29. fejezet

Sziasztook! :)

Kicsit megkésve ugyan, de itt is az új rész! :) Bocsánat, hogy most hozom, de nyaraltam megint, pontosabban barátnőm nálam. :D Unatkoztam, szóval csináltam új designt, ami szerintem jobban illik a történethez, nektek hogy tetszik? :) Egyébként a Blogger Awardson a blog 4. helyezést ért el összesítve, nem semmi, hogy több, mint húszan szavaztatok, anélkül, hogy hirdettem volna, szóval KÖSZÖNÖM! :) Kérlek, írjátok meg, hogy tetszett ez a rész, izgatott vagyok! ^^ 

Luna 

Lucyt másnap már kiengedték a kórházból; sem a laboreredmények, sem az MR nem mutatott ki rendellenes elváltozást. A lány megbeszélte a szüleivel, hogy maradhat még egy hétre. Lucy tépelődött magában: vajon mi lenne a legjobb döntés…? Nagyon akart maradni, ugyanakkor a szüleinek szükségük van rá. Viszont, ha élhet addig Lukaséknál, ameddig nem talál munkát és albérletet, úgy se a szerelmének, se édesanyjának és édesapjának nem okozna csalódást. De ott volt még az is, hogy nem akart senkin élősködni, és hiába mondta Lukas, hogy lakhat velük, tudta, hogy kellemetlenül érezné magát. Nem így képzelte el az együttélést. Talán az lesz a legjobb, ha hazamegy, és miután rendeződtek a dolgok, visszatér a fiúhoz. Mindenképp meg akarta látogatni őket, mert most szükségük van rá. Hogy mondja el ezt a fiúnak? Mit fog szólni vajon hozzá, hogy mégsem marad…? Végiggondolva ez a legbölcsebb, hisz a család az első.

Ezeken tépelődött magában a fiú karjaiban, mivel nem jött álom a szemére. Lukas nála aludt, és szinte rögtön elszenderült; ez ritka eset volt, mert mindig ő aludt el utoljára. De most volt oka a fáradságra, mivel előző éjszaka mellette virrasztott.

Belefészkelte még jobban magát a fiú karjai közé, és felsóhajtott. Nem hitte volna, hogy így fog érezni bárki iránt is, de a fiúban megtalálta a lelkitársát. Hallgatta az egyenletes, halk szuszogását, és ahogy kifújta a levegőt, megborzongott, mert csiklandozta a tarkóját. Ma lett volna az utolsó, közösen eltöltött este Lukasszal. Készült is az alkalomra, vett a fiúnak ajándékot és titokban kicsinosította a világítótornyot. Vitt párnákat, gyertyákat és egy kaktuszt, hogy otthonosabb legyen. Kitakarított emellé, így már egészen barátságos hangulatot árasztott magából a hely.

Visszaemlékezett az együtt töltött pillanatokra, amelyek most fájdalmas tőrként hasítottak lelkébe. Az első alkalom, amikor találkoztak, és Lukas rögtön a terem leghátsó, legeldugottabb zuga felé vette irányát… Amikor egyszer osztálykiránduláson mellette kellett ülnie a buszon, de beszélgetés helyett a fiú zenét hallgatott… Azt hitte, gyűlöli őt, és önmagát hibáztatta. Első csókuk emlékébe még most is jólesőn beleborzongott, és gyakran felidézte magában. Szerette Lukast, teljes szívéből, és ez kölcsönös volt. Amikor még nem volt barátja, gyakran tűnődött azon, kit tud elképzelni maga mellé. Ugyan a fiú mindig is tetszett neki, de álmában sem gondolta volna, hogy ő lesz az, akivel el tudja képzelni az életét. Aztán ott voltak még a közös, összebújós esték, a gyengéd csókok és a reszketeg „szeretlekek”. Az érzés, hogy fontos valakinek. Ezek a pillanatok most elviselhetetlenül fájtak, de nem bánta. Legalább van mire emlékeznie.

~~*~~

– Nem! – Lukas hevesen felkiáltott, amikor Lucy szóbahozta azt, amin éjjel tépelődött. Nem fért a fejébe, hiszen annyira beleélte magát abba, hogy a lány mégsem utazik el!

– Kérlek, értsd meg! Én sem akarok elmenni, de a családomnak szüksége van rám, és…

– Azt hittem, maradsz! Nem mehetsz el! – Lukas birtoklóan magához szorította a lányt, és kétségbeesetten ölelte mellkasához a vékony testet. Lucy nyöszörgő hangot adott ki, mert olyan erősen fonta át a karjával. Lazított valamelyest a fogásán, de továbbra is kissé durván tartotta. Őt szerette legjobban a világon, sőt, ő maga jelentette számára a világot. Amióta édesanyja meghalt, azóta senkihez nem ragaszkodott. Talán ezért is szerette olyannyira Lucyt, mert rá zúdította az összes, elfojtott érzését. Most már magának is beismerte, hogy szüksége van szeretetre. Hiszen az mindenkinek kell, így ő sem kivétel. Régebben szerette ezt gondolni magáról, épp ezért viselkedett olyan elutasítóan Lucyvel. Emiatt gyakran gyötörte bűntudat, hiszen Lucy nem ezt érdemelte. Ő mégis ridegül, sőt, lekezelően bánt vele, pedig a lány mindig kedves volt hozzá. Neki ilyen a személyisége, egyszerűen nem tud másmilyen lenni. Ez volt a legnagyobb különbség közöttük. Lucy bájos, jólelkű és jámbor természetű, míg ő ezeknek az ellentéte. De a lány ennek ellenére is kitartott mellette, és ekkor döbbent rá arra, hogy lehet, mégiscsak számít valakinek. Hálás volt neki, hogy erre ráébresztette, és megtanította szeretni – őt, aki a világon senkit nem szeret és mindenkit ellök magától. Azóta belátta, hogy ez inkább védekező-mechanizmus, mert nem akart csalódni. De legbelül ő is azt akarta, hogy szeressék, még ha ezt nem is ismerte be önmagának sem.

Azóta a többi emberhez is másképp viszonyult. Nem bízott meg bennük továbbra sem, de nem utasította el őket élből. Filipet pár hónappal ezelőtt még elküldte volna melegebb éghajlatokra, most pedig összejárogattak és próbálták megismerni egymást. Filip is kissé tartózkodó volt, mert neki se igazán voltak barátai előtte és Aleksiék előtt, de nagyon is kedvesen viszonyult hozzá. Isten tudja, miért. Nem ismerte még elég alaposan ahhoz, hogy megítélje. Ezt még nem szokta meg, ahogyan Lucy ragaszkodását sem őhozzá. Mit szeretnek benne, miért szeretik? Ő maga nem sok kedvelhetőt látott magában, sőt, úgy érezte, hogy egy elcseszett lúzer. Önbizalma sohasem volt, bár amióta Lucyvel járt, jobban becsülte magát. Hiszen csak kell, hogy legyen benne valami, bármi is az, hogy egy ilyen lány járjon vele! Próbált is a kedvére tenni mindig, azóta beszerzett néhány új ruhát, és amikor együtt voltak, bókolgatott neki a maga módján. Furcsamód Lucy értékelte.

– Eressz el! Fáj – mocorgott a lány a karjában, amire észbekapott, és elengedte.

– Sajnálom – sütötte le a szemét Lukas, majd felnézett rá. – Én… megértem és elfogadom, csak azt hittem, itt maradsz velem… Még ágyneműt is vettem neked…

A lány szaggatottan felsóhajtott, és lágyan megsimította az arcát.

– Őszintén sajnálom. Tényleg.

– Nem, én kérek bocsánatot. Gyerekesen viselkedem és önző vagyok. Én is így tennék a helyedben – mondta ki nagy-nehezen. Belegondolt abba, mi lenne, ha az édesanyja még élne, és ő kerülne ilyen helyzetbe. Valószínűleg ő is rohanna haza, Lucy ide vagy oda.

– Köszönöm – fogta meg a lány a kezét és végigsimított a kézfején.

– Akkor… egy hét múlva indulsz? – kérdezte meg remegő hangon. A lány némán biccentett.

– Nem megyek osztálykirándulásra – döntötte el. A héten lett volna, két nap Helsinkiben. Múzeumlátogatás és persze sok pia. Az utóbbi nem érdekelte, az előbbi viszont vonzotta, mert most nyílt nemrég egy időszaki fegyverkiállítás. Mivel Lucy nem tudta előre, hogy marad még egy hetet, így ő nem jelentkezett.

– De, igen! Be is fizetted már a pénzt, és tudom, hogy meg akartad nézni azt a kiállítást.

– Így nem. Te fontosabb vagy. Hisz már csak egy hetet tölthetünk együtt.

– Igen, de utána visszajövök. És csak két napról van szó…

– Persze, de azt a két napot is veled akarom tölteni!

– Nem, Lukas! Az iskola fontos, és…

– Te fontosabb vagy! – vágta rá a fiú indulatosan.

– Kérlek… – cirógatta meg Lucy Lukas orcáját.

– Rendben… De csak a te kedvedért.

– Sajnálom, hogy így alakult – bújt oda hozzá a lány, amire rögtön átölelte és automatikusan az ujjai közé fogta a haját. Feltekert rájuk egy-egy tincset, és közben beszívta az orrába az illatát. Narancs és ánizs őrjítő keveréke csapta meg, ami szinte elbódította. Örökké emlékezni fog erre az illatra.

– Én is.      

~~*~~

– Silja, ébresztő! – keltegette Aleksi a lányt, aki nem mutatott túl nagy hajlandóságot rá.

Silja válaszul elkínzottan felnyögött és még jobban összekuporodott. Előző éjszaka szinte szemhunyásnyit sem aludtak, annak ellenére, hogy mindketten tudták, másnap korán kell kelniük a lány osztálykirándulása miatt. Aleksi ennek nem annyira örült, mert alig bírta ki Silja nélkül. Persze nem csak ezért fog majd neki hiányozni, de még senkivel nem jött ki ilyen jól szex terén. A lány tapasztalatlan volt ugyan, de ösztönösen ráérzett a dolgokra, és igazán ügyesnek bizonyult. Természetesen nem csak ez számított, hanem az, amit éreztek közben. Nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is kielégültek. Megőrjítette a lány, és legszívesebben egész nap csak szeretkezett volna vele. Az egyetemi órák voltak a legrosszabbak, mert egyfolytában csak Siljára gondolt, és alig bírt koncentrálni. Valósággal rohant haza hozzá, hogy aztán szó szerint leteperje. Volt valami izgató abban, hogy Silja a fogadott húga, és valószínűleg ez is hozzátett a gerjedelméhez. Eleinte még, amikor a lány megmondta neki, mit érez, furcsának találta, hiszen testvérek, még ha nem is vér szerintiek. Most pedig épp ez az, ami külön felizgatta. Ha csak „simán” ismerkedett volna meg Siljával, akkor valószínűleg úgy kezeli, mint a többi barátnőjét. De a lány különleges volt számára, és nem csak azért, mert együtt nőttek fel. Szerette őt azért, aki, és sohasem unta meg annak ellenére sem, hogy szinte minden nap találkoztak. Őt nem csak a testéért szerette, hanem azért, mert mindig el tudott vele hülyülni, és ha kellett, fontos témákról beszélgetni. Mellette állt és támogatta, neki elmondhatta minden problémáját. Elfogadta és szerette, még akkor is, amikor ostobán viselkedett, és ez persze kölcsönös volt. Senkivel nem törődött ennyire, és senki nem értette így meg. Az pedig plusz, hogy mellette még veszettül vonzó is volt…

Aleksi ekkor úgy döntött, más módon fogja felébreszteni a lányt, ha egyszer cirógatással nem megy semmire. Keze a csípőjére csúszott, és feltűrte a lány hálóingét. Érezte Silja forró, puha bőrét a tenyere alatt, és lassan simogatni kezdte. Először a hasánál időzött el, majd miután érezte, hogy Silja mocorog, és hallotta a halk, kéjes hangját, benyúlt a combja közé. Másik kezével letolta magáról a boxerét, és lábával átkulcsolta a lányét. A takarót félredobta, majd nekinyomta kőkemény férfiasságát a fenekének.

– Most sem kelsz fel…? – csókolt bele a nyakába, amire a lány felszisszent.

– N… nem.

Aleksi ekkor lehúzta Siljáról azt a szexi, csipkés tangát, ami annyira felizgatta mindig, majd lökött egyet a csípőjével.

– Ugye tudod, hogy most jól megduglak…?

– Nem… volt… elég… a tegnapi öt menet? – Silja minden szónál szünetet tartott, mert a fiú tovább ostromolta a legérzékenyebb pontját.

– Veled…? Viccelsz… Egész nap dugnálak, már mondtam… – Felkelt, hogy óvszert húzzon, és miután végzett a művelettel, a hasára gördítette a lányt. Most így akart vele szeretkezni.

– Aleksi, ez… biztos jó ötlet? El fogok k… áhh… – Silja nem tudta befejezni a mondatát, mert a fiú rögtön beléhatolt. Nem bírta már tovább, túl izgató volt a lány, ahogy fekszik előtte, félmeztelenül. Az a feszes, kerek feneke és hátának gyönyörű íve… Leomló, kócos, fekete haja és izmos lába… A puszta látványától képes lett volna elmenni.

Ráhajolt a hátára, megragadta a vállát, amire finom csókokat hintett. Nem érezte egészen eddig az érintéseknek és az apróbb gesztusoknak a súlyát, de Siljánál rájött arra, hogy ezek mennyire fontosak. Így lehet igazán kimutatni a szeretetet. 

Újra és újra elmerült a testében, miközben folyamatosan hol a hátát, hol a vállát és a tarkóját csókolgatta. Tudta ő is, hogy most nincs idejük egész reggel szeretkezni, amit egyrészről bánt, mert szerette hosszasan élvezni az együttléteket, másrészről pedig nem bírta volna most sokáig. Ébredés után még érzékenyebb volt, mint amúgy is, főleg egy olyan csaj mellett, mint Silja. Aleksi gyorsított a tempón, és megragadta a lány haját. Belemarkolt, feltekerte a kezére, és hátrahúzta Silja fejét annál fogva. Nem durván – legalábbis nem akart az lenni –, de azért a lány felkiáltott. Valószínűleg nem számított erre.

– Mit… művelsz…?

– Kibaszottul… akarlak… – A fiú mohón csókolni, majd harapdálni kezdte a nyakát, miközben teljes erőből hatolt belé ki-be. Ezt már nem bírta tovább, ösztönei felülkerekedtek, és úgy dolgozott rajta, mintha legalábbis az élete múlna rajta. Aleksi pár lökés erejéig bírta már csak; állatias üvöltést hallatva élvezett el a lánnyal együtt. Nem volt valami hosszú menet, de annál intenzívebb és lényegre törőbb. Aleksi most pont erre vágyott, és a kielégülés mámorában úszott. Ezzel csak az volt a baj, hogy kezdett visszacsúszni az álom mezsgyéjére. Maga felé fordította a lányt, aki kikerekedett szemmel nézett rá, ugyanakkor látszott rajta, hogy mennyire elégedett.

– Tetszett a kis ébresztő…? – paskolta meg a fiú Silja arcát. – Remélem, most már felébredtél!

– Te… perverz állat!

– Na, jól megd…? Úgy értettem…

Silja jelzésértékűen pofon ütötte, amire finoman rácsapott a fenekére.

– Hogy bírod…? Nem tudtam tőled aludni…

– Mi az, hogy te nem tudtál tőlem – hangsúlyozta ki a szót –, aludni? Inkább én nem tudtam tőled!

– Nem én voltam az, aki hajnali háromkor arra kelt, hogy kanos, és hogy ezt levezesse…

– Ne mondd, hogy nem élvezted! – kacsintott rá a fiú, amire bezsebelt a lánytól egy lesújtó pillantást. Szája sarkában ugyanakkor mosoly ült, és Aleksi látta azt is, hogy elpirult.

Nos, igen, való igaz, nem bírt magával, és mivel kiverni nem akarta, így a lányon élte ki magát. Amikor elkezdte simogatni, még aludt, és Silja arra ébredt, hogy épp a nyakát csókolgatja, miközben nekidörgölőzik. Aleksi „na ugye, én megmondtam!” nézést villantott rá, és még sohasem érezte magát ennyire elégedettnek és magabiztosnak.

– Öö… Nagyon hangosak voltunk? – kérdezte a lány kipirult arccal.

– Talán a szomszéd faluban nem hallották – kócolta össze Aleksi a lány haját.

Most Siljánál voltak, ami annyit jelentett, hogy Nitta valószínűleg sztereóban hallgathatta őket, mert nem messze volt a szobája. Aleksi ebbe csak most gondolt bele.

– Úhh… Kicsit se kínos, áá…

– Szerintem már megszokta – vigyorgott a fiú, majd ismét megpaskolta a fenekét. – Na, de most készülődj, mert a végén még tényleg elkésel!

– Jó-jó… – kelt fel a lány, majd megcsókolta a fiút. A fürdő felé vette irányát, és hamarosan vízcsobogás hangja ütötte meg Aleksi fülét. Kísértést érzett, hogy utánamenjen, de akkor biztos, hogy nem érné el a buszt…

Mivel péntek volt, ami annyit jelentett, hogy nincs iskola, nem volt semmi dolga. Talán átmegy Filiphez gyakorolni, vagy megnéz valami porn… filmet.

Silja hamarosan kilépett a fürdőszobából, immáron hálóköntösben, ami nem sokat takart.

– Te most direkt kínzol? – legeltette végig Aleksi a szemét a lányon.

– Igen, persze, direkt, csakis a te kicseszésed miatt vettem ezt fel.

A fiú utánakapott, és az ölébe húzta. Silja átkarolta a nyakát, és érzékien megcsókolták egymást, persze vigyázva arra, hogy ne túl szenvedélyesen. Már így is mocorgott Aleksi férfiassága.

Kész. Eldöntötte. Pornódélutánt tart.

~~*~~

Silja Lukas mellett ült a buszon; csak két hely maradt, mert mindketten elkéstek. Ennek egyikőjük sem örült túlzottan, bár most a fiú nem volt annyira ellenséges, mint szokott. Az út Helsinkibe két órás volt, vagyis annyi lett volna, de megálltak egy városkában, hogy megnézzenek egy galériát. Az egyik csoporttársuk, Mika képeit állították ki, aki szabadidejében festegetett. Silja egyáltalán nem kedvelte a fiút, mert szerinte el volt szállva magától, és a múzeumban is egyfolytában önmagát ajnározta. Timo Eskola és Kerttu Halonen, a tanáraik el voltak ájulva tőle és az ő „művészetétől”, amit se Lukas se Silja nem értett.

– Ez de szar volt… – szólalt meg a fiú a buszon.

Egy apró falvacska suhant el a szemük előtt, és a távolban fenyők sorjáztak.

– Végre valamiben egyetértünk – mormogta Silja az orra alatt. Nem akart hangosan beszélni, mert a fiú nem messze ült tőlük. Bár igazából nem érdekelte, mert amúgy is az agyára ment. Még régebben megpróbálta őt felszedni, és azóta is volt, hogy próbálkozott nála. Úgy tűnik, valamiért vonzza a művészeket, bár Mikát nem tartotta annak. Két párhuzamos vonalat ő is tud rajzolni.

– Ez a mai, modern, haladó „művészet”. Hát eddig jutottunk.

– Nagyon „haladó”. Csak nem mindegy, hogy előre vagy vissza.

– Én maradok az igazinál, amikor egy alkotás ért is még valamit. Manapság már minden művészetnek számít, legalábbis megpróbálják annak eladni még a szart is. Csak gondolj Duchamp Fountainjére.

– Igen, de azt polgárpukkasztásnak szánták, és Duchamp pont azért állított ki egy piszoárt műalkotás címén, hogy gondolkodásra késztesse az embereket a művészet fogalmáról. 

– Tudom. Én is jártam művtörire – nézett a fiú lesajnálóan Siljára. – Ugyanakkor azt nem értem, mi létjogosultsága van ezeknek az alkotásnak nem nevezhető valamiknek, amiket egy ötéves is el tud készíteni.

– Kérdezd Mikát – vonta meg a lány a vállát. Nem emlékezett arra, mikor beszélgetett el ilyen hosszasan veszekedés nélkül Lukasszal. – Szerintem leginkább az, hogy az embereknek túl sok a szabadidejük.

– Adhatnák nekem is!

– Mintha te olyan elfoglalt lennél…

Lukas megvetően felvonta az orrát, és keresztbefonta a karját.

– Most duzzogsz? – kérdezte Silja kisvártatva, miután Lukas tüntetőleg bámult kifelé az ablakon.

– Nem duzzogok! – csattant fel a fiú.

– Olyan vagy, mint egy óvodás, aki mindenen besértődik. Így ne csodálkozz azon, hogy nem állnak szóba veled az emberek!

– Lucy és Filip is emberek tudtommal – morogta Lukas villámló tekintettel. – Egyébként pedig inkább legyen kevés szerettem, mint olyanok, akikkel te barátkozol.

Silja ezt igen sértőnek érezte, főleg, mert tudta, hogy a fiú lenézi őket. Gyakorlatilag mindenkit lenézett a barátain kívül.

–  Arról én nem tehetek, hogy a mi társaságunk nem felel meg az úri ízlésednek. Tudod, nem lehet mindenki olyan előítéletes, mint te. Elég beteg a felfogásod a világról…

– Aha, és még én vagyok a beteg. Nem én dugatom magamat a testvéremmel.

Siljának megcsikordult a foga, és ökölbe feszült a keze. Türtőztetnie kellett magát, hogy ne vágja pofon Lukast.

– Hogy te mekkora egy fasz vagy – vágta hozzá tömény megvetéssel. Ha lett volna még hely, és nem szerpentinen mennek, most felkel, és elül a fiú mellől. Így azonban sajnos kénytelen lesz elviselni a társaságát.

– Ó, igen? Te pedig szánalmas!

– Miért is lennék az? Kérlek, világosíts fel!

– Először is azért, mert beleestél a bátyádba, aki észre se vett téged, mert annyi esze van. Mondjuk összeilletek, mert neked se sokkal több. Amúgy is, Aleksi egy kanos barom, ezt mindketten tudjuk, és szánalmas vagy, hogy azt hiszed, neki többet jelentesz!

Siljának eddig tartott az önuralma – tenyere csattant Lukas arcán, aki nyomban odakapott a kezével. Sértetten, ugyanakkor mély lenézéssel pillantott rá. Tekintetéből csak úgy sütött a gyűlölet. Hogy merészel ilyet mondani?! Mit képzel magáról?! Akkor is, ha ez így lenne, a fiú a bátyja, és bármennyire is nem tetszik neki, ő a nővére.

– Tudod jól, hogy igazam van. – Lukas csak ennyit mondott, majd a fülébe tette a fülhallgatót és bekapcsolta a zenét.

Siljában kavarogtak az indulatok – miért viselkedik ilyen bunkón Lukas…? Eddig úgy tűnt számára, hogy kezd megnyílni, és mintha egy fokkal kedvesebb is lett volna… Persze nem vele, hanem általánosságban, de tőle már ez is nagy szó volt. Lucy miatt ilyen valószínűleg – jutott a következtetésre. Ő is rettenetesen sajnálta, hogy elmegy legjobb barátnője, de megértette. Lukas azonban más, mint ő, másképp dolgozta ezt fel, és ezt is megértette. De az, hogy ilyeneket mondjon, már nem. Igen, Aleksi ilyen volt, egy kanos barom, de megváltozott. Tudta, hogy számára többet jelent egy jó numeránál, és nem csak azért, mert mondta. Látta azt, ahogyan viszonyult a többi barátnőjéhez, és volt különbség. Jelentős. Egyedül talán Janinára tekintett másként, de bevallotta neki, hogy vele sokkal jobb. Ismerte Aleksit, tudta, mikor hazudik – egyrészt nem tudott, másrészt, ha meg is próbálkozott vele, rögtön felismerte. Nem. A fiú szereti őt, bármit is mond Lukas. És ő viszontszereti. Ez a lényeg. 

Következő fejezet