Meglepetésemre valóságos díjözönt kaptam, köszönöm szépen nektek! <3 Akiktől a díjat kaptam:
Sparkling Angel
FrayHastrain
Julcsi
RoRo Black
Leona Siorai
Michelle Betranche
Köszönöm még egyszer, hogy ennyien gondolatok a blogra! <3
Kérlek, írjatok valami ilyen megjegyzést, mert kicsit úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben nem igazán érkezik, amit nem tudok mire vélni. Pontosabban nem tudom, hogy tetszik-e nektek még a történet, hogy mit gondoltok róla.
Luna
Silja és Lukas az út további részében
nem szólt egymáshoz – jobbnak látták, ha nem beszélnek. Úgyis újabb veszekedés
lenne a vége. A lány nem bírta felfogni, hogy lehet a fiú ennyire bunkó, és
miért utasítja el Aleksit élből. Hiszen a fiú rengeteget fejlődött, és már nem
volt olyan, mint régen. Megváltozott, és a javára. Aleksi mostani énje valószínűleg
kinevette volna az „új” Aleksit. Ő örült a változásnak, mert a fiú előtte
igencsak könnyelműen vette az életet. Mostanra azonban benőtt a feje lágya
úgy-ahogy, igaz, ugyanolyan dinka volt, mint fiatalabb korában. Ez nem zavarta,
sőt, épp emiatt tartotta őt olyan szórakoztatónak. Mindent szeretetett benne
tulajdonképpen, annak ellenére, hogy korántsem volt tökéletes. Talán épp ezért.
Aleksi nem volt egy álompasi, de neki mégis ő jelentett mindent. És a fiú is
így érzett iránta. Ezt valaha felfoghatatlannak tartotta, nem gondolta volna
legszebb álmaiban sem, hogy Aleksi viszonozni fogja az érzéseit. Azóta a
fantáziáját ő töltötte ki, felidézte a csókokat, a szeretkezéseiket, a közös
beszélgetéseiket. Jobban szerette, mint valaha. Szerette akkor is, amikor
fáradtan ment haza, és csak morgolódott, amikor beteg volt, és neki kellett
kiszolgálnia, és akkor is, ha őt traktálta a hülye vicceivel. Jó, ha kéthetente
borotválkozott, akkor is felületesen, és szinte sohasem takarított el maga
után. A szobája harci terület volt, és Silja egyszer egy kétéves,
megkeményedett szendvicset talált az egyik fiókjában. Nem mindig vette észre
magát, és többször az akarata ellenére megbántotta az embereket. Pedig ő csak
viccnek szánta, és Silja tudta is, hogy igazat mond. Aztán ott volt a
fürdőszoba. A WC-tetőt nem hajtotta le, a mosdókagylót szőrösen hagyta
borotválkozás után, és nem-igen vette ki a részét a házimunkából. Gyakran
elkésett, és sokszor még ahhoz is lustának mutatkozott, hogy felkeljen az
ágyból. Szerette önmagát fényezni, és az esetek túlnyomó részében nem éppen a
korának megfelelően viselkedett. Egyszóval egoista volt, infantilis és naiv.
De cserébe tudott szeretni, és jóformán
bármit megtett volna a szeretteiért. Rá mindig lehetett számítani, és
ízig-vérig becsületes volt. Szántszándékkal sohasem akart Aleksi megbántani
senkit, és ez az, amit nagyra értékelt benne. A rosszindulat magva is hiányzott
belőle, és szívesen segített másoknak. Barátságos, nyitott természete, és
mindig mosolygós, vidám lénye egy csapásra elfeledtette vele a negatívumokat.
Emiatt lett szerelmes belé, és ezért nem szeretett ki belőle annak ellenére
sem, hogy tudta, hogy a fiú a mostohabátyja. Érdekelte, Aleksi mit lát benne.
