2015. 07. 30.

27. fejezet

Silja és Aleksi Filip szobájában ültek, és próbáltak valamiféle hangot kicsikarni a gitárjukból. Előző nap vették Filippel együtt, aki segített nekik kiválasztani a megfelelő darabot. Gibson Les Paul, Aleksinek vörös, Siljának fehér színben. Ugyan Aleksinek volt egy régi, viharvert gitárja, amit még a padláson talált, de az inkább porfogónak volt jó. Egyszer kipróbálta, de nem jött ki rajta értelmes hang, így azóta rá sem nézett, főleg, mert hiányzott róla két húr. Filipnek meggyűlt a baja Aleksi tanításával, mert a fiú rendre fordítva értelmezte a kottát, és így nem egészen azt pengette, amit kellett volna. Azt is rosszul. Silja valamivel ügyesebbnek bizonyult, de ő is nehéznek találta. Filip persze kedvesen biztatta őket, de a lány érezte, hogy ez így nem az igazi. Frida eközben a szőnyegen játszott Kissával, mert Lukas Lucynél volt, Pavel pedig dolgozott. Aleksi ezért magával hozta, mert Fridára még felügyelni kellett, és nem akarta, hogy baja essen. A fiú rögtön megszerette a kis állatot, bár nem volt egészen biztos abban, hogy a kutya is viszonozza a szimpátiáját. Első nap az ágyába telepedett, és hajnalban arra kelt, hogy nem kap levegőt. Frida úgy döntött, Aleksi arca kényelmesebb, mint az ágy, így nemes egyszerűséggel ráfeküdt. Amikor a fiú arrébb tette, még ő volt felháborodva, és bosszúból – mert fel merte verni álmából –, lepisilte. Így Aleksi cserélhette ki az ágyneműjét, és inkább átment Siljához aludni. A lány igencsak megdöbbent, amikor a fiú beállított hozzá a sporttáskájával hajnali háromkor. Amikor elmondta, mi történt, tíz percen keresztül ezen nevetett.
– Béna ez a kotta – csukta be Aleksi a füzetet és bosszúsan nézett rá, mintha az lenne minden bajnak az okozója.
– Már megbocsáss, de nem a kotta a béna, hanem te. – Silja hangosan kikacagta a fiút; mindig jót derült rajta, ha valami nem ment neki. Ilyenkor Aleksi úgy viselkedett, mint egy dacos kisfiú. Nem bírta elviselni, ha más ügyesebb nála.
– Nézd csak! Alulról fölfelé kell olvasni, az alsó vonal a legvastagabb, tehát az „E” hangot jelöli… Nem, nem azt, hanem az alsó „E”-t.
– De hát mind a kettő „E”! – fakadt ki Aleksi, miután a rossz húrt pengette meg.
– Való igaz, de nem ugyanaz a kettő. Nézd csak, Silja jól csinálja – mutatta Filip.
– Persze, de ő helyzeti előnyből indul, mert ő nem olyan béna, mint én.
– Te sem vagy az, csak gyakorlás kérdése az egész.
Aleksi felsóhajtott, és folytatta; egészen belefeledkezett. Ekkor azonban Kissa indulatosan fújt, majd méltatlankodva elvonult, ugyanis Frida túl komolyan vette a játékot, és leterítette a földre a kismacskát. Filip a karjába kapta és nyugtatóan megsimogatta fényes bundáját.
– Olyan, mint Lukas. Ő is ilyen hisztis – jegyezte meg Silja nevetve.
– Tényleg, lehetne a neve Lukas! Bár végül is a „macska” név is illik egy macskához.
– Te meg ne szólalj, aki a kedvenc akciófiguráját azért hívta „Hasbrónak”, mert az volt ráírva a dobozára.
– Jól van, na! Na, és te meg levágtad a Barbie-jaidnak a fejét, mert azokkal etetted a plüsskrokodilodat.
– Nem is volt Barbie-m! Azokat Heleena nagynéni sózta ránk, és te mindig papás-mamásat játszottál velük.
– Csak nem volt megfelelő szervük. Hmm, látom, jó estéd volt! – vigyorgott a fiú, mert észrevette az óvszert Filip éjjeliszekrényén. Silja is odafordította a tekintetét, és elmosolyodott. Végre talált magának barátnőt! Már ráfért.
– Ez… nem az, aminek látszik – vörösödött el a fiú és megköszörülte a torkát.
– Na, halljuk a részleteket! – terpesztette szét Aleksi a lábát és kajánul nézett a fiúra.
– Semmi különös. Lukasnak említettem, hogy jön fel hozzám Amalkka korrepetálásra, és erre a kezembe nyomott egy óvszert.
– Amalkka? – nevetett Aleksi. – Hmm, jó csaj, én is már meghúztam. – Silja szúrósan nézett rá, amire védekezőn feltartotta a kezét. – Jó-jó, csak egyszer, és nem emlékszem rá, mert részeg voltam. Na, de milyen volt?
– Semmilyen. Nem feküdtem le vele.
– Még el is higgyem? Azon a csajon kábé az összes pasi végigment a városban.
– Akkor miért van felbontva az óvszer? – somolygott Silja.
– Nem én bontottam fel.
– Te most szívatsz… Bejött a csaj a szobádba, felbontotta az óvszert, és te nem használtad? – hüledezett Aleksi. – Ezt most jól értem?
– Nincs szükségem ilyen nőkre – jelentette ki Filip hűvösen.
– Legalább leszopott? – kérdezte Aleksi, amire Silja oldalba könyökölte.
– Moderáld magad!
Filip nem felelt, de arca vörösre gyúlt. Silja érezte magát kínosan Aleksi helyett.
– Na, végre! – vágta hátba Aleksi barátját. – És, jól csinálta?
– Már mondtam, semmi szexuális jellegű dolog nem történt közöttünk. Csak… tanulgattunk.
– Ki tanított kit és mire?
– Aleksi! – szólt rá Silja.
– Oké-oké, tényleg befogom! Csak el nem tudom képzelni, miért lett felbontva az óvszer, ha nem használták.
– Mivel ennyire foglalkoztat benneteket a dolog, elmondom, hogy történt.
– Halljuk, halljuk! – rikkantotta Aleksi és összedörzsölte a tenyerét.
– Miután megérkezett Amalkka, bementünk a szobámba, és elkezdtük közösen megírni a dolgozatot. Rátette a kezét a combomra, majd az ölembe ült és megcsókolt. Erre egyáltalán nem számítottam, így eltoltam magamtól, és kimentem a mosdóba. Amikor visszatértem, Amalkka fehérneműben feküdt az ágyamban, a kibontott óvszerrel a kezében.
– Azt a rohadt…! Nekem már attól áll a farkam, hogy ezt elmondtad, és te nem dugtad meg?!
Filip kedélyesen felkacagott, és megrázta a fejét.
– Sejtettem, hogy ezt könnyebben elhiszed, mint a valóságot.
– Mi? Te most szívatsz…
– Az igazság az, hogy Jann bontotta fel, és lufit csinált belőle azzal a címszóval, hogy „nekem úgysem lesz szükségem rá.”
– Részvétem, haver. De könyörgöm, mondd azt, hogy megdugtad volna a csajt, ha így vár…
– Az attól függ.
– Mitől? – Aleksinek nem fért a fejébe. Ha Silja így fogadná őt, azon nyomban, habozás nélkül rávetné magát.
– Én nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve, számomra a nők nem tárgyak. Becsülöm és tisztelem őket, és úgy vélem…
– Blablabla… Johanna Kurkela – könyökölte oldalba Aleksi Filipet.
– Hogy ki? – vonta fel a szemöldökét Silja. Még csak a nevét se hallotta soha.
– Énekesnő, Tuomas Holopainen, a Nightwish zongoristájának a barátnője. Filip vele zenélt párszor, és finoman szólva…
– Érzelmeket tápláltam iránta – köszörülte meg a fiú a torkát. Arca immár a vörös legmélyebb árnyalatában tündökölt.
– Más szóval egész nap rá verted a farkadat, és beteg, perverz dalokat és novellákat írtál róla.
– Én… most kimentem a… mosdóba – állt fel a fiú, ám Aleksi megfogta a karját és visszahúzta az ágyra.
– Láttam ám, ne is tagadd!
– Véletlen… küldtem át. Nem azt akartam.
– Nekem tetszettek, bár nem értem, mit kerestetek a Viharkirály birodalmában, és miért egy felhőn dugtatok, de oké. És még én vagyok perverz. 
– Picikét… meglódult a fantáziám.
– Nőre van szükséged. Sürgősen. Komolyan, ezt már rossz nézni. Még a végén fel fog robbanni a farkad.

