11. fejezet

Aleksi és Silja távozása ellenére a buli tovább folytatódott. Jann és Ejno nagyon belejött az üvegezésbe, és harsány éljenzésben törtek ki, amikor végre Lucy is kijött.

– Smárold le Lukast! – követelték tőle, még mielőtt a lány választhatott volna a két feladattípus közül.

Lucy megdermedt, és a fiúra pillantott. Lukas is lefagyott, majd kifutott minden vér az arcából. Szinte azonnal elkapta a fejét, de nem elég gyorsan; a lány látta, hogy a következő pillanatban égővörös színt vesz fel az arca. Lucy édesnek találta a reakcióját, és lopva elmosolyodott. Mindig is tetszett neki a fiú… Vele a maga módján rendes volt, és látta benne a jót. Emellett a sorstársának érezte, hisz Amerikában nem igazán barátkozott vele senki. Érzett benne valami különlegeset, olyat, amit eddig senkinél. Annyira különbözött a többi embertől, és ez imponált neki. Hisz ő is „különc” volt. És, nos igen… látványra sem találta utolsónak a fiút. Azok az okosan csillogó, mélabús szemek, a gyönyörű, fekete tincsek…

Az ajkába harapott. Szívesen megtette volna, ámde kettesben, hiszen még sohasem csókolózott senkivel, így feszélyezte a közönség. Valamint, azt sem tudta egyértelműen eldönteni, hogy a fiú mit szólna hozzá. Hiába próbált kiigazodni rajta, nem jött rá, hogy Lukas pontosan mit gondol róla. Néhány pillanatban úgy érezte, hogy a fiú esetleg kedveli őt, utána viszont minduntalan eltaszította magától. A lány ennek ellenére sem adta fel. Rettenetesen szerette volna őt egyszer őszintén mosolyogni látni, és remélte, hogy kellő kitartással eljöhet ez az idő.

– Én… – kezdett bele, és zavartan elnézett. Nem merte megtenni. Pláne, hogy ő – a többiekkel ellentétben – alig ivott, így a gátlásai sem foszlottak még teljesen szét. Lukas azonban jócskán be lehetett csípve, hisz sorra itta a söröket és a vodkát. Vajon mit reagálna arra, ha megtenné…? Bármit is, nem tűnt jó ötletnek.  

– Én nem játszom – jelentette be a fiú, azzal sarkon fordult és távozott.  

Lucy szívébe csalódottság mart, ugyanakkor megkönnyebbült. Így nem kell megtennie, viszont annak nem örült, hogy elmegy. Olyan nehezen vette rá, hogy egy kicsit lejöjjön hozzájuk!

– Én sem – vágta rá szinte azonnal, és Lukas után sietett. A fiút a szobája előtt sikerült elkapnia.

– Lukas… – szorította meg a karját, amire a fiú felé fordult.

– Miért jöttél utánam?

A lány eltűnődött. Miért is? Mert így tűnt helyesnek… Mert vele szívesebben töltené az idejét, mint Aleksi részeg haverjaival, akiket alig ismer, és akik közül legalább ketten biztosan megpróbálnák felszedni, miután Silja eltűnt a színről.

– Mert szívesebben vagyok veled, mint velük – felelte végül, az átlagosnál talán szókimondóbban.

– Velem? – Lukas megütközve nézett rá, mint aki egyáltalán nem érti, miért mondta neki ezt a lány. Lucy ismét elbizonytalanodott – a fiú ezek szerint nem kíváncsi rá? –, de határozottan bólintott.

– Igen – állta Lukas tekintetét.

A fiú erre nem mondott semmit, csak hitetlenkedve megrázta a fejét, majd benyitott a szobájába. Elrúgott az útból egy ruhakupacot, és leroskadt az ágyára. Lucy vívódott magában. Utána menjen? Mit szólna hozzá a fiú? Nem akarta zavarni, mindazonáltal vissza se akart menni a többiek közé. Ezért hát – némi habozás után – követte őt. Az ajtót halkan betette maga után, és megilletődötten helyet foglalt az ágyán. Körülnézett a szobájában, mert rájött, még sohasem szemlélte meg részletesebben. Lukas a dolgait mindenütt szétdobálta, de a lány egész otthonosnak találta a rendetlenséget. A falakat rock-és metálzenekarok posztereivel tapétázta ki, a vitrinekben horror-könyvek és kések sorakoztak. Utóbbiak a falán is voltak. Az íróasztalon magas tornyokban halmozódtak a kották, a forgósszékben pedig egy laptop trónolt. Lucy kisvártatva egy akusztikus gitárt is felfedezett az egyik sarokban.

– Azon is tudsz játszani? – kérdezte kíváncsian. Lukas válasz gyanánt kérdéssel felelt:

– Ki mondta, hogy bejöhetsz?! – csattant fel, és keresztbefonta a karját. Olyan durcás képet vágott, hogy Lucy akaratlanul is elnevette magát. A szavai élét teljesen elvette a sértődött óvodásokét idéző arckifejezése. Annyira aranyos volt a fiú ebben a pillanatban! Inkább nem közölte vele, mert Lukas valószínűleg gyorsan bebizonyította volna neki az ellenkezőjét.

– Kimenjek? – Persze esze ágában sem volt elhagyni a helyiséget, de próbaképp felpattant. Érdekelte, hogy a fiú hogyan reagál. Lukas tüstént megfogta a karját, és lehúzta magához. A kellőnél kissé hevesebben, ezért Lucy megtántorodott, és az ölében kötött ki. Érezte, hogy minden vér az arcába tódul, és az izmai megdermednek. Képtelen lett volna felállni… bár, ami azt illeti, nem is akart.

– Szóval ne – nevetett fel, hogy leplezze a zavarát.

Nem látta Lukas arcát sajnos, mivel háttal ült neki, pedig kíváncsi lett volna a reakciójára. A fiú kicsusszant alóla, és megköszörülte a torkát. Megrázta a fejét, hogy haja az arcába hulljon, és elnézett. Csak nem zavarba jött? Lucynek kedve támadt megölelgetni őt, de visszafogta magát. Nem akarta a fiút még kellemetlenebb helyzetbe hozni, így azt is megállta, hogy a zavaró tincseit a füle mögé igazítsa.

– Senki nem akart kettesben maradni velem – szólalt meg végül a fiú kitérően.

– Hátsó szándék nélkül velem sem – sóhajtotta Lucy. Amerikában akadt néhány udvarlója, de előbb vagy utóbb kiderült, hogy a srácok csak pár éjszakára terveztek vele, úgyhogy nem kért belőlük. Így hát nem csak hogy nem feküdt le senkivel, még csak nem is csókolózott soha. Vajon Lukas igen…?

Rápillantott. Kizártnak tartotta. Pedig nem volt csúnya a fiú – sőt –, csak ahogy Silja is mondta, eddig mindenkit elmart maga mellől. Ezt el is tudta képzelni, hisz Lukas meglehetősen nehéz eset volt, de elhatározta, hogy ő kitart mellette, és megpróbálja kihúzni a gödörből. Felidézte a pillanatot, amikor a fiú magához rántotta őt az ágyán, amiből arra következtetett, hogy Lukas is vágyik a szeretetre. Talán még jobban, mint hinné…

– Mire gondolsz? – fordult felé a fiú.

– Csak egy strigula lettem volna. Hogy én is megvoltam nekik. – Lucy tettetett közönnyel megvonta a vállát. – A stréber, unalmas lány a bájos pofikájával…

– Az ilyenek nem érdemelnek meg téged – vágta rá kapásból Lukas, majd kikerekedett a szeme és ismét elnézett, mintha saját maga is meglepődött volna azon, amit mondott. Lucy nem kevésbé. Tényleg ezt mondta a fiú?

– Miattuk hagytam el a kontinenst – felelte kitérően, bár fogalma sem volt, Lukast érdekli-e a története. A szavak azonban kikívánkoztak belőle. – Reméltem, hogy itt értelmesebb társaságba kerülök. – A mai napig élénken élt benne a búcsúzás fájdalma, mert a szüleit hihetetlenül fájt otthagynia. Mégis ez tűnt a legjobb választásnak. Az iskolatársai elkönyvelték őt a mindig tanuló, okoskodó lánynak, akiben semmi érdekes nincs, és ezért kivetették a közösségből. Egyetlen lány barátkozott vele, de ő is csak azért, hogy elkérhesse a házi feladatait. Akkor kedvesen bánt vele, de a háta mögött ő is kigúnyolta.

Előlük menekült ilyen messzire.

Finnország pedig mindig is vonzotta, és mivel tizenkét éves kora óta tanult finnül, így kézenfekvő volt a választás.

– Akkor most bizonyára vissza akarsz menni – sóhajtott fel Lukas keserűen.

A lány kérdőn pillantott rá. Jól hallotta? A fiú tényleg csalódott lenne, ha így döntene?

– Vissza? Hozzájuk? – Bánatosan felnevetett. – Ezt te sem gondolhatod komolyan! Anya és apa rettenetesen hiányzik, de ezt leszámítva itt sokkal jobban érzem magamat. Itt kezdem megtalálni a helyemet.

– De, komolyan gondolom. Hisz ismersz engem. Tőlem mindenki fejvesztve szalad – nevetett a fiú gúnyosan. – Szóval, mit keresel még mindig itt?

Segíteni szeretnék neked. Fáj a szívem, hogy kínlódsz, és biztos vagyok benne, hogy jobbat érdemelnél. Látni szeretném a mosolyodat. Szimpatikusnak talállak, és tetszel… Sőt, talán több is. Nem, ezeket nem mondhatja ki!

– Te legalább emberszámba veszel és őszinte vagy velem – felelte végül komolyan. – Nem csak a szőke amerikai libát látod bennem, aki segít megírni a beadandót.

– Hogy egy olyan lányt, mint te, csak erre méltassanak… – motyogta Lukas az orra alatt.

– Hogyan mondtad? – Lucy meglepetten pillantott rá.

– Nézz csak magadra! – nevetett fel ismét a fiú. Lucy ismét elcsodálkozott.

– Mire gondolsz? – kérdezte tétován, és zavartan csavargatni kezdte az egyik tincsét. Mit lát a fiú a külsejében? Világéletében átlagosnak tartotta magát, Finnországban pedig végképp nem lógott ki a tömegből aranyszőke hajával és kék szemével.

Lukas felé fordult és hosszasan végigmérte. Lassan, tűnődve, simogatva a tekintetével, mintha csak magába akarná szívni a látványát. Lucy figyelte a fiút, miközben őt tanulmányozta, és felfedezte, milyen hosszú és sűrű a szempillája. Vágyakozva felsóhajtott.  Gyönyörű…

Ekkor Lukas ránézett kék szemével, amire zavarba jött, de állta a tekintetét. Főleg, mert képtelen volt egyszerűen máshová nézni… Úgy vonzotta valamiféle láthatatlan kötelék ehhez a fiúhoz, akár éjjeli lepkét a gyertya lángja.

– Arra, hogy… akadt el Lukas szava, és pír jelent meg az arcán.

– Igen? – Lucy hangja is megremegett. Rettenetesen izgult, hogy milyen választ fog kapni.

– ...te tulajdonképpen egészen… Úgy értem, szép vagy. – Lukas ezt úgy mondta, mintha a fogát húznák, és arca teljesen lángba borult.  

– Én szép? – ismételte meg a lány kábán, hevesen dobogó szívvel. Eltartott pár másodpercig, amire értelmezte a szavakat az agya, és őszintén elámult. Kapott már sokkal kacifántosabb bókokat is, ámde azok nem hangoztak ilyen őszintén. Ráadásul pont Lukas mondta rá? A fiú, akinek senki sem felel meg? Vagy csak túl sokat ivott? Bár – részeg ember őszinte…

– Nem ezt mondtam?! – csattant fel ingerülten a fiú, és ismét keresztbefonta a karját. Látszott rajta, mennyire feszélyezi a helyzet.

A lány magába fojtotta a további értetlenkedését, holott még mindig alig bírta elhinni. Ő legalább komolyan gondolta, és nem csak üres hízelgésnek szánta! Mindenesetre nem akarta, hogy Lukas még kínosabban érezze magát, ezért témát váltott.

– Ó, Tarja Turunen! Imádom a zenéjét! – szúrta ki az énekesnő plakátját a falon.

– Én is szeretem – biccentett Lukas. – Kapcsoljak? Nem bírom már ezt a kurjongatást.

Odalentről ugyanis hamis kornyikálás és üvöltözés szűrődött fel – Aleksi haverjai a részegség következő szintjére léptek.

– Jó ötlet – bólintott a lány.

Lukas bekapcsolta a laptopját, majd elindított egy számot a „My winter stromról”. I walk alone. Lucy szívébe keserűség mart. Ez a szám tökéletesen illett Lukashoz, mintha csak róla szólna.

– Ez olyan szép…

Belegondolt, milyen egyedül érezheti magát a fiú. Csoda, hogy le tudta könyörögni a többiekhez. Jó lett volna, ha egy kicsit ő is elengedi magát és élvezi az estét. Megértette, hogy az üvegezést gyerekesnek találta, de néha kell ilyen is. Ekkor a lány lelki szemei előtt megjelent Silja, ahogy mély átéléssel visszacsókolta Aleksit, majd feldúltan távozott. Ugye minden rendben van vele?

– Te mit szóltál ahhoz a csókhoz? – bukott ki belőle, és legszívesebben visszavonta volna a kérdést. Ismerte az ellenségeskedést Silja és Lukas között, és nem akarta ezzel gyötörni a fiút. De hát Silja a barátnője, és érdekli, mi van vele!

– Már ideje volt – nevetett fel Lukas. – Nem bírom Silját, de rohadt idegesítő volt nézni, ahogy szenved Aleksi miatt. Megérdemlik egymást. De ha nem fogok tudni miattuk aludni, én…

Szóval ő is észrevette már… mindenki, csak Aleksi nem. Lucy némiképp megkönnyebbült a fiú reakciójától, mert dührohamra számított. Ugyanakkor Silja arckifejezése nem hagyott neki nyugtot. Barátnője igyekezett semlegesnek mutatkozni, de ő jól ismerte ahhoz, hogy tudja, valójában milyen feldúlt.

– Aggódom érte – harapott idegesen az ajkába.

– Mivel róla van szó, a helyedben én is aggódnék érte – hagyta helyben Lukas, és feltekerte a hangerőt. A hangulat most hágott csúcspontjára – a fiúk lent harsányak kacagtak valamin és kurjongattak.

– Átmegyek hozzá, megnézem, minden rendben van-e vele – határozott Lucy. – Csak egy perc.

– Felőlem – vonta meg a vállát Lukas nemtörődömül.

A lány bocsánatkérően rápillantott, majd kilépett a szobából, és kisvártatva már Silja ajtaján kopogtatott.

– Hagyj békén! – szólt ki barátnője sírós hangon.

– Én vagyok, Lucy. Bejöhetek? – Lucy torka összeszorult. Aleksi komolyan a lány érzéseibe taposhatott, ha ennyire maga alatt van.

– Gyere – mondta a lány erőtlenül, amire benyitott. Barátnője az ágyán ült, felhúzott térddel, amire ráhajtotta a fejét. Vállát rázta a sírás. Összeszorult a szíve – még sohasem látta ilyen állapotban legjobb barátnőjét. Gondolkodás nélkül odaszaladt hozzá, és szorosan átölelte.

– Mit tett veled? – suttogta rémülten.

– Meg… megcsókolt – bökte ki végül a lány, és még hangosabban felzokogott.

– Hogy mi? – Lucy egy pillanatra teljesen megdermedt, miközben automatikusan is erősebben szorította magához a lányt. Jól hallotta? Aleksi megcsókolta?

– Azt mondta, gyönyörű vagyok, és megcsókolt, és…

A lány alig bírt megszólalni a döbbenettől. Ezt azért részegen sem feltételezte volna Aleksiről – úgy tűnt, hogy a srác sohasem veszi észre, hogy fogadott húga nőből van. Ehhez képest elég komoly előrelépést tett… A szavak tartalma és Silja bánata viszont sehogyan sem fért össze a fejében. Barátnője erre vágyott már régóta, akkor mégis mi a gond?

– Mi történt utána? – kérdezte suttogva, azt remélve, hogy a válaszból összerakhatja a teljes képet.

– Simogatott, és azt mondta akar. De én ellöktem magamtól. – Silja némileg összeszedte magát, és szaggatottan felsóhajtott. Lucy átnyújtott neki egy zsebkendőt.

– Nagyon be volt rúgva? – Aleksi vég nélkül vedelt, de nem tudta megítélni, hogy mennyire szállhatott az alkohol a fejébe. Ha viszont olyan mértékben, ahogyan ő gondolta, úgy már teljesen megértette Silja reakcióját. Sejtette, milyen sebet ütött a fiú részeg vágyakozása a lány lelkén, aki azt kívánta, hogy Aleksi magától vegye őt észre. Barátnője csak bólintott, és megtörölte az arcát.

– Ez a bajom. Nem szerelmes belém, csak túl sokat ivott. Valószínűleg azt se tudta, ki vagyok… Rohadtul akarom őt, de így nem. Én azt akarom, hogy azért tegye meg, mert… – Silja hangja elcsuklott, és ismét felzokogott.

– Igen, tudom. – Lucy felsóhajtott, és vigasztalóan végigsimított a lány kezén. Borzasztóan sajnálta Silját, és nem akart belegondolni a helyzetébe. Kínzó lehet úgy együtt élni a szerelmeddel, hogy titkolnod kell előtte az érzéseidet… – Megverjem? – ajánlotta fel, és keserűen elmosolyodott a sors iróniáján. Máskor mindig Silja ajánlotta fel, hogy elteszi az útból a kellemetlenkedő alakokat, mindig ő volt kettejük közül az erősebb. Ezúttal viszont fordult a kocka.

– Majd elrendezem. De legalább attól kaptam életem első csókját, akitől akartam. Azért… azért ez is valami. – Silja úgy tűnt, némileg megnyugodott. – Na és mi van veled és Lukasszal?

Lucy érezte, hogy enyhén elvörösödik. Erre a kérdésre ő is szeretett volna választ kapni…

– Úgy gondolom, hogy semmi – felelte lassan. – Bár a szobájából nem dobott ki.

– Az már haladás nála. Minket be sem enged.

A lány szomorúan elmosolyodott.

– Időnként olyan érzésem van, hogy nem is kedvel – emlékezett vissza a sok elutasító szóra. Aztán felrémlett, hogy Lukas közel tíz perccel ezelőtt szépnek találta. Alig láthatóan megrázta a fejét. Ez még nem bizonyít semmit!

– Szerintem kedvel, de ő mindig is érdekesen mutatta ki az érzéseit. Arra kérlek, légy vele nagyon tapintatos. Minket sohasem tudott elfogadni, de téged valamiért igen. Hiszem, hogy jó hatással vagy rá, és a te nyomásodra meg fog változni.

– Nagyon remélem én is – sóhajtotta Lucy. – Annyira szeretném, hogy kilépjen az árnyékból! Én látom benne a jót, és nem ezt érdemelné. Neki sem kellene így bánnia magával. – Megborzongott, ahogy felidézte a vágásokat a fiú csuklóján. – Nagyon szeretnék segíteni rajta.

– Menni fog. Ha valakinek, hát neked. Viszont én nem tudom, hogy viszonyuljak ezek után Aleksihez… Feltéve, ha fog ebből bármire is emlékezni holnap.

Lucy eltűnődve meredt maga elé.

– Nem merem biztosra állítani, hogy mindent elfelejt… fogalmam sincs. – Tanácstalanul széttárta a kezét. – De talán az lenne a legjobb, ha egy ideig nem beszélnétek, és magatokban átgondolnátok a dolgokat. Ő mindenképp tartozik neked egy bocsánatkéréssel, viszont, ha emlékezni fog, akkor lehet, hogy te pedig egy vallomással. – Legalábbis az első csókot Silja kezdeményezte.

– Valljam be neki? – sápadt el barátnője. – Nem… nem merem. Lehet, hogy részegen megcsókolt, de ez nem azt jelenti, hogy tényleg tetszem is neki. Azt pedig végképp nem, hogy szerelmes is belém. Mellesleg írtam neki társkeresőn. Álnéven.

– Társkeresőn? – A lány azt hitte, több meglepetés már nem érheti, de tévedett. – Regisztráltatok? Mikor?

– Tegnap… Én adtam neki a tippet. Ő pedig regisztrált, és gondoltam, én is, és ráírok. Tudom, ezer buktatója van a dolognak, de hátha… 

– A semminél lényegesen több – biccentett Lucy, majd az arca komorabbá vált. – Arra viszont számítanod kell, hogyha emlékezni fog az első csókra, akkor tudni akarja majd, miért tetted. Tudom, hogy nagyon nehéz lenne elmondani, de lelkiekben készülj fel rá, hogy kérdezősködni fog.

– Tudom, de mit mondjak neki? Nem készültem fel arra, hogy elmondjam. Mellesleg, ha elmondanám, és beválik a társkeresős-dolog…

– Igen… – Lucy némán mérlegelt. Talán az lenne a legjobb, ha Silja mindent bevallana… Viszont tudta, hogy hiába javasolná ezt. A lánynak nincs hozzá bátorsága, és hasonló szituációban neki sem lenne. Túlságosan tartana attól, hogy elveszíti a fiút… A helyzet meglehetősen kilátástalannak tűnt. – Ha eszembe jut valami, szólok. Nem tudom, mit tehetnél – ismerte be csalódottan.

– Majd kitalálom… Viszont most, ha nem haragszol, szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Köszönöm, hogy mellettem állsz és bátorítasz, nem is tudom, mihez kezdenék nélküled – ölelte át Silja Lucyt.

– Ezért vagyok – mosolygott rá a lány. – Ezért is. És ne viccelj, inkább én köszönöm, hogy a bizalmadba fogadtál! – Borzalmasan egyedül érezte magát az első hetekben, messze a családjától. Remélte, hogy az egyetemen sikerül összebarátkoznia a csoporttársaival, de abban nem mert bízni, hogy itt talál rá a legjobb barátnőjére. Siljával tényleg bármit megbeszélhetett, és a lány sohasem hagyta cserben.

– Ugyan, természetes! – Silja halványan rámosolygott, amire barátian megsimogatta a hátát. – Sok sikert Lukasszal!

Lucy csodálkozott azon, hogy a barátnője ennyire bátorítja a fiúval kapcsolatban, hiszen eddig ellenezte azt, hogy vele barátkozzon. Talán belátta, hogy úgysem tud mit tenni. Biccentett, majd visszatért Lukas szobájába. A fiú időközben befeküdt az ágyába, és a sötétkék színű takarója alatt gubbasztott.

– Még visszajöhetek? – kérdezte a lány bizonytalanul. A látogatása Siljánál hosszabbra nyúlt, mint amit ígért, ezért nem tudta, hogy a fiú hogyan fog reagálni.

– Nem gondoltam volna, hogy visszajössz. – Lukas némiképp zavartnak tűnt, és felült az ágyon. Takarója félig lecsúszott róla, és Lucy fülig elpirult, amikor látta, hogy Lukas nem visel pólót. Bizonyára alváshoz készült, meg aztán iszonyú meleg van. Önkéntelenül is végigmérte a felsőtestét. Lukas meglehetősen vékony volt és falfehér, de Lucyt egyáltalán nem zavarta.

Annál inkább a hegek.

Először a legvastagabb vágásnyomot szúrta ki a szíve tájékán, majd lassan a többit. A sebhelyek keresztül-kasul cikáztak, alig hagytak szabad bőrfelületet. Lucy magába fojtott egy bánatos sóhajt, és leült mellé az ágyra. Bárcsak begyógyíthatná az összeset! Vagy legalábbis a nyomukat Lukas lelkén. Kényszert érzett, hogy végigsimítson a hegeken, de visszafogta magát. Lukas elkapta a pillantását, és elvörösödött. Kinyúlt, és magához vette a pólóját, amit gyorsan felhúzott magára. Azon nyomban visszabújt a takaró alá, amit az orráig felhúzott. Összekuporodott alatta, mint aki rettenetesen szégyelli magát. Lucy szíve összeszorult, és megfogta a fiú kezét a takarón keresztül.

– Ha zavarok, elmehetek – ajánlotta fel, bár minden porcikája tiltakozott. Itt akart maradni a fiúval… ráadásul a fuvarosai valószínűleg hullarészegek, így gyalog, egyedül kellene elindulnia az éjszakában. Fiatal lányként nem egy életbiztosítás. És ami azt illeti, szívesen aludt volna Lukasszal egy ágyban… A gondolatba is belepirult, hiszen legutóbb külön aludtak. Nem volt naiv, tudta, hogy a legtöbb ember kihasználná a helyzetet, de ő nem tenne ilyet.

– Ne! – vágta rá a fiú kapásból, és megszorította a kezét. – Maradj itt… velem.

– Szívesen – felelte Lucy őszintén. Lukast ebben a pillanatban rendkívül sebezhetőnek látta, és a maga módján örült, hogy a fiú így mer mutatkozni előtte. Talán mégis kezd megbízni benne.

– Miért akarsz velem maradni? Miért nem maradtál Siljával? Hisz ő a legjobb barátod – motyogta a fiú maga elé, és lazult a szorítása.

– Megígértem, hogy visszajövök, nem? És az, hogy ő a legjobb barátnőm, még nem zárja ki azt, hogy téged is sze… kedveljelek. – Jó ég, majdnem kimondta! Maga is meglepődött rajta. De nem, ez azért túlzás… Lukast ahhoz nem ismeri kellő alapossággal, hogy kijelenthesse, szerelmes belé! Bár az tény és való, hogy a kelleténél többet gondolt rá… és nagyon is vonzónak találta, főleg a gyönyörű szemét, és azt, ahogyan ránéz vele akkor, amikor nem dühös. Hiányzott neki, ha nem találkoztak, és egyszerűen imádta az illatát, a hangját, az érintését, a… francba. Talán mégiscsak belészeretett.

– Kedvelsz? – Lukas kikerekedett szemmel ránézett, és döbbenten pislogott rá. Lucy is meglepődött. Nem volt egyértelmű?

– Igen – bólintott határozottan.

– Miért?

– Már mondtam. Te emberszámba veszel, és nem csak azért állsz szóba velem, mert ki akarsz használni.

– Úgysem hagynád magad. – Lukas keserűen felnevetett, majd felsóhajtott. – Egyszer voltam buliban, Aleksi elhívott – kezdett bele Lucy legnagyobb döbbenetére. Még soha, egyszer sem nyílt meg előtte a fiú, bár bizonyára az alkohol is besegített. Kíváncsian fürkészte az arcát, várta a történet folytatását. Lukas hangja csalódottan csengett, amire bátorítóan megszorította az ujjait.

– Én nem akartam menni, de rábeszélt. Lányt akart nekem szerezni. Bemutatott kettőnek is, de rám se hederítettek. Aleksire annál inkább, és végig kellett néznem, ahogy szédíti őket… Tudod, milyen érzés volt? Tudod te, milyen a bátyád árnyékában élni? Szerinted kinek kellenék, ha még nekik se?! – Lukas körmei belevájtak a kezébe, amire felszisszent. – Az a két csaj még csak nem is volt szép, ráadásul a fél város végigment rajtuk. Bárki megkaphatta volna őket, kivéve én, nem mintha akartam volna… De ha ők sem akarnak, akkor…?! – A fiú a levegőben hagyta a kérdést. Lucy úgy érezte, mint akit gyomorszájon rúgtak.

– Hogy kinek kellenél? Valakinek, aki olyan, mint te. – Lucy elpirult, és örült, amiért a hangja magabiztosabban csengett, mint ahogy érezte magát. A történet elszomorította, és pontosan tudta, mennyire csorbát szenvedhetett ezek után Lukas önbecsülése. Ugyanakkor valamiért megkönnyebbült, hogy a fiú nem vágyik ilyen lányok társaságára.

– De ha nem kellek a selejtnek sem, hogy kellenék olyannak, akire én vágyom?! – Lukas kitépte a kezét a szorításából, és a térdére hajtotta a fejét.

Szóval vágyik valakire? A lány félt rákérdezni, kire. Sejtette, hogy úgysem kapna választ, illetve tartott tőle, hogy esetleg olyat hall, amit nem szeretne. Hosszú ideig keresgélte a szavakat, mire megszólalt:

– Úgy, hogy vele lelkileg közelebb álltok egymáshoz. Ő olyannak lát, amilyen valójában vagy, nem olyannak, amilyenné a környezeted tett.

– És ki az az ő?! Hol van?! – fakadt ki a fiú, és még jobban összekuporodott. Ebben a pillanatban iszonyúan sebezhetőnek tűnt.

– Itt van. Nekem kellesz – vágta rá a lány meggondolatlanul, és egy pillanatra lefagyott. Mi van, ha most rontott el mindent, amit lassan felépített? Lukas olyan volt, akár egy kóbor kutya. Látott nemrég egy dokumentumfilmet, amit elhagyott, bántalmazott állatokról forgattak. Be akartak fogni egy kutyát, aki védekezés gyanánt megtámadta őket, de amikor rájött, hogy nem akarják bántani, egyszeriben olyan lett, akár egy kezesbárány. Bújt hozzájuk, és hagyta, hogy simogassák. Lucy látta a fiún, hogy ő is ugyanannyira ki van éhezve a szeretetre, de mivel nem bízik benne, bántja.

– Kellek? Neked? – Lukas körülbelül tíz másodperc múlva felelt, és ránézett. A lány totális hitetlenséget látott a szemében. Mivel győzze meg? Be akarta neki bizonyítani valahogyan, hogy igenis fontos számára. De hogyan?

Drasztikus lépésre szánta el magát. Közelebb hajolt hozzá, amire megérezte a fiú alkoholos leheletét. Ezt nem találta túl kellemesnek, de ebben a pillanatban nem zavarta. Meg akarta csókolni, mert akkor talán hinne neki. Mégsem merte megtenni. Rettegett attól, hogy a fiú esetleg visszautasítja, és úgy a lelkébe tipor, ahogy Aleksi Siljáéba. Végül, mindent egy lapra feltéve átölelte a fiút.

– Igen. Nekem – suttogta, és Lukas vállára hajtotta a fejét.

A fiú erre ismét lemerevedett, majd kisvártatva, miután magához tért meglepettségéből, átkarolta őt.

– Nem hiszem el… – suttogta a lány hajának.

– Pedig úgy könnyebb lenne mindkettőnknek – felelte Lucy. Elmosolyodott; túlságosan is jól érezte magát ebben a pillanatban. Könnyen képzelte azt, hogy teljes biztonságban van, és senki sem árthat neki. Elégedetten lehunyta a szemét.

A fiú erre szorított a fogásán, majd váratlanul szembefordult vele. A lány látta rajta, hogy akar valamit kérdezni tőle: kitátotta és becsukta a száját, és le-lesütötte a szemét. Gyengéden megérintette az arcát, és türelmesen rápillantott. Érezte, hogy Lukas összerezzen, ugyanakkor nem húzódott el tőle.

– Én csak… – kezdett bele a fiú. A lány kezét szinte égette Lukas forró arca.

– Igen? – A bizonytalanságától ő is elbizonytalanodott, de hallani szerette volna a mondat végét. Csak nem olyan borzasztó!

A fiú megrázta a fejét, majd némi habozás után a lány után kapott, és szorosan megölelte. Arcát Lucy nyakába temette, és szaggatott sóhaj tört fel belőle. A lány is átkarolta, és a tincseit kezdte cirógatni. Azt kívánta, bárcsak megállna az idő. Így akart maradni, sokáig. Olyan egyszerű volt ebben a pillanatban azt gondolni, hogy ő is kell Lukasnak!

A fiú ekkor hirtelen felindulásból – és valószínűleg a túlzott alkoholfogyasztástól – eldőlt Lucyvel együtt az ágyon, és magához rántotta. A lány szívverése kihagyott egy ütemet – egyáltalán nem számított erre –, de kényelmesnek találta az új helyzetet. A kezét lassan Lukas nyaka köré kulcsolta, és mélyen a szemébe nézett. A jeges írisze minden alkalommal lenyűgözte, órákig is elgyönyörködött volna benne. Ezúttal rengeteg érzés kavargott benne, de a lány nem tudta megfejteni, mik is valójában. Lassan az ajkára tévedt a pillantása. Kissé bánta, hogy nem csókolta meg, de utólag belegondolva jobban tette. Amúgy is... egy fiú csókolja meg a lányt először, bár ebben részlehajló volt a fiú esetében. Valószínűleg neki kell megtennie, ha azt akarja, hogy komolyabbra forduljanak a dolgok. A fiú nagyon félénk volt ilyen tekintetben, talán még nála is jobban. Lukas ekkor óvatosan felemelte a kezét, és végigsimított az arcán. Lucyt kirázta a hideg az érintésétől, ugyanakkor úgy érezte, mintha lángolna a bőre. Elégedetten felsóhajtott, és a fiú reakcióját bátorításnak véve közelebb hajolt hozzá. Ebben a pillanatban meg merte volna csókolni. Már csak centiméterekre volt Lukas arca… Elnyitotta az ajkát, és lehunyta a szemét, hogy megtegye.

A következő pillanatban valaki feltépte a szobaajtót, amire Lukas nyomban elkapta a fejét, ahogyan ő is. Kavargott a feje és valósággal szédült a meg nem történt csóktól. Vajon a fiú hagyta volna…?

– Filip haldoklik! – jelentette be a küszöbön toporgó Ejno halálra vált arccal.

Lucynek kellett jó néhány másodperc, amire felfogta, majd azon nyomban felpattant Lukasszal együtt. Te jó ég! Szerencsétlen srác… Ejno nem mondott semmit, csak lerobogott a lépcsőn a nyomukban. Szörnyű látvány tárult a szemük elé: Filip a földön feküdt, halálsápadt arccal, körülötte vértócsa. Aleksi és Jann ott térdelt felette: Aleksi épp a fiú vérző kezét kötözte. A tekintélyes vérmennyiségből ítélve ütőeret talált… Jann épp telefonált.

– Mindjárt itt van a mentő – tette le a mobilt, és felemelte Filip lábát – valószínűleg ezt az utasítást adta a mentőorvos. Aleksi fojtottan káromkodott, mert alighogy rátekerte a gézt a sebre, átázott. Újabb gézcsíkért nyúlt, és szorosan rátekerte az előző rétegre. Talán a nyomókötés elég lesz addig, amíg odaérnek a mentők… 

Következő fejezet