A busz pontosan a szálláshelyükön tette
le őket, egy impozáns hotel előtt a kikötőnél. Kőből épült, és tartozott hozzá
egy kisebb park is. Falát stukkók díszítették, és majd’ mindegyik szobához járt
erkély. A teraszon elegáns ruhákba öltözött emberek csevegtek egymással a
fehér-kék pavilonok alatt. Kulturáltsága és igényessége ellenére nem került
sokba egy éjszaka. Nem messze tőle húzódott Finnország egyik leghíresebb
erődítménye, és a díszes, vörös téglás Vásárcsarnok. Siljával és Lukasszal
ellentétben a csoporttársaik oda kívánkoztak, mert a legtöbbjüket már kínozta
az éhség. Ott pedig lehetett kapni friss halat es egyéb tengeri herkentyűket,
na meg persze mindenféle kacatot az ételek mellett. Igaz, elvileg volt ebéd a
vendéglőhelyen, de a türelmetlenebbek nem várták ki. Még a szobák kiosztása
előtt leléptek enni és nézelődni. Silja és Lukas megvárták; szerencsére nem egy
szobán kellett osztozkodniuk. Lukas Onnival, és Kristofferrel, Silja Oilivel és
Maariával volt beosztva. Még sohasem beszélgetett el velük komolyabban.
Mindketten maguknak való lányok voltak, és csak egymással álltak szóba.
Ideiglenes lakóhelyük tágas volt; három ágy, tévé és egy szekrény. Külön mosdó
is tartozott hozzá WC-vel együtt. Silja csak levágta a bőröndét az ágyára, ami
a kert felé néző ablak alatt helyezkedett el. Miután pár dolgot kipakolt
belőle, ment az étterembe. Családias, meghitt hangulatú helyiség tárult a szeme
elé. Nagy ablakaiban virágok pompáztak, és sárga falaira nonfiguratív ábrákat
festettek. Csak páran lézengtek ott a csoporttársaik közül, köztük Mika. A pult
mellett állt, egyedül, és amikor meglátta őt, szélesen elmosolyodott és felé
indult. Silja tekintete elsötétült. Csak ezt ne. Eközben egy pincér is felé
tartott, aki megkérdezte tőle, mit kér.
– A csoporttal együtt érkeztem, és
vegetáriánus menüt rendeltem.
– Máris hozom – biccentett a férfi, és
távozott. Ekkor ért oda Mika.
– Nem jössz oda hozzám? Ehetnénk közösen
– ajánlotta fel, olyan hangsúllyal, mintha ez valami nagy kegy lenne.
– Nem – jelentette ki Silja
kategorikusan. Még csak az hiányzik, hogy ezzel az öntelt mitugrásszal együtt
egyen! Pláne, hogy van barátja. Persze ezt nem tudhatta, mert nem mondták el
nagyon senkinek a barátaikon kívül.
– Megsértesz! Hát lenne szíved
visszautasítani nagyszerű társaságomat? – nevetgélt a fiú mesterkélten, de a
lány tudta, hogy komolyan gondolja. Hiába próbálta leplezni idétlen
kacarászással.
– Lenne – mérte végig a lány megvetően,
hogy vegye már végre a lapot és hagyja őt békén. Testével elfordult tőle, majd
az egyik üres asztal felé iramodott nagy, határozott léptekkel. Ez – úgy vélte
– elég konkrét jelzés. Azonban a fiú nem tágított. Hamarosan beérte, és leült a
lánnyal szembe.
– Nem adtam elég egyértelműen a
tudtodra, hogy nem kérek a társaságodból? – Nem finomkodott immár, a fiúnál
amúgy sem lehetett szép szóval elérni semmit.
– Semmi gond, én megértem. Láttam, hogy
a buszon veszekedtél az öcséddel, megértem, hogy ideges vagy miatta. De nem
szép, hogy rajtam akarod levezetni.
Silja úgy érezte, kezd elszakadni nála a
cérna.
– Nem miatta vagyok ideges, hanem
miattad! Vedd észre magad – fonta keresztbe a karját, és elnézett. Eközben
megérkezett a pincér, és letette eléjük az ételt. A vegetáriánus menü
áfonyadzsemes camembert jelentett rizzsel. Összefutott a nyál a szájában a
látványától és az illatától. Hal volt a másik fogás, amit ki nem állhatott,
ezért kért húsmentes ételt. Mégsem kezdett neki, mert idegesítette Mika
jelenléte.
– Én észreveszem magamat! Ahogyan téged
is – mosolygott rá a fiú. Sóvár, középkék szemével szinte felfalta őt. Nem
nézett ki rosszul, de messze alulmúlta Aleksit. Barna, hullámos tincsei
pimaszul lógtak alá, és drága, márkás ruhái szinte az ember képébe ordították,
hogy „gyönyörködj bennem, én egy kivételes személyiség vagyok!” Silja
legszívesebben lekevert volna neki egy pofont.
– Bocs, de van barátom – köszörülte meg
a torkát, és a kezébe vette az evőeszközöket. Késével vágott egy darabot a
sajtból, villájára szedett egy kis rizst, és a szájába irányította az ételt.
Úgy döntött, hogy mégis eszik. Nem fogja zavartatni magát egy ilyen alak miatt.
Nem érdemli meg.
– Persze, mind ezt mondják. „Bocs, de
van barátom!” Kitalálhatnál valami eredetibb szöveget, mert ez már unalmas!
– Ha egyszer tényleg van! – csattant fel
Silja. Magasabbra emelte a hangját, majd lassan kifújta a levegőt. Nyugalom.
Azzal nem megy semmire, ha felidegesíti magát, bár ezt a fiú pillanatok alatt
el tudta érni nála. – És ha nem is lenne, sem akarnék semmit tőled. Sajnálom.
– Ugyan már! Tudod, hogy van köztünk
valami. Nem érzed, hogy szikrázik a levegő közöttünk?
– Egyet érzek, és az az orrfacsaró
parfümöd. Most pedig húzz innen! – mondta ingerülten. Eddig tartott az önuralma
és a türelme.
– Hát jó. Ahogy gondolod. További szép
napot! – állt fel végre-valahára Mika, és faképnél hagyta a lányt.
Silja felsóhajtott. Életében nem
találkozott olyan irritáló alakkal, mint a fiú. Remélte, a kirándulás további
részében nem fogja betalálni őt. Miután végzett az ebéddel, hívta Aleksit. A
fiú azt mondta, értesítse, amint megérkeztek. Aleksi rögtön felvette.
– Szia, mi újság? – kérdezte tőle vidám
hangon.
– Megérkeztünk, minden rendben azt
leszámítva, hogy Lukasszal ismét összevesztem, és betalált az egyik idegesítő
csoporttársam.
– Kicsoda? – hördült fel a fiú. –
Szétbaszom a pofáját!
– Mika, tudod, az a nyomi, aki meg nem
értett zseninek képzeli magát.
– Odamenjek? Tudod, hogy én bármikor
szívesen ellátom a baját! – jelentette ki harciasan. Siljának kuncognia kellett
azon, hogy ennyire védi őt, ugyanakkor jól is esett neki.
– Nem kell, köszönöm. Meg tudom védeni
magam.
– Biztos? Csak szólnod kell, és ott vagyok!
– Tudom, Aleksi, és kedves tőled. – Már
bánta egy kicsit, hogy szóba hozta, most ezen fogja végig stresszelni magát
Aleksi. De ő őszinte volt, és amúgy is kellőképp felhúzta magát Mikán.
– Ha meggondolod magad, szólj!
– Rendben. Te most mit csinálsz?
– Filippel és Kissával dugo… Hopp,
elszóltam magam!
Silja hangosan felnevetett.
– Legalább jó?
– Nem mondom, Filip elég ügyes, de a
nyomodba sem érhet!
– Hazug! Azt mondtad, senki nem csinálja
olyan jól, mint én! – hallatszott a háttérben Filip hangja. Silját még jobban
rázni kezdte a nevetés.
– Idióták! – csóválta a fejét, és örült,
hogy befejezte az evést. Akkor biztos félrenyelt volna. Elindult a szobája
felé, ami a második emeleten volt. Hamar felért, és ráült az ágyára. Oili és
Maria még lent ettek.
– Egyébként mi a programotok mára?
– Múzeumlátogatás, városnézés, meg a
szokásos, helyi látványosságok. Este szabadfoglalkozás.
– Akkor előre is jó vedelést! – mondta
Aleksi derűsen. – Igyatok helyettem is!
– Áh, nem terveztem sokat inni, meg
aztán ott lesz Mika is…
– Rúgd szét a seggét a nevemben is!
– Az lesz… – sötétült el a lány
tekintete. Hallgatás állt be, és Silja gondolkozott azon, hogy mit mondjon.
– Hiányzol – jelentették ki egyszerre.
Mindketten halkan felnevettek. Ez a pillanat egyszerre volt vicces és
megindító. Mindig is egy hullámhosszon voltak, de az utóbbi időben különösen.
– Egyre jár az agyunk – ismerte el
Aleksi. – Alig várom, hogy meg… öleljelek.
Silja el is érzékenyült volna ettől, ha
nem tudja, hogy a fiú ezt nem egészen őszintén mondta.
– Én is alig várom, hogy meg... ölelj –
kuncogott.
– Mi ilyen ölelős fajták vagyunk – toldotta meg a fiú.
– Ahogy mondod! – biccentett Silja.
Ekkor nyílt az ajtó, és belépett rajta a két szobatársa. Nem akart előttük
beszélni, ezért így szólt a telefonba:
– Ha nem haragszol, most leteszem. Szép
napot, szia!
– Neked is, csókollak!
Megszakadt a vonal, és felnézett a két
lányra.
– Félóra múlva gyülekező a hotel előtt,
indulunk várost nézni – közölte Maria, és leültek az egyik ágyra. Halk szavú
trécselésbe kezdtek, és mivel Silja nem akart hallgatózni, a fejére tette a
fejhallgatóját. Hanyatt feküdt az ágyon, és lehunyta a szemét, amikor a szép,
melankolikus dallam megszólalt. El tudott volna aludni. Talán el is bóbiskolt
kicsit, mert arra eszmélt, hogy Maria szólongatja.
– Gyere! Két óra.
Silja nyújtózott, majd felállt, és
elindult a lányokkal lefelé. Mindenki ott volt már a hotel előtt, még Lukas is.
A fiú mogorván, sötét tekintettel állt tőlük nem messze, és a tengert bámulta.
Silja haragudott a fiúra, így nem ment oda hozzá, ahogyan a fiú sem őhozzá.
Két tanáruk vezényletével elindultak
első úti céljuk felé, a Székesegyházhoz. Helsinki egyik nevezetessége volt a
fehér épület kecses oszlopaival és zöldfedeles, kupolás tornyaival. Közel
kilencven méter magasan tört az ég felé, így igazán tekintélyt parancsoló
benyomást keltett. Felmentek a toronyba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a
városra. Szinte az egészet be lehetett látni innen. Kis ideig időztek itt;
meghallgatták a tanáruk kiselőadását, majd indultak tovább az Uszpenszkij
katedrálishoz. Egészen más stílusú építmény volt, díszesebb és monumentálisabb,
mivel erősen érződött rajta az orosz hatás. Ez nem csoda, hiszen a vlagyimiri
székesegyház mintájára épült, még a tizenötödik században. Silját lenyűgözte;
mindig is ámulatba ejtették az építészet remekei. Egyfajta nyugodtság fogta el,
ha egy templomban, kastélyban, vagy bármely más, régi épületben mászkált.
Szinte tapintani lehetett a falakon a történelmet. Ilyenkor mindig késztetést
érzett, hogy elvigyen az épületből egy kis darabkát.
A harmadik hely, amit meglátogattak, az
az időszakos fegyverkiállítás volt a város szívében. Itt többet időztek, és
közben csak úgy szívták magukba a tudást. Persze az Ateneum sem maradhatott ki,
ahol Silja már járt előzőleg Aleksivel, Lukasszal, és a szüleikkel együtt. Ez
egy képzőművészeti múzeum volt, amely egy palotában kapott helyet. A finn
képzőművészet fejlődését mutatta be a kiállítás. Mika végigbeszélte az egészet,
és fennhangon magyarázott annak, aki hajlandó volt meghallgatni. Silja messzire
elkerülte.
Ezután visszatértek a szállásra,
fáradtan, de élményektől gazdagon, feltöltődve. Megvacsoráztak, aztán mindenki
mehetett a dolgára. Silja felment a szobába, és elvágódott az ágyán. Némi
pihenés után lement a többiekhez a Suomenlinna erődítményhez a partra. Azt
beszélték a csoporttársaikkal, hogy kiülnek oda beszélgetni és iszogatni. A
komor falak a hoteltől ötszáz méterre terültek el. A tizennyolcadik században
építették, hogy Helsinkit a tenger felől is védjék. Meglátszott rajta az idő
vasfoga, és ez nem is csoda. Falai helyenként be voltak dőlve, és ágyúnyomok
sorjáztak rajta. Silja elgondolkozott ezen. Az emberek az épületekkel
ellentétben magukban viselik a múltat, nem magukon, aminek semmiféle külső
nyoma nincs. Legfeljebb egy-két alattomos ránc árulkodik. Az épületek viszont
megmutatják a valódi oldalukat azoknak, akik tudnak olvasni benne.
Csoporttársai az erődítmény zöld gyeppel
borított tetején gyűltek össze, ahova fel lehetett menni apró kőlépcsőkön. Nem
húzódott rajta biztonsági kerítés, mert olyan széles volt, hogy két-három ember
is elfért egymás mellett. Az egyik torony tetején ücsörögtek egy nagy, barna
pléden. Négyen voltak összesen, és amikor meglátták őt, helyet csináltak neki.
Két lány, azaz, vele együtt három, és két fiú. Velük úgy-ahogy jóban volt,
néha-néha összejárogattak, de csak felületesen ismerte őket. De mindig is
szimpatizáltak egymással.
– Na, helló! Jó, hogy jöttél – szólalt
meg Lotta. Silja vele jött ki a legjobban ötük közül, mert közel állt hozzá a
temperamentuma. Neki elmondta, hogy összejött Aleksivel, bár gyanította, hogy a
többiek is tudják, mert a lány nem a titoktartásáról volt híres.
– Szia – köszöntek neki a többiek, amire
visszaköszönt.
Leült melléjük, és körülnézett. A nap haláltusáját
vívta a horizonton, és utolsó, vöröses sugaraival festette meg az eget és a
vizet. A szél lanyhán fújdogált, és a hullámok fel-felcsaptak az erődre. Az
égen bárányfelhők úsztak át, és már látni lehetett az esthajnalcsillagot. A
levegő olyan tiszta volt, hogy Siljának egy csapásra kiszellőzött a feje, és
mindent sokkal világosabban, érthetőbben érzékelt. A hátuk mögött egy jegenyefa
magasodott, ágai túlnőttek az erődítményen. A mellettük levő tornyon egy
kávézóasztal állt egy napernyővel együtt, ahol Lukas gubbasztott egyedül. A
távolt nézte ő is, és szomorúnak tűnt. Silja egy pillanatra megsajnálta, de
aztán eszébe jutott az, ahogyan bánt vele.
– Látom, alapoztok – intett Silja az
üvegek felé. Volt ott minden: vodka, sör, whisky, és különböző, furcsa színű
üdítőitalok, amikkel keverték őket.
– Kérsz? – nyújtott felé Dan egy
poharat. Ő nagy piás hírében állt, és a tekintetéből ítélve túl lehetett jó
néhány kupicán.
– Nem, köszönöm. Inkább ebből a neonkék,
szintetikus szarból kérek – nevetett fel, és az egyik üvegre mutatott. Dan
vigyorogva töltött neki, és amikor belekortyolt, érezte, hogy az ízlelőbimbói
csoportos öngyilkosságot követnek el. Kirázta a hideg tőle.
– Mondd, hogy nem abszint – köhécselt.
Ez aztán erős volt!
Csoporttársai halkan kinevették őt.
– Miért, mit hittél, mi ez?
– Még jó, hogy nem akartam berúgni!
Kösz, most elintéztetek nekem egy jó kis másnaposságot – dohogott. Most valóban
nem érzett késztetést a lerészegedésre, elment a kedve tőle az utóbbi időben.
– Ugyan már, lazíts! – veregette hátba
Dan.
– Akkor se volt kedvem berúgni.
– Ez nem kedv kérdése – nevetett.
– Most akkor is kihagytam volna.
– Csempésztem egy kis kaját – vett elő
Lotta a táskájából egy kis batyut. Kihajtogatta, és eléjük tette. Rántott hal,
pogácsa és sült krumpli került elő. Silja a szájába lapátolt egy jó adagot,
mert máris érezte, hogy kezd a fejébe szállni az alkohol. Szédelgett, és
kavargott a gyomra, de talán az étel picit felszívja. Véletlenül halat is
evett, amitől öklendezni kezdett. Nagyszerű.
– Minden rendben? – tette Lotta a
vállára a kezét.
– Nem, nincs! Utálom a halat.
– Öblítsd le ezzel – nyomott a kezébe
Dan egy üveget. Silja visszaadta neki, mert ezek után nem mert beleinni
semmibe.
– Ne legyél bunkó! – nézett a fiúra
megrovón Lotta.
– Mit szólnátok hozzá, ha Activityznénk?
Hoztam magammal – vette elő a lány a táskájából a népszerű társast. Mindenki
egyetértett vele, még Silja is. Talán ez eltereli a figyelmét a rossz
közérzetéről.
Így is lett; elfeledkezett róla, és
önfeledten szórakozott, nevetett, akár kiskorában. Újra gyereknek érezte magát.
Mivel kicsit még iszogatott, ahogyan a többiek is, eléggé érdekesen mutogatták
el a dolgokat, és ez további röhögőgörcsökhöz vezetett. Siljának már fájt a
hasa. Úgy érezte, bennük is megtalálta a társaságát, és arra gondolt,
legközelebb majd elhívja őket házibulik alkalmából. Épp olyan őrültek voltak,
mint Aleksiék, szóval biztosan jól kijönnének egymással.
– Na, és mi van a bátyókáddal? –
kérdezte vihogva Eleen. A lány ivott a legtöbbet közülük, és arca teljesen
kipirult az alkoholtól. – Nem akarsz bemutatni neki? Olyan szexi!
A földön fetrengtek, és a csillagokat
bámulták. Megunták az Activityt.
– És foglalt – mondta Silja kissé
ellenségesen. Csak hagyja szépen békén Aleksit!
– Ja, mert ő jár vele – kotyogott közbe
Lotta. A lánynak megcsikordult a foga. Nagyszerű, most már mindenki tudja, hogy
a fogadott testvérével jár.
– Micsoda? – kerekedett ki Eleen szeme.
Felkönyökölt, és megrázta szép, hamvasszőke haját. – Ez egy beteg vicc?
– Á, ő csak a mostohabátyja. Ne ítéld
el!
– Ja, így értem. Hm, kár, szívesen
jártam volna vele. De ha már így alakult, hadd élvezkedjünk mi is! Hogy
jöttetek össze?
– Igazából ő mindig is a húgaként nézett
rám, viszont én bele voltam esve. Képzelhetitek, mit éltem át, amikor hozta
haza az épp aktuális barátnőjét… – Felsóhajtott, majd megrázta a fejét;
gondolni se akart erre. – Nemrég bevallottam neki, mit érzek iránta, és...
– Blablabla… Minket a dolog technikai
része érdekel – vigyorgott Eleen.
– Oh, hát… Egy hajóban történt, és nagyon…
szenvedélyes volt.
– Azt gondolom! Na, és…? – kérdezte a
lány csillogó szemmel, izgatottan.
– Mire vagytok még kíváncsiak?
– Öhm… Mekkora neki?
Silja elpirult, ahogy felidézte magában.
– Nem kicsi.
– Ahjj… Megőrülök a bátyádért –
szisszent fel Eleen. – De nyugi, nem fogom lecsapni a kezedről.
– Ajánlom is! – nézett rá komolyan
Silja.
– Szerintem ideje visszamenni, jöttök? –
állt fel.
A többiek egyetértettek, ám Silja
maradt. Jó éjt kívántak egymásnak, és a lány lehunyta a szemét. Kiélvezte a
csendet, és miután megunta, elindult. Csak kóválygott, mert elég részeg volt.
Aztán egy kezet érzett a vállán, amire összerezzent.
– Csak én vagyok, Mika – hallotta meg a
fiú hangját. Silja bosszúsan nézett rá.
– Hurrá.
– Bocsánatot szeretnék kérni, amiért
megbántottalak. Ki szeretnélek engesztelni. – A fiú olyan szerencsétlenül
nézett rá, hogy Silja biccentett. Mika ekkor átkarolta a vállát, amit a lány
lesöpört magáról. Egy padra ültek, és a fiú magyarázni kezdett. Silja nem
igazán fogta fel, a tompaság és a részegség győzött. Hogy mi történt a
továbbiakban, arra már nem emlékezett.
Másnap a szobájában ébredt, és
rettentően hasogatott a feje. Szédült, és amikor megmozdult, hányinger tört rá.
Szobatársai sehol. Bizonyára elindultak nélküle. Kiment a mosdóba, és megpróbált
embert varázsolni magából; lefürdött, megfésülte a haját, és kisminkelte az
arcát. Ekkor kopogtatás hangja ütötte meg a fülét. Kinyitotta az ajtót, és Mika
állt előtte. Késztetést érzett, hogy rácsapja az ajtót.
– Mit akarsz?
– A tegnapi után még kérded? Azt hittem,
többet jelentett neked az az éjszaka…
– Te meg miről beszélsz?! – nézett rá
értetlenül. Ugyanakkor meg is rémült, mivel nem emlékezett arra, mi történt. De
nem. Az nem lehet, hogy ő ezzel az alakkal…
– Tudtam, hogy tagadni fogod. Ez talán
felidézi – mondta, azzal váratlanul közel hajolt hozzá, és megcsókolta. Rövid
ideig tartott, mert Silja gyomorszájon vágta, és kilökte az ajtón. Ismét rátört
a hányinger, és letörölte a száját.
– Most húzz innen, amíg szépen mondom!
A fiú felköhögött, majd a hasát fogva
távozott.
Silja lehuppant az ágyára és a hajába
markolt. Nem. Nem csalta meg Aleksit. Főleg nem ezzel a kis nyomoronccal.
Próbálta felidézni az előző éjszaka történteket, de nem emlékezett. Mi van, ha…
mi van, ha…? Nem… az nem lehet, Mika bizonyára csak hazudott.
Reszkető kézzel a kezébe vette a
mobilját, és hívta Aleksit. Tudta, hogy nem szép dolog így elmondani, de nem
bírta volna magában tartani.
– Szia, épp por… filmet néztem, és rád
gon… – Silja félbeszakította a mondatát.
– Aleksi, én... El kell mondanom
valamit.
Szia!
VálaszTörlésNagyon-nagyon jó volt olvasni a tájleírásokat, a múzeumok leírását, élveztem, és olyan élethűen adtad át, hogy ott éreztem magam a kirándulókkal :) Örülök, hogy ebben is megcsillantod a tehetséged.
Nagyon felröhögtem Aleksi reakcióján: "Szétbaszom a pofáját":DDD De ez a Mika csávó egy elviselhetetlen alak, biztos vagyok benne, hogy hazudott, amikor azt állította, lefeküdtek egymással ő és Silja. Ezt nem akarom elhinni, nagyon remélem, hogy kamu. Meg hát Silját nem nézem olyan lánynak, aki megtenne ilyet, és nem emlékezne aztán. Ajaj, azt hiszem, Mikának nem lesz feje, mert Aleksi letépi, az tuti. Vagy Silja.
Mikor a magányos Lukast írtad a torony tetején, majd' megszakadt a szívem, szegény kis drága :((( Aggódom érte, hogy mi lesz vele, ha Lucy elmegy :(
Nagyon jó rész volt, az egyik kedvencem, de most más okokból. Zseniálisan írsz még mindig, imádom! Várom a mielőbbi folytatást!
És vííí első komment! *.*
TörlésSzia!
TörlésKöszönöm megintcsak a motiváló szavaidat! :) Többen is mondták, hogy nincs elég tájleírás, szóval megpróbáltam ebbe a fejezetbe többet belevinni. Ezek szerint jól sült el. :)
Aleksi reakciója spontán jött, és örülök, hogy jót mulattál rajta :D
Aleksi jól látod, nem az a típus, aki az ilyet ölbe tett kézzel elviseli. Lukast én is sajnáltam, átérzem... :(
És még a végén elpirulok a dicséretektől :$
Luna
Nagyon jó lett ügyes vagy! Tudom, hogy más blogokhoz képest még hosszabb is, vagy azokhoz képest amiket eddig én olvastam, de nekem rövidnek tűnt. Remélem, nem csalta meg, szerintem max csók lehetett, nem hiszem, hogy képes lenne rá még részegen se. Légyszi ne kelljen sokat várni a folytatásra! :))
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönööm! :) Pedig ugyanolyan hosszú lett, mint a többi fejezet - 3000 szó. Igaz, volt olyan rész, ami 5000 szó felett volt, de az nem általános. És... reménykedjünk a legjobbakban. :D
Luna
Úristen ne már hogy itt hagytad abba! :O Rettentő kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből. :) Illetve "elmondanám" hogy nagyon jól írsz,igazi művészi szavakat használsz nem csak úgy leegyszerűsíted mint péladául : piros volt és nagyon magas. :D Na jó most csak egy példát mondtam.De remélem a lényeg le jön belőle! :) Kövi rész kb.hanyadikára várható?:) Kõszi a választ előre is. ^^ :*
VálaszTörlésSzia!
TörlésDe bizony! :D Köszönöm, próbálok "művészien" írni, ahogyan te fogalmaztál, legalábbis törekszem erre. Mondjuk holnap kiteszem, mert már megírtam, és érdekel, mit fogtok szólni az új fejezethez! :D
Luna
Siess a következővel
VálaszTörlés