellenére sem szívem hölgyét. De nem búsulok.
– Ha olyan helyekre jártok, amit Aleksi szeret, nem is csodálom… – dünnyögte Lukas. – Túl értelmesnek nézel ki ahhoz, hogy felszedj valakit egy lepukkant kocsmából.

– Köszönöm elismerésedet, mindazonáltal nem tudom, ezen kívül hol ismerkedjek. Talán interneten…
– Ott mindenki hazudik – vágta rá Aleksi, majd Siljára mosolygott. – Bár előfordulhat, hogy a végén mégiscsak kellemes meglepetés ér.
– Járj el színházba vagy koncertekre! Vagy valami művészklubba! – vetette fel Lucy. – A hasonló érdeklődésűek közt csak találsz valakit!
– Én eljárok, de bevallom, kissé gátlásos vagyok és félek megszólítani bárkit is – ismerte be Filip, enyhén vörös arccal.
– Akkor biztosan nem ittál eleget előtte – vélte Aleksi. – Egy deci vodka, és kitűnően feloldódsz.
– Nem élek vele azóta, amióta… – mutatta fel a kezét. – De nem panaszkodom, bizonyára még nem jött el az én időm.
– Biztosan megtalálod! – bíztatta őt Lucy.
– Ha már Lukasnak is sikerült… – Silja a megjegyzéséért bezsebelt egy szúrós pillantást a fiútól, de pont róla nem gondolta valaha is, hogy barátnője lesz. És ha neki összejött, Filipnek miért ne? Ő legalább udvarias és érdeklődő volt, így előnyösebb helyzetből indult.
– Nem kételkedem benne, bár az utóbbi időben bevallom, elkezdtem. De most nincs helye panasznak. Azért vagytok itt, hogy jól érezzük magunkat. Mihez lenne kedvetek, mit csinálnátok szívesen?
– Találjuk ki a zenekar nevét! – indítványozta Aleksi. Kezdeti sikerei meghozták a lelkesedését a témával kapcsolatban.
– Sajnálatos módon nem vagyok jó nevek kitalálásában, de szívesen agyalok veletek.
– Legyen Hullaház a padláson – vetette fel az ötletet Lukas sötét tekintettel.
– Hangzatos!
– Én a Thor haragja névre gondoltam – jelentette be Aleksi.
– Az nekem is tetszik! – rikkantotta Silja.
– Persze, mindig csak Thor… Beképzelt bunkó, mint te, fivérem – morogta Lukas.
– Mindösszesen csak rendelkezik némi egészséges önbizalommal, fivérem – vágott vissza Aleksi hasonló stílusban. És azért valljuk be, méltán büszke magára, hiszen ő az egyetlen, aki érdemes a Mjöllnir viselésére. 
– Egészséges önbizalom, hát persze… Fennhéjázó, beképzelt és ostoba vagy, akárcsak Thor. Nem méltó a Mjöllnir viselésére – fonta keresztbe a karját Lukas.
– Irigységet hallok a szavaidban, testvér! Mondd hát, mégis kit tartasz méltónak? Csak nem az ármánykodó Lokit?
– Ő legalább ért a kormányzáshoz! Teljességgel igazságtalannak tartom, hogy Odin Thort választotta „méltó” utódjának. De mindegy is, hiába jártatom a számat, hisz téged nem lehet észérvekkel meggyőzni. Ja, hogy neked nincs is eszed.
– Meglehet, hogy jobban ért a stratégiához, de meglehetősen egyedi elképzelései vannak arról, mi lenne a helyes út. Én legalábbis nem értek egyet Midgard leigázásának helyességével. Egy jó uralkodó nem vágyik háborúra.
– Mégis Thor volt az, aki háborút szított az önfejűsége és önhittsége miatt.
– Nem unjátok még, fiúk? – sóhajtott fel Silja unottan. – Én már nagyon…
– Meggondolatlan volt – hagyta figyelmen kívül Aleksi a lány megjegyzését. – De nem alattomos és kegyetlen, mint Loki.
– Loki nem is olyan gonosz. – Mindenki meglepődött, amikor Lucy pártfogásába vette a hazugságok istenét. – Csak bizonyítani akar, mert úgy érzi, senkinek sem számít.
– Vagyunk így ezzel páran... – sóhajtott fel Filip. – Visszatérve a névötletre, indítványoznám, hogy írjuk fel egy papírra az eddigi javaslatokat. Sajnos én hadilábon állok a nevekkel.
– Hát igen, „macska” nevet adni a macskának nem valami kreatív! – nevetett Silja. – Bocs.
– Valóban, bár csupán ideiglenesen hívom így, igaz, kezdi megszokni. – Filip tollat és egy jegyzetfüzetet vett elő, amibe Aleksi felírta az eddig elhangzottakat.
– Filip és a szexi vörös macska – egészítette még ki a listát.
– Látom, nagyon gerjedsz rá! Kezdek féltékeny lenni – simult Silja Aleksi oldalának.
– Mint már mondtam, a feketék szexibbek. – A fiú összeborzolta a lány haját.
– Akkor megnyugodtam – dörgölte Silja a fiú vállához a fejét.
– Még hogy mi menjünk szobára… – dörmögte Lukas.
– Ez is de jó név lenne! Menjünk szobára – nevetett fel Aleksi. – Szerintem tetszene a közönségnek.
– És még nem is ivott… – morgott tovább Lukas, de elvigyorodott. – Reménytelen eset vagy, bátyám!
– Ne mondd, hogy nem kreatív! Jobb, mint a Hullaház a padláson!
– Kreatívabb, mint a tied…
– Kértek valamilyen ételt vagy italt? Csak szóljatok! – kérdezte Filip.
– Én inni kérek! Milyen pia van? – kapott az ajánlaton Aleksi.
– Teával és házi készítésű levendulaszörppel tudok szolgálni, amennyiben megfelel. Mellé aprósütemény desszert gyanánt, amelyet tegnap sütöttem édesanyámmal.
– Alkohol nincs is?
– Szoktál sütni? – csodálkozott rá Lucy.
