5. fejezet

– A fenébe, nem pakoltunk kaját! – torpant meg Aleksi a kerítésnél.

– Ki fogod bírni pár óra hosszat kaja nélkül – kacsintott rá Silja.

– De ha mégsem, akkor az a te sötét lelkeden fog száradni! – mordult fel fogadott bátyja tettetett haraggal.

– Mi? Az én sötét lelkem? Na jól van ám, elmész te a fenébe a nagy bendőddel együtt – csípett bele Silja a fiú hasába.

– A nők dolga a főzés! – Aleksi visszavágásként megrántotta a lány copfját.

– Persze, hogyne, meg a mosás és takarítás, mi? – Silja megpróbálta kigáncsolni a fiút, de nem jött neki össze.

– A vasalást kihagytad! – öltött rá nyelvet fogadott bátyja.

– Nem baj, Aleksi, én még így, bunkón is szeretlek – vigyorgott a lány.

– Bunkó? Én? – szedte elő Aleksi a legártatlanabb pillantását.

– Te? Soha! – kacagott fel a lány, és elindultak a buszmegálló felé.

– Viccelsz? Rólam állítják majd az udvariasság szobrát! Meg a szerénységét is! – Aleksi büszkén kihúzta magát és követte Silját.

– Hát persze, te tökéletes vagy! – Silja viccnek szánta, de komolyan gondolta. Számára ő volt a tökéletes férfi, Aleksi minden hibája ellenére. Ugyan néha az agyára ment a fiú, főleg, amikor a hódító macsót játszotta, és a modorán is lehetett volna csiszolni… Más szóval: Aleksi egy faragatlan idióta volt. A „rend” fogalmát hírből sem ismerte, a nőket sokszor csak húsként kezelte, és a „viccei” is olykor sértőek voltak. De Silja mindezek ellenére szerette. Nem ismert Aleksinél odaadóbb, melegszívűbb és őszintébb fiút, és remélte, a nőkhöz való viszonyulása is meg fog változni. Bizakodóan tekintett a jövőbe, mert voltak mostanában a fiúnak olyan elejtett megjegyzései, amikből arra következtetett, hogy Aleksi többre vágyik testi kapcsolatnál. Épp ideje.

– Még szép! – mosolyodott el a fiú önelégülten, majd felkacagott. Imádta ezeket a bolondos pillanatokat a lánnyal. Hamarosan megérkezett a busz, ami elvitte őket a kiszemelt lokációra. Többen is leszálltak velük együtt, mivel az erdő nagy népszerűségnek örvendett, főként a családosok körében. Elmentek a játszótér mellett, ahonnan egy kijelölt túraútvonal indult az erdőbe. A végállomáson egy tisztás volt, tűzrakóhellyel és egy kilátóval. Gyakran jártak oda, legutóbb a haverjaik is velük tartottak; sütögettek és beszélgettek egymással. Egy darabig ezen mentek, majd letértek egy jelöletlen mellékösvényre, amit csak kevés ember ismert. Ők sokkal jobban szerették, mert nem volt úgy bejárva, ráadásul egy ősi romhoz vezetett. Nagy léptekkel törték maguk előtt az utat, amit szinte teljesen behálóztak a növények. Egy-egy kiálló bokor ága nekik csapódott, de nem törődtek vele. Annál inkább a szúnyogokkal, amik folyton rájuk szálltak; győzték őket csapdosni. Kicsit meg is izzadtak, mert egyrészt gyorsan haladtak, másrészt félúton volt egy meredekebb, hepehupás szakasz. Ez körülbelül fél kilométeren át vezetett, majd egyenesebb talaj jött. A fák nagyrészét nyírfák tették ki, amik egy idő után elkezdtek sűrűsödni. A hőmérséklet is érezhetően lehűlt, aminek örültek, mert így már nem folyt úgy róluk a víz.

– Remélem, előjönnek majd a kísértetek – vigyorgott Aleksi, amikor a fák közül előbukkantak a régi épület maradványai. Még régebben volt itt egy tábla, amely szerint templomként funkcionált, de mára csak a falai maradtak meg egy részen. Ezeket benőtte a borostyán, és a magasra nőtt növényzet elég jól eltakarta, így alig lehetett észrevenni.

– Áh, azok csak éjszaka járnak – legyintett a lány, és felmászott a romra. Látszott, hogy ezt a helyet kevesen ismerik, és távol, az emberek zajától minden más értelmet kapott. Nagyobb szerep jutott az érzékeiknek; az őket körülvevő csendet olykor madárcsicsergés hangja törte meg, és a bőrükön érezték az időjárás változásait. A nap el-elbújt, majd újra előbukkant, és a fel-feltámadó szél belekapott a hajukba. A levegőben friss fű-és virágillat terjengett, és még valami furcsa, semmivel össze nem hasonlítható komponens. Talán a kövekről felszálló, több évszázados törmelék pora. Magukba lélegezték a történelmet, és lélekben visszamentek az akkori időkbe – szinte látták, ahogyan a szorgos hívek hallgatják a prédikáló papot. Mindez már a múlté, de az idő megőrizte a hely sajátos hangulatát.

– Milyen kár. – Aleksi lebiggyesztette a száját, mint egy kisfiú, akitől elvették a kedvenc játékautóját.

– De mit szólsz, maradhatnánk itt éjszaka!  Nézni a csillagokat… – sóhajtott fel vágyakozva a lány. Éjjel minden más, ilyenkor, úgy vette észre, az emberek sokkal nyitottabbak és közvetlenebbek. 

– Nem is tudtam, hogy érdekel a csillagászat – csodálkozott el fogadott bátyja.

– Kiskorunkban gyakran néztük, emlékszel? Az udvaron. Hiányoznak azok az idők.  

Aleksi is felmászott Silja mellé a leomlott fal maradványára.

– Mintha ezer éve lett volna.

Silja felsóhajtott, majd némi habozás után ráhajtotta a fejét a fiú vállára. Nem bírta megállni – egyszerűen muszáj volt hozzáérnie. Melegség kúszott szívébe, és lehunyta a szemét, úgy élvezte a pillanatot.

– Akkor is ugyanígy ültünk – idézte fel gyerekkorukat Aleksi. – Lukas meg bent duzzogott magában, mert folyton elüldözted.

– Oh, tényleg, vajon mi lehet vele és Lucyvel? Remélem, nem bántja őt… Abból a srácból bármit kinézek.

– Ugyan! – legyintett a fogadott bátyja. – Lukas nem baltás gyilkos, csak te látod annak!

– Ja, nem az, dehogy, végül is nem ő akart késsel nekimenni az osztálytársának még gimiben! – Silja jól emlékezett az esetre: a fiú valamivel megbántotta Lukast, aki erre rögtön kést rántott. És ott volt még az az eset, amikor általánosban kővel betörte egy társa fejét…

– Ő igenis jó… jó lenne – helyesbített Aleksi a lány szúrós tekintetét látva –, de amióta anya meghalt, senki sem foglalkozott vele.

Silja együtt érzően végigsimított a fiú karján.

– Tudom, de ez nem mentség. Te teljesen más vagy, mint ő. Neki is meg lett volna a lehetősége, hogy velünk jöjjön, mivel mindig hívtuk, de ő hallani sem akart róla. Így ne csodálkozzon azon, hogy nincsenek barátai, magára vessen. Ha neki nem elég jó a mi társaságunk, keressen magának sajátot! Már bocs, de nem tudom őt sajnálni.

– Én viszont sajnálom, hogy nem segíthetek rajta – sóhajtott fel a fiú csüggedten. – Nem ezt érdemelné… de még engem is eltaszít magától.

– De te mindent megtettél! Ne okold magadat, nem a te hibád. Lucyt viszont akkor is féltem tőle. Ő egy kedves, aranyos lány, nem olyan fiút érdemelne, mint ő… Bár kötve hiszem, hogy Lukasnak bárki is tetsszen, mármint, te láttad valaha csajjal? – Silja nem emlékezett egy esetre sem, ezért még az is megfordult a fejében, hogy Lukas esetleg meleg… Nem csodálkozott volna rajta.

– Nem. Haverokkal sem láttam soha.

– Pedig lett volna alkalma haverokat szerezni, de nem csodálom, hogy nem barátkozik vele senki.

– A srácok kinézik, csak tudnám, hogy miért... – Aleksi elgondolkodva dörzsölte a tarkóját. Igaz, Filip másképp állt hozzá, azt mondta, szívesen megismerné. Talán együtt érzett vele, mert ő is olyan visszahúzódó volt. De Jann és Ejno nem találta szimpatikusnak, és ezt meg is mondták neki.

– Mert bunkó és elviselhetetlen. Felhívom Lucyt, aggódom érte – azzal tárcsázta a lányt. Két kicsöngés után vette fel.

– Szia, Lucy, minden rendben? – szólt bele Silja a telefonba.

– Szia! Igen, persze – hangzott nyomban a lány válasza.

– Lukas ugye nem gorombáskodott veled? Még mindig ott vagy nálunk?

– Nem és igen. – Lucy zavartan felnevetett. – A szobájában ül, én pedig a tiedben. Ő zenét hallgat, én pedig kölcsönvettem az egyik könyvedet.

– Menj haza, oké? Hagyd békén őt, ez a legjobb, amit tehetsz vele. Oh, és ma lehet, itt alszunk Aleksivel a romoknál, szóval ma nem leszek Facebookon.

– A romoknál? – A lány hangja egy pillanatra zavartnak tűnt. – Legalább pokrócot vittetek?

– Öö, azt nem, de még úgyis hazamegyünk előtte. Na mindegy, csak gondoltam, szólok.  Szia, vigyázz magadra! – tette le a telefont, miután Lucy is elköszönt tőle.

– Túlaggódod. Vagány lány a barátnőd – legyintett Aleksi.

– Még mindig nem fér a fejembe, hogy mit eszik Lukason… Egy rémálom az a srác – ingatta Silja a fejét.

– Ő látja benne a jót.

– És mi a jó benne, világosíts fel! Bár meglepődtem azon, hogy bekötözte a sebét… Soha, senkiért nem tett még ilyet – gondolkozott el a lány. Talán kezd megváltozni a fiú…?

– Anyát imádta. Nagyon ragaszkodott hozzá és bármit megtett volna érte. Én hiszem, hogy ez a fiú még mindig ott van benne. És ha valaki elő tudja hozni, az talán pont Lucy.

–  Hát, nem tudom. Igen, ha valaki, akkor Lucy, de… nem tudom – csóválta meg Silja a fejét. Ő is örült volna annak, ha Lukas kibújik végre a csigaházából, de Lucy a legjobb barátnője volt, és féltette tőle. Mellé egy életvidám, kedves, ugyanakkor komoly fiút tudott elképzelni, nem pedig olyan mogorva, zárkózott srácot, mint Lukas.

– Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz velük. Más: holnap reggelig éhen fogunk halni! – tért át Aleksi egy számára sokkal fontosabb témára. – Megmondtam, hogy hozzunk szendvicset!

– Majd elejtesz egy rénszarvast – öltött rá nyelvet Silja, és felkelt a fiú mellől. Hirtelen olyan jó ötletnek tűnt a romokon ugrándozni… Átugrott a velük szemközti falra, és felmászott a legmagasabb pontjára. – Kapj el! – rikkantotta Aleksinek kacagva.

– Á, szóval te vagy a rénszarvas! Kihívás elfogadva! – nevetett fel a fiú is, és azonnal utána iramodott. Két lépés után azonban elbotlott, és kis híján a romos fal melletti, magas fűben kötött ki. Silja csak kacagott rajta, majd tovább szökellt a falon.

– Úgysem kapsz el!

– Várd csak ki a végét! – nyerte vissza Aleksi az egyensúlyát, és nyomban utána szaladt. Ezúttal már óvatosabban, lassabban, de még így is hatalmas léptekkel. Silja azonban elveszítette az egyensúlyát, ahogy rá akart ugrani az újabb romra, és leesett a falról. Lehorzsolta a térdét, és jól beütötte a bokáját, amire felkiáltott fájdalmában.

– Minden rendben? – Fogadott bátyja máris leugrott mellé és aggódva pillantott rá.

– Persze, minden oké – biccentett Silja, majd feltápászkodott, és ismét futni kezdett, bár kevésbé gyorsan. – Még mindig te vagy a fogó!

Aleksi azonban pár lépéssel beérte és a derekánál fogva magához rántotta.

– Megvagy! – kiáltott fel diadalmasan.

Silja érezte, hogy egy másodperc alatt elönti a forróság, és elakadt a lélegzete. Megfordult a fiú karjában, és megbabonázva nézett rá. Akaratlanul is az ajkára tévedt a pillantása: vajon milyen ízű lehet a csókja…? Nagyot nyelt, és még közelebb lépett hozzá. Aleksi rávigyorgott, majd játékosan megrántotta a copfját.

– Most te kapj el! – Eleresztette és eltűnt a romok között.

Siljának kellett egy kis fáziskésés, amíg magához tért. Olyan közel volt most hozzá… De örült, hogy nem tette végül meg, persze nem is lett volna hozzá bátorsága… Mindenesetre kapóra jött, hogy a fiú elszaladt.

– Na, várj csak! – rohant utána, de közel sem volt olyan gyors, mint mostohabátyja.

– Várlak! – hangzott fel Aleksi vidám kiáltása valahol a romok között.

Silja lerövidítette az utat, azzal azonban nem számolt, hogy így bele fog ütközni testvérébe… Az ütközés következtében hanyatt zuhant, és még épp volt annyi lélekjelenléte, hogy reflexszerűen belekapaszkodjon Aleksi derekába. Mindketten a fűben landoltak, a fiú a lányon, és egy hosszú pillanatig némán meredtek egymás szemébe.

– Hát… úgy fest, hogy megfogtál – nevetett fel végül a fiú.

– I… igen. Úgy – pirult el ismét fülig a lány. Annyira hihetetlenül gyönyörű a szeme… az arca… enyhén telt ajka és szép ívű orra… Még az a hülye borosta is jól állt neki. Nem bírta tovább. Átkarolta Aleksi nyakát, és lágyan beletúrt a hajába. Megcsókolni azonban nem merte, csak bámult rá dermedten. Iszonyúan akarta őt…

Aleksi szeme kikerekedett egy pillanatra, mint aki nem számított erre, sőt, úgy tűnt, mint aki egy kicsit zavarba jött. A lány látta a fiún, hogy próbálja összerakni magában a dolgot, de ha következtetésre is jutott, túllépett rajta. Erről árulkodott a döbbent arckifejezését felváltó, kissé kényszeredett mosolya és a reakciója:

– Emlékszem, kislányként fodrász szerettél volna lenni.

– Te… tessék? – Siljához nehezen jutottak el a szavak, és némileg kizökkent. Enyhén megrázta a fejét, és azon nyomban eleresztette a fiú nyakát. – Ja, aha, fodrász, igen – sütötte le a szemét, és átkozta magát a viselkedéséért. Majdnem megcsókolta…! Ezért utált ilyen közel lenni a fiúhoz, ugyanakkor pontosan ezért is szeretett…

Aleksi lekászálódott a lányról és feltápászkodott.

– És én voltam a hajas babád, miután anyukád levágatta az ő haját. – A kezét nyújtotta, hogy felsegítse.

– Igen, emlékszem – süllyesztette a kezét a fiú tenyerébe. Magában megállapította, hogy milyen meleg és inas. Hirtelen felindulásból lábujjhegyre állt, és összeborzolta mostohabátyja kócos, hullámos tincseit.

– Így jobban áll? – nevetett fel Aleksi.

– Neked mindenhogyan jól áll – szaladt ki a lány száján, és ismételten elvörösödött. Ha így folytatják tovább, a végén még szerelmet vall neki… A fiú önelégülten elvigyorodott.

– Még szép!

– Javíthatatlan vagy – csóválta meg a lány a fejét, és magában örült, hogy Aleksi nem értette félre. Bár némiképp kezdte bosszantani, hogy mostohabátyja egyáltalán nem fogja a jelzéseit… – Na, akkor itt maradunk nézni a csillagokat?

– De előbb szerezzünk valami kaját! Még dél sincs…

– Oké, én is úgy gondoltam. Hazamegyünk enni, aztán délután ide vissza. Mit szólsz?   

– Támogatom a javaslatot! – egyezett bele a fiú lelkesen.

– Hát jó, akkor menjünk, nehogy még a végén kilyukadjon a gyomrod – kacagott a lány.

– De gondolj bele… éhgyomorral csillagokat nézni úgy, hogy a Nagy Göncölnek is olyan alakja van, mint egy serpenyőnek? Kínzás lenne!

Silja prüszkölve felnevetett.

– Neked csak a kaján jár az eszed? – csóválta meg a fejét. Aleksi igencsak szerette a gyomrát, de mivel sportolt, ez nem látszott meg rajta.

– A testépítés alapja a protein – jegyezte meg a fiú bölcselkedve.

– Hölgyeim és uraim! Aleksi Valkoinen mélyenszántó bölcsességét hallhatták – csipkelődött a fiúval a lány.

– Köszönöm, köszönöm! – Aleksi vigyorogva meghajolt egy tapsoló tömeg felé, amit csak ő látott.

– Na, gyere, eszünk, aztán visszajövünk ide – indult el a lány határozott léptekkel, és remélte, Lucy hazament. Hazaérvén megkönnyebbült, amikor a szobáját üresen találta. Szóval a barátnőjének megjött az esze és mentette magát. Amire a konyhába ért, Aleksi már félig kiürítette a hűtőszekrényt.

– Lukas is eltűnt – jelentette be csámcsogva.

– Mi? Hogy micsoda? – hűlt el Silja. Nem, ez egy rossz vicc… Lukas és Lucy együtt léptek le?! Na ne! – Te most csak szórakozol velem, igaz?

Aleksi hatalmasat harapott a sebtében összetákolt szendvicsébe, így csak a fejét rázta.

– Nincs a szobájában – préselte ki magából, miután lenyelte a falatot.

– Felhívom – nyúlt Silja a telefonja után, és tárcsázta Lucyt. Rögtön felzendült a lány csengőhangja, aki ezek szerint itt felejtette a mobilját… Lukasnak pedig egyáltalán nem volt, mert nem kereste senki, így feleslegesnek érezte, hogy vegyen magának. – Na, ez király… – tette le idegesen a telefont. – Hová mehettek?

– Biztos béreltek egy szobát valahol egy hotelben – mondta a fiú vállvonogatva, majd Silja dühös pillantását látva helyesbített: – Jó, igazad van. Lukas ahhoz túl csóró.

– És túl töketlen. Nem attól féltem Lucyt, hogy Lukas leteperi, mert arra valószínűleg várhat… De mi van, ha egyszer csak elborul az agya?

– Lucy nem tudná feldühíteni – legyintett Aleksi.

– Legyen igazad… És hogy tudsz így enni?! Lukas és Lucy eltűntek, hahó! – Silja imádta fogadott testvérét, de mikor így viselkedett, azt kevésbé szerette.

– Mit aggódjak? Majd visszajönnek!

– Lehet, te nem aggódsz, de én igen. Megyek és megkeresem őket – fordult ki a lány a konyhából.

– Hagyd már őket! – Fogadott bátyja utána lépett és megragadta a karját. – Rájuk fér, hogy egy kicsit kettesben legyenek.

– Hát jó… De ha valami baja történik Lucynek, a te lelkeden fog száradni.

Aleksi megrándította a vállát.

– Még jót is tesz nekik.

– Legyen igazad, nagyfiú, legyen igazad… – sóhajtott fel Silja, és némileg megnyugodott. Talán igaza van Aleksinek, és túlaggódja… Mindenesetre remélte, hogy hamarosan előkerülnek… lehetőleg egy darabban.   

Következő fejezet

4. fejezet

Aleksi elvörösödött, majd megvonta a vállát.

– Végül is már együtt lakunk egy ideje, úgyhogy ez benne volt a pakliban. Remélem, nem okozott maradandó lelki sérülést a látvány – veregette meg barátian Silja hátát.

A lány csak zavartan nevetett. Ha tudná, hogy majdnem leteperte… Enyhén megrázta a fejét.

– Öh, mit szólnátok hozzá, ha elmennénk valahova közösen? – vetette fel gyorsan az ötletet.

– Jó ötlet! Menjünk el berúgni! – indítványozta Aleksi lelkesen.

Silja megcsóválta a fejét.

– Te javíthatatlan vagy. Nem volt elég a tegnap esti berúgás? Különben is, még reggel van! Te alkoholista – kuncogott a lány.

– Nem emlékszem, milyen volt, úgyhogy jó lenne megismételni! És köszönöm a kedves bókot – nevetett fel a fiú.

– Részemről felejtős. Inkább menjünk ki a parkba vagy kirándulni.  

– Igaz! De akkor a pia mellé vigyünk egy zacskó szotyit is, és akkor az már nem minősül berúgásnak, hanem csak pikniknek!

– Idióta – bökte oldalba Silja a fiút. – És Lukasszal mi lesz? – Magában remélte, hogy nem fog a fiú velük tartani… Csak elrontaná a kirándulást, ahogy mindig.

– Majd ő akkor nem iszik… úgyis kell valaki, aki részegen hazahoz minket!

Végszóra Lukas is megjelent a konyhában, ahova időközben leértek.

– Felejtsétek el – jelentette ki megvetően, Silja legnagyobb megkönnyebbülésére. Bár sejtette, hogy esze ágában sem lesz a fiúnak elmenni velük.

– Kimozdulni viszont mindenképp jó lenne. – Lucy vágyakozva kipillantott az ablakon.

– De nem velük! – mordult fel a fiú, és hátrasimította vállig érő, fekete haját. Kék szeme fenyegetően villant.  

– Lukas, ugyan! Tényleg jó lenne egy kis családi kirándulás. A családommal és Lucyvel – mosolygott Aleksi vidáman.

Silja csalódottan felnyögött a „családom” szó hallatán. Igen, Aleksi az ő családja… Sohasem fog rá másként tekinteni, mint húgként, szóval jobb, ha ebbe beletörődik.

– Mit kapok érte cserébe? – fordult feléjük a fiú vigyorogva, és Lucyre tévedt a pillantása.

– Megihatod a vodka maradékát, amit tegnap este vettem. Ne mondd, hogy nem fair ajánlat!

– Nem igazán tetszik. – Lukas közben végig Lucyt bámulta. Siljának pedig az nem tetszett, ahogyan a fiú legjobb barátnőjét méregeti, akinek a jelekből ítélve kedvére volt a látvány. A lány a konyhapultnál pakolt, így ebből semmit sem vett észre.

– Akkor mi tetszene? – Aleksi pillantása követte az öccse tekintetét, így a hangjába némi csodálkozás vegyült.

– Még kitalálom – vonta meg a vállát Lukas, majd helyet foglalt az asztalnál. – Na, készül a kaja?

Lucy éppen a kenyeret szeletelte.

– Egy pilla… a francba! – szakadt ki belőle a kiáltás, mert nem figyelt eléggé, és a kés pengéje a kenyér helyett a mutatóujjába szaladt.

Lukas azon nyomban felpattant, és odalépett hozzá. A lány keze után nyúlt, megfogta, és megszemlélte a sérülést. Nem volt túl mély, de vérzett.

– Talán megmaradsz – mosolygott rá. – De nem árt kitisztítani. Gyere.

– Nem, semmi baj, csak egy karcolás… nem szükséges – hebegte Lucy zavartan.

Lukas azonban nem tűrt ellentmondást, és a fürdőszobába vezette a lányt. Közepes méretű helyiség volt, a sarokkádon tusfürdők garmada sorakozott, és a vörös, csempézett falat üvegmatricák díszítették. Előszedett a falra szerelt szekrényből Betadine-t és ragtapaszt, majd ismét megfogta a lány csuklóját, és leöntötte a vörös színű folyadékkal. Gyors mozdulattal bekötözte, és a művelet után ránézett a lányra.

– Köszönöm – mosolygott rá Lucy félszegen, majd a tekintete egy pillanatra a csuklójára rebbent – Lukas még mindig nem eresztette el.

– Nem tesz semmit – engedte el lassan a fiú a lányt, és véletlenül végighúzta az ujjait a lány csuklóján, ahogy elvette a kezét.

Lucy úgy érezte, mintha Lukas érintése nyomán áramütés érte volna, és hosszú pillanatokig csak némán meredt a fiú szemébe. Hihetetlenül gyönyörűnek találta a jeges kék íriszét, és rajta keresztül Lukas lelkébe akart látni. Amióta Finnországba jött tanulni, végig szemmel tartotta a fiút, azt találgatva, milyen ember is ő, de egyszer sem volt mersze odalépni hozzá és beszélgetést kezdeményezni. Csoporttársak voltak ugyan, de még nem maradtak sohasem kettesben a tegnap estét leszámítva.  

– Nincs kedvem elmenni kirándulni – nézett félre Lukas, és leült a kád szélére.

– Miért?

– Mert én… – harapott bele a fiú az ajkába, és tördelni kezdte a kezét.

Lucy meglepődött, még sohasem látta őt ilyennek.

– Mert te?

– Én azt reméltem, hogy kettesben maradunk – vallotta be a fiú nehézkesen, mintha a fogát húznák.  

A lány érezte, hogy fülig elpirul. Ő is gondolt hasonló dolgokra, de nem merte remélni, hogy Lukast is vonzza a társasága. Aztán gondolatban le is szidta magát. Nem, nem szabad ebbe beleélnie magát! Hiszen az is lehetséges, hogy Lukas csak ezért akar vele maradni, hogy ne kelljen Siljával és Aleksivel lennie. Lucy tudott a legendás utálatról, ami a fiú és mostohanővére között dúlt, és látta is, hogy Lukas legtöbbször kerülte a társaságukat.

– Mihez lenne kedved? – kérdezte óvatosan.

Lukas el sem merte hinni, hogy a lány nem ellenkezik, sőt, visszakérdez. Egy kicsit megnőtt az önbizalma, és felnézett a lányra-türkiz találkozott a háborgó tenger kékjével.

– Nekem mindegy. 

Lucy is leült mellé a kád peremére.

– Nekem igazából bármi megfelel, csak nem akarok megint egyedül maradni.

– Nem fogsz – vágta rá Lukas, és egy futó pillanatra összeért a kézfejük. – Azt nem hagyom – suttogta. Szívverése szinte azonnal gyorsabbra váltott, és kissé zavarban érezte magát. Soha nem volt egy barátja sem, és aki közeledett felé, csak azért, hogy kihasználja. Épp ezért nem engedett senkit közel magához, mivel nem akart újabb csalódást. Nem értette a viselkedését – mióta érdeklik őt mások?! Mégis, ez a lány… Más volt, mint a többiek. Ő nem ítélte el, sőt, kedves volt vele. Vele. Ez sehogyan sem fért a fejébe. Senki sem volt vele kedves. És ha ez csapda? Ha a lány azért viselkedik így vele, mert ki akarja használni? Csakúgy, mint mások… Ahogy erre gondolt, összeszorult a szíve. Korábbi önbizalma kezdett elpárologni.

– Még meg sem köszöntem, hogy tegnap este befogadtál.

– Tettelek volna ki az utcára? Egyébként pedig amúgy sem tudtam aludni, szóval örültem, hogy van társaságom. Különben egész éjjel csak feküdtem volna az ágyamban, a plafont bámulva…

– Hogyhogy nem bírsz aludni? Valami baj van? – Lucy lágyan megérintette a fiú kézfejét. A fiú összerezzent az érintéstől, de nem húzta el a kezét. Képtelen volt rá. Kezdett számára kellemetlenné válni a szituáció, egyre kevésbé értette a helyzetet és önmagát.

– Azt leszámítva, hogy rohadtul magányos vagyok, és egész nap a bátyám önimádását kell hallgatnom, tényleg, semmi! – bukott ki a fiúból, és ahogy kimondta, rögtön elszégyellte magát. Nem azért, amit mondott, hanem azért, mert kiadta magát. Kiadta a legbelsőbb érzéseit, és ettől úgy érezte magát, mint egy sérült katona, akitől elvették a fegyvereit és a ruháját. Meztelenül és megszégyenítve állt a lány előtt, és ezt nem bírta elviselni. Legszívesebben ordított volna kínjában. A lány egy pillanatra megszorította az ujjait, amitől csak még dühösebb lett.

– Én itt leszek, ha szükséged lenne valakire.

– Szánalomból, mi?! – pattant fel a fiú, és izzó tekintettel meredt a lányra. – Hát kösz, de nem kérek belőle! – viharzott ki fürdőből, és a szobájába sietett. Kisebb volt, mint Aleksié, és ő sem tartott rendet benne, bátyjához hasonlóan. Körülbelül ugyanúgy volt berendezve, mint a testvérének, bár neki az ágya egyszemélyes volt, és vele szemben az elektromos zongorája kapott helyet. A fal mellett a ruhásszekrénye állt tárva-nyitva, és a könyves szekrényében padlótól plafonig sorakoztak a könyvek. A fala nagy részét neki is poszterek tették ki. Jól becsapta maga után az ajtót, és beleütött a falba. Hogy is lehetett ilyen ostoba? Hogy gondolhatta egy percig is, hogy számít valakinek?! A lány is bizonyára csak ártani akar neki. Hisz mi mást is akarna tőle? Ő Silja legjobb barátnője, Siljáé, aki köztudottan gyűlöli őt. Jobb, ha távol tartja magát az ellenség barátjától. Különben is, Lucy túl csinos… Mit akarna egy ilyen szép – ráadásul amerikai – lány tőle?! Tőle, az égimeszelő, betegesen sápadt, csontsovány fiútól?! Ugyan, ki tudna rá férfiként nézni? Nevetséges… Majd pont Lucy! 

Keserűen felnevetett, és ledobta magát az ágyára. Röhej…

Lucy megkövülten meredt utána, és egy pillanatra nem kapott levegőt. Lukas reakciója váratlanul érte, ugyanakkor számíthatott volna rá. Sejtette, hogy a fiúval sohasem foglalkozott igazán senki. Erőt vett magán, majd követte és bekopogott a szobája ajtaján.

– Hagyj békén! – szólt ki a fiú ingerülten.

– Csak beszélgetni szeretnék. 

– Beszélgess az idióta bátyámmal és a kiéhezett húgommal! Most pedig hagyj – kapcsolta be a fiú a zenét, és maxra felhangosította.

Lucy bánatosan felsóhajtott, majd remegő kézzel benyitott a szobába. A magnóhoz lépdelt, és lejjebb vette a hangerőt, hogy ne kelljen túlüvöltenie a zenét.

– Meg szeretnélek ismerni. Úgy viszont nem fog menni, ha máris eltaszítasz magadtól.

– Miért akarnál megismerni engem? Pont engem? Eddig senki nem akart megismerni – szorult ökölbe a fiú keze.

– Kíváncsi vagyok rád. Egy éve itt lakom, de olyan vagy, mint egy fantom. Sohasem beszéltünk, alig láttalak, csak Facebookon linkeltél néha pár számot, de azok alapján úgy gondolom, hogy hasonló az érdeklődésünk. Legalábbis a zenében mindenképp, és szeretném kideríteni, hogy ez mással kapcsolatban is így van-e.

– Hagyj engem békén, jó?! Most pedig tűnés a szobámból! – mutatott Lukas az ajtóra, és ellentmondást nem tűrően nézett a lányra.

Lucy utolsó próbálkozásként megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézett.

– Tudod, hogy a többi más fiú minek lát? Egy különc, stréber, amerikai libának. Ők tegnap este csak azért eresztettek volna be, hogy aztán kihasználjanak. Köszönöm, de az ilyenekből nem kérek – suttogta ridegen, majd felegyenesedett. – Ha mégis keresnél, akkor Silja szobájában leszek – tette hozzá némiképp lemondóan, majd eleget tett a fiú kérésének és elhagyta a helyiséget. Benyitott barátnője rezidenciájába, ahol nagyon szeretett tartózkodni, mert egyedien és otthonosan volt berendezve. Leült a sebtében bevetett galériaágy alá, egy színes babzsák-fotelra, amibe belesüppedt. Mellette, jobbra egy fafogas húzódott. Nyakláncok függtek le róla; az egyik, kőből készült medált ő adta neki. Meleg levegő áramlott be az ablakokon keresztül, és megrebbentette a sötétkék színű függönyt. Lucy szétnézett a szobában, és megállapította, mennyivel meghittebb, mint az ő kuckója. Talán a falon helyet kapó mozis-és egyéb plakátok miatt, talán a tény miatt, hogy ez Silja számára nem ideiglenes lakóhely. Szomorúan felsóhajtott, közben reménykedett abban, hogy a fiú utánamegy. Amikor kopogtatás hangja ütötte meg fülét, összerezzent, és előrébb araszolt.

– Szabad – mondta, amire Silja lépett be hozzá.

– Hogy döntöttetek a túrával kapcsolatban?

Lucy egykedvűen meredt maga elé. Immáron ő maga sem tudta, mit akar, és mit kellene tennie. Titkon még mindig abban bízott, hogy Lukas jobb belátásra tér, de erre egyre kevesebb reális esélyt látott. Komolyan itt akar szenvedni egész nap, amikor elmehetne kirándulni? Másfelől viszont, ha Lukas mégiscsak megkeresné, ámde ő elmenne velük, azzal saját magának rúgna öngólt. A fiú azok után végképp nem hinné el, hogy szánalomnál többet érez iránta.

– Nem tudom… – motyogta.

– Mi történt? Összevesztetek?

– Nem érdekes. – Lucy némiképp összeszedte magát, így egy árnyalattal hihetőbbnek tűnt a mondandója. A meggyőzőtől azonban még így is távol állt.

– Mondd, mi bánt! Nekem nyugodtan elmondhatod, hisz tudod, legjobb barátok vagyunk – ölelte át a lány Lucyt.

– Azt hiszi, én is csak álszentségből vagyok vele kedves. 

– Ne is törődj vele… Az a srác úgy hülye, ahogy van – legyintett Silja. – Tudod, mit? – csillant fel a szeme.

– Igen? – Lucyt mindenesetre nem nyugtatták meg Silja szavai. Lukas előző este teljesen másképp viselkedett vele. A fiú vigasztalni próbálta, amikor rázuhant a magánya, és a maga módján kedves volt. Szöges ellentéte annak, aki az imént elzavarta. Lucy nem akart ebbe beletörődni. Látta a fiú emberibb énjét, és a napvilágra akarta hozni, annak ellenére, hogy a küzdelem meglehetősen reménytelennek tűnt.

– Elmehetnénk bulizni valahova. Csak mi ketten. Mit szólsz? Felejtsük el a hülye pasikat! –  Igen, lehet ez lesz a legjobb. Ideje túllépni Aleksin, és egy új fiú után nézni… Bár eddig nem vált be egyszer sem a módszere, de leginkább azért, mert az első pár randi után megijedt és visszahátrált.

– Bulizni? – kérdezett vissza a barátnője. – Tudod, hogy ki nem állhatom a szórakozóhelyeket. Nekem nem szórakozás, hogy vonaglok arra a zenének nevezett hangzavarra.

– Akkor csak beülni valahova, iszogatni kicsit… Nem is muszáj berúgni sem. Valami nyugis kávézóba, mit szólsz? – Silja tudta, hogy barátnője nem rajong a bulikért, és személy szerint ő is jobban kedvelte a csendesebb helyeket.

– A kávézó már jobb lenne – biccentett bizonytalanul Lucy.

– Megbeszéltük!

Ekkor Aleksi nyitott be a szobába.

– Csajok, mehetünk! Csak előbb pakoljon valaki szendvicseket, különben éhen fogunk halni! – Lendületesen meglóbálta a kezében tartott hátizsákot.

– És mi lesz Lukasszal? – kérdezte meg Lucy.

Aleksi megvonta széles vállát.

– Bekopogtam hozzá, de szerintem nem hallotta. Megint maximum hangerőn bömböltet valami death metalt.

– Én szerintem maradok vele – sütötte le a szemét a lány.

– Ne, már, Lucy, nem érdemli meg! Gyere velünk, naa!

Lucy a fejét rázta.

– Menjetek csak, én majd elfoglalom magamat valahogy.

– Nehogy kettesben maradj ezzel az elmebeteggel! Kés-és fegyvergyűjteménye van – aggódott Silja a barátnőjéért.

A lány tekintete a bekötözött ujjára rebbent, és megrázta a fejét.

– Nem fog bántani. Amúgy pedig láttam az összes kését tegnap este, szóval tudok róla.

– Megmutatta neked a késeit?! – hűlt el Silja.

– Igen, még az este. Megemlítettem neki, hogy apa is gyűjti őket – felelte Lucy halálos nyugalommal.

– Menj haza. Most – közölte Silja ellentmondást nem tűrően. Lukas igencsak labilis természetű volt, nem lehetett kiszámítani. Ugyan nem rendelkezett olyan kidolgozott izomzattal, mint Aleksi, de Lucy annyira törékeny volt…

– Nyugi! Nem fog bántani – ismételte meg a lány. – Különben pedig tudod, hogy hetes kung-fus vagyok. Tanultam pár fogást, mit kell tennem, ha késsel támadnak rám. Nem vagyok védtelen.

– Ne akard kiprovokálni, jó? Inkább gyere velünk! – Silja nem akarta elhinni barátnőjét. Hova tűnt az az aranyos Lucy?

– Lukas nem százas, jobb, ha békén hagyod – állt mellé Aleksi is. – Pláne, ha ilyen hangulatban van.

– Ti ezt nem értitek – sóhajtott fel Lucy. – Tegnap nagyon rendes volt, és… tudom, hogy az is ő volt! Muszáj, hogy legyen egy emberi énje is!

– Csak azt ne mondd, hogy belezúgtál! – állt össze Silja fejében. Ó, ne, csak ezt ne… Pontosan tudta, milyen érzés nem a megfelelő emberbe szerelmesnek lenni. Ő sokkal inkább Filippel tudta elképzelni Lucyt, mert a lány is ugyanolyan álmodozó volt, mint a fiú. Na de Lukas…! Álmában sem gondolta volna, hogy legjobb barátnőjének pont a fogadott öccse fog tetszeni. 

– Ezt már megbeszéltük délután. – A lány védekezően összefonta a karját a mellkasa előtt.

– Csak azt mondtad, szép a szeme.

– És szeretném megismerni.

– Hát jó… De én szóltam előre! – figyelmeztette Silja a lányt. Nem akarta, hogy bármi baja essen, de belátta: Lucy hajthatatlan.

– Tudom, és köszönöm, de nem lesz semmi baj – válaszolta Lucy még mindig töretlen nyugalommal és magabiztossággal. Silja bizonytalanul nézett rá, és megölelte.

– Vigyázz magadra! – köszönt el tőle, és kilépett az ajtón fogadott bátyjával együtt. Máskor örült volna, ha kettesben elmennek kirándulni, de most túlzottan is aggódott a lányért. Remélte, Lukas nem fogja bántani legjobb barátnőjét… 

  

Következő fejezet

3. fejezet

Sziasztok!

Itt az új rész, amit rögtön tudunk hozni, mert már kész az első öt fejezet :) De a negyediket kicsit később fogjuk hozni, addig is várjuk a véleményeket, pipákat! És köszönjük szépen az eddigieket, illetve a több mint 700 megtekintést! :O Nagyon hálásak vagyunk érte, szuperek vagytok! <3

– Na végre! Az öcsém becsajozott! – csapta össze a tenyerét Aleksi, és jól hátba vágta a békésen alvó fiút. Lukas a cseppet sem gyengéd üdvözlésre nyomban felkapta a fejét, és jégszínű szeme összeszűkült, amikor megpillantotta bátyját. Némán tátogott, de aztán rátalált a hangjára:

– Tűnés a szobámból!

– Látom, szép estétek volt! Ugye használtatok óvszert? – nevetett fel Aleksi, és nem tágított öccse szobájából. Időközben Lucy is elkezdett ébredezni, aki zavartan összehúzta magát és félénken pislogott.

– Azt mondtam, kifelé! – ismételte meg Lukas ingerülten, és bevágta az ajtót. Aleksi csak nevetett, majd átkarolta fogadott húga derekát.

– Na bassza meg, ez nem ér! Ők bezzeg dughatnak, nekem meg ma se jut csaj. 

– Ezt nem hiszem el... – Silja még mindig döbbenten tátogott. Mi ez, a világvége eljövetelének a jele? Lucy és Lukas? Az az aranyos lány és Aleksi szörnyeteg öccse? Ez még viccnek is rossz!

– Na, most mit vagy úgy kiakadva? Gyere inkább, nézzünk valamit! – tessékelte Aleksi a lányt a szobája felé.

– Komolyan ők ketten? Mint a Szépség és a Szörnyeteg…

– Az jó mese! De most nem mesét akarok nézni – dobta le magát Aleksi az ágyára és idiótán vigyorgott. Vállig érő haja szétterült körülötte, pólója felcsúszott, így láthatóvá vált kockás hasa. Silja leült mellé, és hosszasan rábámult. Ugyancsak tetszett neki a látvány, és gondolatban lemeztelenítette a fiút. Ahogy az arcára pillantott, nyomban elveszett a kék szempárban. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű szeme? Aleksi rávigyorgott, és bekapcsolta a gépét, majd elindított rajta… egy pornót.

Ez most komoly?! Silja érezte, hogy arca vörösre gyúl, és csak lopva-lopva mert a képernyőre pillantani. Vajon Aleksi mit tenne, ha a film hatására benne is feléledne a vágy? És ő mit tenne, ha a fiú esetleg elkezdene közeledni hozzá? Valószínűleg képtelen lenne ellenállni… Mondjuk nem is akarna. Tekintete akaratlanul is Aleksi egyre dudorodó nadrágjára siklott. Nagyokat nyelt, és a fülében érezte a szívverését. Ilyen nincs.... Mostohabátyja pornót néz vele részegen. Őrült módon kívánta őt, és alig bírta türtőztetni magát. Legszívesebben leszaggatta volna a fiúról a nadrágot, de teljesen ledermedt, még levegőt venni is alig mert. Aleksi amúgy se volt túl gátlásos, de az alkoholtól a maradék józanságát is elveszítette. 

– Ez az, adj neki! – szurkolt Aleksi. – Hú de megdugnék most valakit… – nyögött fel, amire Silja vágyakozva felszisszent.  

Vajon milyen lehet neki élőben…? A nagy dudorból ítélve jól fel volt szerelkezve ott lent mostohatestvére… Silja még sohasem látott férfit meztelenül, és már-már a nyelvén volt a válasz, hogy tegye meg, de annyi önuralma még maradt, hogy ezt visszaszívja. Nem, ezt semmilyen körülmények között nem szabad megmondania… úgy érezte, hogy szikrázik a levegő kettejük közt, mindennél jobban vágyott arra, hogy hozzáérhessen… mégsem tehette meg.

Nem bírta tovább elviselni ezt a feszültséget, felpattant mostohatestvére mellől az ágyról, és kiviharzott a szobájából. Végigszaladt a folyosón, be a sajátjába, és lihegve magára csapta az ajtót. Az ágyához botladozott, és erejét vesztve lerogyott rá. Ez nem lehet igaz…

Egy ideig még a történteken töprengett, majd a kimerültség győzött. Utolsó gondolata az volt, hogy ebből reggelre valószínűleg semmire sem fognak emlékezni, majd alámerült az álmok birodalmába.

Silja reggel, amikor felkelt, iszonyúan hasogatott a feje. Halványan derengett neki, hogy koncerten voltak, de az utána történtek teljesen kiestek neki. Eszébe jutott, hogy Aleksi mindig tart magánál másnaposság elleni tablettát, ezért bebotorkált a szobájába. Nem is kopogott, egész egyszerűen csak rányitott. Legnagyobb döbbenetére a fiút szétvetett végtagokkal találta, kigombolt nadrággal, amiből… ó te jó ég…

Tudta, hogy az lenne a helyes, ha angolosan távozna, de nem bírt, csak bámult rá megkövülten. Forróság öntötte el, és erősen beleharapott az ajkába. Már mióta fantáziált erről… Elképzelte, milyen lehet a tapintása, milyen lehet hozzáérni, megcsókolni, magában éreznie… Fejében őrülten cikáztak a gondolatok, és azt kívánta, bár valóra válthatná a vágyait. 

A fiú békésen hortyogott, látszólag ágyúdörgésre sem riadt volna fel. Silja iszonyúan kívánta őt, legszívesebben azonnal rávetette volna magát, de győzött józanabbik fele. Mi van, ha Aleksi felébred? Az rém kellemetlen lenne neki is és a fiúnak is… Bele sem mert gondolni a következményekbe. Így inkább fogát szívva ugyan, de halkan kiosont Aleksi szobájából. A saját rezidenciájában az ágyára vetette magát, és a fejére húzta a takarót. Ez nem lehet igaz…

A fiú csak órákkal később adott magáról életjelet – Silja hallotta, ahogy a fürdőszobában vizet engedett, majd később a konyhában kezdett zörögni. Ő is éhes volt, és kiment a konyhába, ahol is fogadott bátyja helyett Lucyt és Lukast találta... egy szál pizsamában. Lukasnál ez egy fekete boxert jelentett, barátnőjénél pedig Lukas egyik kinyúlt pólóját. A fiú az asztalnál kuporgott, tekintetét a lányra szegezte, aki a tűzhelynél szorgoskodott.

Silja nem hitt a szemének. Lucy, a legjobb barátnője ezzel a… Nem, ez nem lehet igaz, ilyen nem történhet meg, ez egy rossz vicc... 

– Hát ti meg? – nyögte ki kikerekedett szemmel.

Lucy a hangjára nyomban megpördült, és az arca vöröses színt öltött.

– Jó reggelt, Silja! Te… te is kérsz valamit? – kérdezte némiképp zavartan.

– Valami nem tetszik? – vetette oda Lukas flegmán.

– Ti meg mit kerestek itt… együtt? És Lucy, hogyhogy nem szóltál, hogy hazajössz, és… te és Lukas? – pislogott még mindig furcsálkozva.

– De hiszen tegnap már találkoztunk! – Lucy hasonlóan értetlenül pillantott őrá.

– Tényleg? Én nem emlékszem…

– Talán nem kéne ennyit innod – morogta Lukas sötéten.

– Igen, amikor megjöttetek Aleksivel – bizonygatta Lucy. – Különben apa eltörte a lábát, úgyhogy véget ért a nyaralás, én pedig már nem mentem velük vissza Amerikába, mert hamarosan úgyis utaznék ide. – A lány még mindig zavartnak tűnt, és ilyenkor az akcentusa is felerősödött.

– Beszédem van veled. Négyszemközt. Most – közölte Silja ellentmondást nem tűrő hangon, és elindult a szobája felé.  Lucy mélyet sóhajtott, majd követte a lányt. Silja magukra csukta az ajtót, és leült az ágyára.

– Miért nem szóltál arról, hogy Lukasszal jársz? – A lány nem értette a dolgot, hisz Lucy a legjobb barátnője volt, és mindig mindent megbeszéltek egymással.

– Hogy… mi? – Lucy homlokráncolva meredt rá.

– Akkor ezek szerint nem jártok? – Silja szívéről hatalmas kő gördült le. Egyáltalán nem kedvelte Lukast.

– Már miért járnánk?

– Akkor mit keresel itt vele? Kettesben?

– Téged kerestelek, de csak ő volt itthon tegnap este – hangzott a meglepően logikus felelet.

– És mit csináltatok? – Bár lehet jobb, ha nem tudja…

– Beszélgettünk. Egész sokat. Meg játszott nekem azon a hatalmas zongorán ott a nappaliban.

– Ezt ugye most nem mondod komolyan… – Silja egyik döbbenetből a másikba esett. – Lukas soha senki előtt nem játszott még, pedig Aleksi sokszor kérlelte. És neked… játszott.

A lány vállat vont.

– Tudod, tegnap belegondoltam, hogy most a téli szünetig nem látom a családomat, és meglehetősen rossz passzban voltam. Szerintem így próbált felvidítani, mert tudja, hogy milyen zenemániás vagyok.

– Lukas. Felvidítani. Téged. Mennyit ittatok? – Lucy és Lukas csoporttársak voltak egyetemen Siljával együtt, történelem-szakosak, és eddig nem igazán szóltak egymáshoz. A fiú igazából senkihez sem szólt, de ha igen, mindig undokul felelt.

– Alkoholból semennyit. Miért?

– Lukas egy öntelt bunkó, aki csak magával törődik. Ugye nem tetszik?! 

– Velem kedves volt. És ha már így rákérdeztél… – Lucy zavartan elfordította a fejét és halkabbra vette a hangját – …nagyon szép szeme van.

– Na baszd meg – szaladt ki Silja száján az önkéntelen reakció.

Barátnője csak felsóhajtott.

– Ha adnál neki egy esélyt, rájönnél, hogy nem olyan rémes, mint amilyennek hiszed.

– Velem kibírhatatlan. Tudod, mit csinált előző héten ez a…? Zöld ételfestéket tett a zuhanyrózsába. 

A lány azonnal látta, hogy ezt kár volt felhoznia, ugyanis Lucy elnevette magát.

– Naa, nem vicces – fonta keresztbe a karját. – De ebből is látszik, mekkora egy seggfej. Aleksi bírja, bár nem tudom, miért…

Lucy ismételten csak megrándította a vállát.

– Már mondtam, velem tegnap rendes volt.

– Vigyázz vele! Ha össze meri törni a szíved, én a csontjait fogom egyenként!  

– Nem hiszem, hogy igényt tartana a szívemre. – Lucy hangjából csalódottság csengett ki.

– Ahogy Aleksi se az enyémre… – sóhajtott fel szomorúan Silja. Barátnője együtt érzően pillantott rá – ő volt az egyetlen ember, akit beavatott a titokba, és Lucy pontosan átérezte a fájdalmát.

– Idióta pasi… – dünnyögte, majd odalépett Siljához és megölelte.

Silja magához szorította, majd elengedte, és reményvesztetten megcsóválta a fejét.

– Ugyan… Már megszoktam. Beletörődtem, hogy sohasem fogunk összejönni. 

– Még mindig csak húgaként kezel?

– Mit gondolsz? Igen. Bár ma reggel láttam a… – vörösödött el fülig a lány, és beleharapott az ajkába. 

– Mi? – kerekedett ki Lucy szeme. – Na, mesélj csak! – vigyorgott.

– Hát… igazából rányitottam reggel, és…

– Te rányitottál? – Barátnőjéhez csak késve jutott el a szavak értelme.

– Igen, és aludt… kigombolt nadrággal – szisszent fel Silja vágyakozva.

– És hogy álltad meg, hogy ne érj hozzá?

– Nehezen, elhiheted. De muszáj volt, mert mi van, ha felébred?

– El tudom képzelni… 

– Nem igaz, hogy ez a pasi mindenhol tökéletes! Kár, hogy örökre szűz maradok, mert nekem ugyan senki nem kell, csak ő… És Aleksi pedig sohasem fog észrevenni engem. – Silja ugyan hiába mondta, hogy ebbe ő beletörődött, de így, hogy mindennap látta mostohatestvérét, igen nehezen tudott túllépni rajta. Már az is megfordult a fejében, hogy elköltözik…

– Akkor teszünk azért, hogy észrevegyen! – jelentette ki Lucy harciasan.

Silja kényszeredetten felkacagott.

– És mégis hogyan? Ha nem jön be, akkor bukhatom a barátságát vele… Rém kellemetlen lenne ezek után együtt élni. És ha össze is jönnénk, mi van, ha Aleksi meggondolja magát, és szakít velem? Hogy tudnánk úgy egymás szemébe nézni? Meg aztán ott vannak a szüleink is… – Ezeket már mind végigfutatta magában. Tudta, hogy nem biztos, hogy szerencsés lenne összejönni Aleksivel, még akkor sem, ha a fiú is viszontszeretné. Az édesanyja elfogadó volt, és a jelekből ítélve sejtette, mit érez a fogadott testvére iránt, de Pavel, a mostohaapja másképp állt a dolgokhoz. Kissé szigorú és vaskalapos volt, de a család érdekeit nézte. És igen, még az is meglehet, hogy szakítanak. Bár ezen nem agyalt igazán, mert össze se jöttek, de belegondolt abba, mi lenne, ha járnának, és valami miatt szétmennének. Kerülgessék egymást, amíg el nem költöznek…? Persze, nyilván egy ember nem úgy áll egy kapcsolathoz, hogy azt tervezi, mit fog tenni akkor, ha már nem lesznek együtt. De az ő esetükben a potenciál puszta ténye miatt számba kellett ezt is venni. Hiszen az ő helyzetük nem mindennapi, és ha szakítanak, is együtt kell élniük a szüleik miatt addig, amíg nem lesz pénzük saját házra vagy albérletre. Nehéz ügy.

– Kitalálunk valamit. 

– Szerintem még az se segítene a dolgon, ha beállítanék hozzá meztelenül – húzta el a lány a száját.

– Hmm… pedig ez nem is lenne rossz ötlet! – vigyorodott el Lucy.

– Jaj, hagyj már! – bökte oldalba finoman Silja a barátnőjét. Ekkor kitárult az ajtó, és Aleksi jelent meg… egy szál alsónadrágban, vizes hajjal. Silja rajtafelejtette a tekintetét, és nyomban lángba borult az arca. Direkt csinálja?! Ő itt próbálja kiverni a fejéből, Aleksi meg félmeztelenül parádézik előtte… így lehetetlenség.

– Üdv, csajok! – köszönt nekik a fiú, látszólag észre sem vette fogadott húga zavarát. – Jé, Lucy! Hát te is itt?

A vendég csak mosolyogva vállat vont.

– Tegnap este érkeztem, és találkoztunk is, de úgy tűnik, te sem emlékszel rá.

– Hé, mit képzelsz, hogy csak így, félmeztelenül berontasz a szobámba, mikor vannak nálam? – Silja lopva végigmérte még egyszer mostohatestvérét. Az a kockás has és dagadó izmok… Bekapta az ajkát, és gyorsan lesütötte a szemét.

– Rendben, legközelebb teljesen meztelenül jövök – vigyorgott rá Aleksi, majd a lány szekrényéhez lépett és kutatni kezdett benne. – Úgy tudom, nálad van tabletta… rémesen hasogat a fejem.

Silja egy pillanatra maga előtt látta a reggeli képet, ahogy Aleksi fekszik az ágyon, kigombolt nadrággal… Mélyeket sóhajtott, hogy lenyugtassa kalapáló szívét, és elhessegesse a forróságot, de mindhiába.

– A… azt hittem, nálad van – nyögte ki.

– Én is azt hittem – hagyta helyben a fiú, akinek még mindig nem tűnt fel Silja szokatlan viselkedése. – De csak egy fél csomag gumit és egy törött lázmérőt találtam. 

– Ehh… Tipikus. Nem akarom tudni, miért tört el a lázmérő – nevetett fel zavartan Silja, és akaratlanul is eszébe jutott, ahogy Aleksi más lányokkal hentereg. Végighullámzott rajta a féltékenység.

– Forró éjszaka volt – helyeselt Aleksi, majd diadalmas mosollyal kiemelt egy csomag gyógyszert az egyik fiókból. – Na végre!

– Nem akarom tudni – fintorgott Silja. – Kösz, hogy megtaláltad, nagyfiú, nálad kerestem reggel. – Ahogy ezt kimondta, rájött, elszólta magát. A szája elé kapta a kezét, és legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében.

– Mit szólnátok valami reggeliféléhez? – vágott közbe ekkor Lucy, próbálva menteni a helyzetet.

– I… igen, reggeli, aha, éhes vagyok – dadogott Silja.

– Akkor gyerünk! – Lucy karon ragadta Aleksit, akiben lassan összeállt a kép, és némiképp zavartan pillantott fogadott húgára.

– Te bejöttél reggel?

– Hátöö… izé – nyögte ki Silja, és rápillantani sem mert mostohatestvérére. Hogy lehet ilyen szerencsétlen?! Csak egyszer bírta volna befogni a száját! 

Következő fejezet

2. fejezet

Aleksi edzés után beült a klubba a haverjaival, Ejnóval, Jannal és Filippel együtt legurítani pár sört, így a koncert kezdete előtt ugyancsak jókedvűek voltak. Silja őket Aleksin keresztül ismerte, közel két éve, Aleksi Jannt és Ejnót a konditeremből. Filip Ejno egyik jó barátja volt, ő művészeti karra járt; festészetet tanult. Ejno egy informatikai cégnél dolgozott, Jann pedig autószerelőként. Gyakran jártak össze, és többnyire jól kijöttek egymással. Silja Filipet kedvelte a legjobban közülük, annak ellenére, hogy a fiú egészen különbözött tőlük, sőt, mindenkitől, akiket valaha ismert. Ebből kifolyólag olykor nehezen értettek szót vele.

Aleksi egyedül várta Silját, mivel a cimborái kimentek cigizni, Filipet kivéve. Ő az asztalra borulva aludt, mert nem volt hozzászokva az alkoholhoz. Otthon akart maradni festegetni, de meggyőzték; nem bírták elnézni, hogy ki sem mozdul. A lány hamarosan befutott, és lezuttyant mostohatestvére mellé, egy viharvert kanapéra. Igazi romkocsma-hangulat uralkodott; a vendégek hangosan beszélgettek egymással, és sorban rendelték az italokat. A felszolgálók szorgosan hordták ki őket, alig volt nyugtuk. A koncert még nem kezdődött el, most kezdtek csak el szállingózni az emberek. A banda tagjai a hangszereiket hangolták. A kissé szűkös, de hangulatos, földalatti helyiségben félhomály uralkodott a plafonról lelógó, gyenge fényű lampionok miatt. A falakat együtteses poszterek és színes graffitik borították. Szétszórva ütött-kopott bőrkanapék és faasztalok hevertek. Szinte mindegyiküknél ült valaki, főként velük egykorúak, vagy náluk kicsit fiatalabbak. Silja a koncert tiszteletére teljesen feketébe öltözött, és ügyet sem vetett a többi nézőre, akik alaposan végigmérték.

– Helló! – köszöntötte a fiút. – Hát ő? – utalt Filipre. A fiú időközben még lejjebb csúszott, így Aleksi a hóna alá nyúlt, és feljebb tolta. Filip ügyet sem vetett rá, békésen aludt tovább.

– Szia, Silja! Áh, csak Filip… Nem bírja a piát.

– Szegény… Igen, emlékszem, legutóbb is bealudt, amikor vodkát és vörösbort itattatok vele…

– Ja, miután egy órás kiselőadást tartott a tizenkilencedik századi gondolkodókról és a romló erkölcsökről. Muszáj volt valamivel kiütni. Na, és hogy telt a napod? – kérdezte Aleksi, majd a lány elé tolt egy sört. Silja belekortyolt az italba, és csak aztán válaszolt:

– Nem volt túl érdekes – vonta meg a vállát. – Olvastam, zenét hallgattam, felhívtam Lucyt, összevesztem az öcséddel… remélem, a tied jobban telt.

– Megint összevesztél vele? Ezúttal min? – csóválta meg a fejét a fiú. Az öccse, Lukas egész nap bent kuksolt a szobájában, így ritkán találkoztak vele. Nem örvendett túl nagy népszerűségnek, de Lukas láthatóan nem bánta. Kerülte, sőt gyűlölte az embereket, és nem kívánt közösködni senkivel, kiváltképp testvérével és fogadott húgával. A lány csak legyintett.

– Ott matatott a könyveim közt…

– Biztos már kiolvasta az összes könyvét, és most nálad keresett valamit – vonta meg a vállát Aleksi. – Nem értem, miért utáljátok ennyire egymást… – Tényleg nem értette. Ő sem jött ki Lukasszal valami jól, de azért jobban, mint Silja vele. Fogadott húga és öccse szinte a kezdetektől fogva hadilábon álltak egymással. Csak tudná, miért.

– Nem adtam neki engedélyt, hogy csak úgy berontson a szobámba! Mi van, ha épp akkor öltözöm? – dohogott a lány. – És ha már itt tartunk, én pedig azt nem értem, mit bírsz benne… – Lukas mindenkit lenéző megvetéssel kezelt, és nem tett azért, hogy a lány esetleg megkedvelje. Igaz, Silja se, de Lukas sokkal elutasítóbb volt nála.

– Jó srác ő valójában. Én kedvelem, és ha adnál neki esélyt, belátnád, hogy igazam van. Csak hát ő hogy is mondjam… Egy kicsit nehéz eset. – Aleksi és Silja is jól emlékezett pár régi afférra, amikor Lukas keresztbe tett nekik. Kis apróságokkal ugyan, de úgy tűnt, a fiú élvezi, hogy bosszanthatja őket.

– Kicsit nehéz eset?! – visszhangozta Silja gunyorosan. – Elviselhetetlen! Nem csodálkozom azon, hogy rajtad kívül senki sem kedveli.

– Jaj, ne mondj már ilyet! Most képzeld el, szegény otthon gubbaszt a szobájában és pornót néz – röhögött Aleksi, és beleivott a sörébe.

– Jól teszi, ha valaha is meztelen nőt akar látni…

– Azt tudtad, hogy a barátnőddel szokott chatelni? Múltkor belépve maradt véletlen Facebookon, és láttam a beszélgetésüket.

– Mi… – Silja épp akkor kortyolt bele a sörébe, és félrenyelte az italt. – Hogy mi?!

Aleksi, hogy a lány ne fulladjon meg, erősen hátba vágta.

– Azt írta neki, hogy várja a meztelen képeket – közölte Aleksi faarccal.

Válasz gyanánt csak érthetetlen hörgéssorozatot kapott, amiből hitetlenkedés és rosszallás csengett ki.

– Ja, meg hogy egy igazi vadmacska az ágyban. – Aleksi nem bírta tovább, kitört belőle a hahota. Imádta heccelni fogadott húgát.

– Baszd meg! – Silja végre rátalált a hangszálaira, és rosszallását egy vállba ütéssel kísérte.

– Hát meg is baszta ezek szerint! – kacsintott rá huncutul Aleksi.

– Kötve hiszem… Lucy ízlése jobb nála – krákogta a lány, de most már kezdte úgy érezni, hogy megmenekült a fulladásveszélytől.

– Na jó, nyertél, csak szívatlak. Lukast ha kínoznák, se ismerné be, hogy tetszik neki valaki. – Ahogy ezt kimondta, megakadt a szeme egy vékony alkatú, fekete hajú lányon, és rámosolyogott. Silja követte a pillantását, és rosszallóan felszisszent. A jövevény gótikus ruhái a kelleténél többet engedtek láttatni a testéből, és ez már elég volt ahhoz, hogy a lány számára ellenszenvessé váljon. Silja egy húzásra kiürítette a korsóját, és hangos koppanással lecsapta az asztalra, hátha így elterelheti Aleksi figyelmét.

– Azt hiszem, kérek még egyet.

– Én is kérek! – rikkantotta a fiú. –  Hm, azt a csajt meg fogom ma este húzni… Figyeld csak meg – kacsintott rá fogadott húgára, és elindult az irányába.  Silja féltékenyen nézett utána. 

– Hát ez nagyon boldoggá tesz… – morogta a lány az orra alatt. Már megint végig kell néznie, ahogy mostohabátyja, élete szerelme a szeme láttára flörtöl… Bár már megszokhatta volna, hisz Aleksi meglehetősen népszerű volt a nők körében. Ilyenkor úgy érezte, mint akinek kést döftek a szívébe. A hangulatán az sem javított, hogy visszatért Jann és Ejno, és lehuppantak mellé. Kedvelte őket, de most nem vágyott a társaságukra. Szerencsére nem maradtak sokáig; megböködték Filipet, megkérdezték, hogy van, aztán előre mentek. Filip ekkor kezdett el ébredezni. Felemelte a fejét, és kábán pislogott Siljára álmodozó, szürkéskék szemével. Szőkésbarna, göndör tincsei szanaszét álltak, amiket kisöpört a homlokából. A lány mindig is jóképűnek találta őt, és nem értette, miért nincs barátnője. Pedig több lány is nézegette mindig, akárhányszor beültek közösen valahová, de nem mert közeledni feléjük. Haverjai néha azzal húzták őt, hogy meleg, de erre nem sok esélyt látott, mert úgy vette észre, hogy tetszik neki.

– Üdv a kisasszonynak! – köszöntötte a fiú a maga szokásos, udvarias stílusában. Még így, részegen is úriember maradt. – Borzasztóan röstellem, amiért ilyen állapotban mutatkozom előtted, szép hölgy, de attól tartok, túl sokat ittam.

– Ugyan, semmi gond! – mosolyogta meg Silja a fiút. Ez a régies, fennkölt stílus a fiú „tartozéka” volt, és nem tudta eldönteni, hogy viccből beszél-e így, vagy komolyan. Az utóbbira gyanakodott, mert mindig így fejezte ki magát. Ő egyszerűen ilyen volt, és kész. Bár sokszor az agyára ment, mert meglehetősen kritikus volt, és mindent kielemzett. Szerette túlkombinálni a dolgokat, és csavaros észjárását alig lehetett követni. Ebben hasonlított Lukasra, ahogyan abban is, hogy mindketten eléggé elvontak és maguknak valók voltak. Silja úgy vélte, ha Lukas valakivel, akkor Filippel jól kijönne.

–  Kérlek, ne vedd tolakodásnak, de hadd jegyezzem meg, hogy rendkívül csinos vagy ebben a ruhában – mérte végig Filip a lányt azzal a szolid, apró mosollyal az ajkán. Visszafogott maradt illuminált állapota ellenére, amit Silja nagyra értékelt. Más ilyenkor – sőt alkohol nélkül – sokkal lényegre törőbben „udvarolt” neki. Szerette a fiút, és vonzónak találta, de nem tudta vele elképzelni a jövőjét. Nagyon különböztek egymástól.

– Köszönöm a bókot.

– A többiek merre vannak? – nézett körül Filip a teremben.

– Aleksi csajozik, a többiek előre mentek – húzta el a lány a száját.

– Amíg vissza nem térnek, szívesen leszek a gardedámod, utána viszont, ha nem haragszol, hazatérek. Nincs jó hatással a szervezetemre az alkohol, és nem érzem a legjobban magamat.

– Nem kell megvárnod őket, nyugodtan menj haza, pihenj csak – tette a lány Filip vállára a kezét.

– Akkor megbocsátasz?  

Silja röviden biccentett.

– Menj csak!

Elköszöntek egymástól, és Silja tekintete Aleksire és a lányra tévedt. Tüntetően elfordult, nem akarta végignézni, hogyan teszi a fiú a szépet a lánynak. Nagyszerű. Ennél csodásabb már nem is lehetne.  

~~*~~

Aleksi nem tétlenkedett – odalépett a kiszemeltjéhez, és csábosan rámosolygott. Ez mindig be szokott válni. Elég egy magabiztos, ellenállhatatlan mosoly, és a lányok máris a lábai előtt hevernek.

– Szia, a nevem Aleksi. Lenne kedved odaülni hozzánk? – kérdezte tőle, és már előre tudta a választ. Be is igazolódott a sejtése.

– Az enyém Sofia – mosolygott rá vissza. – Hmm, persze! – biccentett, amire Aleksi önelégülten elvigyorodott, és az asztalukhoz vezette.

– Ő itt Sofia, Sofia, ő itt a húgom, Silja, szóval nyugi, nem a csajom.

A lány lelkébe fájdalom vágott, és hogy némiképp levezesse, ujjai szorosan megmarkolták a széke karfáját. Kezdett egyre jobban elege lenni. Miért is jött el ide…? Úgyis tudta, hogy ez lesz…

– Üdv – biccentett kimérten, és köszönése elnyomta a régi fa reccsenésének hangját. Legszívesebben feltörölte volna a lánnyal a padlót, és alig bírta türtőztetni magát.

– Hello – köszönt a lány felvont szemöldökkel, majd a fiú felé fordult. – A húgod mindig ilyen búvalbaszott? – vihogott; úgy tűnt, meglehetősen be van csiccsentve.

– Hm. Eddig nem tűnt fel – tévedt Aleksi pillantása a lányra, aki ugyancsak rosszallóan méregette őket.

– Ó, eddig egész jó napom volt… de aztán megjelentél te – jelentette ki Silja dühösen. Belátta, hogy immáron nem tudná palástolni a rosszindulatát.

– Mi bajod van velem? Csináltam én valami rosszat? – Sofia lenéző pillantást vetett Siljára.

– Ha olyan a belsőd, mint a külsőd, akkor már az is régen rossz, hogy a világon vagy! – viszonozta a lány a megvető tekintetet.

Aleksi itt avatkozott közbe: megragadta Silja vállát, felállt, és felhúzta a székről.

– Van egy kis beszélnivalóm a húgommal… Mindjárt jövök – mondta a fiú Sofiának, azzal Silja felé fordult, és kivonult vele a kocsma elé.

– Beléd meg mi ütött?!

– Belém? Inkább beléd! Mégis mi dolgod van azzal a ribanccal?! – Silja forrt a haragtól és féltékenységtől. De a legjobban az bántotta, hogy Aleksinek fogalma sincs arról, hogy ő közben mit él át. Hogy mennyire vágyik rá, hogy milyen szerelmes belé... Hogy mit megadna egy csókjáért… Ha csak egy percre… egy pillanatra azt érezhetné, hogy a fiú is akarja őt. Az nem lett volna ellenére, ha egy olyan lánnyal jön össze, aki tényleg szereti őt, és nem csak a teste miatt jár vele. A legjobbat akarta a bátyjának, és az ilyen lányok nem érdemelték meg Aleksit. Lemondóan felsóhajtott, és ebben az egy sóhajban benne volt az összes ellenérzése és titkolt vágya.

– Már mondtam: felszedem. Mi bajod vele? – Aleksi értetlenül nézett a lányra.

– Azt reméltem, leszoksz a kurvákról – vágta oda dühös csalódottsággal, majd szó nélkül sarkon fordult és visszaindult. Aleksi azonban utánakapott és visszahúzta.

– Szeretlek, húgom, de azt nem, amikor beleszólsz abba, hogy élem az életemet. Megjegyzem, rád is ráférne egy kis kikapcsolódás, olyan feszültnek tűnsz mostanság…

Nekem nem kell senki, csak te – gondolta a lány keserűen.

– Jó szórakozást! – tépte ki magát a lány a szorításából, és beviharzott a kocsmába. Szó nélkül elsietett a korábbi asztaluk mellett, és felpattant egy bárszékre.

– Mindegy, mi, csak erős legyen! – szólt oda a pultosnak, és igyekezett kizárni a fejéből a nyomasztó gondolatokat. Hát sohase nő be Aleksi feje lágya?!

Aleksi dühösen belerúgott egy kőbe, és nagy léptekkel visszament a kocsmába. Nem értette a lány viselkedését – miért bántja az, hogy más lányokkal flörtöl? Bár sohasem volt túl toleráns semelyik barátnőjével szemben sem… Bosszúsága még nagyobb lett, amikor meglátta Sofiát… egy másik fiúval a parketten csókolózva. Ingerülten rácsapott az asztalra, és lehúzta a maradék sört. Ez nem az ő napja…

Silja ez idő alatt komoran meredt maga elé. Az időközben kitöltött italához is csak fáziskéséssel nyúlt, de alig döntötte le, máris kérte a következő adagot. Immáron nem becsiccsenteni akart, hanem berúgni, hogy semmire se emlékezzen ebből az egészből… Ekkor Aleksi letelepedett mellé egy másik bárszékre. Bocsánatkérően rátette a kezét a vállára, és így szólt hozzá:

– Figyelj, bocs. Nem tudom, miért vagy ilyen dühös rám, de bocsánat, bármit is tettem! – Aleksi kissé keresztben álló kiskutyaszemmel nézett a lányra. Silja látta rajta, hogy nincs egészen magánál, bár ő sem volt.

– Nem érdekes. – Silja mélyet sóhajtott. Mégsem avathatja be abba, mi bántja!

– Bármit is tettem, tudnod kell, hogy te maradsz mindig a legjobb barátom! Szeretlek, én kishúgom! – ugrott le Aleksi a bárszékről, és szorosan megölelte a lányt.

Ez volt az a pont, ahol Silja már nem bírta tovább, és kibuggyantak a könnyei.

– Tudom… tudom… – hüppögte a fiú ingébe. Épp ez a bajom.

Aleksi finoman eltolta magától a lányt.

– Te… te sírsz? – nézett rá megrendülten, és lágyan végigsimított az arcán. Zavarodott tekintete arról árulkodott, hogy fogalma sincs, miért viselkedik így fogadott húga. A lány elkapta a pillantását, és ügyetlen mozdulattal egy zsebkendőt túrt elő a zsebéből.

– Nem… nem érdekes – fújta ki az orrát és elfordította a fejét.

– Mondd el nyugodtan, mi bánt! Én meghallgatlak – vonta ismét magához a fiú a lányt, és simogatni kezdte a haját.            

– Nem szeretnék beszélni róla – nyöszörögte Silja.

– Nem erőltetem, ha nem akarod elmondani, ne mondd. Szeretnél hazamenni? – kérdezte a fiú, miközben simogatta a lány hátát, haját.

– Nem... összeszedem magamat. 

– Mire van most szükséged? – kérdezte aggódva Aleksi, és a két kezébe vette a lány arcát. Rád, csakis rád… Silja megremegett, amikor a tekintetük találkozott, és pillantása önkéntelenül is a fiú ajkára siklott. Olyan közel van most... olyan jó lenne megcsókolni. Nagy önuralmába került, hogy ne tegye meg mégse.

– Nem tudom... – nyöszörögte, és behunyta a szemét. Aleksi szomorúan felsóhajtott, és megcirógatta a lány arcát. Silját kirázta a jóleső hideg.

– Szeretnék segíteni rajtad…

– Ez nem olyan, amin segíteni tudnál. – Mit is kellene ehhez tennie? Fenekestől felforgatnia az egész korábbi életét? A lány tudta, hogy a fogadott bátyja képtelen lenne erre. Teljes mértékben a húgaként kezeli, és ha bevallaná az érzéseit, azzal csak annyit érne el, hogy a barátságukat is tönkretenné. Nem.

– Kérlek! Aggódom érted. Ugye semmi komoly?

– Nem... semmi komoly – lehelte maga elé Silja meggyőződéstelenül.

– Hát jó. De ha meggondoltad magad, én itt vagyok! – húzta el a száját a fiú, rájött, úgysem fog kihúzni húgából semmit. – Csapos, két vodkát kérünk! – szólt oda a pult mögött álló férfinak, aki nyomban teljesítette kérését. Aleksi az egyik üveget a lány kezébe nyomta, majd fizetett az italokért. Aleksi húzóra megitta az alkoholt, noha már így is részeg volt. Lassan Silja is leküzdötte az italt, bár ő kortyonként.

A zenekar épp akkor kezdett bele az első számukba, amire üdvrivalgás tört ki. Silja a színpad irányába fordult. Talán a zene némiképp elfeledteti vele, mi is bántja annyira...

– Na, gyere, keressünk valami jó helyet! – javasolta a fiú.

Silja biccentett, majd könnyektől maszatos arcát beletörölte a zsebkendőjébe, és lekászálódott a bárszékről. Aleksi belekarolt, és vele együtt utat tört magának a színpad felé.

Kevesebb, mint tíz perc elteltével indokolatlan jókedv tört Aleksire, és amikor felcsendült a kedvenc száma, vadul ugrálni kezdett, miközben artikulátlanul üvöltötte a dalt.

Silja ennél egy kicsit nehezebben engedett fel. Még mindig élénken élt benne az iménti féltékenység és csalódottság, de lassan kezdett elpárologni. A zenének köszönhetőn némiképp ellazult, amikor pedig Aleksi megbotlott és orra esett, harsány nevetés tört ki belőle. Bátyja hangosan kacagott, majd nagy nehezen feltápászkodott, úgy, hogy a lányba kapaszkodott.

– Ezt még visszakapod, meglásd ám!

– És mégis hogyan? Amikor legközelebb orra esel, magaddal rántasz engem is? – Silja nyelvet öltött rá.

– Vigyá… vigyázzál, mer’ le… leharapom – röhögött elcsukló hangon a fiú, hirtelen minden olyan viccesnek tűnt neki.

– Előbb inkább tanulj meg megállni a lábadon! – vigyorgott tovább a lány. Rosszkedvét mintha elsöpörték volna, újra felszabadultnak érezte magát.

– Majd te megtartasz! – karolta át hátulról Aleksi a lányt, és ringatózni kezdett vele a zene ütemére, pont mikor egy lassabb szám csendült fel. Silját hirtelen forróság töltötte el, és hiába próbált másra koncentrálni, csak a fiú karjára tudott gondolni. Túlságosan jó volt vele így…

– Én annyira szeretlek! – szorongatta meg Aleksi a lányt, és belefúrta a fejét a hajába.

Silját kirázta a hideg, amikor Aleksi lehelete végigsimított a nyakán.

– Én is… – suttogta elfúló hangon. Ha tudnád, mennyire…

Hamarosan véget ért a koncert, és a zenekar még két számot eljátszott. Kisvártatva elkezdtek kifelé szállingózni az emberek – pontosabban Aleksi támolygott Siljával együtt. Immáron a lány sem bírta megtartani az egyensúlyát, fogadott bátyjával együtt összevissza dülöngélt. Jann és Ejno időközben elkeveredett tőlük a tömegben, vagy épp leléptek, mindenesetre az est további részében nem találkoztak velük.

– Annyira jó volt ez a koncert! – kiáltotta lelkesen az éjszakába.

Aleksi szorosan átkarolta a lányt, de félő volt, hogy elesnek, mert ő sem állt biztos lábakon.

– Ja, király volt! De nem jött össze most sem… Akkora lúzer vagyok! 

– Ne bánd ezeket a libákat… te jobbat érdemelsz! – csúszott ki a lány száján akaratlanul is.

– De hol találok olyan lányt? A legtöbb lány csak a külsőmet látja – fakadt ki Aleksi. Nem egyszer volt már, hogy normális kapcsolatot akart valakivel, de a lánynak csak pár éjszakára kellett. Az egyéjszakás kalandok úgy érezte, kezdik felőrölni. Ő másra vágyott. Többre, igazi érzelmekre. Igaz, most inkább csak a vágy hajtotta, de már nagyon rég nem volt senkivel… Addig, amíg nem lesz normális kapcsolata, ez is megteszi.

– Hé, nem minden lány ilyen! Én nem csak a külsőd miatt szeretlek. – Siljában csak későn tudatosult, hogy ezt nem biztos, hogy ki kellett volna mondania, de már mindegy volt. Különben is, Aleksi úgyis betudja a „testvéri” viszonyuknak.

– Jó, de te a húgom vagy, te ismersz – borzolta össze a fiú a lány haját és felsóhajtott. Bingó.

– Akkor… ismerkedj – Silja hangja elcsuklott egy pillanatra, de utána határozottan folytatta: – Eddig a legtöbbnek te is csak a külsejét láttad. 

– Mert azok csak arra voltak jók. Üresfejű ribancok mind… Nekem egy olyan lány kell, aki azért szeret, aki vagyok.

– Én ilyen vagyok! – vágta rá Silja meggondolatlanul.

– Jó, de te a húgom vagy! – kacagott fel a fiú. – Mégsem járhatok a tesómmal. Az… fura lenne.

– Az… fura… – csóválta meg a fejét a lány bánatosan, majd elindult a hazafelé vezető úton. Reménytelen…

Aleksi a lányba karolva követte, és amikor hazaértek, halk zenére lettek figyelmesek. Lukas ajtaja félig nyitva volt, és Aleksi benézett rajta. Legnagyobb döbbenetére öccsét és Lucyt, Silja barátnőjét találta a szobában… A fiú egy matracon aludt, a feje az ágyra hanyatlott, ahol a lány szétvetett végtagokkal szuszogott. Szőkésbarna haja szétterült körülötte.

– Mi a…? – kerekedett ki a fiú szeme.  

– Hogy mi…? – Siljának eltartott egy kis ideig, mire feldolgozta a látványt, majd őt is hatalmába kerítette a döbbenet. Mit keres az egyetlen barátnője Lukasszal? Lukasszal, aki goromba a világon mindenkivel? – Ugye… ugye ez csak egy rossz álom?

Következő fejezet