13. fejezet

Másnap Aleksi jóformán egész nap csak a szobájában ült és gondolkozott. Milyen lesz az életük így, hogy Nitta és Silja elmegy? Miért csókolta meg a lány, és ő miért élvezte ennyire? Sőt, nem csak, hogy élvezte, egyenesen meg volt veszve a lányért abban a pillanatban. Vajon csak az alkohol miatt? Esetleg azért, mert iszonyúan ki van éhezve, vagy a kettőtől együttvéve? Vagy mert… mert szerelmes belé?! Az utolsóra gondolni sem akart, így gyorsan ki is zárta a fejéből. Hogyan is lenne szerelmes a tulajdon húgába? Még vonzódnia sem szabadna hozzá, márpedig ő vonzódott, nem is kicsit. A jelek szerint Silja is őhozzá, sőt, talán több is… Nem! Nem akarta ezt az egészet, nagyon furcsa volt számára a gondolat, hogy a fogadott húgával járjon, még akkor is, ha mocskosmód szexi. Ennek ellenére minduntalan felderengett előtte a csókok emléke, és még így, józanul is ugyanolyan forróság öntötte el, ha arra gondolt, hogy Silját öleli és kényezteti. Vágyat érzett rá, hogy átmenjen a szobájába, és jól… Ez volt az a pont, amikor Aleksi lefejelte a falat. A fájdalom némileg magához térítette, és gyors elindított a gépén egy zúzós számot. Talán a hörgős metal segít lenyugodnia…

Délután Aleksi felhívta a kórházat, és Filip hogyléte után érdeklődött. Szerencsére azt mondták, hogy jobban van, ezért nyomban bejelentkezett meglátogatni őt. Siljával együtt ment, mert a lány is látni akarta a fiút. Aleksinek pár óra leforgása alatt sikerült magához térnie, így képes volt szégyen nélkül a lány szemébe nézni.

Kisvártatva Siljával közösen kopogtattak a kórterem ajtaján - gyalog mentek, de alig szóltak út közben egymáshoz. A fiú meglehetősen sápadtnak tűnt, és mindkét karját kötés fedte, de amikor meglátta őket, nyomban felderült az arca.

– Barátaim! Igazán örülök annak, hogy megtiszteltetek a jelenlétetekkel! – köszöntötte őket kedélyesen.

– Hogy vagy? – Silja aggódva leült az ágya végébe Aleksivel együtt. Filip hiába mosolygott rájuk szélesen, nem palástolhatta beteges fehérségét és erőtlen hangját.

– Igaz, hogy hajnalban majdnem elvéreztem és túl vagyok egy műtéten, de most, hogy látlak titeket, sokkal jobban. Felüdíti lelkemet, hogy ennyire törődtök velem.

– Jann egy igazi barom… megverjem a nevedben? – ajánlotta fel Aleksi, és a kérdéséből hiányzott a szokásos viccelődő hangneme.

– Semmi szükség erre. Felhívott, és bocsánatot kért tőlem, ennyi elég is. Különben is én vagyok a hibás, hisz gondolhattam volna… Ez az egyik oka annak, hogy nem iszom alkoholt.

– Meddig kell bent maradnod?

– Még pár napot bent kell feküdnöm sajnálatos módon, de nem is ez a legnagyobb bajom…

Aleksi kérdőn összenézett Siljával.

– Kis híján elvéreztél, de van nagyobb baj is? – kerekedett tágra a fiú szeme.

– Így nem tudok játszani se csellón, se gitáron… – ingatta a fejét Filip szomorúan. – Lehet, már sosem.

– Ez tényleg nagy veszteség – biccentett Aleksi együtt érzően. Egy pillanatra belegondolt, milyen érzés lenne, ha soha többet nem sportolhatna… – De legalább életben vagy!

– Nos, igen, ez felettébb szerencsés. Bár mi értelme így élni, ó, jaj… Legyen zene, és legyen szerelem, ez a kettő az, mi kell nekem – idézett Filip valamiből, bár az is lehet, hogy ezt ő találta ki. Színpadiasan felsóhajtott, és közben Siljára sandított, figyelve a reakcióját. Aleksi elégedetten látta, hogy a lány felvont szemöldökkel néz rá.  

– Haver, ennyire azért ne dramatizáld túl! – szólt rá a fiú. Nem akart ilyen barátságtalan lenni, de az a tekintet… hiába kedvelte a fiút, de cseppet sem tetszett neki az, ahogyan a lányt bámulta. Igaz, közel sem olyan szemérmetlenül, mint a többi férfi, vagy akár ő, viszont akkor is zavarta. Csak ne nézegesse senki az ő húgát!

– Lehet, hogy most reménytelenül romantikusnak fogtok tartani, de nekem hiányzik a szerelem. Olyan jó lenne összebújni valakivel, magadhoz szorítani, a fülébe súgni édes szavakat... – Filip szürke szeme megtelt bánattal, ahogy ezt mondta, és kibámult az ablakon. Valakivel? – gondolta Aleksi gyanakodva.

– Szólítsd le az egyik nővérkét, szerintem valamelyik biztosan beleegyezne! Ha pedig minden jól megy, még többe is.

– Ezt kikérem a nevükben. Egyrészt úgy vélem, ezt csak – már megbocsáss – a pornókban látott sémák mondatják veled, amiknek semmi közük a valósághoz, másrészt érzelmek nélkül olyan szeretkezni, akár fűszerek nélkül enni. Jó-jó, mert ugyanúgy laktat, de nem az igazi. És ha már ez így szóba jött… Van egy hölgy, aki elnyerte tetszésemet, de félek, ez a hölgy nem tart igényt rám.

A fiú figyelmét nem kerülte el, hogy Filip újra Siljára pillantott, amire a lány kibámult az ablakon.

– Előfordul… – dünnyögte Aleksi, és remélte, hogy rosszallása inkább együttérzésnek hat. Amit elmondott a szerelemről, egyetértett vele, hiszen most már ő is kezdte belátni, hogy az egyéjszakás kalandok csak arra jók, hogy pillanatnyi vágyát kielégítsék. Érzelmek nélkül az egész annyira… sótlan. Igaza van Filipnek.

– Velem sajnos elég gyakran… De tudod? Talán így kellett, hogy történjen. Rám másvalaki vár. Viszont nem adom fel.

Háborút akarsz? – A fiú az ajkába harapott, hogy magába fojthassa a kérdést. Sohasem gondolta volna, hogy pont Filipet akarja majd távol tartani a húgától, de valamiért úgy érezte, így kell tennie. Ésszerű magyarázatot természetesen nem talált rá, de a gondolat, hogy Silja Filippel járjon… nem! Egyszerűen nem.

– Szép tulajdonság a kitartás – jegyezte meg meggyőződéstelenül.

– Ki tudja, lehet, hogy meggondolja magát az illető hölgy. – Filip állta Aleksi tekintetét. – Lehet, ő az igazi, csak ezt még nem tudja.

– És te ennyire biztos vagy a dolgodban? – A fiú érezte, hogy egyre jobban elönti a düh. Megcsikordult a foga, és összeszorította az állkapcsát, hogy visszafogja magát. Próbált nyugodt maradni, de ez egyre kevésbé ment neki. Már a nyelve hegyén volt, hogy haver, le lehet szállni a húgomról! 

– Távol álljon tőlem, sőt, épp ellenkezőleg. – Filip szünetet tartott, majd Siljára nézett. – Igazán csinos ma a hölgy, ha szabad megjegyeznem.

A lány zavartan elfordult, Aleksi szeme pedig döbbenten kikerekedett. Hogy mi?! A haverja ilyen nyíltan flörtöl a húgával? Vagyis… a fogadott húgával? Mi történt a csendes, visszahúzódó Filippel?

– A nővérkék címszó alatt nem éppen őrá gondoltam – próbálta elviccelni a helyzetet, de érezte, hogy valami kellemetlen növekszik benne. Az a bizonyos zöldszemű szörny, aki legszívesebben ízekre szaggatott volna mindenkit, aki csak rá mer nézni Siljára. Nevetséges. Pont ő lenne féltékeny, ráadásul Filipre, a fogadott húga miatt?!

– Sajnálom, én csupán megjegyeztem, elnézést kérek, én mindössze jó kedvre akartam deríteni a hölgyet.

Jó kedvre deríteni, igen… jól beverhetted a fejedet is – gondolta a fiú, de magába fojtotta a szavakat. Silja elvörösödött. 

– Öö… köszönöm – felelte némi fáziskéséssel, mintha feszélyezné Filip kedveskedése.

– Sajnálom, nem akartam tolakodó lenni, és ezúton bocsánatot szeretnék kérni – mondta Filip egy mély sóhaj kíséretében.

– Semmi baj – felelt Aleksi Silja helyett kissé összeszűkült szemmel.

Ekkor egy nővérke lépett be az ajtón, és közölte velük, vége a látogatóidőnek, Filipnek pihennie kell, így hát elbúcsúztak tőle. A fiú talán a kelleténél hangosabban tette be az ajtót maga után, és feldúltan távozott Siljával együtt. Kapóra jött számára, hogy kitessékelték őket, mert már így is alig bírta visszafogni magát. Semmi kedve nem volt hazamenni, így a közeli park felé vették az irányt. A fiú megkönnyebbült, ugyanis rajtuk kívül csak egy nagymama sétált erre az unokáival, így gyakorlatilag kettesben maradtak. A nem túl meleg idő és a borús ég is rátett a hangulatára, pedig egyébként semmi baja nem volt ezzel. Amúgy is, megszokta, hogy Finnországban többet van sötét, mint világos. A park a parttól nem messze volt, így friss, sós levegő áramlott a tüdejükbe.

– Filip, Filip… megártott neked a halálközeli élmény – dünnyögte félhangosan. Nem értette, miért zavarja ennyire barátja viselkedése.

– Mi a baj? – érintette meg Silja a vállát.

– A buli óta mindenki olyan fura… te is – pillantott rá Aleksi, ahogy újra felidézte a csókot. Silja mélyet sóhajtott, és leült az egyik padra.

– Tudom, most mire gondolsz – nézett maga elé, és tördelni kezdte a kezét. A fiú leguggolt vele szembe, így egy magasságba kerültek.

 – Akkor magyarázd meg! Mégis mi volt az a csók?

– Én is ugyanezt kérdezhetném tőled.

– Én kérdeztem előbb – makacsolta meg magát Aleksi.

– Ez volt a feladat… De te ott bent, a szobában, mikor kettesben voltunk, akkor miért? Az már nem volt a feladat része, és te... – Silja hangja elcsuklott.

– Az sem a te feladatod volt, hanem az enyém lett volna. – A fiú nem engedte, hogy fogadott húga ismét elterelje a témát. Kezdett belefáradni Silja furcsa viselkedésébe, és válaszokat akart. Azonnal.

– Csak… Elragadott a hév, és én baromi részeg voltam. Ne haragudj, nem lett volna szabad. Sajnálom.

– Szóval részeg voltál – mormolta Aleksi. Még mindig kételkedett a lány szavaiban, úgy vélte, ennél több áll a háttérben… ugyanakkor részegen ő is hajlamos volt meggondolatlanul cselekedni, elég, ha csak arra az estére gondolt. Ha Silja akkor nem löki el, ki tudja, meddig megy el… az alkoholtól rendesen elborult az agya, és nem foglalkozott semmivel, csak az számított, hogy a húga milyen csinos. Mert ezt mindenképp be kellett ismernie magának, most, józan fejjel is. A kishúga felnőtt, még ha ezt ő nem is vette észre, és egy vonzó nő lett belőle. Nem csoda, hogy felkeltette Filip érdeklődését…

– Igen – vágta rá azonnal Silja, és lesütötte a szemét. – Tudom, nem mentség, csak… – Megrázta a fejét. – És te miért csókoltál meg? – Silja felnézett rá, és Aleksi ismét megállapította magában, milyen szép zöld a szeme. Egy pillanatig eltűnődött azon, milyen lenne most, józanul megcsókolni… Furcsának találta a gondolatot, de nem visszataszítónak. Hiszen Silja olyan szép lány, ráadásul pont az esete. Visszaemlékezett arra, hogy a társkeresőn is ezeket az adatokat adta meg: fekete haj, zöld szem. Tényleg, vajon a lány visszaírt már neki?

– Én is eléggé berúgtam, és hát elég rég voltam már nővel… – Pláne olyannal, mint a fogadott húga! – De miért sírtál? – Silját az alkohol leginkább vidámmá és élénkké tette, ha olykor-olykor lerészegedett. Ez a kitörés egyszerűen nem vallott rá.

– Izé… megijedtem.

– De ennyire? És tőlem?!

– Részeg voltam, és te is, és nem tudtam, meddig fogsz elmenni, és én még nem voltam sohasem pasival, ez volt életem első csókja – hadarta a lány.

Aleksi arca vöröses árnyalatot öltött.

– Öö, én… – Nem is tudta. De, tudta, csak eddig nem tudatosította magában. Kimondva viszont valóságossá vált, és a fiú zavarba jött. – Szóval én sajnálom. – Pont így kellett akkor megtörténnie? A fogadott bátyjával, részegen? A lány biztosan nem így tervezte. Bár, az is igaz, hogy Silja az utóbbi időben egyre többször kezdte hangsúlyozni, hogy valójában nem testvérek… Miért? Tényleg igaz a feltételezése, és mostohahúga szerelmes belé?

– Én nem bántam – motyogta a lány az orra alatt, megerősítve a feltételezését.

– Hogy mondtad? – Vagy… mégis lehet?

– Úgy értem… Legalább ismerlek téged, és tudom, te nem fogsz kihasználni. És inkább veled történjen életem első csókja, mint olyannal, aki lehet, dob engem rögtön utána…

– De nem is járunk… – Aleksi ekkor elgondolkozott a saját szavain. Milyen lenne, ha mégis járnának? Az elképzelés meglehetősen bizarrnak tűnt, ahogy maga elé képzelte kettejüket, ahogy randiznak, csókolóznak, szexelnek… hiszen testvérekként nevelkedtek! Ugyanakkor a lány elég vonzó…

– Tudom, félreértesz, én… Tudom, hogy te sohasem tudnál járni velem, hisz a húgod vagyok, nem igaz? – Silja ránézett szomorú zöld szemével, amiért valami miatt fájdalom hasított szívébe. Egyszerűen rossz volt a lányt ilyen bánatosnak látnia.

– A húgom vagy – hagyta helyben, bár a szavak az ő fülének is hamisan csengtek. Már kezdte újragondolni ezt az elképzelést. – Bár kezdesz nagyon elbizonytalanítani…

Silja szeme kikerekedett, és hosszas hallgatás után ennyit nyögött ki:

– I… igen?

– Nem tudom, pontosan mit érzel, de nem úgy viselkedsz velem, ahogy egy testvérrel szokás – felelte a fiú lassan.

– Miért, hogy kéne? – Silja hangja megremegett, ahogyan a keze is. Utána nyúlt, és megfogta, miközben mindvégig a szemébe nézett.

Hát nem így – gondolta Aleksi, de nem húzódott el tőle. Valamiért kellemesnek hatott a lány érintése.

– Ahogy viselkedtél, amikor kicsik voltunk, meg még néhány éve.

– De azóta felnőttünk. Megkomolyodtunk, megváltoztunk… És amúgy sem vagyunk vér szerint testvérek. És most, hogy elköltözünk anyával, egy házban sem fogunk élni…

A fiú felsóhajtott. Kezdett már elege lenni ezekből a homályos szavakból és titkos utalásokból.

– Ezzel mit akarsz mondani? – szegezte a lánynak a kérdést. Természetesen voltak tippjei, de Siljától akarta hallani az igazságot.

– Csak az okot mondtam, miért nem viselkedem úgy, ahogyan régen. – Silja elhúzta a kezét, és felállt. Hátat fordított a fiúnak, és leszegte a fejét. Aleksi utána lépett, és megérintette a vállát. Meg szerette volna vigasztalni a lányt, ugyanakkor valódi magyarázatot akart. Úgy érezte, hogy Silja csak terelni akarja a témát ezekkel a válaszokkal, és elhallgatja előle a valóságot.

– Azzal, hogy felnőttünk és szétköltözünk, megszűnök a bátyád lenni? – Érezte, hogy buta kérdés, de mégsem mert arra rákérdezni, hogy a lány szerelmes-e belé. Nem bírta volna feldolgozni, ha a válasz „igen”.

– Mindig a bátyám maradsz – felelte a lány csendesen, de továbbra sem fordult vele szembe.

– Értem – mormogta a fiú, majd a derekánál fogva magához húzta és átölelte. Valami miatt rossz volt ezt a szájából hallania, főleg, mert nem tűnt őszintének. Arcát a lány hajába temette, és mélyen belélegezte a samponjának az illatát. Nem is rossz így… Ebben a pillanatban könnyebben el tudta képzelni, hogy járnak.

– Ne… – suttogta a lány erőtlenül, és egy pillanatra megfeszült a karjában. – Miért teszed ezt velem? – Aleksi hallotta, hogy a lány szaporán és szaggatottan veszi a levegőt.

– Mert jó érzés – válaszolta a fiú őszintén, és szorított a fogásán. Ismét átjárta az a furcsa, ugyanakkor kellemes érzés, mint ami a házibuli éjszakáján. Ágyéka a lány kemény fenekének feszült, mellkasa a hátának, miközben folyamatosan szívta be orrába az illatát. Így képtelen volt közömbösséget színlelni.

– Ne tedd ezt velem, oké?! A húgod vagyok, nem?! Akkor eressz! – Silja erőtlenül megpróbálta kiszabadítani magát. A fiú kis gondolkozás után elengedte, és tanácstalanul meredt a tarkójára.

– Teljesen összezavarsz… – mormogta alig hallhatóan. Silja szavai tökéletesen ellentmondtak az apró jelzéseknek. Minek hihet jobban? A lány leült a földre, és átkulcsolta a térdét.

– A kishúgod vagyok, nem igaz?

– Már nem tudom, hogy ki vagy nekem – sóhajtott fel Aleksi.

Silja megpaskolta maga mellett a földet, amire helyet foglalt mellette.

– Mit érzel? – kérdezte a lány, de továbbra sem nézett rá.

– Évekig azt, hogy a húgom vagy, de elbizonytalanítottál. Valami azt súgja, hogy te nem azt akarod, hogy a bátyád legyek, és nekem ehhez alkalmazkodnom kellene, de… ez elég fura így. – Aleksi elkínzottan felnevetett.

– Nem kell alkalmazkodnod. A bátyám vagy és kész. Így van rendjén. – Silja hangja jóval komolyabban és határozottabban csengett, mint előtte.

– De akkor miért viselkedtél olyan furán? – Mert az nem volt rendjén. – Valami baj van?

– Ami azt illeti, te is furán viselkedtél. Az hagyján, hogy megcsókoltalak, de te nem csak megcsókolni akartál, mikor kettesben maradtunk. 

Aleksi újra zavarba jött. Rátapintott a lényegre, de próbálta kimagyarázni magát.

 – Az más. Az egy este volt, rohadtul el voltam ázva, és kanos voltam. – Aleksi igyekezett, hogy hangja magabiztosan csengjen. Ez csupán féligazság volt, hiszen józanul is ugyanúgy vágyott rá. – Te viszont nem csak akkor voltál furcsa, hanem már előtte is.

– Á, értem, szóval akár egy szamár is lehettem volna…

– Héé, azért ízlésem részegen is van! – igyekezett a fiú viccelődni.

– De józanul nem tetted volna már meg, mondjuk megértem…

– Jó ég, Silja! Nem arról van szó, hogy nem tartalak vonzónak, de mégiscsak testvérekként nevelkedtünk… – Aleksi a tenyerébe temette az arcát. Már fájt a feje ettől a beszélgetéstől, és úgy érezte, nem jutnak sehová. Minduntalan vissza – és visszakanyarodtak a „testvéri” kapcsolatuk ügyére. A fiú sejtette, hogy Silja ezt már régen átértékelte, de ő így nőtt fel, ez tűnt természetesnek, és mégis hogyan változtathatott volna egyik pillanatról a másikra? Ha a lány valóban szerelmes belé, ő akkor sem bírná csak úgy háttérbe szorítani, hogy ezidáig a húgaként nézett rá. Lehetséges, hogy sikerülne, de nem így, hirtelen. Ehhez neki idő kell, ki tudja, mennyi. Bár akkor, amikor kettesben maradtak és felszabadultak a gátlásai, elég könnyen túllendült azon, hogy ők mostohatestvérek… Sőt, most is, hogy őt ölelte.  És ott volt az a bizonyos shakespeare-i zöld szörny, aki meg akarta sebesíteni szegény Filipet. Ezeket összevetve jogos Silja megállapítása.

– Igen, tudom. Sajnálom, felejtsük el a dolgot, oké? Lépjünk túl rajta. Megtörtént, ez van…

Valóban. A múlton már egyikük sem változtathat.

– És mi lesz velünk ezután?

– Mi lenne? Semmi – vonta meg Silja a vállát.

– Semmi? Ezt hogy értsem? Minden olyan lesz, mint régen, vagy mint nem olyan régen, de még a múltkori este előtt?

– Te mit szeretnél? – kérdezte tőle a lány, és kérdőn pillantott rá.

– Fogalmam sincs… – Aleksi tanácstalanul felpillantott az égre, mintha azt várta volna, hogy a felhők megadják a választ. Immáron semmit sem értett. A legtöbb barátnőjén és lányismerősén könnyedén kiigazodott, Silja viszont maga volt a rejtély, ennélfogva ő sem tudta, mit is akar pontosan.

– Maradjunk ennyiben, oké? Maradjon ugyanaz, mint régen – sóhajtott fel a lány. – De ugye azzal, hogy elköltözünk, fogunk még találkozni? Ugye nem szakadunk el egymástól?

– Naponta zaklatlak majd telefonon, mert hiányzol! – ígérte Aleksi kisfiús mosollyal, majd az arca elkomorult. – Borzasztóan hiányozni fogtok Nittával.

– Te… ti is nekem. – Silja végigsimított a hátán, majd karjával átfonta a derekát. Gyengéden magához szorította és beletemette a fejét a nyakába. Aleksi is átölelte és magához húzta őt.

– Ennek nem kellett volna megtörténnie…

– Nem hittem volna, hogy ez valaha meg fog történni… De mi mindig itt leszünk egymásnak, ugye? Ugye? – Silja hangja megremegett, és kicsire húzta össze magát a karjában, mint akinek égető szüksége van a szeretetre. Aleksi érezte, hogy megmelegszik a szíve – ebben a pillanatban a lány olyan elveszettnek és sebezhetőnek tűnt… Védelmezni akarta őt.

– Ígérem, hogy így lesz. – A fiú nyomatékképp biccentett, és megpuszilta a lány feje búbját.

– Szeretlek, Aleksi – súgta Silja, és elégedetten felsóhajtott.

– Én is téged. – Aleksi utólag gondolt bele, hogy ennek egy kicsit vallomásszaga lett… de valóban szerette a lányt, és abban a pillanatban természetesnek tűnt kimondania. Meg aztán mondták is egymásnak már jó párszor. Nincs ebben semmi…

– Szerinted Filip mit akar tőlem? – nézett fel rá a mostohahúga.

A fiú említésére Aleksit újból megrohanta a düh, és mélyeket lélegezve próbálta lecsillapítani magát. Nem haragudhat ennyire a barátjára, csak azért, mert tetszik neki a húga! A gondolat mégis bosszantotta.

– Elég egyértelmű, nem gondolod? Szexelni és járni veled, bár lehet, hogy ő fordított sorrendben tenné – morogta végül szárazon.

– Egész jóképű – jegyezte meg a lány vállrándítva.

– És ez neked elég? – A fiú hiába kísérletezett, nem tudta csillapítani az indulatait. Komolyan… mi ütött Siljába? Próbálkozott nála már néhány értelmes fiú, de őket szinte azonnal lepattintotta. Filipnek meg adna egy esélyt, csak azért, mert „egész jóképű”? Jó, igaz, hogy a haverja elég okos, de ők akkor sem valók egymásnak! A lány egy idő után beleőrülne Filip elvont, művészi dolgaiba, és abba, hogy egész nap csak a szobájában gubbaszt. Egyszerűen nem illenek össze.

– Nem, nem elég, minek nézel te engem? Nekem nem elég a bájos pofi, ahogy egyeseknek – hangsúlyozta ki Silja az utolsó szót, és lesújtó pillantást vetett rá –, de Filip nem csak, hogy jóképű, okos is. És szép a szeme.

– És szép a szeme… – A fiú leakadt az utolsó érven. Döbbenten tátogott, amire végül összeszedte magát: – Meglehet, de ő az az otthonülős típus. Be is kattannál, hogy nem menne el veled soha sehova.

– Biztos, hogy rá tudnám venni valahogy, ha együtt járnánk – kuncogott a lány. Aleksi szeme összeszűkült.

– Honnan ez a hirtelen támadt érdeklődés? – Mindkét oldalról…

– Te mondtad nekem mindig, hogy kéne nekem egy pasi, nem? És ő egészen tetszik.

– Ez igaz. De tartok tőle, hogy csalódni fogsz. – Vagy pont, hogy ő fog csalódni, bár maga sem értette, miért is gondolja ezt. De ezek szerint, ha Siljának Filip tetszik, akkor nem lehet, hogy szerelmes legyen belé! Hisz most mondta, hogy szívesen járna a fiúval. Vagy csak féltékennyé akarja tenni? Vagy mi van? Egyre kevésbé igazodott ki Silján, és saját magán is.

– Kedves, hogy így aggódsz, bár nem értem, miért, én sem szólhattam sohasem bele, te kivel jársz.

– Te nem ismerted korábbról a kiszemeltjeidet, én viszont ismerem őt… Á, inkább hagyjuk! – Aleksi kezdte belátni, hogy hiába mondana bármit is, a lány úgysem hallgatna rá, ezért próbált közömbös maradni. – Végül is felnőtt, felelősségteljes nő vagy, és azt csinálsz, amit akarsz.

– De mi bajod Filippel? Hisz a barátod! Miért nem örülnél neki, ha járnánk…?

– Nem illetek össze, és hosszú távon szerintem nem járnátok jól… – dünnyögte a fiú kitérően. A valódi okot magának sem bírta megfogalmazni.

– Miért ne illenénk? Meg amúgy is… Ahogy te is mondtad, Filip otthonülős fajta, és nekem eléggé mélyérzésű fiúnak tűnik, szóval meg se csalna. Vagyis, persze, ezt nem tudhatom előre, de nem nézem ki belőle.

– Nem, valóban nem. De lelkileg egyáltalán nem vagytok egy hullámhosszon.

– Honnan veszed? Mióta lettél te pszichológus?

Aleksi felkacagott.

– Én mindenhez értek! – Egy pillanatra visszatért a megszokott könnyedsége, majd komolyabb hangvételben folytatta: – De ismerem őt, elég régóta… És téged is ismerlek, szintén elég régóta.

– Akkor szerinted ki való hozzám? – Silja törökülésbe ült, és szembefordult vele.

– Valaki, aki olyan, mint te. Életvidám, vicces, szeret kirándulni, és benne van minden őrültségben. Akivel ugyanabban az agybajban osztozol. – A fiú vigyorogva beleöklözött a lány vállába.

– Ismerek ilyet – szólalt meg a lány. – Itt ül mellettem, de egy kretén, szóval marad Filip – nevetett fel Silja.

– Kretén? – hördült fel a fiú, de már ő is vigyorgott. – Kikérem magamnak!

– Az hát, de én így szeretlek – felelte a lány nevetve. Odahajolt hozzá, és puszit nyomott az arcára, amitől egy csapásra elpárolgott a rosszkedve és a féltékenysége. Silja minden tekintetben furcsa hatással volt rá; az egyik pillanatban még forrt a dühtől, a másikban pedig ugyanolyan vidám volt, mint előtte. Ezt csak a lány tudta elérni nála.

– Na azért! Ez enyhít némiképp azon, hogy kreténnek neveztél! – Aleksi összekócolta a haját és őszintén felnevetett. Az előző este óta tartó érzelmi völgyből kezdett kilábalni.

– És én nem kapok? – biggyesztette le a lány az ajkát.

– Nem, most haragszom, mert ezt mondtad rám… na, jó. – A fiú nem tudott sokáig haragot színlelni, és ő is megpuszilta Silját. Ebben a pillanatban úgy érezte, mintha valóban minden úgy lenne, mint régen. Mintha az elmúlt néhány napot kitörölték volna a múltból…

– Még a végén féltékeny lesz Filip – kacagott a lány, és újból átölelte őt.

– Úgy kell neki! – vágta rá Aleksi harciasan, és ő is átkarolta Silját. – Különben is, előbb gyógyuljon meg, ráér utána csajozni!

– De kegyes vagy, hogy megengeded neki – bökte oldalba fogadott húga. Ekkor megcsörrent Aleksi telefonja.

A fiú előhalászta a zsebéből, és a kijelzőre pillantott. Az otthoni szám… valószínűleg Nitta lesz.

– Igen?

– Lucy… Nincs otthon… – zihálta bele az öccse a telefonba.

Aleksi kérdőn felhúzta a szemöldökét. Lukas mikor vállalta fel, hogy ilyen nyíltan érdeklődik a lány iránt?

– Nem törvényszerű, hogy folyton otthon üljön. Biztosan csak kiment boltba – próbálta megnyugtatni Lukast. – Apropó… honnan tudod? Hogyhogy átmentél hozzá?

– Semmi közöd hozzá. – A fiú hangja némileg sértettnek tűnt, de sokkal inkább aggódónak. Aleksi ritkán hallotta így beszélni. – Én nem tudom a számát, szóval hívjátok fel, és utána engem vissza. – Lukas ennyit mondott, majd megszakította a hívást.

– Na? Mi van? – érintette meg Silja a karját.

– Lucy. Átment hozzá Lukas, és nincs otthon. Egy pillanat, felhívom.

Aleksi azon nyomban hívta Lucyt, ám a lány nem volt elérhető, és csak a gépi hang felelt.

– Ki van kapcsolva, de ne aggódj, biztos csak elment a boltba vagy valami. Visszahívom Lukast. – Aleksi megszorította Silja kezét, hogy ezzel éreztesse vele, hogy nincs oka az aggodalomra. Hisz Lukas esete is csak vaklárma volt.

– Na? – szólt bele öccse a telefonba.

– Nem veszi fel – közölte vele, amire a fiú rögtön bontotta a vonalat.

Aleksi összenézett Siljával, és rögtön felpattantak. Meg kell keresniük Lucyt!

Következő fejezet