– Igen, szeretek sütni, de ti majd megítélitek, mennyire ízletesen. Sajnálom, de alkohollal nem tudok szolgálni, habár, jut eszembe, van itthon egy palack százötven éves amontillado.
– Az mi a fene? – Silja hangosan felnevetett Aleksi felettébb értelmes arckifejezését látva.
– Ezek szerint nem olvasott egyikőtök sem Edgar Allan Poe-t.
– Én igen – szólalt meg Lukas.
– Nocsak! Ezt örömmel hallom. Sok bennünk a közös.
– Ha befejeztétek egymás körbeudvarlását, elárulnátok, hogy az pontosan miféle pia? Biztosan ittam már, de hatodik kör után már nem jegyzem meg a neveket…
– A sherrynek egy fajtája, véleményem szerint igazán ízletes. De mindjárt hozok belőle, egy pillanat – állt fel Filip, majd kisvártatva visszatért öt kis pohárkával. A kezükbe adta, amire beleszagoltak.
– Egészségünkre! – koccintottak, majd lehúzták mindannyian.
– Ez nagyon édes volt… – véleményezte Aleksi. – Kifejezetten csajos ital… öö, bocsi, nem úgy értettem!
– Hát igen, valóban, bár ez nem azért van, hogy berúgjunk tőle. Egyfajta különlegesség. Készítek teát és hozok a süteményből. Kérlek, fáradjatok ki velem az étkezőbe!
Kisvártatva mindannyian a faragásokkal díszített, antik asztalnál ültek, ahol legalább tíz ember is kényelmesen elfért volna.
– Örömmel tölt el, hogy vendégül láthatlak benneteket, barátaim. Kifejezetten üresnek tűnik eme helyiség, amikor édesanyámmal kettesben étkezünk.
– Nem csodálom. Kész kastély! – nézett körbe Lucy csillogó szemmel.
– Az elődeimé volt, és édesanyám nem akart túladni rajta. Nem is bánom, mert igazán a szívemhez nőtt eme hely. – Filip fölkelt, és nekiállt teát készíteni. Amikor végzett, odatette eléjük a süteményestállal együtt. – Mindenki szedjen magának, amennyit jólesik. Sárgarépatorta, de ne riasszon senkit se vissza, remélhetőleg az íze kárpótolni fog titeket.
– Minden zegét-zugát ismered? – Lucy még mindig ámuldozva csodálta az ebédlő berendezését, mintha egy mesebeli palotába csöppent volna.
– Finom – kommentálta Aleksi teli szájjal.
– Ne csámcsogj! – lökte őt oldalba Silja.
– Igen, azért nem olyan nagy, mindössze nyolc szoba, plusz a pince és a padlás. Örülök, hogy ízlik, túl sokat csináltunk belőle, úgyhogy így legalább elfogy. Tudat alatt biztos számítottam a jöttötökre. – Végszóra Kissa is megjelent és azon az aranyos kiscicahangján kuncsorogni kezdett Lukastól. A széke mellé kuporodott, akár egy szfinx, és amikor a fiú először nem reagált, még a jobb mancsát is kinyújtotta felé.
– Úgy vélem, szimpatikusnak tart téged – jegyezte meg Filip. Lukas hosszú másodpercekig szemezett a macskával, majd megszánta egy apró darab süteménnyel. Kissa nyomban befalta, hogy aztán ismét könyörögni kezdjen.
– Nem mész innen! Mohó dög. – Silja figyelmét nem kerülte el, hogy Lukas ezt mosollyal az ajkán mondta. A macska ekkor halkan nyávintva felugrott az ölébe és beletelepedett.
– Lucy, azt hiszem, te is kezdhetsz féltékeny lenni – jegyezte meg a Silja vigyorogva. Még így sem igazán kedvelte Lukast, de örült, hogy a fiú kezdte megmutatni a sokáig teljesen rejtve maradt emberi oldalát. – Filip, valamit nagyon tud a macskád, hogy mindenkit így az ujja… vagyis mancsa köré csavar.
– Bűbájos jószág, való igaz. A menhelyről hoztam, ahova olykor besegítek. Nem tudtam neki ellenállni egyszerűen. Nézett rám a nagy szemével, és amikor kézbe vettem, rögtön a nyakamba fúrta magát dorombolva.
– Igazi manipulálóművész – jegyezte meg Lukas, de közben folyamatosan simogatta Kissát.
– Nem akartok ti is macskát tartani? – kérdezte Lucy, és ő is simogatni kezdte az állatot. – Szerintem jót tenne nektek.
– Korábban szóba került, hogy jó lenne egy kutya… – emlékezett vissza Aleksi. – De aztán annyi minden történt, hogy elfelejtettük megbeszélni.
– Nem szeretem a kutyákat – zárta rövidre a témát Lukas, miközben odacsempészett a macskának egy újabb falatot.
– Miért? – vonta fel a szemöldökét Aleksi.
– Mert büdösek és lesik az ember minden kívánságát.
– Te is büdös vagy, ha nem fürdesz – közölte sztoikusan a bátyja. – Viszont hűségesebbek, mint egy macska, és nem csak akkor jelennek meg, ha éhesek vagy simogatást akarnak. De ha gondolod, akkor legyen macska.
– Ne becsüld le őket! Ők csupán megválogatják, kinek adják a szeretetüket.
– Elmehetnétek ti is a menhelyre, szívesen körbevezetlek titeket – szúrta közbe Filip, próbálva megelőzni a veszekedést.
– Rendben… de csak később. – Senki figyelmét nem kerülte el, hogy Lukas Lucyre pillantott.
– Ahogy gondoljátok. Remélem, ízlett mindenkinek a torta és a tea, és azt is, hogy gyakrabban fogtok meglátogatni. Igazán felüdítő a társaságotok.
– Köszönjük a meghívást – mosolygott rá Lucy és Silja.
– Ja, jó volt a süti – bólogatott Aleksi.
– Lassan mi mennénk is… – állt fel Silja. – Aleksivel megbeszéltük, hogy elmegyünk kondizni.
