2015. 06. 30.

25. fejezet

Filip Siljáék albérletétől nem messze lakott egy kertes házban. A szülei elváltak, így a fiú az édesanyjával élt kettesben. Siljáék már messziről kiszúrták úti céljukat, ugyanis az épület inkább emlékeztetett egy kisebb palotára, mint egy egyszerű házra. A falakon borostyánindák futottak felfelé, és a bejáratnál színes virágágyások fogadták az érkezőket. Silja még sohasem járt Filipéknél, de nem lepődött meg azon, hogy ilyen helyen él. Mintha már mondta is volna, hogy az ősei nemesek voltak. Ez megmagyarázza némiképp a fiú régies modorát. Becsöngettek hozzájuk, és Filip rögtön ajtót nyitott nekik. Látogatásuk tiszteletére elegáns, egyetlen apró gyűrődés nélküli inget, és szövetnadrágot húzott magára.
– Üdvözöllek titeket, barátaim! Fáradjatok beljebb.
– Köszönjük a szívélyes fogadtatást, barátom! – Aleksi szélesen elvigyorodott, és belépett a házba, Silja pedig követte. A lány elsőnek egy antik fogast pillantott meg, és beljebb érve még több régies tárgy fogadta. Olyan érzése támadt, mintha ház helyett múzeumban járna.
– Igazán szép helyen élsz – dicsérte meg a lány. Ekkor megjelent Filip macskája, és barátságosan dorombolva üdvözölte őket. Silja nyomban lehajolt és megsimogatta.
– Csinos a kislány. Jól áll neki a vörös – szemrevételezte Aleksi is az állatot, amire a macska rápillantott borostyánsárga szemével és rányávogott. – Ó, és még meg is köszönte a bókot! Igazán jól nevelt.
– A szexi, vörös macska, mi? – viccelődött Silja.
– Pardon, kisasszony, lemaradtam valamiről? – mosolygott rájuk kedélyesen Filip.
– Aleksi a macskádra gerjed. – Silja gonoszul a fiúra sandított, aki nyelvet öltött rá.
– Ugyan! Nekem a feketék jobban bejönnek – érintette meg futólag a lány egyik tincsét.
– Már mindent értek – kacagott fel Filip, majd a szobájába vezette őket. A macska is jött velük, és rátelepedett rögtön a fiú egyszemélyes, kék kockás pléddel leterített ágyára. Filip szobája tágas volt és rendezett; pontosan illett a személyiségéhez. Bútorai egy múzeumban is megállták volna a helyüket.
– Ugye nem hívod rám a rendőrséget, ha valami antikvitást véletlenül összetörök? – Aleksi körbepillantott, és alig mert leülni az ágyra, a macska mellé. Megsimogatta a bundáját, amire a jószág hevesen dorombolni kezdett. Silja mellette foglalt helyet, Filip pedig velük szemben, a bőr forgósszékén.
– Ne aggódj, nem teszek ilyet. Egyébként is, csak a zongorám értékes eme tárgyak közül.
– Nem értek hozzá, de szemre elég csinos – hagyta helyben Aleksi. – Bár mi elsősorban gitározni jöttünk.
– Máris, máris! – Filip előszedte a vörös Ibanezét, és a kezébe vette pár kottával együtt. – Ahogy látjátok, így kell fogni helyesen. Kinek a kezébe adhatom?
– Nekem! – ajánlkozott Aleksi, és óvatosan átvette tőle a hangszert.

– Attól tartok, rosszul fogod. A combodra fektesd, és a húrlábra tedd a csuklód, mert így nem kap megfelelő támasztékot a kezed. 
– Ezt lehetne még egyszer… érthetőbben? Hova teszem a csuklómat? – A fiú változtatott a fogásán, de újdonsült tanítómestere így is elégedetlen maradt.
– Ide – mutatta meg Filip. – Itt pedig az első gyakorlat – adta oda neki a fiú a kottát. – Mint látjátok, hat sorból áll egy gitártab, ami megfelel a gitár hat húrjának. A vastagabbtól fölfelé a húrok nevei: e, a, d, g, h, e. A kottában az alsó vonal az alsó „e”-t, tehát a legvastagabb húrt jelöli. Eddig megvan?
– Eddig oké – bólintott Aleksi.
– Ebben a kottában az első hang az „a kettes”. Tehát megkeresed az „a” húrt, szóval felülről a másodikat, és fentről lefelé leszámolod a második bundot, aztán lefogod. Ennél a gyakorlatnál le-föl kell pengetni, tehát ha most fentről kezded a pengetést, a következő hangnál lefelé kell. Próbáld meg, és próbáld magadtól kitalálni, mi a második hang, majd lejátszani! Ha az segít, írd a kotta fölé a hangokat. Ne aggódj, később rögzülni fog, de kezdetekben nehéz egyszerre ennyi dologra koncentrálni.
– Aha. – A fiú kissé segélykérően pillantott Siljára, de amikor a lány bátorítóan biccentett, igyekezett követni Filip utasításait. Próbálta lefogni az említett húrt, de ujjai nem bizonyultak kellően hajlékonynak, így a soron következőt nem érte már el. – Ez nehéz! – Próbaképp megpendítette a gitárt, amely olyan váratlanul szólalt meg, hogy a macska rémülten felugrott mellőle.
– Semmi gond, az ujjaid még nincsenek hozzászokva, kell egy kis idő, amíg berögzül. – Filip az ölébe vette a megrémült állatot, és lágyan simogatni kezdte a bundáját.
– Hát jó… – Aleksi tovább kísérletezett, bár a gitárból előcsalt hangok cseppet sem hasonlítottak a kotta dallamára. – Próbáld meg te is! – adta tovább Siljának a hangszert.
– Ezt nem gondolod komolyan… Na jó, de nem ér röhögni! – Silja a kezébe vette a hangszert, és megpróbálta követni Filip utasításait. A hangszer nagyon természetellenesen állt a kezében, és majd’ kitört az ujja, amikor az „a kettőről” az „a négyre” ugrott vele.
– Igazán ügyesek vagytok, azt kell, hogy mondjam! Bemutatnám szívesen a dallamot, úgy talán könnyebb lenne, de sajnos nem működnek még megfelelően az ujjaim.
– Köszönjük a dicséretet! – Silja kislányosan elmosolyodott, Aleksi pedig a homlokára csapott.
– Milyen tahó vagyok! Meg sem kérdeztem, hogy van a kezed? – Filip sérült kezét még mindig kötés fedte, ami kevés jót sejtetett.
– Már sokkal jobb a helyzet, már nem fáj annyira, de még rajta kell hagyni a kötést egy darabig. Holnap fogják kicserélni.
– Ó, szegény! Remélem, mihamarabb meggyógyul.
– Én is remélem, már rendkívül hiányzik a zenélés és a festés.
– Épülj is fel, haver! Ha bandát alapítunk, te leszel az egyik gitáros! – Aleksi bátorítóan vállon veregette Filipet. – Meg te készíted majd az albumborítókat. Szükségünk lesz rád!
– Nem mintha így, barátként nem lenne szükségünk rád – fűzte hozzá Silja.
– Örömmel zenélnék zenekarban, habár szívesebben játszanék csellón, mivel ahhoz jobban értek. Ezenkívül tudok még zongorán is játszani, bár nem érzem magamat tehetségesnek benne.  
– Lukas egész jól pötyög rajta… – tűnődött el Aleksi. – Persze próbál csak olyankor játszani, amikor egyedül van otthon, de pár foszlányt elcsíptem már. Meg Lucy szerint is tehetséges.
– Nagy örömömre szolgálna, ha zenélne velem. Sajnálom, hogy eddig nem volt alkalmunk megismerni egymást. Igazán kár, hogy mindig elvonult, ahányszor veletek találkoztunk, mindig is szimpatikusnak találtam őt.
– Szimpatikusnak? – visszhangozta Silja hitetlenkedve.
– Hé, haver, Lucy még a végén féltékeny lesz! Amúgy felhívjam, megbeszéljek nektek egy randit? – ajánlkozott Aleksi, és már kézbe is kapta a mobilját.
– Szívesen találkoznék vele, amennyiben ő is igényt tart a társaságomra. – Filip öléből ekkor leugrott a kismacska és Aleksiébe fészkelte magát.
– Üdv, cica. Nagyon szexi ez a vörös, de bocsi, az én szívem már foglalt – pillantott rá Aleksi, majd hívta az öccsét. – Helló! Merre vagy? Lucynél? És már kikeltetek az ágyból? Király. Filipnek lenne egy bejelentenivalója a számodra. Ja, tetszel neki, és szerelmet akar valla…
– Aleksi!
– Jól van, na! A lényeg attól még ugyanaz. Találkozni akar veled. Nála. Akár most is. Mi is itt vagyunk Siljával. Tippelhetsz: vagy a pajzstetvek szaporodásáról, vagy a zenéről! Mit tudom én, milyen utca. A második ház a tengerparton, meg fogod ismerni, mert akkora, mint egy kastély. Na helló! Elvileg jön. – A fiú az utolsó mondatot már a többieknek szánta, és látszott rajta, hogy őt is meglepte az öccse beleegyezése. Silja hangosan nevetett a beszélgetésen, Filip pedig szolidan mosolygott.
– Való igaz, hogy nem volt még barátnőm, és emiatt többen is homoszexuálisnak néztek, de változatlanul a hölgyeket szeretem. Bár lehetséges, hogy jobban járnék, ha az lennék, mert nem egy férfi akart már felszedni.
– Miért, ha lenne egy olyan helyes pasid, mint én… – Aleksi rákacsintott a fiúra, majd ő is nevetésben tört ki. Silja is elmosolyodott, ugyanakkor sajnálta Filipet. Tényleg ráfért volna már egy lány, akinek imponál az udvarias, régies stílusa, és elfogadja a külsejével együtt! Bár semmi baj nem volt a kinézetével, magas volt és egészen jóképűnek mondható a keskeny arcával és szürkéskék, okosan csillogó szemével. Igaz, a vonásai meglehetősen lágyak voltak és az alkata vékony, de ezt elegáns öltözködésével kompenzálta. Bár néha elég érdekes darabokat vett fel, mint például sötétlila frakkot kendővel és bársonynadrággal, úgyhogy Silja nem csodálkozott azon, hogy melegnek nézik. Na meg ehhez hozzájárult a beszédstílusa és kimért mozdulatai. Tényleg olyan volt, akár egy régi korokból szökött nemes.

– Hmm, most hogy így elnézlek, valóban helyes vagy – nevetett fel Filip.
– Ó, köszönöm a bókot! – vigyorgott Aleksi szélesen. – Hát akkor biztosan kurva jól nézek ki, ha már mindkét nem szerint helyes vagyok! – pillantott először Siljára, majd Filipre.
– Csak el ne bízd magad! – nevetett fel Silja.
– Ne haragudj, drága barátom, de ahogy említettem, a hölgyekhez vonzódom. Igaz, Kissa? – nevetett fel a fiú, és megvakargatta a macska füle tövét.
– Ugye megmondtam, hogy a macskára gerjed! – kiáltott fel Aleksi, és diadalmasan pillantott Siljára.
– Ti fogadást kötöttetek arra, hogy Kissával élek szexuális életet? – nevetett fel kellemes hangon Filip. 
– Aleksinek meggyőződése volt – vigyorgott Silja.
– És igazam is lett!
– Ennyire azért még én sem vagyok kiéhezve! Mindazonáltal valóban örülnék annak, ha megtalálnám szívem hölgyét.
– Ha szerencséd van, akkor Kissa valójában egy elátkozott királylány, aki kétszáz évvel ezelőtt született, és az igaz szerelem csókjával talán megmentheted – heccelte őt tovább Aleksi. A macska viszont, mintha csak megértette volna a szavait, kiugrott az öléből, és kisétált a szobából, mielőtt még az elméletet letesztelhették volna.
– Most lebukott… – sóhajtott fel színpadiasan Filip. – Szégyelld magad, barátom, most mélységesen megbántottad!
– Szóval alapvetően hercegnő szokott lenni, csak a tiszteletünkre lett macska? Ne már… – Aleksi a szobaajtó felé lépett. – Gyere vissza, kishölgy, nem akartam a lelkedbe tiporni!
– Ugye nem engem hívsz kishölgynek? – bukkant fel ekkor Lukas Lucyvel együtt.
– Üdvözöllek titeket, örülök, hogy eljöttetek! – mosolygott rájuk Filip. – Foglaljatok helyet – intett az ágy felé, amire leültek.
– Lucy akarta… – mormogta Lukas.
– Nem számít, csak az, hogy itt vagytok.
– Jó lesz! – Lucy bátorítóan Lukasra mosolygott, majd lekuporodtak az ágyra. Silja figyelmét nem kerülte el, hogy a fiú egy pillanatra sem eresztette el a lány kezét.
– Sajnos nem volt alkalmunk eddig megismerni egymást, de ez egy kitűnő lehetőség. Aleksi említette, hogy zongorázol, mióta? – fordult Filip érdeklődve Lukas felé.
– Kiskorom óta – felelte a fiú szűkszavúan.
– Ahogyan én is, habár én csellón és gitáron játszom.
– Ezért hívtál? Hogy elmeséld, te min já… – Lukas gúnyos kérdése elhalt, amikor a fiú megpillantotta a sarokban az impozáns zongorát.
– Szeretnéd kipróbálni? Szívesen a rendelkezésedre bocsátom. A helytörténeti múzeum egyik alkalmazottja minap itt járt nálunk, és szép összeget ajánlott azért, hogy kiállíthassák az egyik teremben. Gondolom, a Biedermeier mond számodra valamit.
Lukas nyomban felpattant, és közelebb lépett a hangszerhez. Megérinteni azonban nem merte, hosszú ideig csak állt és csodálta.
– Gyönyörű – jelentette ki végül.
– Csak bátran! – biztatta Filip és összeillesztette az ujjait. Érdeklődve figyelte a többiekkel együtt. Lucy egyenesen rajongó tekintettel nézett rá, teljesen átszellemült arccal. Lukas tétován felnyitotta a zongorát és elhelyezkedett a hozzá tartozó széken. Próbaképp lenyomott egy billentyűt, majd elgondolkozva meredt maga elé.
– Eddig még csak… két embernek játszottam. – Látszott rajta, hogy feszélyezi a közönség, ugyanakkor égett a vágytól, hogy kipróbálhassa a hangszert.
– Itt az ideje, hogy megmutasd a tehetségedet – mosolygott rá bátorítóan Filip.
– Kérlek! Az én kedvemért! – kérlelte Lucy kedvesen, amire Lukas arca nyomban ellágyult.
– Csak neked, csak most – egyezett bele, és játszani kezdett.

A lány kislányosan, de boldogan elmosolyodott, amikor ráismert a dalra: a hangokból a Xandria Dreamkeepere bontakozott ki. Mindannyian ámulva, sőt, meghatottan hallgatták; Silja nem hitte volna, hogy Lukas ilyen tehetséges. A fiú lehunyt szemmel játszott, úgy tűnt, mint aki teljesen belefeledkezett a dallamba. Egy újabb, az előbbinél szomorúbb szólam csendült fel, amely mindannyiuk szívét átjárta. Silja látta, hogy Lucy a könnyeivel küszködik. Őt is teljesen a bűvkörébe vonta a zene, és amikor Lukas abbahagyta a játékot, a hangok még mindig a fülében és a lelkében visszhangoztak.
– Ezt pedig… neki írtam. – Lukas halk, de tisztán érthető szavai rántották vissza a valóságba. A fiú kibámult az ablakon, amire Lucy nyomban odaszaladt hozzá és szorosan átölelte. Siljának is már-már kicsordultak a könnyei a jelenetet látva, pedig ritkán érzékenyült el. Lucy valóban csodákat művelt a fiúval.
– Szavakkal ki sem tudom fejezni, mit éreztem, miközben hallgattam csodálatos játékodat – szólalt meg Filip. – Fogadd őszinte gratulációmat és mély elismerésemet.
– Köszönöm – biccentett Lukas. Látszott rajta, hogy hirtelen ő sem képes többet mondani. Behunyta a szemét és görcsösen szorította magához a lányt. Kisvártatva elengedte és Lucy leült az ágyra Lukasszal együtt. 
– Örömmel venném, ha esetleg a jövőben együtt zenélnénk, amint meggyógyult a kezem.
Silja arra számított, hogy mostohaöccse visszautasítja az ajánlatát, ezért meglepődött, amikor a fiú visszakérdezett:
– Milyen jellegű közös zenélésre gondoltál? Egy bandában, vagy csak úgy?
– Nekem igazándiból mindegy. Először kettesben gondoltam, aztán később, miután összeszoktunk, alapíthatnánk akár együttest is.
– Azt hiszem, kezd egyre forróbb lenni a hangulat – kommentálta Aleksi vigyorogva, amire Silja figyelmeztetően megkönyökölte az oldalát. Örülne inkább annak, hogy ez a két zárkózott lélek végre barátkozik! Filip örökké magányosan élt, és Lucyt leszámítva Lukasnak sem volt senkije. Jót tennének egymásnak, főleg, mivel a lány visszautazik.
– Nem hangzik rosszul – mondta Lukas némi gondolkozást követően. – Bár nem gondolnám, hogy én az a tipikus bandaarc lennék.
– Neked úgyis a háttérben kéne zenélned. Egyébiránt pedig… nézz rám. Én sem vagyok kifejezetten az a fajta ember, aki szereti, ha a középpontban van.
– Szervezzétek be Ejnót frontembernek, és ez a probléma is meg fog oldódni – vetette fel Silja. – Meg még Jannt, mondjuk dobolni, és akkor azok ketten elvisznek a hátukon egy egész koncertet! – Elvégre a közös bulik során is javarészt ők csinálták a fesztivált.
– Ti pedig jöhetnétek gitározni, amint megtanultok. Én maradok a csellónál. De ez még a jövő zenéje, addig is én amondó vagyok, hogy gyakoroljunk. Hol is tartottunk…? – fordult Filip feléjük.
– Ott, hogy a macskára gerjedsz – vigyorgott Aleksi. – Vagyis… ott, hogy kitörted az ujjainkat ezzel a tabbal – emelte fel a gitárkottát.
– Igen, igen – bólintott a fiú szórakozottan. – Tehát, ahogy említettem…
Filip türelmesen elmagyarázta nekik újra és újra, mikre kell odafigyelni, és pár óra múlva nagyjából le tudták mindketten játszani azt a pár hangból álló dallamot. Persze nem folyamatosan és közel sem tökéletesen, de…
– Nagyon ügyesek vagytok, minden elismerésem.
– Valóban – hagyta helyben Lukas is, aki mindvégig lankadatlanul figyelte őket.
– Akkor már agyalhatunk is a banda nevén! – jelentette be Aleksi büszkén.
– Azért van még mit gyakorolni – mosolygott rájuk Filip elnézően. – De ha így folytatjátok, nemsokára valóban. Remélem, ti sem unatkoztatok azért – fordult a fiú Lukasék felé. Lukas az ágyán ült, Lucy derekát karolva, aki teljesen az oldalához simult.
– Engem mindig is érdekelt, hogyan kell gitáron játszani – jelentette ki Lucy.
– Ezer örömmel segítek neked is, ha szere…
– Nem. Őt én tanítom zongorázni – szakította félbe Filip ajánlkozását Lukas.
– Természetesen, megértem. Öröm tölti el szívemet, hogy ti is osztoztok a zene iránt való szenvedélyemben. Sajnálom, hogy eddig nem volt alkalmunk megismerni egymást, de úgy vélem ezek alapján, hogy sok bennünk a közös. – Filip Lukashoz és Lucyhez címezte szavait.
– Menjetek már szobára! – szólalt meg Aleksi, még mielőtt Lukas válaszolhatott volna.
– Még mindig tartom magam az állításomhoz, hogy a nőkhöz vonzódom – kacagott Filip.
– A kettő nem zárja ki egymást – vigyorgott tovább Aleksi.
– Nos, lehet, hogy nálad nem, noha mint már említettem, lehet, jobban járnék, ha az erősebbik nemet preferálnám. A hölgyek bánatomra nem igazán kérnek a társaságomból.
– Jársz egyáltalán társaságba… ha nem vagyok túl indiszkrét? – pillantott rá Lucy.
– Aleksiékkel igen. Sajnálatos módon nem sikerült eddig megtalálnom ennek ellenére sem szívem hölgyét. De nem búsulok.
– Ha olyan helyekre jártok, amit Aleksi szeret, nem is csodálom… – dünnyögte Lukas. – Túl értelmesnek nézel ki ahhoz, hogy felszedj valakit egy lepukkant kocsmából.

– Köszönöm elismerésedet, mindazonáltal nem tudom, ezen kívül hol ismerkedjek. Talán interneten…
– Ott mindenki hazudik – vágta rá Aleksi, majd Siljára mosolygott. – Bár előfordulhat, hogy a végén mégiscsak kellemes meglepetés ér.
– Járj el színházba vagy koncertekre! Vagy valami művészklubba! – vetette fel Lucy. – A hasonló érdeklődésűek közt csak találsz valakit!
– Én eljárok, de bevallom, kissé gátlásos vagyok és félek megszólítani bárkit is – ismerte be Filip, enyhén vörös arccal.
– Akkor biztosan nem ittál eleget előtte – vélte Aleksi. – Egy deci vodka, és kitűnően feloldódsz.
– Nem élek vele azóta, amióta… – mutatta fel a kezét. – De nem panaszkodom, bizonyára még nem jött el az én időm.
– Biztosan megtalálod! – bíztatta őt Lucy.
– Ha már Lukasnak is sikerült… – Silja a megjegyzéséért bezsebelt egy szúrós pillantást a fiútól, de pont róla nem gondolta valaha is, hogy barátnője lesz. És ha neki összejött, Filipnek miért ne? Ő legalább udvarias és érdeklődő volt, így előnyösebb helyzetből indult.
– Nem kételkedem benne, bár az utóbbi időben bevallom, elkezdtem. De most nincs helye panasznak. Azért vagytok itt, hogy jól érezzük magunkat. Mihez lenne kedvetek, mit csinálnátok szívesen?
– Találjuk ki a zenekar nevét! – indítványozta Aleksi. Kezdeti sikerei meghozták a lelkesedését a témával kapcsolatban.
– Sajnálatos módon nem vagyok jó nevek kitalálásában, de szívesen agyalok veletek.
– Legyen Hullaház a padláson – vetette fel az ötletet Lukas sötét tekintettel.
– Hangzatos!
– Én a Thor haragja névre gondoltam – jelentette be Aleksi.
– Az nekem is tetszik! – rikkantotta Silja.
– Persze, mindig csak Thor… Beképzelt bunkó, mint te, fivérem – morogta Lukas.
– Mindösszesen csak rendelkezik némi egészséges önbizalommal, fivérem – vágott vissza Aleksi hasonló stílusban. És azért valljuk be, méltán büszke magára, hiszen ő az egyetlen, aki érdemes a Mjöllnir viselésére. 
– Egészséges önbizalom, hát persze… Fennhéjázó, beképzelt és ostoba vagy, akárcsak Thor. Nem méltó a Mjöllnir viselésére – fonta keresztbe a karját Lukas.
– Irigységet hallok a szavaidban, testvér! Mondd hát, mégis kit tartasz méltónak? Csak nem az ármánykodó Lokit?
– Ő legalább ért a kormányzáshoz! Teljességgel igazságtalannak tartom, hogy Odin Thort választotta „méltó” utódjának. De mindegy is, hiába jártatom a számat, hisz téged nem lehet észérvekkel meggyőzni. Ja, hogy neked nincs is eszed.
– Meglehet, hogy jobban ért a stratégiához, de meglehetősen egyedi elképzelései vannak arról, mi lenne a helyes út. Én legalábbis nem értek egyet Midgard leigázásának helyességével. Egy jó uralkodó nem vágyik háborúra.
– Mégis Thor volt az, aki háborút szított az önfejűsége és önhittsége miatt.
– Nem unjátok még, fiúk? – sóhajtott fel Silja unottan. – Én már nagyon…
– Meggondolatlan volt – hagyta figyelmen kívül Aleksi a lány megjegyzését. – De nem alattomos és kegyetlen, mint Loki.
– Loki nem is olyan gonosz. – Mindenki meglepődött, amikor Lucy pártfogásába vette a hazugságok istenét. – Csak bizonyítani akar, mert úgy érzi, senkinek sem számít.
– Vagyunk így ezzel páran... – sóhajtott fel Filip. – Visszatérve a névötletre, indítványoznám, hogy írjuk fel egy papírra az eddigi javaslatokat. Sajnos én hadilábon állok a nevekkel.
– Hát igen, „macska” nevet adni a macskának nem valami kreatív! – nevetett Silja. – Bocs.
– Valóban, bár csupán ideiglenesen hívom így, igaz, kezdi megszokni. – Filip tollat és egy jegyzetfüzetet vett elő, amibe Aleksi felírta az eddig elhangzottakat.
– Filip és a szexi vörös macska – egészítette még ki a listát.
– Látom, nagyon gerjedsz rá! Kezdek féltékeny lenni – simult Silja Aleksi oldalának.
– Mint már mondtam, a feketék szexibbek. – A fiú összeborzolta a lány haját.
– Akkor megnyugodtam – dörgölte Silja a fiú vállához a fejét.
– Még hogy mi menjünk szobára… – dörmögte Lukas.
– Ez is de jó név lenne! Menjünk szobára – nevetett fel Aleksi. – Szerintem tetszene a közönségnek.
– És még nem is ivott… – morgott tovább Lukas, de elvigyorodott. – Reménytelen eset vagy, bátyám!
– Ne mondd, hogy nem kreatív! Jobb, mint a Hullaház a padláson!
– Kreatívabb, mint a tied…
– Kértek valamilyen ételt vagy italt? Csak szóljatok! – kérdezte Filip.
– Én inni kérek! Milyen pia van? – kapott az ajánlaton Aleksi.
– Teával és házi készítésű levendulaszörppel tudok szolgálni, amennyiben megfelel. Mellé aprósütemény desszert gyanánt, amelyet tegnap sütöttem édesanyámmal.
– Alkohol nincs is?
– Szoktál sütni? – csodálkozott rá Lucy.
– Igen, szeretek sütni, de ti majd megítélitek, mennyire ízletesen. Sajnálom, de alkohollal nem tudok szolgálni, habár, jut eszembe, van itthon egy palack százötven éves amontillado.
– Az mi a fene? – Silja hangosan felnevetett Aleksi felettébb értelmes arckifejezését látva.
– Ezek szerint nem olvasott egyikőtök sem Edgar Allan Poe-t.
– Én igen – szólalt meg Lukas.
– Nocsak! Ezt örömmel hallom. Sok bennünk a közös.
– Ha befejeztétek egymás körbeudvarlását, elárulnátok, hogy az pontosan miféle pia? Biztosan ittam már, de hatodik kör után már nem jegyzem meg a neveket…
– A sherrynek egy fajtája, véleményem szerint igazán ízletes. De mindjárt hozok belőle, egy pillanat – állt fel Filip, majd kisvártatva visszatért öt kis pohárkával. A kezükbe adta, amire beleszagoltak.
– Egészségünkre! – koccintottak, majd lehúzták mindannyian.
– Ez nagyon édes volt… – véleményezte Aleksi. – Kifejezetten csajos ital… öö, bocsi, nem úgy értettem!
– Hát igen, valóban, bár ez nem azért van, hogy berúgjunk tőle. Egyfajta különlegesség. Készítek teát és hozok a süteményből. Kérlek, fáradjatok ki velem az étkezőbe!
Kisvártatva mindannyian a faragásokkal díszített, antik asztalnál ültek, ahol legalább tíz ember is kényelmesen elfért volna.
– Örömmel tölt el, hogy vendégül láthatlak benneteket, barátaim. Kifejezetten üresnek tűnik eme helyiség, amikor édesanyámmal kettesben étkezünk.
– Nem csodálom. Kész kastély! – nézett körbe Lucy csillogó szemmel.
– Az elődeimé volt, és édesanyám nem akart túladni rajta. Nem is bánom, mert igazán a szívemhez nőtt eme hely. – Filip fölkelt, és nekiállt teát készíteni. Amikor végzett, odatette eléjük a süteményestállal együtt. – Mindenki szedjen magának, amennyit jólesik. Sárgarépatorta, de ne riasszon senkit se vissza, remélhetőleg az íze kárpótolni fog titeket.
– Minden zegét-zugát ismered? – Lucy még mindig ámuldozva csodálta az ebédlő berendezését, mintha egy mesebeli palotába csöppent volna.
– Finom – kommentálta Aleksi teli szájjal.
– Ne csámcsogj! – lökte őt oldalba Silja.
– Igen, azért nem olyan nagy, mindössze nyolc szoba, plusz a pince és a padlás. Örülök, hogy ízlik, túl sokat csináltunk belőle, úgyhogy így legalább elfogy. Tudat alatt biztos számítottam a jöttötökre. – Végszóra Kissa is megjelent és azon az aranyos kiscicahangján kuncsorogni kezdett Lukastól. A széke mellé kuporodott, akár egy szfinx, és amikor a fiú először nem reagált, még a jobb mancsát is kinyújtotta felé.
– Úgy vélem, szimpatikusnak tart téged – jegyezte meg Filip. Lukas hosszú másodpercekig szemezett a macskával, majd megszánta egy apró darab süteménnyel. Kissa nyomban befalta, hogy aztán ismét könyörögni kezdjen.
– Nem mész innen! Mohó dög. – Silja figyelmét nem kerülte el, hogy Lukas ezt mosollyal az ajkán mondta. A macska ekkor halkan nyávintva felugrott az ölébe és beletelepedett.
– Lucy, azt hiszem, te is kezdhetsz féltékeny lenni – jegyezte meg a Silja vigyorogva. Még így sem igazán kedvelte Lukast, de örült, hogy a fiú kezdte megmutatni a sokáig teljesen rejtve maradt emberi oldalát. – Filip, valamit nagyon tud a macskád, hogy mindenkit így az ujja… vagyis mancsa köré csavar.
– Bűbájos jószág, való igaz. A menhelyről hoztam, ahova olykor besegítek. Nem tudtam neki ellenállni egyszerűen. Nézett rám a nagy szemével, és amikor kézbe vettem, rögtön a nyakamba fúrta magát dorombolva.
– Igazi manipulálóművész – jegyezte meg Lukas, de közben folyamatosan simogatta Kissát.
– Nem akartok ti is macskát tartani? – kérdezte Lucy, és ő is simogatni kezdte az állatot. – Szerintem jót tenne nektek.
– Korábban szóba került, hogy jó lenne egy kutya… – emlékezett vissza Aleksi. – De aztán annyi minden történt, hogy elfelejtettük megbeszélni.
– Nem szeretem a kutyákat – zárta rövidre a témát Lukas, miközben odacsempészett a macskának egy újabb falatot.
– Miért? – vonta fel a szemöldökét Aleksi.
– Mert büdösek és lesik az ember minden kívánságát.
– Te is büdös vagy, ha nem fürdesz – közölte sztoikusan a bátyja. – Viszont hűségesebbek, mint egy macska, és nem csak akkor jelennek meg, ha éhesek vagy simogatást akarnak. De ha gondolod, akkor legyen macska.
– Ne becsüld le őket! Ők csupán megválogatják, kinek adják a szeretetüket.
– Elmehetnétek ti is a menhelyre, szívesen körbevezetlek titeket – szúrta közbe Filip, próbálva megelőzni a veszekedést.
– Rendben… de csak később. – Senki figyelmét nem kerülte el, hogy Lukas Lucyre pillantott.
– Ahogy gondoljátok. Remélem, ízlett mindenkinek a torta és a tea, és azt is, hogy gyakrabban fogtok meglátogatni. Igazán felüdítő a társaságotok.
– Köszönjük a meghívást – mosolygott rá Lucy és Silja.
– Ja, jó volt a süti – bólogatott Aleksi.
– Lassan mi mennénk is… – állt fel Silja. – Aleksivel megbeszéltük, hogy elmegyünk kondizni.
– Természetesen, és örülök annak, hogy megtiszteltetek a jelenlétetekkel. Ti is távoztok? – fordult Filip Lukas és Lucy felé.
– Nekem még pakolnom kellene, és lerendezni néhány dolgot a tulajdonossal – felelte Lucy.
– Akkor mi legyen? Ti döntsétek el, én ráérek.
– Én Lucyvel megyek – karolta át Lukas birtoklóan a lány vállát.
– De később még találkozhatunk – tette hozzá egy árnyalattal barátságosabban.
– Maradj itt nyugodtan Filippel, most sajnos nem tudnék veled is foglalkozni. Rád fér – mosolygott rá Lucy. Lukas hosszan nézett rá, majd végül biccentett.
– Hívj, amint végeztél! – kötötte a lány lelkére. Lucy futólag magához ölelte és megcsókolta, majd csatlakozott az induláshoz készülődő Siljához és Aleksihez.
– Viszlát, barátaim! – köszönt el tőlük Filip, és miután ők is elköszöntek, csend telepedett rájuk. Lukasnak még sohasem volt barátja, de valami miatt úgy érezte, Filippel jóban lesz. 

8 megjegyzés :

  1. Sziasztok!
    Első komment, éljen :3
    Na, hát ez a rész halál tüneményes volt. Nagyon boldoggá tettetek vele, hogy ennyi Lukas volt. Nem is tudom, mikor folyt jobban a nyálam, amikor zongorázott, amikor Lokiról beszélt, vagy amikor a cicát simogatta. Annyit mondok, lettem volna Kissa helyében akkor és ott.
    Filipet is annyira imádom <3 Máris lenne barátnője, ha találkozna velem ^^ Úgy bírom, ahogy beszél, és remélem, barátok lesznek Lukasszal, nagyon passzolnának egymáshoz.
    Lucy meg még mindig olyan édes, olyan jó lenne, ha nem menne sehová! *reménykedő sóhaj és bociszemek*
    Nagyon tetszett ez a rész! :3 Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon drága vagy, köszönjük! *-* Azt hiszem, mi is lettünk volna Kissa cica helyében :$ (a macska nevű macska :D :D )
      Filipet már lestoppoltam, bííí :P :D Nekem (Luna) ő az egyik kedvencem :3 Pont azon poénkodtam Maievvel, hogy Lukas mennyire összepasszol Filippel, a két magányos, meg nem értett művészlélek :D

      Törlés
  2. Nagyon jó lett. Siessetek a következővel

    VálaszTörlés
  3. Úristeen imádoom*w*
    Siessetek a kövivel! *-*:))
    By: Dia

    VálaszTörlés
  4. Jaj!Ez nagyon jó lett!!Imááádom!!!Remélem mi hamarabb lesz folytatás!És azt is remélem, hogy Lucy nem megy sehová!!!Nekem személyem szerint Aleksi a kedvencem és remélem nem bántja meg Silját semmivel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, kint is van a 25. és a 26. fejezet is! ^^

      Törlés