19. fejezet

Sziasztok! 

Kaptunk Lorette T.-től díjat, köszönjük szépen neki! :) Illetve végre elkészült a második kritikánk Beast Belle tollából, (szintén köszönjük!!) a Kritikák menüpont alatt és itt tudjátok megtekintetni. 

Az új fejezethez nem is fűzünk hozzá semmit, jó olvasást! :) Reménykedünk abban, hogy kapunk véleményt is, és köszi az eddigieket! :3 Oh, és lehet, lecseréljük a design-t, mert bevallom, mi már unjuk kissé. xD Nem tudom, ti hogy vagytok vele... 

Aleksi rögtön felrántotta magán a nadrágot, és Silja megpróbálta eltakarni magát. Filip pár másodpercig még dermedten állt, majd elviharzott. A fiú némiképp feleszmélt, bár rettenetesen darabosak voltak a gondolatai. A rengeteg vodka tett róla, hogy az emlékeiből csak szilánkos képek álljanak össze. Filip, amint átkarolja Silját a tábortűznél. A tehetetlen, megmagyarázhatatlan harag, majd alkohol, alkohol és még több alkohol… Ezt követően még több momentum hiányzott. Valamiért belement a vízbe. Kiabált Siljával, bolondoztak, majd a lány kisietett, ő pedig utána… aztán Filip itt találta őket, és tudta, bármit mondana, barátja nem hinne neki. Ebből a helyzetből nincs kiút. A húga megcsalta a barátját… miatta! Pontosabban vele, mint egy béna szappanoperában, csakhogy ez a valóság. És a legrosszabb, hogy még élvezte is.

– A kurva életbe… – dünnyögte. Egyszerűen képtelen volt máshogy kifejezni, mit gondol. Valami benne sürgette, hogy siessen Filip után, és kérjen tőle bocsánatot. Mégsem bírt felállni, és ugyan, mégis mit mondhatna neki? Ez nem az a helyzet, amit egy egyszerű elnézéskéréssel meg lehet oldani.

– Mit tettem… – motyogta Silja maga elé. Falfehér volt az arca és egész testében reszketett. Majd a tenyerébe temette az arcát és Aleksi látta, hogy rázza a vállát a sírás. Át akarta ölelni, hogy megvigasztalja, de nyomban megfogalmazódott benne a kérdés: jó ötlet ezek után hozzáérnie a lányhoz? Tanácstalanul felsóhajtott, és Silja vállára tette a kezét.

– Az én hibám… – mormolta rettenetes bűntudattal, amikor halványan bevillant még néhány apróság. Düh és irigység keveréke, majd ahogy magához rántja a lányt, hogy megcsókolja. Ő kezdeményezte ezt az egészet, Silja pedig túl részeg volt ahhoz, hogy tiltakozzon… Egyáltalán miért kezdeményezte? Miért tette azt, amit tett? Kanos volt, de nem csak… Mostanában egyre többet gondolkozott Silján, és sokszor azon kapta magát, hogy pornónézés helyett róla fantáziál. Nagyon is vonzónak találta mostohahúgát, és ez kissé zavarta. Most pedig…

– Nem, az enyém… utálom magamat.

A fiú elkínzottan felnevetett.

– Én kezdeményeztem – sóhajtotta aztán, és lelkiismeret-furdalás mart belé. Van esély, hogy Filip valaha is megbocsásson neki? Valószínűleg többet a szemébe sem bír majd nézni…

– Nem, én vagyok a hibás… Ha tudnád, hogy mit tettem… – Silja felnézett rá és megragadta az ingét. Aleksi a fejét rázta.

– Nem lehet rosszabb annál, amit most én tettem veled. – Fel kellene állnia, visszamenni a többiekhez, és megkérdezni Filiptől, van-e mód, hogy megbocsásson neki. Mégsem bírt feltápászkodni.

– Nekem tetszett – nyögte ki Silja vörös arccal.

A fiú nyomban megdermedt. Hogyan…? Nem, ezt nyilván csak rosszul hallotta, mert annyit ivott, hogy már hallucinál, hiszen Silja Filipet szereti! Pont ma jelentették be. Emiatt bukott ki olyan brutálisan. Akkor meg hogyan…? Viszont, be kellett ismernie, hogy ő is roppantul élvezte a helyzetet, és bánta, hogy nem mentek tovább. Nagyon halványan még mindig élt benne az a tudat is, hogy a lány a húga. Bár abban a pillanatban egy cseppet sem zavarta, sőt, külön izgatónak találta a helyzetet. „Bassza meg!”

– El kell felejtenünk ezt az estét – mondta lassan. Abban bízott, hogy ő reggelre még kevesebbre fog emlékezni, de Filip emlékeit nem törölheti ki, és ez a legnagyobb probléma. Miért nem Jann vagy Ejno találta meg őket? Azt még olcsóbban megúszhatták volna…

– Nem akarom, és nem is tudom. Nézd, Aleksi, én… – Silja megrázta a fejét majd ismét rátört a heves zokogás. A rossebb egye meg! Mi ütött a lányba is? Miért? Mi ez az egész? Már semmit sem értett. A lány dereka után kapott és magához ölelte. Utálta sírni látni.

– Te…? – kérdezte teljesen összezavarodva. – Emlékezni akarsz arra, hogy megcsaltad a szerelmedet… pont velem?

– Akartam… Akartalak – sírta a lány a vállába. Nem. Félrebeszél. Rettenetesen részeg, biztos csak ezért mondta, különben mi másért lennének ilyen gondolatai?

– Hazamenjünk? – kérdezte csendesen.

Silja csak biccentett. Fogalma sem volt, ezek után hogy is jutottak haza, de valahogy hazakeveredtek. Mindketten iszonyatosan elcsigázottak voltak, és jóformán beájultak az ágyukba. A másnap borzalmas volt. Hasogatott a feje, és ahogy eszébe jutott, mit művelt a fogadott húgával, szörnyű szégyen fogta el. Hogy lehetett ekkora barom? Kihasználta Silját, az ő kishúgát, akit a legjobban szeret, és elárulta a barátját.

Nem tudott ezek után a fürdőszoba tükrébe nézni, és bezárkózott a szobájába. Gyűlölte magát, és úgy érezte, nem bírna most emberek közé menni. Hosszú percekig csak feküdt az ágyán, de képtelen volt megszabadulni a nyomasztó gondolatoktól. Muszáj találnia valamit, ami lefoglalja! Végül feltápászkodott, és a gépe elé ült. A múltkor Janntól kapott egy posztapokaliptikus világban játszódó játékot, az tökéletes lesz! Az ellenséges robotok kiirtása elterelheti a figyelmét. Megszokásból mégis a Google Chrome ikonjára kattintott elsőnek, hogy elolvassa az üzeneteit, bár nem gondolta volna, hogy az előző este után bárki is keresné… A társkeresőre is felnézett, és látta, hogy Sanoja írt neki. Megnyitotta és elolvasta. Mindössze ennyi állt benne:

– Szia! Ma Hankóban van dolgom, így arra gondoltam, találkozhatnánk. Háromkor a parton, a szirénes szobornál?

Érezte, hogy a szívverése felgyorsul a találkozó gondolatára. Sanoja itt van, és látni szeretné! Végre valaki, aki nem utálja, aki előtt nem kell azt éreznie, hogy a legnagyobb szerencsétlenség a világon! De tényleg őt érdemelné az a lány? Bunkóság lenne eltitkolnia előle a tegnap estét? És ha igen, akkor mit szólna, ha elmesélné neki? Megrázta a fejét. Túl kimerült volt ahhoz, hogy ilyeneken törje a fejét.

– Király, ráérek! *szélesen vigyorog* Már alig várom! – gépelte végül válaszként, és remélte, hogy addigra elmúlik a fejfájása. Hamarosan, miután lefürdött és evett valamit, elkezdett készülődni, mert már két óra volt. Direkt a zombis pólóját vette fel, hozzá terepszínű nadrágot. Közben Silján gondolkozott, és átkopogott hozzá, ám a lány nem nyitott neki ajtót, ezért belépett. Senkit nem talált ott, ezért megijedt. Hova tűnhetett? Felkereste Nittát, aki közölte vele, hogy a lány már délelőtt távozott. Ismét lelkiismeret-furdalás tört rá, hiszen bizonyára átment Filiphez, megbeszélni a dolgokat… Valószínűleg neki is azt kellene, azonban még mindig nem tudta rászánni magát. Most ki akart kapcsolódni, egy kicsit eltemetni a tegnap estét… időt akart, hogy átgondolja, mit is mondhatna a barátjának, ami talán enyhít a bűnein. Jelenleg azonban semmi sem jutott eszébe.

Hamarosan ott volt a megbeszélt helyen – csupán félóra séta a házuktól. Messziről látta, hogy áll valaki a szobornál, és ahogy egyre közelebb ért, pontosabban is ki tudta venni. Hosszú fekete haj, gyönyörű alak… Kísértetiesen emlékeztette Siljára, de elhessegette a gondolatot. Az nem lehet… Ám ekkor a lány szembefordult vele. Zöld szeme ékkőként csillant meg, és ismerős arcán szégyenlős, félénk mosoly ült.

– Te? – Aleksi izmai megdermedtek, és a fiú megkövülten pillantott Siljára. Nem… az nem lehet, hogy ő legyen Sanoja! Levegőért kapkodott, és úgy érezte, mintha valaki erőből felpofozta volna. Hirtelen értelmet nyert a lány kérdezősködése a húga után, és a sok-sok hasonlóság is… mégsem bírta feldolgozni. Silja volt az! Végig vele chatelt és flörtölt! De miért most és miért így kellett megtudnia?

– Igen. Én vagyok Sanoja. – A lány arca komolynak, sőt, komornak tűnt, mint aki fel van készülve a legrosszabbra is. – Már az elején sejtettem, hogy ebből baj lesz, és az is lett. Tudom, hogy ezek után sohasem fogsz megbocsátani nekem, de kérlek, hallgass végig! – A lány könyörögve nézett rá.

– Hallgatlak – biccentett a fiú érzelemmentesen, és karba fonta a kezét. Próbált nyugodtnak mutatkozni, de belül indulatok rágták. Miért lesz ez a napra egyre rosszabb? Ugyanakkor remélte, hogy most megkapja a választ, hogy a lány miért viselkedett olyan furcsán az utóbbi időben. Belefáradt már a folyamatos kitérő válaszokba.

– Én… – Silja mély levegőt vett, majd lehajtotta a fejét. Aztán pár másodperc múlva újra felnézett rá, mélyen a szemébe. – Szerelmes vagyok beléd. Már tizenegy éves korom óta.

Aleksi hallotta a szavakat, de a jelentésük alig jutott el a tudatáig. Nem… ilyen nincs…

– Most csak viccelsz velem – motyogta hitetlenül.

Persze valahol belül sejtette. Sejtette, hogy a lány másképp néz rá, de hogy szerelmes belé, ráadásul ilyen régóta…? Ezzel meg most mit kezdjen? Vegyes érzések kavarogtak benne –sajnálat, együttérzés, és enyhe kétségbeesés. Sőt, ha egészen őszinte akart lenni magához, némi izgalom és megkönnyebbülés is, hiszen rettenetesen vonzódott a lányhoz. Hogy mennyire utálta magát miatta…! El sem merte képzelni, fogadott húga mit élhetett át, hogy hogyan dolgozhatta ezt fel…

– Nem viccelek. Nagyon is komoly, és sajnálom, hogy így kellett kiderülnie.  

– Én nem haragszom, de miért kellett ennyi hazugságot keríteni köré? Nem lehetett volna egyszerűen a szemembe mondani? Nem vagyok hülye!

– Sohasem vettél engem észre… Próbáltam apró jelzéseket adni, hátha abból leszűröd, de nem. Azért folyamodtam ehhez a módszerhez, amit ezerszer is bánok. Arra gondoltam, hogy… így talán belém szeretsz. Filip tud erről az egészről, sőt, ő ajánlotta fel, hogy eljátssza, hogy a barátom legyen, hátha észreveszel engem. – Silja arca égett a szégyentől, és látta, hogy folynak arcáról a könnyek.

– Apró jelzéseket? A húgomként nőttél fel! Szerinted mégis miből feltételeztem volna, hogy…? – A fiú elharapta a mondatot. Túl furcsa lett volna kimondania.

– Ezért is… tettem azt, amit tegnap tettem, nem csak azért, mert részeg voltam… Iszonyatosan kívántalak és... – A lány hangja elcsuklott, és a tenyerébe temette az arcát.

Aleksi némán meredt maga elé. Egyszerűen sok volt ez neki egyszerre, és végig ott kattogott a kérdés az agyában: miért? Miért most és miért így? Túl sok ez erre a napra…

– Igazán elmondhattad volna – mormogta alig hallhatóan. Hirtelen megsajnálta a lányt, de a dühe nem engedte, hogy odalépjen hozzá és vigasztalóan megölelje. Fájt neki is, hogy Silja titkolózott és hazudott az egyenes beszéd helyett.

– El akartam, ne haragudj, csak nem volt hozzá bátorságom, mert nem tudtam, mit fogsz szólni hozzá… Tudom, hogy te nem érzel így irántam, és soha nem is fogsz…

– De hazudni volt bátorságod. – A fiú még mindig nem tudott napirendre térni, úgy érezte, mintha Silja elárulta volna őt. Az utolsó mondatán pedig végképp felhúzta magát. Szinte kimondatlanul is azt követelte, hogy rávágja, de igen, én is szeretlek téged… csakhogy túlságosan össze volt zavarodva ahhoz, hogy tudja, mit is gondol. A lányt fizikailag vonzónak találta és szerette is, de azt nem lett volna képes megmondani, hogy mint testvérét, vagy mint férfi egy nőt. Jelenleg a csalódottság és a harag minden mást elnyomott a lelkében.

– Meg tudsz nekem valaha is bocsátani? – Ismét felnézett rá a lány. Aleksi megenyhült egy kissé a tekintetétől, melyben nem ült más, mint végtelen bűntudat. Hogy ennyi éven át szerelmes volt belé… És ő észre sem vette. Hogy lehetett ennyire vak…?

– Meg. Azt hiszem, meg. De ezt még fel kell dolgoznom – biccentett lassan.

– Sajnálom… Nem akartam hazudni, főleg nem annak, akit a legjobban szeretek a világon…

Mégis azt tetted, éveken át – gondolta a fiú, de nem olvasta a fejére. Belefáradt már ebbe az egész ügybe, és nem akarta tovább szítani a vitát, mert azzal csak még kellemetlen helyzetbe hozta volna mindkettejüket.

– Túlteszem magamat rajta.

– S… Sajnálom. – Silja remegő hangon mondta ezt ki, majd rázni kezdte ismét a sírás. Aleksi odalépett hozzá, és vigasztalóan a vállára tette a kezét.

– Mondom, túlteszem magamat rajta – ismételte meg –, de ez így most hirtelen jött.

– Jobb, ha most… most megyek – szipogta a lány, majd elindult.

Aleksi szíve összeszorult. Utána akart kiabálni, de mégis mit mondhatott volna? Némán figyelte, ahogy Silja egyre távolodik tőle, míg végül eltűnt a fák között. Talán így a jó. Most mindkettejüknek időre lesz szükségük, hogy alaposan átgondolják a dolgokat…

~~*~~

Az elkövetkező öt napban nem sokat látták egymást. Silja jóformán otthon sem volt, sőt, megesett, hogy haza sem ment, mert Lucynél aludt. Aleksinek így volt alkalma végiggondolni ezt az egészet. Valahol, belül mindig is sejtette, mostohahúga mit érez iránta, hiszen ahogy utólag belegondolt, valóban voltak a lánynak kétértelmű célzásai. Ha pedig Silja nem lenne a mostohahúga, valószínűleg már rég megpróbálta volna felszedni… Igen, határozottan vonzónak találta a lányt. És az, amit vele művelt akkor este… Igaz, részeg volt és nem emlékezett túl jól rá, de még senkivel nem élt át ilyet. Se részegen, se józanul nem kívánt egy lányt sem ennyire. Na meg a beszélgetések Sanojával! Akkor úgy érezte, rátalált a neki való lányra, akivel önmaga lehet. Persze, mindig is jól kijöttek Siljával, de komolyabban sohasem gondolt bele, hogy ennyire összeillenek. Pedig minden egybevágott: a személyiségük, az érdeklődésük, a temperamentumuk… a lánnyal bármikor el tudott bolondozni, ugyanakkor a komolyabb dolgait is megoszthatta vele, ha épp arra volt szüksége, egyszóval igen, tökéletesen megfelelt a számára. Ebbe csak most gondolt bele, most, hogy kiderült, a lány mit érez iránta. Már nem neheztelt úgy rá, mint akkor, amikor mindez kiderült, hiszen nem lehetett úgy könnyű Siljának együtt élnie vele, hogy közben szerelmes belé. Lehet, ő sem merte volna elmondani neki fordított helyzetben. Na meg aztán ő csókolta meg azon az estén… És nem csak azért, mert részegre itta magát. Vágyott rá, még annak ellenére is, hogy úgy érezte, tilos… de most már szabad, nem igaz? Eddig is csak mostohatesók voltak, és most, hogy a lány elköltözik, már azok sem lesznek…

Elhatározásra jutott.

– Találkoznunk kell – írt Siljának SMS-t. Persze már megint nem volt otthon. Rögtön jött is a válasz:

– Hol és mikor?

– Most. Hol vagy? Odamegyek.

– A parton, ahol…

Nem kellett befejeznie, tudta jól, mire céloz. Felkapott magára egy kapucnis pulóvert, és odasietett a helyszínre. Silja ott várta őt, egy padon ücsörögve.

– Szia – köszönt neki félszegen a lány. Nem nézett a szemébe.

– Szia! – Aleksi leült mellé, és megköszörülte a torkát. – Én gondolkoztam a dolgokon… kettőnk dolgán – kezdte zavartan. Érezte, hogy a szívverése megugrik, és a tenyere izzad az idegességtől. Utálta magát a reakciójáért, és nem is értette, miért most hagyja el a bátorsága. Eddig bármelyik lányt könnyedén leszólította… mi történt vele? Persze azért teljesen más ez a helyzet, mint az eddigiek, elvégre nem mindennap vallja be a mostohahúgod, hogy ja, bocs, tizenegy éves korom óta szerelmes vagyok beléd.

– És mire jutottál? – Silja hűvösen, reményvesztetten kérdezte. Még csak rá sem nézett, mintha rettegett volna a választól.

– Hogy… megpróbálhatjuk – felelte a fiú megilletődötten. – Már, ha még szeretnéd… de rendesen, az elejétől, mintha eddig nem ismertük volna egymást. Randi, apránként haladni… – Szaggatottan, összefüggéstelenül beszélt, és lélegzetvisszafojtva várta a lány reakcióját. De miért is izgult ennyire…?

Silja ekkor végre ránézett. Zöld szemében hitetlenkedés ült és némi harag is. Szeme összeszűkült és alig hallhatóan felsóhajtott.  

– Nem kell. Miattam nem kell. Tudom, hogy te nem vagy belém szerelmes, és nem fogsz így érezni irántam. Nem kérek a szánalmadból.

– Hogy mi? – Aleksi döbbenten meredt a lányra. Mindenre számított, de erre nem. Korábban úgy képzelte el, hogy Silja megkönnyebbül és örülni fog. Ez azonban teljesen váratlanul érte.

– Félreértesz! – vágta rá hevesen, miközben idegesen tördelni kezdte az ujjait. – Én úgy érzem, hogy tudnálak szeretni úgy, ahogyan te is engem, csak ahhoz az kell, hogy randizzunk párszor.

Silja csak némán tátogott hosszú másodpercekig, majd végül felnézett rá. Tekintete csillogott az örömtől.  

– Ezt most komolyan gondolod? – Csak ennyit kérdezett végül, mint aki nem hisz a fülének. Aleksi azonban elhatározta. Igen. Ez lesz a legjobb döntés. Neki és a lánynak is.

– Komolyan gondolom – bólintott, és mindvégig Silja szemébe nézett.

– De miért? Mi változott? Mi történt? Hiszen egészen eddig úgy néztél rám, mint a húgodra…

– Egy ideje már nem teljesen – felelte Aleksi lassan, hiszen így is volt. – Volt pár gondolatom, ami miatt bűntudatom is volt… egy báty nem csókolja meg a húgát, és nem élvezi… nem tudom, mi változott. De azt hiszem, el tudok vonatkoztatni attól, hogy testvérekként nőttünk fel.

– Ha tényleg így gondolod… És ne haragudj azok miatt, amiket tettem veled. Nem volt szép tőlem. Ha tudnád, mekkora lelkiismeret-furdalásom van!  

Aleksi az álla alá nyúlt, és finoman, de határozottan kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

– Megbocsátok – felelte egyszerűen. Már túllépett a haragján, és próbált belegondolni abba, mit élhetett át a lány. Valóban nem lehetett könnyű neki. Minek nehezítsen a helyzetén azzal, ha még ő is neheztel rá?

– Köszönöm, meg sem érdemlem…

– Ne mondd már ezt! Tudod, mit? Randizzunk most!

– És hova viszel randizni? – mosolygott rá a lány. Aleksi látta rajta, hogy megkönnyebbült, ahogyan ő maga is. Önkéntelenül is visszamosolygott Siljára – olyan szép volt ilyenkor!

– Hmm… mit szólnál ahhoz a lepukkant kocsmához a kondi mellett? Na jó, csak vicceltem – nevetett fel a lány fancsali arcát látva. – Hova szeretnél menni?

– Veled? Kocsmába – vigyorgott rá a lány. – Ahogy téged ismerlek, oda vinnél legszívesebben – kuncogott fel.

– Akkor keressünk valami kevésbé lerobbantat… de előbb hadd ugorjak be hozzánk, mert egy vasam sincs – nyúlt a fiú a zsebébe.

– Hát jó, felőlem… Egyébként a kocsmát csak viccből mondtam. Mit szólnál, ha bepótolnánk a múltkori csillagnézést a romoknál?

– Jó ötlet! – Sokkal meghittebb, és még ingyen is van.

– De csak ha nem viszünk piát… Nincs kedvem megint lerészegedni.

– Ott nem is nagyon tudnánk mitől… bár a mobilom itt van, szóval Jannékat felhívhatom, hogy hozzanak valamit – vigyorodott el Aleksi, ahogy elindultak. Tekintete a lány kezére rebbent. Meg szabad fognia, vagy egyenesen meg kell fognia? Korai lenne, vagy pont, hogy épp itt az ideje?

– Nem azt mondtad, hogy hazamegyünk előtte? Amúgy is, ha ott akarunk aludni, nem ártana pokrócot meg hálózsákot vinni… Meg ételt, te éhenkórász. 

– Jó is, hogy mondod! – Aleksi ugyanakkor meglepődött saját magán. Máskor valóban azzal foglalkozna, hogy éhen fog halni, most viszont teljesen lekötötte az a gondolat, hogy Siljával tölti majd az estét. Máris ilyen komoly lenne részéről is a dolog? De nem agyalt rajta, egyszerűen csak jól érezte magát a lány társaságában.

~~*~~

Gyönyörű, őszi este volt. Se nem hideg, se nem meleg, a kettő között. Ő és Silja egy közös pokróc alatt ücsörögtek a romoknál, és önfeledten beszélgettek egymással. Tábortüzet is gyújtottak, hogy ne fázzanak. Sok mindenről csevegtek, főként apró, hétköznapi semmiségekről, amiken jót mulattak, de a szerelem-téma nem került szóba. Egyszerűen csak ki akartak kapcsolódni, nem törődni a múlttal, hisz megbeszélték, hogy nulláról indítanak, mintha csak most ismerték volna meg egymást.  

– Éhes most már nem vagyok, de fenntartom, hogy a Göncölnek olyan alakja van, mint egy serpenyőnek – vigyorgott Aleksi, ahogyan az eget fürkészte. Pont mintha ott folytatták volna, ahol abbahagyták.

– Valóban – nevetett fel a lány, majd a vállára hajtotta a fejét. Aleksi érezte, hogy megborzong, és nem csak azért, mert hűvös volt.

– Viszont szomjas vagyok – folytatta viccelődve. – Mégis kellett volna valami piát hoznunk.

– Itt van víz – szedett elő Silja a táskájából egy üveget és a kezébe nyomta. – El sem hiszem, hogy megértem ezt a napot…

– Hogyan képzelted el az első randit? – Aleksi egy húzásra kiitta a víz felét, majd őszinte érdeklődéssel pillantott a lányra.

– Pontosan így – húzódott még közelebb Silja hozzá és halkan felsóhajtott. Ő önkéntelenül is átkarolta a vállát, és végigsimított a karján. Jó volt így. Nem kellettek a szavak. A tűz halkan duruzsolt, a Hold fényesen ragyogott, és a levegő is rendkívül tiszta volt és friss. Az ősi romok különös, vöröses színben sejlettek fel előttük, és a lángok táncoló árnyékot vetettek a falra. A fák közül állatok neszezései hallatszottak. Minden olyan békésnek és idillinek tetszett, akár egy álomban. Most tökéletes volt így. Hosszú ideig nem szóltak egymáshoz, csak ültek csendben. Ez a csend egyike volt azoknak a csendeknek, amik többet mondanak minden szónál. Hamarosan azonban ólmos fáradság vett erőt rajta, ezért szótlanul eldőlt a lánnyal együtt. Magukra vonta a nagypokrócot, és némi habozás után végigsimított Silja arcán.

– Jó éjt, Sanoja – suttogta.

– Neked is – mosolygott rá a fogadott húga, akit eszméletlenül gyönyörűnek talált. Hogy nem vette eddig észre? Kedve támadt megcsókolni, ám mégsem tette. Nem. Lépésekben fognak haladni, ahogyan kell. Végre, életében először tisztességesen akart randizni, így hát csak arcon puszilta a lányt, majd lehunyta a szemét. Silja ekkor odabújt a mellkasához, amire átkarolta és lágyan simogatni kezdte a haját. Annyira imádta az illatát és a tapintását!

– Silja… – lehelte maga elé a lány nevét szeretetteljesen.

– Hm? – kérdezett vissza a mostohahúga, amin meglepődött. Azt hitte, alszik.

– Csak… köszönöm. Még sohasem volt ilyen jó randim.

Következő fejezet