– Természetesen, és örülök annak, hogy megtiszteltetek a jelenlétetekkel. Ti is távoztok? – fordult Filip Lukas és Lucy felé.
– Nekem még pakolnom kellene, és lerendezni néhány dolgot a tulajdonossal – felelte Lucy.
– Akkor mi legyen? Ti döntsétek el, én ráérek.
– Én Lucyvel megyek – karolta át Lukas birtoklóan a lány vállát.
– De később még találkozhatunk – tette hozzá egy árnyalattal barátságosabban.
– Maradj itt nyugodtan Filippel, most sajnos nem tudnék veled is foglalkozni. Rád fér – mosolygott rá Lucy. Lukas hosszan nézett rá, majd végül biccentett.
– Hívj, amint végeztél! – kötötte a lány lelkére. Lucy futólag magához ölelte és megcsókolta, majd csatlakozott az induláshoz készülődő Siljához és Aleksihez.
– Viszlát, barátaim! – köszönt el tőlük Filip, és miután ők is elköszöntek, csend telepedett rájuk. Lukasnak még sohasem volt barátja, de valami miatt úgy érezte, Filippel jóban lesz. 
Vélemények:

2015. 06. 23.

24. fejezet

A jól sikerült buli után Siljáék bőven délután keltek fel, és Aleksi első útja a konyhába vezetett.
– Éhes vagyok – jelentette be, és elszontyolodott, amikor a hűtőt kinyitva semmi ínyére való nem fogadta. Lehangoltsága azonban csak néhány másodpercig tartott, ugyanis ekkor megpillantott egy serpenyőt a tűzhelyen. – Süssünk palacsintát! Hol tartjátok az olajat?
– A fiókban, mint minden normális ember – nevetett fel Silja, és kinyitotta az ajtaját. Előszedte belőle az olajat, és letette a pultra. – Egyébként biztos jó ötlet a palacsinta? – kérdezte kétkedőn.
– A legjobb! Édes és zsíros, és nekem most energiára van szükségem! – A fiú lendületesen előkapta a tojásokat a hűtőből. – Farkaséhes vagyok.
– Ez csak felesleges szénhidrát… Amúgy is, mostanában elhanyagolod az edzést. – Silja átfonta hátulról Aleksi derekát és a keze a hasára siklott. – Kezdenek eltűnni a kockáid! – csipkelődött vele gonoszul vigyorogva.
– A szénhidrátot bontja le legkönnyebben a szervezet! – vágott vissza a fiú. – És szerintem semmi baj nincs a kockáimmal!
– Mintha már nem lenne olyan kemény a hasad… – heccelte tovább a lány és belecsípett finoman. Imádta mostohabátyját szívatni, bár tényleg kevésbé volt feszes. De még így is elég izmos volt persze. Aleksi a pultra tette az éppen nála lévő tojást, és villámgyorsan szembefordult a lánnyal.
– Fogadjunk, hogy így is elkaplak! – Egyik karjával lefogta a lányt, a másikkal csiklandozni kezdte az oldalát. Silja kétrét görnyedt, és próbálta kitépni magát a fiú karjai közül. Közben hangosan vihogott.
– Héé, ez nem ér, eressz el!
– Miért ne érne? Szerelemben és háborúban minden megengedett! – öltött rá nyelvet Aleksi, és tovább folytatta. Silja megcsavarta a fiú karját, majd megpróbálta eldönteni – persze nem sikerült neki.
– Szerelmes vagy belém…? – lepődött meg. Persze csak azért mondta, mert ez egy egyfajta szólás, de… akkor is.
– Nem éreztettem eléggé? – vigyorgott rá a fiú, de a mosolya hirtelen sokkal komolyabbá vált. Mint aki őszintén így gondolja. Vajon tényleg…? Igen, azt tény és való, hogy éreztette, hogy vágyik rá, de…
– A vágy nem egyenlő a szerelemmel.  
– Hát akkor szerinted mi a szerelem? – pillantott rá őszinte érdeklődéssel a fiú.
– Ezt nehéz megfogalmazni… Amikor úgy érzed, hogy vele akarsz lenni és csak vele, és ha nincs ott melletted, nagyon hiányzik… Ha hozzád ér, belebizsereg minden porcikád…
Aleksi óvatosan megérintette a lány kézfejét, és elrántotta a karját.
– Akkor… ez nem áramütés volt? – kérdezte kisfiúsan mosolyogva, de komoly tekintettel. Silja zavartan felnevetett.
– Azt akarod mondani ezzel, hogy…?
A fiú arcáról ekkor eltűnt a komolyság.
– Azt akarom mondani, hogy éhen halok! – tért vissza a korábbi témához, és elkezdett olajat melegíteni.
– Tudod, Aleksi? Menj a francba – nézett rá dühösen a lány és kiviharzott a konyhából. Ez most nagyon nem jó vicc. Ő komolyan kérdezte, és a fiú tudja jól, mit érez iránta! Nem kéne elviccelnie! Ennek most nincs helye! A szobájába sietett, és levetette magát az ágyára. Gyomra ugyan korgott, de megmakacsolta magát. Fog a halál visszamenni hozzá ezek után! Talán egy picit túlreagálta, hiszen ismerte jól Aleksit, és tudta, hogy szereti elviccelni a dolgokat. De ezúttal elvetette a sulykot. Beleélte magát teljesen, hogy mi van, ha valóban szerelmes belé…? De ezek szerint csak szórakozik… Hát persze! Nem várt mást. Kisvártatva kopogtattak az ajtón, és a fiú lépett be, egy nagy tányér elkészített palacsintával.
– Hoztam reggelit – ült le mellé, és felé nyújtotta a tányért.
– Nem kell – fonta keresztbe a karját a lány. – Nem vagyok éhes.
– Tegnap este óta nem ettél semmit – makacskodott Aleksi, és letette a tányért az éjjeliszekrényre.
– Elment az étvágyam – villant meg a lány szeme. Éhes volt, egészen eddig. A fiú bosszúsan felsóhajtott.
– Tegnap délután óta azon vagyok, hogy ne csesszem el a dolgokat… mi a gond már megint? – Hangja ingerülten csengett, de némi kétségbeesés is kiérződött belőle.
– Az, hogy úgy érzem, nem veszel komolyan. Elvicceled ezt az egészet, pedig tudod jól, hogy nekem ez mennyire fontos… Figyelj, én megértem, ha te csak a dugnivaló húgodat látod bennem, de ebben az esetben kérlek, hagyjuk ezt az egészet.
Aleksi pár pillanatig hallgatott, majd megszólalt:
– Én pedig úgy érzem, hogy csak húzod az agyamat. Úgy gondolom, elég egyértelműen a tudtodra adtam, hogy több vagy, mint a „dugnivaló húgom”, de te vagy az, aki ezt képtelen elhinni. Mondd… biztos vagy benne, hogy te szeretnéd ezt az egészet?
– Azért hiszem ezt, mert elvicceled… Igenis komolyan gondolom, szerinted?! Hosszú idők óta szeretlek, és komolyan azt kérdezed, hogy akarom-e? – nézett rá a lány bánatosan. Nem volt benne semmilyen harag, csak szomorúság. Kételkedik benne? Ezek után?
– Mégis úgy érzem, te vagy, aki folyton visszatáncol. Úgy rémlik, párszor már mondtam, hogy komolyan gondolom, mégse hiszel nekem. Mivel cseszem el folyton?
– Oké, tegnap este törlesztettél… De előtte igazi vadbarom módjára viselkedtél, meg előtte is… Ezek miatt gondolom azt, hogy nem gondolod komolyan.
– Nézd… hozzád hasonló barátnőm még sose volt. – Aleksi ebben a pillanatban inkább tanácstalannak tűnt, mint ingerültnek. – A többi csaj azt igényelte, hogy úgy bánjak velük, és nehéz levetkőzni a szokásokat. Különösen ezért, mert veszettül vonzó vagy mellé.
– Én örülök annak, hogy ennyire akarsz, és én is téged, mindennél jobban… Csak azért halogatom a dolgot, mert addig nem akarom, amíg azt nem érzed, amit én. Ugye megérted? – Silja lágyan megsimította a fiú arcát. – Ha tudnád, nekem is milyen nehéz visszafogni magamat a közeledben… Vágyom rád, iszonyúan, és azt akarom, hogy végre… És amint benned is tisztázódtak a dolgok, mit érzel irántam, garantálom, hogy nem fogunk kiszállni az ágyból – pillantott fel rá apró, huncut mosollyal a szája sarkában.
– Miből gondolod, hogy nem azt érzem már most, amit te? Miért olyan hihetetlen?
– Mert egészen eddig úgy néztél rám, mint a húgodra. És ezt nem írja felül ez a két hét, te is tudod.
A fiú türelmetlenül pillantott rá vissza.
– Akkor mit fogsz tenni? Tíz évig váratsz, hogy akkor már biztosan úgy érezzek, mint te? Nem értem, miért gondolod, hogy jobban tudod, mit érzek, mint én magam!
– Akkor mit érzel…? – Silja felült az ágyon, és őszinte kíváncsisággal nézett rá. A fiú arcáról lerítt, hogy a végletekig unja már ezt a kérdést. Mégis erőt vett magán, és próbált türelmesen válaszolni:
– Azt, amit te mondtál a szerelemről. Hiányzol, ha nem vagy velem, és úgy érzem, hogy veled bármit megbeszélhetek.
A lány nem mondott erre semmit, csak a vállára hajtotta a fejét. Egy ideig így volt, majd megszólalt:
– Sajnálom, hogy kételkedtem, csak… Ez az egész még annyira felfoghatatlan a számomra…
– Mit tehetnék, hogy könnyebben elhidd?
– Egy idő után biztosan el fogom, csak meglepődtem azon, hogy ilyen könnyedén túlléptél azon, hogy a mostohahúgod vagyok.
– Ehhez nagyban hozzájárult, hogy milyen jól nézel ki. – Amikor a lány nem viszonozta a mosolyt, Aleksi is komolyabbra váltott. – Meg hát… mindig is te álltál hozzám a legközelebb. Senki mással nem tudtam ilyen jókat dumálni, vagy segítséget és tanácsot kérni, ha épp arra volt szükségem.
– Szóval ha csúnya lennék, nem járnál velem? – nevetett fel a lány, és rápillantott.
– Miért, te járnál velem, ha olyan nyeszlett lennék, hogy az első szél is elfúj? Vagy ha hordóhasam lenne? – Aleksi viszonozta a pillantását.
– Engem nem érdekel, hogy nézel ki, mindenhogyan tetszel. De tény, hogy így a legjobban. Téged nekem találtak ki. – Silja lágyan végigsimított az arcán. A fiú megfogta a kezét és megszorította az ujjait.
– Téged pedig nekem – felelte egyszerűen, mindvégig a lány szemébe nézve.
– Oh, Aleksi… – Silja átszelte azt a pár centi távolságot, és boldog mosollyal az ajkán megcsókolta. A fiú a hajába túrva csókolta őt vissza, viszont a lány csalódottságára kisvártatva el is húzódott tőle.
– Még a végén… túlságosan elragadtatom magamat.
– Még a végén… én is. – A lány az ajkába harapott – nagyon nehezen bírta türtőztetni magát ő is Aleksi közelében. Bár az évek során megtanulta kordában tartani az indulatait. Mégsem vethette rá magát a fiúra minden egyes alkalommal, ahányszor együtt vannak… talán mindkettejüknek jót tesz, ha tanulnak egy kis önuralmat. Aleksi ekkor felemelte a tányért a palacsintával.
– Még mindig nem vagy éhes? Szerintem egész jól sikerült, legalábbis nem égettem oda…
– De, igen, és bocsi, hogy így elviharzottam… – Silja vett egy kakaós palacsintát és majszolni kezdte. – Egyébként mit csináljunk ma, mihez van kedved?
– Eljöhetnél velem edzeni, ha már így aggódsz a kockáimért – vetette fel Aleksi. – Nem ártana lemozogni a reggelit. Vagy megnézhetnénk valami filmet. Vagy… nem tudom. Nekem igazából mindegy, csak legyünk együtt!
– Mondjuk nekem sem ártana elmenni edzeni… De előtte nézhetnénk filmet, csak ne pornót, ha lehet – kacagott fel a lány.
– Áhh, pedig Ejno ajánlott egy egész szaftosat, amit még nem láttam… oké, oké! – Aleksi feltartott kézzel mentegetőzött, miután Silja jelzésértékűen meglegyintette. – Van valami jó ötleted?
– Mit szólsz a Thorhoz? Már rég láttam. – A lány feltápászkodott és a számítógépéhez ment, amit bekapcsolt.
– Nekem bármi jó! – Aleksi nyomban kényelembe helyezte magát Silja ágyán. A lány beindította a filmet, majd a fiú mellé telepedett. Rögtön odabújt a mellkasához és a lábát Aleksiéra kulcsolta. A fiú automatikusan átkarolta a derekát, és még közelebb húzta magához. Tekintetüket a képernyőre függesztették, habár Silja nehezen tudott a filmre koncentrálni így, hogy a fiú ölelte őt. Azon kapta magát, hogy Aleksit nézi a film helyett; már rég elveszítette a fonalat. Koncentrációja pedig csak tovább romlott, amikor a tekintetük találkozott egymással. Szemmel láthatóan a fiút is jobban érdekelte ő, mint a történet.

– Tényleg olyan vagy, mint Thor… – suttogta Silja, és halkan felkuncogott.
– Te pedig mint Lady Sif… már csak azt nem értem, hogy az a barom miért a midgardi csajt választotta, aki… bassza meg… – Aleksi mondata elhalt, és a lány sejtette, miért. A kutató Jane Foster meglehetősen hasonlított a fiú előző barátnőjére, Janinára.
– Hát igen, te se vettél észre engem, ahogy Thor se Sifet… Pedig ők sokkal jobban összeillenek szerintem is. Hisz együtt nevelkedtek… Ahogyan mi is.
– Persze, együtt harcoltak, meg testvérekként nőttek fel… micsoda irónia! – vigyorodott el a fiú. – Lukas meg tiszta Loki, bár ő azért nem akar eltenni láb alól.
– Én bármit kinézek belőle – csóválta a fejét a lány. – Bár szerintem sokkal normálisabb lett azóta, amióta Lucyvel jár. Félek, vissza fog esni, ha elmegy.
– Én is aggódom érte – helyeselt Aleksi, és tanácstalanul felsóhajtott. – De lövésem sincs, hogyan segíthetnénk rajtuk…
– Szerintem nagyon sehogy… Ezt nekik kell megoldaniuk. – Silja vett a tányérról még egy palacsintát, és enni kezdte, ámde Aleksi jól teletömte pudinggal, így kijött a végén, és a ruhájára cseppent. – A fenébe… Most cserélhetem át.
– Szívesen… khmm… lenyalogatom – ajánlkozott a fiú, és a tekintetét le sem vette volna a mellén lévő foltról.
– Milyen lovagias! Minden hátsó szándék nélkül, mi? – Silja kajánul pillantott rá, majd belenyomta az ujját a pudingba, és Aleksi orrára kente.
– Pontosan! Én csupán nem szeretném, ha mocskos ruhában kellene mutatkoznod – biccentett a fiú vigyorogva. – De így attól tartok, hogy neked kell lenyalogatnod rólam!
– Ezt most vegyem kihívásnak? – A lány megpuszilta az orrát, majd az állára nyomott egy csókot.
– Vedd csak! És nem örülnék, ha megfutamodnál! – Aleksi a tányéron maradt palacsintákból újabb adag pudingot kent magára. – Indián vagyok! – kacagott fel, és csíkokat húzott a homlokára és az arcára.
– Úgy viselkedsz, mint egy betépett ötéves – nevetett harsányan Silja, majd lecsókolta róla ismét a pudingot. Gondolt egyet, majd levette magáról a koszos pólót és félrehajította.
– De ezek szerint mégiscsak eredményre vezet – jegyezte meg a fiú önelégülten, ahogyan a tekintetét végigjártatta a lányon.
– Csak azért húztam le, hogy átcseréljem – öltött rá nyelvet a lány, majd felkelt és a szekrénye elé állt. Közben lopva hátrasandított a válla felett. Nem csalódott, Aleksi szeme követte minden mozdulatát.
– Nekem így is bőven megfelelsz!
– Sejtettem – vigyorgott a lány, igencsak tetszett neki Aleksi figyelme. Talált egy vörös pólót és felhúzta magára, majd visszamászott az ágyra.
– Nem rossz, nem rossz… bár a csupasz bőr és fekete melltartó együttese állt a legjobban – zsűrizte a fiú.
– Hogyne, vegyem is le újra, mi?
– Még szép! Vagy… segítsek?
Silja válasz gyanánt felkapott egy párnát, és hozzávágta.
– Jól van, jól van! – nevetett Aleksi, és a képernyőre nézett. – Jéé, ezek már Asgardon vannak? Pár jelenet totál kiesett. Nem mintha annyira bánnám…
A lány ismét fejbekólintotta a párnával, majd megcsóválta a fejét.
– Nem is te lennél…
Aleksi csak szélesen vigyorgott, majd magához vonta Silját. A lány ismét hozzábújt, és így nézték tovább a filmet. Hamarosan véget ért, így a lány kikapcsolta a monitort.
– Na, és most mit csináljunk? – kérdezte Aleksi.
– Nem tudom… Nekem mindegy. Beszélgethetnénk.
– Miről akarsz beszélgetni?
– Dobj fel valami témát! Bármit… – Silja sejtette, hogy jobban jár, ha tényleg ő kezdeményez, mert Aleksit ismerve valószínűleg úgyis a szexre lyukadnának ki.