Silja eközben nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen. Azt mindig is tudta Filipről, hogy elég elvont gondolkodású, de ez őt is megdöbbentette. Filip elsőre egy csendes, kedves fiúnak tűnik, és az is, épp ezért találta furcsának, hogy közben ennyire perverz. Bár a művészek alapból azok, legalábbis jelentős részük. Meg ki tudja, mikor volt utoljára nővel, már ha egyáltalán volt. Az biztos, hogy a leendő barátnője nem fog unatkozni mellette.
– Kedves, hogy így aggódsz a legbecsesebb szervemért, köszöni a törődést, de csak azért nem fogok járni senkivel, hogy lefeküdjek vele néhányszor érzelmek nélkül.
– Jogos, bár nem értem, múltkor miért utasítottad vissza azt a csajt. Úgy tűnt, ő komolyan érdeklődik irántad.
– Benediktára gondolsz, aki olyan részeg volt, hogy alig bírt állni a lábán, és miután hazakísértem, a barátja agyon akart verni? – csóválta meg a fejét a fiú reményvesztetten.
– Ja, tényleg… És Krystyna? Rá mi a mentséged?
– Úgy éreztem, vele nem vagyok közös hullámhosszon, tekintve ő mind érdeklődésben, mind jellemben a teljes ellentétem volt. És abban sem vagyok egészen biztos, hogy értette, amiről beszélek. 
– Nem hibáztatom, én se értem – nevetett Aleksi. – Hozzád külön szótár kell!
– Ambivalensen érzek eme kijelentésed után. Azt állítod, kacifántosan, komplikáltan fogalmazok, mindazonáltal én úgy vélem, perceptíbilis az, amiket mondok az olyan emberek számára is, akik nem olyan prudensek.
Aleksi és Silja döbbenten nézett Filipre.
– Ezt lehetne még egyszer, érthetően, hogy mi, egyszerű földi halandók is megértsük?
– Aleksi… Ne fáradj – érintette meg Silja a karját. – Filip épp az imént hülyézett le minket.
– Igen? Ilyen szépen se mondták még, hogy incblis vagyok vagy mi a franc.  
– Incebilis – kacagott Filip halkan. – De ahogy látom, mégsem volt olyan hasztalan a velem eltöltött idő. 
– Persze, hogy ezt megjegyeztem, első találkozásunkkor ezekkel a szavakkal küldtél el a francba, és én azt hittem, külföldi vagy.
– Sérelmeztem, hogy rám borítottad a sörödet.
– Hát még én! Kárba ment az a finom nedű! – Silja tarkón legyintette, amire Aleksi felnevetett.
– Bevallom, sohasem hittem volna, hogy ilyen jóban leszünk, de őszintén örülök ennek. Különben kiket bosszantanék a beszédemmel?
– Ez már igaz, barátom! Tényleg, nincs valami piád azon az amonizén kívül?
– Amontillado. Teával, kávéval, levendulaszörppel és vízzel tudok szolgálni, ahogyan legutóbb is.
– Egyszóval semmi ihatóval – biggyesztette le az ajkát Aleksi kisfiúsan.
– De megnézem, mintha úgy rémlene, hogy van pár doboz sör a pincében… Egy pillanat – állt fel a fiú és kiment a szobából. Aleksi Silja felé fordult, és összeérintette a homlokukat.
– Mit szeretnél csinálni, miután elmentünk Filiptől?
– Nekem mindegy, tényleg.
– Arra gondoltam, bevásárolhatnánk, és megpróbálhatnánk egy kutyaházat eszkábálni Fridának. Mit szólsz?
– Jó program – bólintott a lány. – Feltéve, ha tényleg nincs gazdája és veletek maradhat. Pavel hogy fogadta?
– Meglepően jól. Azt mondta, megtarthatjuk, de csak ha mi gondoskodunk róla. Szóval napi kétszer-háromszor le kell vinni sétálni és megetetni meg játszani vele. Este tehetnénk vele még egy kört, hm? És nálunk aludhatnál.
– Nálatok…? Aludni…? És… Pavel már tudja? – kérdezte kétkedően. Aleksinél az „alvás” a „dugás” szinonimája volt mindig is.
– Még nem. Nem akartam ezzel sokkolni, bár szerintem sejti.
– Remélem, jól fogadja, bár félek, hogy ki fog akadni.
– Majd én lerendezem! Bízd ide. – Silja erősen kételkedett ebben, mert ismerte a fiút. Még a végén képes benyögni Pavelnek, hogy „reggel húgom, este dugom”.
Aleksi gyengéden magához vonta a lányt és csókot lehelt az ajkára. Ekkor lépett be Filip, sörökkel a kezében, amire elhúzódtak egymástól. Silja kényelmetlenül érezte magát, hisz a fiú gyengéd érzelmeket táplált iránta, és hiába mondta, hogy örül nekik, bizonyára nem esik jól neki így látnia őket. Sajnálta Filipet, és egyetértett Aleksivel. Barátnő kell neki. Mielőbb.
– Parancsoljatok.
Aleksi és Silja elvették tőle, felbontották és belehúztak. Filip nem kért, így csendben iszogattak.
– Még mindig nem fér a fejembe… – dünnyögte Aleksi.
– Azóta is ezen vagy leakadva? – sóhajtott fel Silja. – Kezd az az érzésem lenni, hogy te lefeküdtél volna vele…
– Tudod, mit cserélem le a világ legjobb csaját! Na, jó, Kissára lehet, lecserélnélek, de őt meghagyom Filipnek.
– Na, szép!
– Igazán nagylelkű vagy, barátom. De nem azt mondtad, hogy a feketéket preferálod?
– Igaz is…. Na, de tényleg! Mi tartott vissza?
– Legyen hát… – adta meg magát Filip. – Bevallom, tényleg történt közöttünk egy kis affér.
– Na! Tudtam én! – csapta össze Aleksi a tenyerét. – Részletes beszámolót kérünk!
– Ahogy szeretnétek. Amalkka azt állította, hogy szakított vele a barátja, és nagyon maga alatt volt. Vigasztaltam, és nos… elcsattant közöttünk egy csók.
– Egy?! Mi az, hogy csak egy?!
– Igen, egy, mivel nem akartam, hogy az higgye, kihasználom őt és a helyzetet.
– Ki csókolt meg kit?
– Ami azt illeti, ő engem. Ám ennek ellenére úgy érzem, bárki lehetettem volna, ezért is utasítottam vissza a közeledését. Én csupán egy eszköz voltam arra, hogy enyhítsek a bánatán.
– Majd legközelebb összejön – biztatta Silja.
– Lukas is becsajozott, neked is össze fog jönni! – veregette hátba Aleksi Filipet. – Tényleg, mit csináltatok, miután elmentünk?
– Csak beszélgettünk. Igazán örülök annak, hogy így megnyílt előttem.
– Haver… Mit tettél a piájába?
– Tudtommal semmit.
– Érdekes… Na, de megyünk, mert be fog zárni a bolt. Készítünk a kiscsajnak házat. Nem, nem Sijának – nevetett fel, majd felállt és kezet fogott Filippel. Silja és a fiú megpuszilták egymást, majd elköszöntek, és kiléptek az ajtón Fridával együtt.

Először hazamentek, adtak Fridának enni, majd a barkácsboltba vezetett útjuk. Vettek a kutyaház készítéséhez szükséges anyagokat, majd betértek egy szupermarketbe. Aleksi szokásához híven úgy viselkedett, mint egy ötéves – a bevásárlókocsit rollernak használta, és sikeresen leborogatott jó pár zacskó cukrot és lisztet a polcokról. Silja vízionalizálta magában, hogy milyen gyerekük lesz, ha egyáltalán lesz. Ő majd persze akart gyereket, de nem tudta, a fiú hogy áll ehhez a kérdéshez. Most még ő sem érezte magát felnőttnek és felelősségteljesnek, és Aleksi még úgy sem volt az. Már a futószalagnál álltak, amikor a fiú mit sem zavartatva magát kirakott a szalagra két csomag tízes óvszert. Arcán sunyi, sokatmondó vigyor ült, és Siljára kacsintott. A lányt nyomban elöntötte a forróság.
– Héé! – könyökölte oldalba Silja finoman.
– Nyugi, nem most foglak megdugni, bár ez csak rajtad múlik…
– Hát akkor?
– Van egy meglepetésem! – közölte a fiú titokzatos mosollyal. Silja fantáziája picit meglódult a kijelentésére. Vajon milyen „meglepetéssel” készül? A tengerparthoz és az erdőhöz már hűvös van, ott biztos nem… Az pedig, hogy Aleksi kibéreljen egy szobát, egyszerűen nem vallott rá. Silja rájött arra, hogy felesleges tovább húzni egymást, már így is sokáig halogatták a dolgot. Se ő, se Aleksi nem igen bírta már, és hiába volt bizonytalan a fiú, már ez sem érdekelte. Nem tudott és nem akart tovább ellenállni neki. Minden idegszálával kívánta őt, és alig várta, hogy kiderüljön, pontosan mit tervez. De bármit is, biztos, hogy élvezni fogja. Hisz erre várt már évek óta…
– Milyen meglepetésed?
– Hmm, majd meglátod holnap! Remélem, tetszeni fog! – mondta a fiú, majd fizetett.
Miután hazaértek Aleksihez, neki is láttak nyomban a kutyaház összeeszkábálásának. Nem jártak sikerrel, hiába néztek youtube-on tutorialos videókat, nem is egyet. Ugyan Silja mondta, hogy inkább vegyenek egyet készen, a fiú ragaszkodott hozzá, hogy ők barkácsolják össze. Ennek az eredménye egy fájós kisujj, amire Aleksi rávert kalapáccsal, és egy meghatározhatatlan formájú „valami” lett, amit jóindulattal sem lehetett kutyaólnak nevezni. A fiú azonban boldog mosollyal, büszkén szemlélte „remekművüket”, mintha legalábbis ő lenne Michelangelo.
– Na, milyen lett?
Siljának vissza kellett fognia magát, hogy ne nevessen fel hangosan, de nem akarta elrontani a fiú lelkesedését.
– Öö… egész… érdekes. Egyedi.
– Nézd, Fridának tet… – Aleksi félbeharapta a mondatát, mert a kiskutya, miután odament a házhoz és megszaglászta, vakkantott egyet, majd lepisilte. Siljából kitört a nevetés.  
– Naa, csak megjelölte a területét! – fonta keresztbe a karját Aleksi kisfiúsan.
– Ahaa, én is ezt mondanám! – vigyorgott tovább a lány.
– Ne mondd, hogy nem lett jó! Még én is aludnék benne, ha beleférnék!
– Persze, úri lakosztály! Inkább egy elcseszett ól. Bocs.
– Na, adok én neked úri lakosztályt! – Aleksi odalépett a lányhoz, majd hirtelen a karjába kapta, amire a lány felsikkantott. Megkapaszkodott a fiú nyakában, majd miután magához tért meglepetéséből, a mellkasára hajtotta a fejét. A fiú felcipelte őt a szobájába, és jószerével ledobta az ágyára. Nem tétlenkedett – fölé feküdt, és csiklandozni kezdte.
Silja összevissza vergődött, és megpróbálta a lehető legkisebbre húzni magát. Aleksi azonban erősebbnek bizonyult, és megragadta Silja vállát. Lenyomta az ágyra, majd a nyakához hajolt és belefújt. A lány egyszerre nevetett és sikoltozott – rendkívül érzékeny volt ezen a területen.
– Nee, nee, hagyd abba! – vergődött.
– Vond vissza, és ismerd el, milyen nagyszerű építész vagyok!
– Eszem ágában sincs!
– Hát így állunk… Ez esetben kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni... – A fiú lökött egyet a csípőjével, és hosszasan megcsókolta a lányt. Silja hevesen viszonozta. – Szóval? Visszavonod? – kérdezte, majd benyúlt a lány pólója alá és ujjait végighúzta a hasán. Silja felszisszent.
– Nem…
A fiú enyhén megszívta, majd megharapta a lány nyakát, és felnézett rá.
– Most sem…?
– Kérlek, Aleksi…
– Mondj egy okot… – kezdte el vadul csókolgatni és harapdálni, majd belemarkolt a combjába.
– Nem… nem tudom…
– Akkor pedig…? – A fiú lehúzta róla a pólót, majd a sajátját is. Végigsimított a dereka vonalán, és keze lassan a mellére tévedt. – Úgy döntöttem, kapsz egy kis… előzetest. Persze csak ha… te is akarod. – Aleksi felhúzta a melltartóját, így szabaddá vált a melle. Nem szégyellte magát a fiú előtt, bár kissé zavarban volt. Lélegzete felgyorsult, és teste felforrósodott. Minden porcikája kívánta Aleksit, aki ekkor a szájába vette a mellét. Jobb keze lesiklott az ágyékára, és ruhán keresztül simogatni kezdte. Silja nem bírta tovább – magához húzta és mohón megcsókolta a fiút, aki ezt bátorításnak vette, mert kigombolta a nadrágját és félig letolta. Amikor pedig Aleksi a bugyijától is megszabadította, és megérezte simogató ujjait a legérzékenyebb pontján, tompán felsikoltott. Nem számított erre, és olyan jó érzés járta át, hogy bele kellett kapaszkodnia a lepedőbe. A fiú elégedetten folytatta tovább, egyre gyorsabban. Silja szinte önkívületi állapotba került ettől, azt se tudta, hol van és ki ő, de nem is érdekelte. Aleksi elvált az ajkától, majd belecsókolt a hasába, és egyre lejjebb haladt. Ujjait hamarosan felváltotta a nyelve, aminek hatására a lányt szinte azonnal elöntötte a legédesebb érzés. Ezt már nem bírta ép ésszel, egész testében remegett, és még sohasem érezte magát ennyire boldognak. Aleksi felnézett rá, és elmosolyodott.

– Hogy tetszett?
– Te… jó… ég… – kapkodott a lány levegő után.
– Elfogadom válasznak – mászott Aleksi Silja mellé, és a mellkasára vonta.
A lány halkan pihegett a mellén és lehunyta a szemét. Most minden tökéletes volt. Mélyen beszívta a fiú citromos-fűszeres illatát, miközben ujjaival köröket írt le a karján. Megfordult a fejében, hogy ő is viszonozza, de nem volt hozzá mersze, Aleksi pedig ennyiben hagyta a dolgot.
– Min gondolkozol?
– Én csak… szeretnéd, hogy…? – nyögte ki a lány zavartan, és a fiú feszülő nadrágjára pillantott. Hülye kérdés, de nem tudta, hogyan hozza fel. Nagyot nyelt.
– Szerinted…?
– Akkor… – Silja nagyot sóhajtott, majd mielőtt kezelésbe vette volna a fiút, megcsörrent Aleksi telefonja. A fiú nagyot káromkodott, és bosszúsan felvette.
– Épp dugunk, remélem, valaki haldoklik… – morogta türelmetlenül. – T… tessék? Ezt most ugye nem mondod komolyan… – nézett maga elé kikerekedett szemmel és fehér arccal. A lány megrémült – ugye minden rendben…?
– Mi az? – súgta oda neki Silja aggódva.
– Lucy… kórházba került. 
Vélemények:

2015. 07. 25.

26. fejezet

Sziasztok!

Mostantól én, Luna fogok jelentkezni, mert ahogy Maiev írta előző bejegyzésben, ő nem tud a továbbiakban közösen írni velem. :( Remélem, meg lesztek elégedve ennek ellenére is a sztori színvonalával, én igyekszem kihozni a történetből azt, amit ki tudok egyedül. Nyaraltam eddig, így csak most tudtam hozni ezt a részt, amit már egyedül írtam. Jó olvasást és elnézést! :(



Lukas és Filip egy darabig némán ült egymás mellett és néztek maguk elé. Mindketten kissé zavarban voltak – Lukas a kezét tördelte, Filip pedig a pengetőjét forgatta az ujjai között. Nem tudta egyikőjük sem, mit mondjon, míg végül Lukas törte meg a csendet:
– Honnan van ez a zongora? – érdeklődött; valóban foglalkoztatta a kérdés. Rajongott a hangszerekért, és egy eredeti, ráadásul kifogástalan állapotban levő Biedermeierhez csak csillagászati áron lehet hozzájutni. Hacsak nem örökölte, bár gyanította, ez a helyzet, mivel Filipék háza amúgy is úgy festett, akár egy múzeum. Nagyon tetszett neki, mindig is hasonló helyen akart élni. Bár nekik is volt pár régiségük – pontosabban néhány váza, egy vitrin és egy ingaóra – utóbbit Aleksi sikeresen összetörte, amikor egyszer részegen ment haza és nekitántorodott. Csak a szokásos.
– Egy aukción vettem. A tulajdonosa mihamarabb meg akart szabadulni tőle, így jóval áron alul adta. Nem volt a legjobb állapotban, így kellett valamicskét költenem rá, de maximálisan megérte. Lenyűgözött, ahogyan játszottál rajta, jómagam a nyomodba sem érek.
– Túlzol – nézett le a fiú zavartan a földre; nem szokott hozzá a dicséretekhez. Jobban belegondolva Lucyn kívül nem igen dicsérte meg senki, mindig csak a hibáit emelték ki. Azonban Filip szavai mögött őszinteséget érzett, és ez számára teljesen új volt.
– Pedig elhiheted nekem. Mondanám, hogy bebizonyítom, igazat beszélek, de bevallom, szégyellem magamat előtted. Fényévekre jársz tőlem, és velem ellentétben neked van is tehetséged a zongorához. Elismerésem.
– Khm… köszönöm. – Lukas érezte, hogy forró az arca és a füle a fiú szavaitól. Bármennyire is kínos volt számára a helyzet, mélyen belül dagadt a keble a büszkeségtől. Mivel magától tanult meg játszani, és Lucyn illetve édesanyján kívül nem zongorázott senkinek, nem tudta, mennyire tehetséges. Ő nem érezte magát különösebben annak, de Filip ért a zenéhez, és ő reálisabban látja a dolgokat. Ennek ellenére nem hitt neki, mert biztos volt benne, hogy a fiú csak túloz és elfogult. De azért örült annak, hogy valaki értékeli a képességeit; már nem érezte magát egy elcseszett lúzernak. Darabokban heverő önbizalma az utóbbi hetekben kezdett helyrejönni, bár erre rányomta a bélyegét Lucy távozása. Három nap. Nincs tovább, ennyi jutott nekik.
– Látom rajtad, hogy szomorú vagy. Esetleg szeretnél beszélni róla? – Filip a vállára tette a kezét, amire összerezzent. Ez a fajta baráti gesztus és úgy általában a fizikai kontaktus szokatlan volt számára. Igaz, Lucyvel, ha csak tehették, összebújtak és csókolóztak, de az más. A lány a barátnője, hozzá másképp viszonyult, mint a többi emberhez.
– Nem. – Lukas összefonta a karját a mellkasa előtt, és konokul meredt maga elé. Nem fogja megosztani másokkal a gondjait! Még mit nem. Ez csakis rá és Lucyre tartozik. Ugyanakkor valami miatt mégis el akarta mondani, és úgy érezte, Filipben bízhat. Önmagát látta benne. Ha két hasonló lélek találkozik, ösztönösen felismerik egymást már messziről is. Filippel kapcsolatban is ezt érezte, és remélte, hogy a fiú is szimpatizál vele. Nem akart egyedül maradni, már megint. Ugyan a fiú nem fogja feledtetni vele Lucyt, őt senki sem pótolhatja, de talán így könnyebb lesz valamivel. Az édesanyja is azt akarná, hogy barátkozzon. Biztos volt benne, hogy kedvelné Filipet.
– Ahogy gondolod, tiszteletben tartom, és nem erőltetem. Ha szeretnél beszélni róla, én készséggel meghallgatlak, és szükség esetén ellátlak tanácsokkal, amennyiben igényt tartasz rá. Nem garantálom, hogy tudok is segíteni, de talán könnyebb lesz a lelkednek.
– Lucy… – bukott ki Lukasból és szaggatottan felsóhajtott. A fiú szavai felszakítottak benne valamit, és úgy döntött, mégis beszél róla. – Nem akarom, hogy elmenjen, én… Nem tudom, mit fogok kezdeni nélküle.
– Nagyon sajnálom, ami történt, ez valóban szomorú. Ugyanakkor gondolj arra, hogy nem marad ott véglegesen, és visszajön hozzád. Addig is tudjátok tartani a kapcsolatot, ami talán enyhít a helyzeten. Nem kell örökre elszakadnotok egymástól, és nem vagy egyedül. Mi itt leszünk melletted és támogatunk. Tudom, hogy még jóformán idegenek vagyunk, de biztosíthatlak, hogy rám számíthatsz. Ahogyan Siljára és Aleksire is.
Lukas gúnyosan felhorkantott.
– Hahh, pont rájuk!
– Tudom, hogy szeretnek. Aggódnak érted és féltenek. Fontos vagy számukra.
– Képzelem, mennyire…
– Nem akarok beleszólni a dologba, hisz nincsen hozzá semmi közöm, de én úgy látom, te vagy az, aki eltaszítja őket magától. Ha elfogadsz egy tanácsot, próbáld őket jobban megismerni, és megváltozik a véleményed.
– Ismerem őket, és még mindig nem fér a fejembe, hogy voltál képes beleszeretni Siljába. – Egy ilyen értelmes fiúnak nem tudott elképzelni egy olyan lányt, mint a mostohatestvére. Ugyan nem volt Silja buta, nem tartotta annak, csak teljesen más típusúnak, mint ő vagy Filip. Ebben az egyben egyetértett Aleksivel. Egyszerűen nem illett hozzá.
– Pedig Silja egy értelmes, csinos hölgy, és nekem pedig az nem fér a fejembe, hogy két ilyen intelligens ember hogyhogy ilyen rossz viszonyt ápol egymással.
Lukas felsóhajtott és felidézte magában az első alkalmat, amikor találkoztak egymással. Édesapjuk egyik pillanatról a másikra bejelentette, hogy mostantól Nitta és Silja velük fog élni, és legyenek hozzájuk kedvesek. Aleksi és Silja rögtön megtalálta a közös összhangot, azonnal összebarátkoztak. Kisvártatva együtt Playstatiönöztek, és mivel nem volt két joystick, ő addig a kanapén kuporgott mögöttük. Amikor pedig nagy kegyesen engedték, hogy játsszon velük, kegyetlenül elverték, így elment a kedve és duzzogva a szobájába vonult. Így telt az első nap, és a többi is hasonlóan. Ő eleinte próbált nyitni feléjük, de egyszerűen nem tudott felérni hozzájuk, bárhogy is igyekezett. Sokkal tehetségesebbek és talpraesettebbek voltak nála, és más dolgok érdekelték, mint őt. Haragudott Siljára, mert úgy érezte, elvette tőle a bátyját. Ahogyan az édesapjuk is. Aleksi volt mindig a tehetséges, az ügyes, és hiába hozott haza Lukas jobb jegyeket, édesapjának az számított, hogy ki mennyire rátermett és erős. Ő sohasem sportolt, azaz beíratták kosarazni, de hiába volt magas, tehetsége annál kevesebb. Egyszer sem talált bele a palánkba, és állandóan fellökték, így rendszeresen kék-zöld foltokkal ment haza. Amikor pedig direkt hozzávágta egy társa a kosárlabdát az orrának, és az kis híján betörött, közölte szüleivel, hogy nem hajlandó tovább folytatni. Édesapja ezen teljesen felháborodott, és onnantól fogva még kevesebbet beszélt a fiával. Figyelmét Aleksire és Siljára fordította, akik remekeltek a sportokban. Aztán ott voltak a barátok. Míg Aleksit és Silját felvetették, neki egyet sem sikerült szereznie. Az ő társaságukból pedig nem kért, mert számára nem volt kikapcsolódás a két napig tartó ivászat. Inkább otthon olvasott vagy zenélt.
Tudta belül, hogy gyerekes dolog ilyenek miatt orrolni rájuk, de ezek a dolgok túl mélyen voltak benne. De talán igaza van Filipnek, lehet, hogy megváltozik valamelyest a véleménye, ha jobban megismeri őket. Ugyanakkor pár beszélgetéssel nem lehet felülírni majd’ egy évtizedet.

– Ez… bonyolult – adott Lukas kitérő választ; nem volt kedve erről beszélni. Nem akarta felszakítani a sebeket.
– Igen, sejtem, hogy ez egy összetett dolog, és nem lehet csak úgy pár mondatban összefoglalni. De tudod: ha szeretnél beszélni róla…
Lukas csak biccentett és tanulmányozni kezdte a fiú falát. Egy bekeretezett kép lógott Siljáról és Aleksiről az asztala fölött, továbbá számtalan oklevél és emlékérme. Ifjúsági zeneismereti verseny első helyezés, országos zenei vetélkedőn elért második helyezés, és három ezüst-illetve négy aranyérme. Ettől ismét kellemetlen érzés kezdett növekedni benne, és visszatért az önbizalomhiánya. Ő soha, semmiért nem kapott kitüntetést. 
Ekkor megcsörrent Filip telefonja, amire a fiú felvette.
– Üdv, hölgyem! Köszönöm kérdésedet, kellemesen… Nem, jövő hét keddre kell beadni. Segítek szívesen, amennyiben… Persze, készséggel, mikor tudnánk találkozni? Öö, hogy nálam…? Nem, nincsen akadálya, akkor holnap ötkor várlak! Szép napot!
Lukas felvonta a szemöldökét – ezek szerint Filip máris talált magának barátnőt…?
– Amalkka… A csoporttársam, és megkért, hogy segítsek neki, mert sokat hiányzott, és jövő hétre le kell adni egy házi dolgozatot.
– A barátnőd?
– Nem, ő… nem a barátnőm – pirult el a fiú és megköszörülte a torkát.
– Még. Nyilvánvaló, hogy nem csak tanulni akar. – Lukas nem volt jártas az ilyen dolgokban, de Aleksi mellett nőtt fel, és ahányszor a bátyja felhívott magához egy lányt „tanulás” címszó alatt, a dolgok igen hamar más fordulatot vettek. Ilyenkor inkább elment sétálni a partra, és csak este tért vissza. Rosszabb esetben reggelig maradtak a lányok „tanulni”, szóval beszerzett magának egy DJ-k számára kialakított fejhallgatót. Örült annak, hogy már nem kell használnia, lassan egy éve, bár sejtette, hogy hamarosan szüksége lesz rá. Hiába költözött el Silja, nyilván át fog járni hozzájuk. És biztos volt benne, hogy ki fogják használni a náluk töltött időt. Éljen.
– Nem hinném, hogy pont én kellenék neki, habár mostanában különösen viselkedik. Nem állítom, hogy nem csinos, csak, hogy is mondjam… Több férfi fordult meg benne, ahányszor bement órára.
– Kurva… – morogta Lukas.
– Nem akartam így kimondani, de van benne némi igazság. Mindenesetre nem ítélek el senkit, mindenkinek szíve joga úgy élni az életét, ahogyan akarja.
– És megdugod? – vigyorodott el Lukas.
– Lehet, hogy ez most szentimentálisnak fog hangzani, de én csak olyannal tudom elképzelni a szeretkezést, akit szeretek.
– Én is… – Lukas belegondolt abba, hogy azon az utolsó éjszakán együtt lesz Lucyvel. Nagyon izgult, és remélte, nem fog két percen belül elsülni. Erre minden esély megvolt sajnos, mert még szűz volt és rettentően kívánta a lányt. Épp ezért vett két csomag óvszert is, a biztonság kedvéért. Hátha elhasználják… Ha rajta múlik, biztosan.
– Meg aztán én még… – pirult el ismét Filip. – És nem pont vele képzeltem el.
– Megértem. Én most megyek Lucyhez, már vár – állt fel Lukas. Filip követte a példáját, és kivezette az ajtóig. Lukas ekkor benyúlt a zsebébe és előszedett belőle egy óvszert, majd a fiú kezébe nyomta. – Szükség esetére.

~~*~~

Amikor Lukas Lucyhez ért, a lány rögtön a nyakába vetette magát és megcsókolta. Valami miatt jókedvűnek tűnt, és a fiú szíve megdobbant – csak nem…?
– Történt valami?
– Igen! Nézd – fogta kézen Lucy a fiút, és a házba vezette. A földön, párnák között egy foltos kölyökkutya feküdt; alig lehetett több pár hónaposnál. Nagy, értelmesen csillogó, barna gombszemét nyitogatta, és lustán nyújtózott, amikor beléptek. Valamiféle keverék lehetett; apró volt, hosszú fülű és orrú, rövid bundájú. Lukas elmosolyodott és rögtön leült mellé.
– Hogy került ide? – simított végig az állat fényes szőrén.
– Beszökött, mert éhes volt. Adtam neki ételt, és amíg te Filipnél voltál, én elvittem állatorvoshoz. Nem volt benne chip, de feladtam hirdetést, hátha valaki keresi, bár erre az orvos szerint nem sok esély van. Így hát ideiglenesen befogadtam, és mivel elutazom, arra gondoltam, hogy lehetne nálatok. Úgyis azt mondtad, szeretnél állatot tartani.
– Amennyiben nincs gazdája, szívesen megtartom. Aleksi örülni fog neki.
– Az biztos – nevetett fel Lucy. A kutya ekkor Lukas ölébe fészkelte magát és a hasába fúrta a fejét. – De édes! – kezdte el ő is simogatni. – Mi lesz a neve?
– Kan vagy szuka?
– Az orvos szerint szuka.
– Akkor Frida – döntötte el Lukas, és megszorította Lucy kezét. A lány együtt érzően felsóhajtott és a vállára hajtotta a fejét.
– Gyönyörű név – jegyezte meg halkan.
– Az… 
– Figyel téged és büszke rád. Biztos vagyok benne.
– Anya egyszer azt mondta, hogy látni szeretné Valhallát, mert kezet akar fogni a nagy harcosokkal. Ironikus, de nemrég olvastam egy könyvet, amiben azt írták, hogy aki manapság egyszer is lő életében, akár csak nyíllal, oda kerül, mert annyira felhígult már a felhozatal – kuncogott halkan a fiú. Hangjába ugyanakkor szomorúság is vegyült, a sírás határán állt. – Persze ez csak paródia, de anya íjászkodott, és... – A fiú hangja elcsuklott, nem bírta befejezni a mondatot. Szeméből kicsordult egy könnycsepp és a kézfejére hullott. Lucy rögtön szorosan magához ölelte a fiú, aki belefúrta a fejét a nyakába.
– Ss, nincs semmi baj… Nyugodj meg. Itt vagyok.
– Még… – suttogta Lukas.
– Kérlek…
– Összeszedem magamat. Egy pillanat. – Lukas kiment a mosdóba, és megpróbált lenyugodni. Lemosta hideg vízzel az arcát, mélyeket lélegzett, hogy pulzusát stabilizálja, majd visszatért a lányhoz. A kutya időközben ismét elaludt a kanapén, és Lucy gyengéden simogatta.
– Minden rendben?
– Igen. Menjünk át hozzád, hagyjuk aludni. – Lukas betakarta pléddel a kiskutyát, majd átment Lucyvel a lány szobájába. Leheveredtek az ágyra, amire a fiú magához ölelte Lucyt. Karja a hátán nyugodott, és szemben voltak egymással, így közvetlenül bele tudtak nézni a másik szemébe. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű…?
– Még sohasem volt állatom, ha a hörcsögöt nem számítjuk – szólalt meg Lukas, megtörve a csendet.
– Mi lett vele?
– Aleksi rálépett.
Lucynek kikerekedett a szeme.
– Ez… most komoly?
– Igen. Miért, nem nézed ki belőle? Aleksiről beszélünk, akinek tíz évig nem esett le, hogy a húga szerelmes belé.
– De, kinézem, csak… jajj. Szegény.
– Igen, szegény értelmi fogyatékos.
– Nem a bátyád, hanem a hörcsög.
– Nem mindegy? Egy szinten vannak. Bár Sam ügyesebb volt, mert képes volt egyszerre öt ételt is a szájába tömni. Aleksi csak négyet.
– Nem akarom tudni a részleteket… – nevetett a lány.
– Egyszer pedig fogadásból a kukából evett – vigyorgott a fiú, ahogy visszaidézte a jelenetet. Azóta is ezzel heccelte. – Másnap egész nap hányt és majdnem a mentőknek kellett elvinni, mert annyira kiszáradt.
– Édes istenem… – csapott Lucy a homlokára. – Szegény Silja!
– Nem kell félteni őt sem, megérdemlik egymást.
– Te mit gondolsz arról, hogy összejöttek? Gondolom, furcsa.
– Én sejtettem, hogy Silja mit érez, és tudtam, ha Aleksi észreveszi, meg akarja majd dugni. Ismerem őt és nem hagyna ki ilyen lehetőséget. Meg azért valljuk csak be, elég izgató a helyzet. Mondjuk nem Siljával, de ha te lennél a mostohahúgom…
– Hé! – pirult el a lány.
– Most mi az? Jól nézel ki. Még jó, hogy rád hajtottam volna!
– Hát jó… Mindenesetre én örülök annak, hogy végre egymásra találtak, rossz volt nézni Silja szenvedését. Ők legalább együtt lehetnek…
– Bárcsak mi is… – sóhajtott fel Lukas.
– Lélekben veled leszek – csókolta meg a lány a fiút, amire Lukas átkarolta a nyakát. – Szeretlek – lehelte az ajkai közé.
– Én is szeretlek – mosolygott rá keserűen a fiú, és lassan, érzékien csókolni kezdte. A lány viszonozta, amire Lukas ráfeküdt, és a nyakával folytatta tovább. Pár perc múlva abbahagyta inkább, mert tartani akarta magát a lány elutazásáig. Elhúzódott tőle, a hátára feküdt és a mellkasára vonta Lucyt.
– Mit csináljunk most? – kérdezte a lánytól, miközben a karját simogatta.
– Zenélsz nekem? – Lucy vékony, kislányos hangon kérdezte, és nagyokat pislogva nézett rá. Lukas nem bírt ellenállni neki és bólintott.
– Bármikor, szívesen. Neked bármikor – állt fel, és a lánnyal együtt a zongorához ment. Leült a székre, és rögtön belekezdett egy általa kitalált dallamba. Melankolikus, ugyanakkor reménnyel kecsegtető dal volt, amelyet akkor írt, amikor összeismerkedett Lucyvel. Ez volt az ő dala.
– Milyen gyönyörű…! – sóhajtott fel a lány.
– Ezt még csak kétszer játszottam el. Rólad írtam.
– Rólam…? – hökkent meg Lucy. Látszott rajta, hogy zavarba jött és megszeppent. – Mikor és miért?
– Pár hónappal azután, hogy csoporttársak lettünk. Azt hittem, sohasem lesz közünk egymáshoz…
– Miért nem mertél nyitni felém?
– Nem éltem volna túl még egy visszautasítást… Ahány lánynak udvaroltam, mind visszautasított, és féltem, te is…
– Jaj, te… – Lucy odament hozzá és hátulról átkarolta. Lukas megszorította a kezét. – Örülök annak, hogy végül így alakult, csak annak nem, hogy… De legalább szereztél barátot. Filip jó ember, és én úgy láttam, kedvel téged.
– Jó lenne… Oh, már ilyen késő van? – tévedt Lukas pillantása Lucy faliórájára. – Nem fogunk tudni holnap felkelni…
– Igazad van, menjünk aludni – bólintott a lány, és közösen átmentek a szobájába. Megágyaztak, majd szinte azonnal álom nehezedett pilláikra. Két nap… 
Vélemények:

2015. 07. 22.

:(

Kedves Mindenki!

Rendhagyó módon most én, Maiev szólok hozzátok. Először is szeretném megköszönni az eddigi olvasást, támogatást, a kedves szavakat és építő jellegű megjegyzéseket! :) Sohasem gondoltam volna, hogy ennyien olvasni, sőt, szeretni fogjátok a történetet! Ti vagytok a legjobbak! :)

Ennek ellenére viszont úgy határoztunk, hogy Luna egyedül folytatja az írást. A nyár hátralévő részében dolgozni fogok, szeptemberben pedig a suli fogja elvenni az összes időmet és energiámat (BME, mechatronika szak). Természetesen az ötletelésben bennmaradok, Lunával közösen fogjuk továbbra is kiagyalni, hogyan tovább, de konkrétan az írásban már nem tudok benne lenni. Nekem is nehéz döntés volt, de a kötelesség az első.

Ennek ellenére remélem, hogy továbbra is hűek maradtok hozzánk, mert a történet nem áll meg! ;) Érkezik a következő rész, amint csak lehet!

Puszi nektek!

Maiev
Vélemények: