31. fejezet

Sziasztok! :)

Ezt a részt elég gyorsan hoztam, gondoltam, érdekel titeket, meg aztán én is belejöttem. :D Egyedül írok, szóval érdekelne, hogy ennek ellenére nem-e esett vissza a sztori színvonala. :O Köszönöm az eddigieket! <3 

Luna

Aleksi napja kifejezetten jól telt. Ugyan hiányzott neki Silja, de elfoglalta magát. Jó sokáig aludt, aztán edzeni ment, és utána elégedetten lustálkodott. Kicsit beállt a háta és a nyaka, úgyhogy arra gondolt, kimasszíroztatja Siljával. Aztán átment Filiphez bandázni, és amikor hazaért, rögtön bekapcsolta a számítógépét. Ekkor hívta Silja.

– Aleksi, én… El kell mondanom valamit.

A fiú egy pillanatra megijedt – Silja hangja nagyon is komolynak, sőt, kétségbeesettnek tűnt.

– Minden rendben?

– Nem… Semmi sincs rendben. Szóval… az úgy volt, hogy berúgtam, és az egyik csoporttársam elhívott beszélgetni, és… a többire nem emlékszem. Másnap beállított hozzám, és… és azt mondta, hogy…

­– Mit? – kérdezte Aleksi ledermedve. Mi van? Ez most egy rossz vicc?

– Én… azt hiszem, hogy… hogy megcsaltalak.

Fagyott csend állt be, és eközben a fiú próbált magához térni döbbenetéből. Nem. Ez nem lehet igaz. Silja nem tenne ilyet, ő más volt, mint a többi lány.

– Te… tessék…?

– Nem emlékszem az egészből semmire, szóval az is lehet, hogy ez az egész csak hazugság…

– Szívatsz… – motyogta kábán.

– Nem, én… Komolyan mondom. – Silja hangján hallatszott, hogy a sírás határán áll, amire elkezdett gyanakodni. Valóban komolynak tűnt, és emiatt érezte, hogy kezdi elönteni a csalódottsággal vegyes düh. Ugyanakkor nem akarta még mindig elhinni. Nem. A lány nem csalná meg őt.

– Te most szívatsz – jegyezte meg ismételten, és kinyomta a monitort. Felállt, és elkezdett járkálni a szobájában.

– Ne… ne haragudj, kérlek! Én nem akartam, én… – sírta bele a telefonba.

Aleksi ekkor jött rá arra, hogy Silja nem tréfál, és fékezhetetlen harag söpört végig a lelkén.

– Kivel csaltál meg? – kérdezte a dühtől remegő hangon. – Mika?!

Hallgatás.

– Igen – nyögte ki végül a lány.

Aleksi úgy érezte, mint akibe belerúgtak. Irtózatos erejű harag dúlt benne, ami másodpercről másodpercre fokozódott. Egyszerűen nem bírt parancsolni az indulatainak, és teljes erőből a padlóhoz vágta a mobilját. Hangos csattanással ripityára törött, de nem érdekelte.

Silja. Megcsalta. Őt.

Ugyan nem tudta biztosan, mi igaz ebből és mi sem, lehet, hogy csak tévedés. Még mindig nem nézte ki a lányból, de már a puszta gondolat is felbosszantotta. Sajnálta, hogy nem hallgatta végig, de nem tudott parancsolni az érzéseinek. Iszonyúan fájt neki, mert szerette a lányt, és azt hitte, Silja is őt. Megsebzett vadállatként tombolt, még az íróasztalát is felborította. Ököllel verte a falat, és rugdalta a bútorait. Hamarosan a szobája katasztrófa sújtotta területté változott, és édesapja megjelent az ajtójában.

– Mit művelsz, fiam?! – nézett rá elképedve. – Mi ütött beléd?

– Helsinkibe kell mennem. Most – jelentette ki Aleksi ellentmondást nem tűrően.

– Meg vagy húzatva?! Éjfél is elmúlott!

– Nem érdekel! – csörtetett el édesapja mellett hatalmas léptekkel. Magára húzta a bakancsát, majd tárcsázta Ejnót az édesapja mobiljáról, amit lenyúlt. A fiú fél perc múlva vette fel.

– Ki kell vinned Helsinkibe – tért a lényegre Aleksi teketóriázás nélkül.

– Mi van? Miért? Ennyire nem bírsz a véreddel? Haver, Silja vasárnap már hazaér!

– Tudom. – Aleksinek nem kis erőfeszítésébe került, hogy ne vágja földhöz édesapja mobilját is.

– Mi bajod van? Mit akarsz Helsinkiben?

– Agyonverni valakit. – Aleksi kezében megreccsent a telefon, amire picit észbekapott. Lazult a szorítása, de nem csillapult a düh a lelkében. Gyilkos hangulatban volt. És addig nem nyugszik, amíg szét nem veri Mika fejét.

– Király! Ez esetben szívesen elviszlek, mióta vágytam már egy jó kis bunyóra!

– Te kint maradsz az autóban. Most pedig gyere értem, itt vagyok a parknál. – Letette a telefont, és elkezdett körbe-körbe járkálni. Nem tudta felfogni. Silja szerelmes volt belé, szinte a kezdetek óta, és most megcsalja ezzel a nyomorékkal?! Na ne már! Nem akarta elveszíteni a lányt, és most döbbent rá arra, mennyire fontos neki. Beleőrülne a hiányába. Ő volt az utolsó, akiből kinézte volna, hogy megcsalja a szerelmét. Épp emiatt próbált a lánynak enyhítő körülményt találni. Silja azt állította, hogy nem volt magánál, amit el is tudott képzelni. Ez esetben Mika simán hazudhatott neki, vagy ami még rosszabb… Mi van, ha megerőszakolta?! A gondolattól olyan erejű harag söpört végig rajta, hogy azt hitte, kiszakad a lelke a testéből. Hogy némiképp lenyugtassa magát, köveket rugdalt maga előtt, és dühösen káromkodott. Ki fogja nyírni Mikát. De legalábbis nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerez neki.

Ekkor megérkezett Ejno a kék Hyundaiával, amire beszállt az autóba. Becsapta az ajtót, és a fiú elindult.

– Jó ég, haver… Mi lelt téged?

– Megcsalt Silja – jelentette ki Aleksi. – Mikával.

– Na ne… Pont vele?

– Ezt akarom megtudni. Lépj rá a gázra – adta ki az utasítást. Ejno bólintott, és olyan gyorsan hajtott, hogy egy óra tíz perc alatt ott voltak. Út közben nem kérdezett semmit, és ennek Aleksi nagyon hálás volt. Nem szívesen számolt volna be a részletekről.

– Azért ne juttasd kórházba – veregette meg a fiú a vállát, amikor megálltak. Aleksi erre nem felelt semmit, mert nem tudta volna őszintén azt mondani, hogy „oké”. Szó nélkül kiszállt, és a hotel felé indult. Nem tudta, melyik Mika szobája, ezért megkérdezte a szálloda egy alkalmazottját. Harmadik emelet, kettes szoba. Majd beszél utána Siljával. Sejtette, hogy nem hagyná neki, hogy összeverje a kis gennyládát, és azt is, hogy addig nem tudna vele normálisan kommunikálni, amíg le nem csillapul. Feltrappolt az emeletre, és szó szerint kivágta az ajtót.

– Melyikőtök Mika?! – ordította el magát. Hárman voltak a szobában, és épp laptopoztak.

– Én – jelentette ki egy barna hajú, nyüzüge fiú. – Mit akarsz?

– Eltörni a csontjaidat. – Aleksi határozottan odalépett hozzá, megragadta az ingénél fogva, és felrántotta. Mika meglepetésében nem ellenkezett, tehetetlenül tűrte, hogy a fiú a falhoz préselje. Két társa ekkor felállt, és rá akartak rontani Aleksire, de Mika leintette őket.

– Te vagy Silja barátja, mi? – kérdezte tőle megvetően. – Azt mesélte, hogy egy igazi vadbarom vagy. És tényleg.

Aleksinek több se kellett – ököllel arcon ütötte a fiút. Hogy merészeli sértegetni?! Mika feljajdult, és lehorgasztotta a fejét. Orrából ömlött a vér.

– Beszéljük meg – nyögte ki levegőért kapkodva. Már kevésbé tűnt magabiztosnak. Aleksi úgy döntött, megkegyelmez neki, és nem a barátai előtt veri agyon. Ez elég fair, tekintve, hogy Mika ezt se érdemelné meg. Semmit nem érdemel.

– Szedd össze magad. Tíz perc múlva várlak az erődnél. Egyedül gyere – eresztette el a fiút, akinek megrogyott a térde. Egyik kezével a falhoz támaszkodott, másikkal megtörölte vértől csöpögő orrát. Aleksi rájuk csapta az ajtót, és odament a megbeszélt helyre. Ejno tőle közel állt meg, aminek örült. Nem tudhatta, hogy mennyien érkeznek, még az is lehet, hogy Mika többedmagával jön. Vagy egyenesen rendőri díszkísérettel. Türelmetlenül járkált, és kisvártatva megjelent Mika. Egyedül volt, amit némiképp értékelt. Legalább ennyi szorult belé, ha több nem is.

– Figyelj, én sajnálom – kezdett bele a fiú. – Nem akarok verekedést.

Aleksi mély gúnnyal felhorkantott. Hát persze.

– Megdugtad a csajomat, úgyhogy most szarrá verlek. – Aleksi rögtön ütött; a találat Mika száját érte. Hallotta, hogy megreccsen a foga, talán ki is törte. Ez csöppet sem érdekelte, tovább verte. Mika alig védekezett, bár megpróbált visszatámadni. Aleksi lefogta a kezét, és megcsavarta. A fiú elterült a földön, amire rávetette magát, és beleverte a fejét a betonba. Mika orrából, szájából és füléből ömlött a vér, és látszott rajta, hogy az ájulás szélén áll. Aleksi felkelt róla, és megvetően ráköpött.

– Ha meglátlak a közelében, feldugom a karodat a seggedbe!

Mika nem felelt, csak könnyes szemmel nyöszörgött. A fiú nem érzett semmiféle lelkiismeret-furdalást a tette miatt, és arra gondolt, egy szebb korban emiatt akár meg is ölhette volna. Akkor a férfiak még férfiak módjára rendezték le a dolgaikat, és készek voltak meghalni a becsületükért. Ő szó nélkül kardot rántott volna ez esetben.

Aleksi otthagyta őt, és visszament Ejnóhoz. Véres pólóját lehúzta magáról, és a fiútól elkérte a sajátját, hogy a szállodában ne kezdjék el faggatni. Ott megkérdezte, merre található Silja szobája, és felment hozzá. A lány az ágyán ült a sötétben, és egy párnát szorongatott a kezében. Aleksit megrázta a látványa, még annak ellenére is, hogy tudta, azért szomorú Silja, mert megcsalta őt. Gyilkos indulatait levezette Mikán, így csak a keserűség és a csalódottság maradt.

– Hát te meg…? – kérdezte tőle a lány elvékonyodott hangon. Hallatszott, hogy sírt.

– Menjünk ki – mondta Aleksi. Silja két lánnyal együtt osztozkodott a szobán, és nem akarta őket felébreszteni. A lány felkelt, és a hotel teraszára mentek. Leültek az egyik asztalhoz, egymással szembe. Silja nem nézett a szemébe, és a szégyen pírja ült az arcán. Aleksi örült, hogy kitöltötte Mikán a haragját, mert ugyan nem bántotta volna Silját, de lehet, leordította volna a fejét. Persze így sem biztos, hogy nem fogja.

– Ne haragudj rám! Én… nem emlékszem semmire, és fogalmam sincs, mi történt.

– Persze! Jó kifogás! – Elfordította a fejét, és türtőztetni kellett magát, hogy össze ne törje az asztalt, és faképnél ne hagyja a lányt.

– Tényleg! – temette a lány az arcát a tenyerébe, de a fiút nem hatotta meg.

– Miért tetted? Miért csaltál meg…? Nem voltam elég jó neked?! Nem dugtalak meg elégszer, vagy nem vallottam neked naponta tízszer szerelmet?!

– Nem! Semmi ilyesmi!

– Akkor?! – csapott rá Aleksi az asztalra. Ismét tombolni támadt kedve. Fájt látnia a lányt, és az járt a fejében, hogy épp Mikával hentereg. Undor fogta el a képtől.

– Nem emlékszem!

– Próbáld felidézni!

– Én csak… arra emlékszem, hogy Mika bocsánatot akart kérni, és… ki akart engesztelni, amiért… bunkó volt.

Aleksi eleget hallott.

– Kiengesztelni, mi? Gondolom, jól kiengesztelt!

Silja szóra akarta nyitni a száját, de a fiú feltartotta a kezét, hogy maradjon csöndben.

– Ne, ne mondj semmit! Nem akarom tudni a részleteket.

– Aleksi…

– És én még azt hittem, te vagy álmaim nője. – Aleksi halk, elcsukló hangon mondta, majd felállt. – Tévedtem. Ennyi volt.

Silja nem felelt semmit, csak sírva az asztalra borult. Aleksi elindult az erőd felé, és amikor odaért, körbenézett. Mika már nem volt ott, de ahol verekedtek, lehajlottak a vértől pirosló fűszálak. Aleksi felmászott az erődre, és leroskadt az egyik tornyon levő székre. Lehunyta a szemét, és felidézte akaratlanul is az együtt töltött időket, és ezek a pillanatok vérző sebeket téptek a lelkén. Együtt nőtt fel Siljával, a bátyja volt, a barátja, a szerelme. Mindent jelentett neki egyszerre és most már nincs. A lány kihasználta őt és hátba döfte. Nem csak a becsületébe taposott bele, hanem az érzéseibe. Sohasem volt önbizalomhiánya, de most elkezdte magát okolni. Mi vihette rá erre? Mi hiányzott belőle? Neki úgy tűnt, rajong érte, ahogyan ő is Siljáért. A fenébe is, szerelmes volt belé! A fejébe vette, hogy a lány is akarta, igaz, azt mondta, nem emlékezett, de akkor, abban a pillanatban akarta. Ez számított. Meg aztán… ha Mika megerőszakolta volna, akkor nem dicsekszik el vele.

Fojtogatta valami a torkát, és csípték az el nem sírt könnyek a szemét. Dühösen megrázta a fejét, és megacélozta magát. Nem fog sírni! Indulatosan beleütött a kőbe, ami felsértette az öklét. De nem érzékelte a fájdalmat, és az se érdekelte, hogy vérzik. Ekkor kezdtek el potyogni a könnyei, amiket olyannyira vissza akart fojtani. Aleksi szégyellte őket, és nyomban letörölte a kézfejével. Büszke volt és vad, és nem engedhette meg magának az elgyengülést. Most mégis annak érezte magát. Ez váratlanul érte, és fogalma sem volt, hogyan reagálja le a helyzetet. Amikor Janina megcsalta, nem érzett ekkora fájdalmat, inkább csak az egóját sértette. De Silja… egészen más volt. Őt tiszta szívből, szerelemmel szerette, sokkal mélyebben és intenzívebben, mint bárkit valaha. Egy jó ideig nem akart semmilyen barátnőt ezek után, a gondolattól is rosszul volt. Nincs értelme szeretni, hogyha úgyis megcsalják. Kezdte megérteni Lukast, nem csoda, hogy a sok csalódás miatt úgy bezárkózott. Talán ez segít abban, hogy átértékeljék egymás helyzetét. Persze nem így akarta, de már jobban megértette a fiú bizalmatlan és elutasító viselkedését.

– Aleksi? – szólt hozzá egy félénk, női hang a háta mögül. A fiú összerezzent, és a lány felé fordult. Eleen volt az, Silja egyik csoporttársa. Nem találkoztak túl sokat egymással, csak párszor bulik alkalmából, meg olykor náluk, amikor a lány felhívta hozzájuk. – Mi történt?

– Nem szeretnék beszélni róla.

– Nyugodtan mondd el! Silja az, igaz? – ült le mellé Eleen.

– Hagyjuk – felelte tömören. Egyik porcikája sem kívánkozott beszélni a dologról, egyedül akart lenni. Eleen ennek ellenére nem vette a lapot, és közelebb ült hozzá.

– Te bántottad Mikát?

Aleksi bólintott. Nem lett volna értelme tagadni.

– Miért?

– Megcsalt Silja. Vele.

– A ribanc! – szaladt ki a lány száján. – Pont vele, és pont téged? – Ahogy ezt kimondta, a szája elé kapta a kezét. A fiú megvonta a vállát és felsóhajtott.

– Ez van – mondta fásultul.

– Ez most komoly…? Mármint, úgy értem… hűha. A legtöbb csaj a fél karját odaadná azért, hogy olyan pasija legyen, mint te, és erre megcsal téged?

– Kár a gőzért. – Aleksi tudta, miért jött oda hozzá a lány, és nem kért belőle. Máskor kapva kapott volna rajta, és a következő pillanatban valószínűleg nekiesik, de ez nem az a helyzet volt. Persze megtehette volna, bosszúból, de azzal magát köpte volna arcon. És semmi vágyat sem érzett a lány iránt, nem azért, mert nem volt csinos, hanem azért, mert nem Silja volt.

– Én… Ne érts félre, én…

– Ez így nem fog menni. Hagyj magamra – mondta halk hangon, de határozottan.

– Nem tudnék segíteni? Ha szeretnéd, velem beszélhetsz róla.

– Köszönöm, nem.

– Hát jó. – Eleen felkelt, és otthagyta őt.

Aleksi felsóhajtott és visszament Ejnóhoz. A fiú nem kérdezősködött, csak némán hazahajtott vele. Otthon az édesapja az ajtóban várta, frottírköntösben, és igencsak feldühödve.

– Mit képzelsz magadról?! Hajnali egykor elviharzol, és ellopod a telefonomat?!

– Megvolt az okom rá.

– Magyarázatot. Most! – Édesapja arcán látszott, hogy a düh mellett ott ül az aggódás is. Aleksit nem kellett félteni, és általában nem is féltette, de ha lett volna gyereke, ő is leszidja hasonló helyzetben. Épp ezért megértette, ez tényleg nem volt szép tőle, de a becsülete ezt diktálta. Az édesapja is ezt tette volna a helyében, őt ismerve. Fiatalabb korában gyakran verekedett, ennél kisebb dolgok miatt is. Nem mesélt túl gyakran az előéletéről, de Aleksinek elmondta, hogy eléggé heves természetű és önérzetes volt.

– Megcsalt a csajom – mondta röviden és tömören.

– Kezdhetted volna ezzel – bólintott a férfi, és leült a nappaliban levő kanapéra. – Azért én is dühös lettem volna. És megverted?

Aleksi némán biccentett.

– Hány napon túl gyógyuló sérülést szereztél a szerencsétlennek?

– Öt-hat – szorult össze Aleksi torka. Ha kihívták a mentőket, és Mika kórházba került, akkor hivatalból feljelentést kellett tennie. És persze az is lehet, hogy alapból feljelentette.

– Ne aggódj. Jó ügyvédem van. Egyszer én is összevertem egy srácot, hasonló okok miatt.

– Nem is meséltél erről.

– Fiatal voltam és bolond. Dúltak bennem a hormonok, és azt hittem, szerelmes vagyok, de csak a vágy hajtott. Édesanyád más volt. Őt igazán szerettem, és ha valakit szeretsz, tudni fogod, hogy ő más, mint a többi.

Aleksi eltűnődött ezen. Silja számára mindig is mást, többet jelentett, már csak a mostohatestvéri státuszuk miatt is. Épp ezért nem akarta elhinni, hogy ezt művelte vele. Még mindig bízott abban, hogy csak félreértés. Túlzottan is ragaszkodott hozzá, túlzottan is szerette. Ő annak ellenére, hogy nem egy csaja volt, és gyakran váltogatta őket, egyikőjüket sem csalta meg. Meg sem fordult a fejében, még úgy sem, hogy nem volt beléjük szerelmes, csak Janinába. A lány okosabb volt nála, és ezt nem győzte az orra alá dörgölni. Aleksit ez bosszantotta, de eltűrte neki, ahogyan Janina is az ő dolgait. Aztán megcsalta, otthagyta őt egy atomfizikusért, mert nem volt elég jó neki. Két nőt szeretett életében, és mind a ketten megcsalták. Azért ez elég rossz arány.

– Megyek aludni – felelte Aleksi, mert nem akart erről beszélni.

– Fel a fejjel, fiam! – állt fel az édesapja, és megveregette a vállát. A fiú csak bólintott, és felment a szobájába. Lefeküdt az ágyába, de nem jött álom a szemére. Csak forgolódott, mert egyfolytában Silja és Mika képe kísértette. Hogy megnyugodjon, magához ölelte a párnáját, és ez jó is volt addig, amíg meg nem hallotta Frida panaszos hangját. Kinézett az ablakon, és látta, hogy a kiskutya az ajtójuk előtt áll, és épp azt kapargatja. Azóta csak egyszer ment be az általuk eszkábált ólba, pedig tettek bele puha pokrócot is. Felkelt, és lent beengedte az állatot, aki lelkesen csóválta a farkát, és vakkangatott. Aleksi megvakarta a füle tövét, és ölben felvitte a szobájába.

– Egye-fene, alhatsz velem – emelte az ágyába, miután lefeküdt. Frida rögtön mellékuporodott, amire átölelte.  Az állat meleg teste és puha bundája megnyugtatta, és segített neki abban, hogy elaludjon. Másnap arra ébredt, hogy Frida nyalogatja az arcát, amire eltolta magától, és megpaskolta a hátát. Azt gondolta, itthon marad, és megpróbálja rendezni az érzéseit. Erre volt szüksége.

~~*~~

Silja borzalmasan érezte magát, és egész éjjel csak sírt. Eleen azt mondta, Aleksi összeverte Mikát, amire számított. Gyanította, hogy a fiú nem fogja megúszni törött orr nélkül. Miért nem emlékszik?! Persze már többször is volt olyan, hogy annyit ivott, hogy ne tudjon a világáról sem, de akkor is. Talán tényleg megcsalta Aleksit, bár ebben még mindig kételkedett. Gyűlölte Mikát, és ő volt az utolsó ember a földön, akivel lefeküdt volna.  De a legjobban Aleksi pillantása fájt neki. Szemében nem ült más, csak csalódottság és fájdalom. Ez az, amitől teljesen összetört, mert Aleksit akarta a legkevésbé bántani az összes ember közül. Ájulásig sírta magát, és két szobatársa kihívta a mentőket, mert állítólag nem bírták felébreszteni. A kimerültség, szomorúság és lelki zaklatottsága ezt eredményezte, és bevitték a közeli kórházba. Adtak neki nyugtatót, és felhívták az édesanyját. Nitta bement hozzá, de előtte Silja a lelkére kötötte, hogy ne értesítse Aleksit. A nő aggódó arccal kérdezgette, és Silja elmesélte neki a történteket. Édesanyja szkeptikusan fogadta, és ragaszkodott ahhoz, hogy végezzenek Silján vérvizsgálatot. Arra gyanakodott, hogy Mika esetleg beGinázta. Silja ezt lehetségesnek tartotta, bár nem értette, akkor hogy került a szobájába. Az is kimaradt neki. Miután vért vettek a lánytól, Nitta visszakísérte Silját a kórtermébe.

– Hogy fogadta Aleksi? Tudja már?

Silja bólintott, és lesütötte a szemét. Nem árulta el édesanyjának, hogy a fiú összeverte Mikát, és szakítottak.

– Ó, szegény… Gondolom, megviselte.

– Gondolhatod… Egy igazi picsa vagyok…

– Silja, lányom. Te nem ilyen vagy, te nem tennél ilyet. – Nitta megfogta a kezét, és szelíden nézett rá.

– Szeretem őt, és… és ha… ha megcsaltam, én…

– Tudom, hogy szereted. Én ne tudnám…? Láttalak titeket, ahogyan viszonyultok egymáshoz és őszintén mondom, hogy gyönyörű pár vagytok. Összeilletek, és épp emiatt tudtam elfogadni azt, hogy jártok. Persze furcsa volt, de ez a ti életetek.

– Köszönöm, anya – borult a nő nyakába Silja, és kicsordultak a könnyei. Nitta volt a legnagyszerűbb anya a világon, mert mindent meg tudott vele beszélni, és ha rosszat is tett, nem ordította le a fejét. Próbálta megérteni őt, és támogatni, amikor kellett.

– Ez csak természetes – ölelte vissza a nő.

Ekkor megszólalt Nitta telefonja, amire a nő kikerekedett szemmel pislogott a kijelzőre. Odatette Silja elé, amire ő is értetlenül felvonta a szemöldökét. Pavel volt az.

– Tessék!

– Aleksi. Eltűnt a fiam!

– Hogyan…? – Silja hallotta, hogy Pavel mit mondott, és elsápadt.

– Írt egy levelet. „Elmegyek egy kis időre. Ne aggódjatok értem. Fridát etesd meg naponta kétszer, és vidd le sétálni. Aleksi.”

– Ó, te jó ég… – kapta Nitta a szája elé a kezét. Silja az ájulás szélére került, és lelkiismeret-furdalás ömlött végig a lelkén. Ezt miatta csinálta Aleksi, miatta ment el.

– Ott van veletek?

– Nem.

– Értesítem a rendőrséget. – Pavel kinyomta a telefont, és szörnyű némaság borult rájuk. Silja szemét könnyek lepték el, Nitta az ölébe ejtette a kezét.

– Hazajön.

Következő fejezet