– A pajzstetvek szaporodása – nevetett fel a lány. – Na jó, csak viccelek, mondjuk… nem tudom. Zene? Te milyen hangszeren játszanál szívesen?
– Ó, szóval te a pajzstetvekre gerjedsz? És még én vagyok perverz! – kacagott vele Aleksi. – Amúgy… gitáron. Állítólag gitárral könnyű becsajozni. Te mit gondolsz erről?
– Öö, én még nem próbáltam gitárral becsajozni. És héé, minek akarsz becsajozni, amikor itt vagyok én? Meg aztán nézd meg szegény Filipet… Ő több hangszeren is játszik, mégsem volt még barátnője. Vagy igen?
– Én sem tudok róla, hogy lett volna neki – biccentett a fiú. – Mondjuk… hozzá szerintem egy hasonlóan elvont, álmodozó lány illene, és olyanok nem szaladgálnak csak úgy városszerte. De te vonzónak tartod, ha egy pasi gitározik?
– Nekem mindegy – vonta meg a vállát Silja. –  Miért, neked tetszik, ha egy lány zenél?
– Ha elhúzza a nótáma… jó, jó! Befejeztem. Ígérem. – Persze mindketten tudták, hogy ezt az ígéretet lehetetlen betartani, a lány mégis leeresztette az ütésre emelt karját. – Amúgy szerintem menő. Főleg, ha valami zúzósat játszik. Bejönnek a rocker csajok.
– Valami olyasmi vagyok én is – kacagott a lány. – Te meg simán beillenél egy rockbandába a hosszú hajaddal meg szakálladdal – simított végig Silja Aleksi arcán.
– Centrifugaaa! – hörögte a fiú, és metálvillát mutatott. – Ja. Fú, most eszembe jutott, milyen lenne alapítani egy zenekart.
– Hát, ahhoz előbb meg kéne tanulni zenélni. Mondjuk szívesen tanulnék hangszeren én is. Tanulhatnánk esetleg Filiptől, hm?
– Jó ötlet! – Aleksit nyomban felvillanyozta a gondolat, és a telefonjáért nyúlt. – Fel is hívom!
– Most azonnal? Nem vagyok biztos benne, hogy annyira örülne neki… Meg aztán még nem jött szegénynek teljesen rendbe a keze.
– Ja, igaz, nem tudom, mennyire csapta szét magát tegnap este… de a keze miért akadályozna? Mi fogunk játszani, ő magyarázni fog! Ahhoz nem kell kéz.
– Felőlem oké, csak mondom, lehet, még alszik vagy bármi… – Silja tudta, hiába mond bármit, Aleksi ezt a fejébe vette. És ha egyszer a fiú beindul…
– Ha alszik, akkor nagyon remélem, hogy lenémította – dünnyögte Aleksi, majd kikereste Filipet, és tárcsázta a számot. A fiú szinte azonnal felvette a telefont. Nem tartott sokáig a beszélgetés, mindössze egy percig.
– Na, mit mondott? – kérdezte Aleksitől Silja, miután letette a mobilt.
– A szívét öröm tölti el, hogy láthat minket – utánozta a fiú Filip stílusát. Silja ezen hangosan felnevetett. Imádta Filipet, de néha nem tudott rajta kiigazodni.
– Kész ez a srác… Szerinted direkt beszél így vagy poénból?
– Szerintem ő egy pórul járt időutazó, aki valahogyan itt kötött ki a múltból. Időnként meg is lep, hogy tolerálja a mi beszédünket Ejnóval meg Jannal.
– Van benne valami, amit mondasz. De ő ettől különleges. Biztosan fog találni magának egy rendes barátnőt, aki nem nézi hülyének emiatt.
– Egy időutazó hercegnőt? Ki tudja… mindenesetre ráférne. Szerintem az anyukáján kívül egyetlen nő sem volt az életében. Ja, nem, van egy nőstény macskája.
– Cicaa! – sóhajtott fel Silja álmodozva. – Úgy szeretem az állatokat! Azért szeretlek téged is – nevetett fel.
– Ilyen bókot se kaptam még senkitől – vigyorodott el Aleksi. – Amúgy, kíváncsi vagyok, tényleg olyan jó parti-e ez a macska… Azt mondta, két hete fogadta örökbe, szóval még nem láttam.
– Menjünk, és derítsük ki! Mikor mehetünk hozzá, mit mondott?
– Délután kettőre beszéltük meg. Addig még van idő összeszedni magunkat… – Aleksi lesandított a ruhára. Még mindig a retróbuli tiszteletére húzott holmikat viselte, és valamiért nem így akart a barátjánál megjelenni.
– Felöltöztetlek – ajánlkozott Silja huncut mosollyal. Bár sejtette, hogy Aleksi inkább azt akarná, hogy levetkőztesse…
– Hmm… azt hiszem, ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Láss neki, öltöztetőnő!
– Attól tartok, csak az én ruháimmal tudok szol… Várj! – Silja a fiókhoz ment és előtúrt belőle egy sötétkék Vans-felsőt, ami a fiúé volt. Még régebben titokban elvette tőle, és azzal aludt, hogy érezze az illatát. – Öö… ne kérdezd – nyújtotta át neki vörös arccal.
– Azt hiszem, sejtem a választ – somolygott a fiú, és belebújt. – Bár szerintem az a fekete csipkés blúzod is kifejezetten jól állna…
– Rajtad vagy rajtam? – bökte oldalba a lány, majd előszedte a fiókból az említett ruhadarabot. Lekapta magáról a pólót és felhúzta magára. Aleksi elégedetten végigmérte.
– Na jó… fáj a szívem, de be kell ismernem, hogy neked talán jobban áll, mint ahogy nekem állna.
– Szerintem rád se menne. – Silja keresett egy térd fölé érő, sötétzöld szoknyát és felvette azt is, majd leült Aleksivel szemben.
– Izompólónak jó lenne. – A fiú nem titkolta tetszését, szélesen mosolygott rá, és a tekintete folyamatosan a lányon időzött.
– Legalább ne bámulnád ilyen feltűnően a melleimet – csóválta meg a fejét a lány, bár határozottan hízelgett neki, hogy ennyire tetszik a fiúnak.
– Akkor majd teszek fel napszemüveget. – Aleksi még szélesebb vigyorra húzta a száját.
– Az nem változtat a tényen. Na jó, inkább áthúzom – somolygott huncutul.  A fiú megfogta a karját, még mielőtt felállt volna az ágyról.
– Nehogy! Különben meg azzal sem segítenél magadon. Nekem még úgy is tetszenél, ha egy zsákot húznál magadra.
– Igazán…? – Silja a nyaka köré kulcsolta a karját és megcsókolta Aleksi puha ajkát. A fiú nyomban az ölébe húzta, úgy viszonozta a csókot.
– Mindenhogyan.
Silja kényelmesen elhelyezkedett benne; feljebb csusszant, de vigyázott arra, hogy ágyékuk ne érjen össze. Ha megérezné Aleksi vágyát bugyin keresztül, nem biztos, hogy vissza bírná fogni magát.
– Nekem is te…
– Még szép! Kinek ne tetszene Thor! – nevetett fel Aleksi, de vonásai ellágyultak a lány szavaitól. Silja a két kezébe fogta az arcát és végigsimított rajta. Ismét közelebb hajolt hozzá, úgy csókolta meg, az előzőnél szenvedélyesebben. Ujjai a tarkójára siklottak és beletúrt a dús hajba. Annyira szerette, annyira kívánta a fiút.

– Ne… kínozz… – suttogta Aleksi, de ő maga sem bírt ellenállni a lánynak. Hasonló szenvedéllyel csókolta vissza, és teljesen magához szorította, mintha soha többé nem akarná elengedni.
– Ne haragudj… – hajolt el tőle a lány egy futó pillanatra. – Nem tehetek róla, ezt váltod ki belőlem… – pihegte apró sóhajokkal, és a nyakába csókolt.
– Csak így… ne várj tőlem… hosszú… önfegyelmet…
– Tudom… – A lány nagy-nehezen elhúzódott tőle, bár az öléből nem szállt ki. Tudta, hogy nem szabad így viselkednie, ha azt akarja, hogy lépésekben haladjanak. De évek óta kívánta a fiút és túl jó volt vele. Rettenetesen nehéz volt parancsolni a vágyának, különösen, ha kettesben maradtak… Aleksi végigsimított a hátán és rákacsintott.
– Már várom azt a pillanatot, amikor úgy gondolod, készen állsz.
– Te hogy képzelted el? – ült lejjebb Silja a fiú combján, hogy még véletlenül se üljön teljesen az ölébe. Így sem volt könnyű, mert véletlenül lepillantott, és látta, hogy Aleksi nadrágja ugyancsak dudorodik.
– Még konkrétan sehogyan… de azt lefogadom, hogy szenvedélyesebb lesz, mint bárki mással.
– Nehogy azt mondd, hogy nem képzelted el – nevetett Silja. – Hát, én nem tudom, milyen vagyok az ágyban, lévén még nem voltam senkivel… És félek, hogy csalódni fogsz.
– Na jó, elképzeltem már… nem is egyszer. De állandó helyszín és időpont sohasem volt, mindig ahol éppen kedvünk támadt. És hidd el, az eddigi teljesítményed alapján semmi okod az aggodalomra. – A fiú futólag megcsókolta az ajkát.
– Tényleg…? – csodálkozott el Silja, és megnőtt ettől az önbizalma. Nem volt viszonyítási alapja, úgy viselkedett, ahogy a vágyai diktálták.
– Mit gondolsz, miért váltasz ki belőlem olyan reakciót, amilyet? Sokkal jobban beindítasz, mint bárki más korábban.
– Hűű… Nem gondoltam volna, hogy pont… én. – Siljának ettől elakadt a szava, hihetetlenül jólesett neki, hogy ilyen hatást vált ki a fiúból. Nem hitte volna. 
– Akkor szerinted mégis ki? Filip macskája? – Aleksi vigyorogva összekócolta a haját. – Lehet, hogy sokáig nem vettelek észre, de ezentúl azon kell törnöd magadat, ha azt szeretnéd, hogy ne vegyelek észre!
– Csak azt nem értem, hogy ha most ennyire kívánsz engem, hogyhogy eddig nem vettél észre…?
– Az ember elfojtja az efféle gondolatait, ha a húgáról van szó – vonta meg a vállát Aleksi. – Vagy legalábbis arról a lányról, akivel testvérekként tekintenek egymásra.
– Szóval akkor te… elfojtottad, de voltak ilyen gondolataid…? – kerekedett ki a lány szeme.
– Ez a vonzó csajoknál így működik. – A fiú még mindig olyan stílusban beszélt, mint akinek ez az egész teljesen természetes. – Meg ha nagyon ki vagy éhezve, akkor már a kevésbé vonzókkal is.
– Ahogy látom, akkor te nagyon ki lehetsz – vigyorgott a lány. Ezek szerint tényleg gondolt rá régebben is ilyen módon… Ez azért kicsit meglepte. Bár igen, a férfiak ilyen szempontból másképp működnek, mint a nők.
– Csodálkozol? Janinával közel egy éve szakítottunk, és hát… attól még vannak bizonyos igényeim.
– Én inkább azon csodálkozom, hogy ilyen sokáig vissza bírtad fogni magadat… De örülök annak, hogy megváltoztál. Tényleg.
– Belefáradtam már a felszínes libákba. Mind csak abban bízott, hogy majd valamikor híres sportoló vagy edző leszek, és ők majd ott díszeleghetnek az oldalamon és költhetik a pénzemet…
– Szóval felszedted helyettük a mostohahúgodat – kuncogott Silja. – Te perverz állat!
– Na, nem mintha a mostohahúgom annyira tiltakozott volna… sőt, még féltékennyé is akart tenni, hátha akkor jobban észreveszem őt. Rafinált egy nőszemély, szerintem jobb lesz óvatosnak lennem vele!
– Az biztos! De bevált, nem? Észrevettél. – A lány kiült Aleksi öléből és mellé mászott, majd a mellkasára borult.
– Bevált – bólintott a fiú, és átkarolta a derekát. – De ne tudd meg… rettenetes lelkifurdalásom volt, mert az hittem, jártok Filippel…
– Ne haragudj, nem volt szép tőlünk, főleg, mert tetszem neki… Bár igazad volt abban, hogy nem illünk össze. Hozzá nem egy olyan típusú lány való, mint én.
– Hosszú távon meg is őrülnétek egymástól… de tényleg remélem, hogy lecseréli azt a macskát egy hús-vér lányra. Időnként úgy érzem, mintha a mi társaságunkban is egyedül érezné magát.
– Igen, én is úgy érzem… Szegény, sajnálom őt. Pedig szerintem sok lány szívesen járna vele, mert nem rossz pasi, csak hát…
– Szegény kicsit töketlen – fejezte be a mondatát Aleksi. – Na jó… visszahúzódó és bátortalan – helyesbített a lány rosszalló tekintetét látva.
– Te meg a másik véglet vagy. Én jártam volna vele, ha te nem lennél, csak igen, hosszú távon nem biztos, hogy jól kijöttünk volna.
– Te ki akartad volna rángatni őt a művészes csigaházából a valóságba, ő pedig téged akart volna behúzni oda – elmélkedett a fiú. – Bárki is győz, előbb-utóbb a másik fél elégedetlen lett volna.
– Igen… Na, de addig nézhetünk akár még egy filmet, van még egy kis idő. De most tényleg csak filmnézés!
Aleksi felnevetett.
– Túlbecsülöd az önuralmunkat.
– Ha bepróbálkozol, fejbeverlek – kapcsolta be Silja ismét a számítógépet és elindította a Thor második részét. Leheveredett az ágyra, Aleksi elé. A fiú nyomban átkarolta és magához húzta.
– Neked már a puszta jelenléted is elég ahhoz, hogy próbálkozni támadjon kedvem…
– Önuralom, nagyfiú, önuralom… – Silja kényelmesen elhelyezkedett Aleksi ölelő karjai közt és megfogta a kezét, amit a fiú a derekán nyugtatott.
– Csak akkor legalább ne kínozz még pluszba… különben nem állok jót magamért. – A fiú eltűrte a lány haját, és belecsókolt a nyakába. A lány halkan felnyögött és kirázta a hideg.
– Én kínozlak…? Hisz nem csináltam most semmit…
– Még… – suttogta Aleksi a fülébe, majd erőt vett magán, és hátrébb húzódott.
– És mi az, hogy nem állsz jót magadért, hm? Mit teszel velem mégis?
– Szerintem sejted, mit tennék, ha elfogyna a türelmem… de azt utólag mindketten megbánnánk.
– Most komolyan megerőszakolnál…?
– Ne mártírkodj, szerintem mindketten tudjuk, hogy nem lenne erőszak… te magad is mondtad, hogy már alig bírod visszafogni magadat.
– De nincs nálunk gumi sem… És én még nem voltam sohasem senkivel.
– De attól még vágysz rám… mindenesetre ezért mondtam, hogy mindketten megbánnánk. Elég körülményes lenne rohangálni az esemény utáni tablettáért.
– Azért nem hinném, hogy ennyire elborulna mindkettőnk agya… – Legalábbis nagyon nagyon remélte…
– Én viszont kinézem magunkból…
– Én csak belőled – bökte meg a könyökével Silja a fiút csipkelődésből.
– Hát persze… ki is mászott rám közel tíz perce? – Aleksi nyelvet öltött rá. – Nem gondolnám, hogy téged is annyira félteni kellene.
– Jó, igaz… inkább nézzük a filmet, még mielőtt tényleg… – Silja visszadőlt Aleksi karjába, és a monitorra szegezte a tekintetét.
– Mondd, hogy én jobban nézek ki, mint Thor – szakította meg kisvártatva Aleksi a közéjük telepedő hallgatást.
– Igen, jobban nézel ki, mint Thor. És szerényebb is vagy nála.
– Hát igen, a szerénység az egyik legelőnyösebb tulajdonságom – jelentette ki a fiú önelégülten.
– Szakad a plafon – nevetett Silja. Továbbnézték a filmet, és tőlük nem várt módon végig bírták anélkül, hogy egymásnak esnének.
– Thornak a harmadik filmben Siffel kell összejönnie – jelentette ki Aleksi a film végeztével. – És még kell egy Lucy-kaliberű lány Lokinak, és akkor teljes lesz az öröm.
– Lokinak egy Lucy-kaliberű lány? – hüledezett Silja. – Már előre sajnálom szegényt… Szerintem élve megenné reggelire.
– Lukas is megszerette őt – legyintett a fiú.
– Lukasnak egyelőre még nincsenek se világuralmi tervei, se pszichopata hajla… várjunk csak. De.
– Héé! Lukas nem olyan rossz, mint amilyennek te látod. Csak magányos, és egy kis törődésre van szüksége. Mint Lokinak.
– Hát igen. Ugyanolyan elfogult és naiv vagy mint Thor – ült fel Silja az ágyon.
– Szóval akkor én is méltó lennék arra, hogy felemeljem a Mjölnirt? Hmm… ez tetszik!
– Nem pont erre akartam utalni, de oké – borzolta össze Silja a fiú haját. – Na, indulunk lassan?
– Mehetünk! – tápászkodott fel Aleksi is az ágyról. – Vár Filip a szexi cicájával!
– Látom, nagyon ráindultál! Még a végén kezdek féltékeny lenni! – A lány kiment az előszobába, és felhúzott magára egy kabátot és bakancsot. Elég hideg volt kint.
– Ne aggódj, nem foglak lecserélni! – ígérte Aleksi, miközben ő is magára kapta a kabátját.
– Ajánlom is neked! – nyitotta ki a lány az ajtót, majd kiléptek. Bezárta, majd megfogta Aleksi kezét és elindultak Filip háza felé. 
Vélemények: