2015. 04. 23.

20. fejezet

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, hogy csak most hozzuk az új részt, de mint írtuk, suli elveszi Maiv idejét :( 
Nilla írt a blogunkról egy ajánlót, ami nem kicsit meglepett minket, rettenetesen örültünk neki, köszönjük szépen! :) Továbbá kaptunk egy újabb díjat Halenkától is, annak is igazán örültünk, köszi neki is ezúton! :) 


Lukas egykedvűen feküdt az ágyán, és a plafont bámulta. A mai nap az iskolában eléggé lefárasztotta, és nem akart semmit, csak egy kicsit pihenni… gondolataiból zene riasztotta fel, és csak fáziskéséssel tudatosult benne, hogy a mobiltelefonja az. A készüléket alig néhány napja vette, hogy Lucyvel könnyebben elérjék egymást, de még mindig nem szokott hozzá, hogy valaki esetleg keresheti őt. A kijelzőre pillantva a lány nevét pillantotta meg, amire nyomban jobb kedvre derült. Kapkodva felvette és beleszólt:
– Szia! Itt Lukas. Miért hívtál? – kérdezte vidám hangon. Iskolában találkoztak utoljára, de máris hiányzott neki a lány. Egyszerűen bearanyozta szürke hétköznapjait. Ő volt a fény, a gyertya lelke sötét labirintusában.
– Szia… Lukas… át… át tudnál jönni? – Lucy hangja olyan kétségbeesetten csengett, hogy a fiú szívébe fájdalom markolt. Megrémült egy kissé, és rögtön felpattant. Nem hallotta Lucyt még ilyen elkeseredettnek és aggodalom fogta el.
– Mi történt? Most azonnal indulok!
– Minden elmondok… szükségem… van rád… – lehelte a lány alig hallhatóan.
– Rohanok – tette le Lukas a mobilt, és felkapott magára egy vékony kabátot. Lélekszakadva rohant hozzá, és valósággal rárontott a lányra, aki nyitva hagyta neki az ajtót.
– Lucy! – kiáltott neki. A lány a nappaliban kuporgott a kanapén, de jöttére nyomban felkapta a fejét.
– Lukas! – Máris felpattant, hozzászaladt és szorosan átölelte. Lukas megdermedt, ugyanis a lány szinte a szuszt is kiszorította belőle, és egész testében remegett a kétségbeeséstől.
– Úristen, mi a baj, Lucy? – kezdte el automatikusan simogatni barátnőjét, majd a két kezébe fogta az arcát, és letörölte ujjaival a könnyeit. Megcsókolta a homlokát, és aggódva nézett rá. A lány arca maszatos volt a könnyektől, és a bőre kipirult a sírástól.
 – Én… nem akarlak elveszíteni – suttogta elhalóan, és az arcát a fiú ingébe fúrta.
Lukas gyomra és szíve azonnal görcsbe rándult és reszketés tört rá. A hideg is kiverte a lány szavaitól és teljesen lesápadt. Hogy mi…? Nem… Nem… az nem lehet… Eltolta magától Lucyt és megsemmisülten leroskadt a kanapéra. Hát bekövetkezett az, amitől tartott. Ez az egész túl szép volt, hogy igaz legyen.
– Tudtam… Tudtam, hogy szakítasz velem… – Lukas a tenyerébe temette az arcát, és minden erejével azon volt, hogy ne sírja el magát. Úgy érezte, mint akinek kést döftek a hátába. Hát ennyi volt. Ő is elhagyja őt, akárcsak mindenki más. De pont tőle nem várta volna. Lucyben megbízott, úgy, mint még soha senkiben. És ezek után már nem is fog…
– Micsoda? Én… soha! – kiáltott fel a lány hevesen, és szorosan mellé kuporodott. – Lukas… nekem… haza kell mennem… de nem akarlak itt hagyni…
– Mi… mi van? – Lukas szeme kikerekedett. Némileg megkönnyebbült, hogy a lány nem akar szakítani vele, de ez… Nem is tudta hirtelen, melyik a rosszabb. Úgy érezte, mint akit erősen felpofoztak. Lucy megfogta a kezét, és a szemébe nézett.
– Apa cége bedőlt, és minden odalett… a munkahely, a lakás, a kocsi… nem tudnák fizetni sem az albérletemet, sem a tandíjamat, sőt… – Elharapta a mondatot, mintha túl fájdalmas lenne a befejezés. – Haza kell mennem dolgozni.
Lukas nem bírta feldolgozni a szavakat. Túl fájdalmas volt. „Haza kell mennem”. - Ezt ismételgette magában megsemmisülten és némán tátogott. Még soha életében nem élt át ekkora kínt. Mint akinek kitépték a szívét a mellkasából.
– Nem… – Csak ennyit bírt kipréselni magából, majd szorosan megölelte a lányt és könnyek peregtek végig az arcán. Lucy teljes testével hozzásimult, és legalább ugyanolyan összetörtnek tűnt, mint amilyennek ő érezte magát.
– Azt akarom hinni, hogy ez egy rossz álom… amiből fel tudok ébredni…
– Itt... itt hagysz… – Lukas is azt kívánta, bár ez az egész egy rossz álom lenne csak… Nem bírta elviselni a tudatot, hogy nem láthatja többé a lányt. Hisz alig bírt ki nélküle egy napot is.
Sokat voltak egymás társaságában az utóbbi időben, órák után estig sétálgattak vagy épp iszogattak teázókban, kávézókban. Lukas még sohasem érezte ilyen boldognak magát. És erre meg… ez.
– Vissza fogok jönni hozzád – felelte Lucy, és a szavaival egyaránt akarta önmagát és a fiút is megnyugtatni.
– Sz… Szeretlek – mondta ki Lukas életében először ezt a szót. Maga is meglepődött rajta, de természetesen jött a szó a szájára. Sőt, még soha semmit nem gondolt ennyire komolyan. Lucy pár pillanatig némán nézett rá, majd a szeme sarkában egy könnycsepp jelent meg.
– Én is téged, Lukas – felelte végül halkan, de tisztán érthetően, majd lágyan megcsókolta a fiút. Lukas teljesen meghatódott és érezte, hogy szíve a torkában dobog az örömtől. Lucy is szerelmes belé! Úgy érezte, forog vele a világ. Ugyanolyan gyengéden, óvatosan visszacsókolta, miközben a vállát simogatta. A lány teljesen ellazult, és egy pillanatra elégedetten behunyta a szemét. Úgy tűnt, átmenetileg ő is száműzte a nyomasztó gondolatokat. Így voltak egy ideig, ám ekkor Lukasba, mint villámcsapás hasított Lucy távozásának a híre.
– Nem akarom… Nem akarom… – suttogta a fülébe. Dühös volt, kétségbeesett és végtelenül csalódott. Hihetetlenül fájt neki az, hogy Lucynek el kell mennie. A hajába markolt és legszívesebben felordított volna kínjában.
– Ne, kérlek! – A lány megragadta az ujjait, és óvatosan, de határozottan lefejtette őket a fényes, fekete tincsekről. – És… én sem akarom… – remegett meg a hangja. – De a szüleimnek szükségük van rám…
– Veled megyek! – jelentette ki Lukas vehemensen, majd olyan kétségbeesetten megcsókolta, mintha az élete múlna rajta. A lány ugyanilyen hevesen csókolta vissza, és csak akkor húzódott el, amikor már nem kaptak levegőt.
– Nem hagyhatod itt a sulit… a családodat… az egész életedet… miattam… – suttogta aztán reményvesztetten.
– Nem érdekel… Szeretlek… Még soha senki iránt nem éreztem így, és irántam sem éreztek így. Most, hogy végre megtapasztaltam, milyen is ez, nem akarom, hogy máris véget érjen! Veled megyek! – jelentette ki határozottan. Bár nem gondolt bele abba, hogy ezt mégis hogy vitelezné ki, de nem akarta elfogadni, hogy távol legyen Lucytől. És segíteni akart rajta valahogy. A lány a mellkasára hajtotta a fejét.
– Bár eljöhetnél… – lehelte alig hallhatóan, és még kétségbeesettebben kapaszkodott belé.
– Bár… – sóhajtott fel a fiú szaggatottan, majd eldöntötte a kanapén, és átfonta a karját a nyaka körül. Úgy bújt oda Lucyhez, akár egy kisfiú, aki oltalomra vágyik. Úgy is érezte magát. A lány lassan a haját kezdte simogatni, és szaggatottan felsóhajtott.
– Tudom, hogy nem kérhetek ilyet… de… várni fogsz rám? – kérdezte reménykedve.
– Igen! Hogy kérdezhetsz ilyet? – Lukasnak a feltételezés is fájt. Még senkit nem szeretett ennyire, és úgy érezte, nem is fog tudni mást. És nem is akart.
– Csak… engem még soha, senki… nincs senki más, aki megtenné ezt értem. – Hangja elhalkult a mondat végére.
– Mikor utazol el? – kérdezte megsemmisülten a fiú. Nem akart gondolni sem rá, de ha tudja előre, mikor megy el Lucy, úgy talán fel tudja valamennyire készíteni magát lelkiekben.
– Jövő hétvégén… még el kell rendeznem a sulival a papírmunkát, meg a főbérlővel a dolgokat… – A lány megremegett a karjai közt.
– Ne… – motyogta a fiú maga elé, és kicsordult egy könnycsepp a szeméből. – De… addig még van egy hét… Minden napot együtt töltünk addig.
– Maradj itt velem az albérletben! – Lucy könyörgően pillantott rá.
– Itt maradok. Veled. – Lukas hangja elcsuklott, és beletemette az arcát a lány hajába. Nem akart elválni tőle. Minden porcikája tiltakozott ellene, és a rosszullét kerülgette a puszta gondolattól is. Félig elfeküdt a kanapén, és magára vonta a lányt, hogy még jobban át tudja ölelni. Lucy a mellkasára hajtotta a fejét, és görcsösen kapaszkodott belé.
– Vissza fogok jönni, amint lehet… – suttogta elszántan.
Lukas csak szaggatottan felsóhajtott, majd vigasztalóan simogatni kezdte a lányt. Úgy érezte, lelke darabjaira hullott, és képtelen volt feldolgozni a tényt. Lucy elmegy. A lány, akit a legjobban szeret a világon, itt hagyja őt. Nem akart belegondolni, milyen üresek lesznek a napjai nélküle. Újra csak kínzó magány vár rá… Két hét. Ennyi jutott nekik. Mégis, ez a két hét elég volt ahhoz, hogy mindörökre belészeressen…

~~*~~

Silja magányosan üldögélt földön az üres szobájában, amit immár teljesen kipakoltak. Ma volt a költözés napja, amit a háta közepére sem kívánt. A dobozok pakolásától úgy érezte, hogy menten kettétörik a dereka… ugyanakkor a lelke sokkal jobban fájt. Hosszú évekig ez a hely volt az otthona, és most továbbállnak egy albérletbe, ami nem is az övék. A lány erősen kételkedett benne, hogy képes lesz-e valaha is megszeretni úgy egy helyet, mint ezt. Ráadásul Aleksitől is el kell válnia. Minden porcikája tiltakozott ellene, és nem bírta elfogadni egyszerűen, hogy többé már nem mostohatestvérek. Ekkor léptek hallatszottak, amiből ráismert Aleksiére.
– Gyere be… – szólt ki neki.
Az ajtó nyikorogva kitárult, és valóban a fiú jelent meg a küszöbön.
– Kell még valamiben segíteni? – kérdezte bizonytalanul. Lerítt róla, hogy nem ezért jött, de túl zavarodottnak tűnt ahhoz, hogy bármi mást mondjon. Nyilván neki sem tetszett a költözés ténye.
– Csak ölelj át… – jelentette ki sírós hangon a lány, majd felállt. Rettenetesen érezte magát, mint akin átment egy úthenger. Aleksi gondolkozás nélkül átszelte köztük a távolságot, a karjába zárta, és félszegen puszit nyomott a feje búbjára.
– Minden rendben lesz… – motyogta, de meggyőződéstelen hangja arról árulkodott, hogy magát sem sikerült megnyugtatnia.
– Nem… Semmi nem lesz rendben és ezt te is tudod jól… Itt hagylak titeket, és… nem akarom! – Silja nem bírta tovább, elsírta magát.
– Találunk megoldást! – vágta rá a fiú határozottan, és még erősebben vonta magához.
Silja össze volt zavarodva, és rettenetesen szomorúnak érezte magát. Meg akart vigasztalódni valahogy, el akarta felejteni, hogy ez a valóság… Felemelte a fejét, majd óvatosan megpuszilta Aleksi állát. A fiú felsóhajtott, majd a lány hajába temette az arcát, és mélyen beszívta az illatát.
– Nem hittem volna, hogy ez valaha is be fog következni… Tudod, régebben örültem volna annak, ha nem vagyunk mostohatesók, mert akkor talán… nem úgy néztél volna rám, mint a húgodra.
– Vajon akkor is ismertük volna egymást? – kérdezte a fiú elmélázva.
– Nem tudom… De ha igen, akkor… – A lány elharapta a mondatát. Nem akarta ezt most felhozni, de érdekelte, a fiú hogy látja kettejük helyzetét.
– Szerintem… udvaroltam volna neked – fejezte be Aleksi hosszas gondolkodás után. – Bár lehet, hogy a módszereimet nem díjaztad volna.
– Öö, az meglehet – kuncogott fel a lány. – Téged ismerve… De örülök is, hogy így alakult, mert így nem csak egy név vagyok a listádon.
Aleksi felsóhajtott.
– Tudod, hogy sose a listaírás motivált…
– Jó, persze, csak úgy értem, hogy volt pár egyéjszakás kalandod… Mindegy, ne haragudj, hogy felhoztam. – Silja kibontakozott a fiú öleléséből. Kellemetlenül érezte magát, hogy szóba hozta ezt a dolgot. Aleksi némán tanulmányozta a szoba üres falát, és a lány azt hitte, hogy nem is fog megszólalni.
– Nem számít… – dünnyögte végül a fiú alig hallhatóan. – Most már nem ilyen leszek. – Próbált a körülményekhez képest erősnek mutatkozni, ám Silja szavai valóban megbántották.
– Tudom, hogy már nem ilyen vagy, és ne haragudj, hogy ezt egyáltalán szóba hoztam.
– Talán meg is érdemlem, hogy folyton felhozd…
– Ne mondd ezt, kérlek… És nem fogom többet - rázta meg a fejét, majd kisvártatva megszólalt: – Egyébként van szauna a kertben az új házban, kipróbálhatnánk…
Aleksi szeme nyomban felcsillant.
– Ez már lényegesen jobban hangzik!
– Akkor hozz fürdőnadrágot is. Most csak bepakoljuk a cuccokat a házba, holnap fogjuk őket kidobozolni, és meló végén lehetne szaunázni.
– Fürdőnadrágban? Úgy már nem is olyan poén… – nevetett fel a fiú.
– Öö… Felőlem lehetünk meztelenül is… – Silja arca vörösre gyúlt.
Aleksi rápillantott, majd nyomban elkapta a tekintetét. A lány mégis látta, hogy ő is elvörösödött.
– Igazad van… az a következő lépcsőfok… – nyögte ki végül. A lány lassan kifújta a levegőt.
– Biztos, hogy ezt akarod csinálni…?
– Lépésről lépésre haladni? Így helyes, nem?
– Igen, de úgy értettem, hogy biztos akarsz így haladni? Biztosan kezdjünk neki ennek? Úgy érzed, esélyes, hogy mi…? Hisz még alig volt időd ezt az egészet végiggondolni, és nem szeretném, ha elhamarkodott döntést hoznál.
– Elhamarkodott? – visszhangozta a fiú döbbenten. – Egy teljes hetem volt ezen agyalni!
– Egy heted... De évekig úgy tekintettél rám, mint a kishúgodra.
– Miért akarsz lebeszélni róla? – A határozott kérdés arról árulkodott, hogy Aleksi nem gondolta meg magát.
– Nem akarlak lebeszélni róla, kérlek, ne értsd félre. Csak tényleg nem akarom, hogy miattam tedd ezt. Azt akarom, hogy te is akard. – Silja felnézett a fiúra és közelebb lépett hozzá.
– Azt hittem, ezt már megbeszéltük. – Aleksi is tett felé egy lépést, és a lány szemébe nézett.
– Tudom, csak… tisztázni akartam még egyszer. Ez a helyzet nem csak neked, hanem nekem is furcsa.
– Azt elhiszem – biccentett a fiú. – De én… látok esélyt.
Silja csak nézett a fiú gyönyörű kék szemébe, amiben teljesen elveszett. Annyira felbátorodott a fiú válaszától, hogy nem bírta ki, lábujjhegyre állt, és félénken megpuszilta Aleksi ajkát. A fiúnak reagálni sem maradt rá ideje, mert azon nyomban megbánta, és szélsebességgel elhúzta a fejét.  
– N… Ne haragudj – motyogta a lány megsemmisülten és szidta magát. Úgy örült annak, hogy Aleksi lát rá esélyt, de akkor is… hogy bátorodhatott fel ennyire? Lépésekben haladni… Lépésekben haladni…
– Nem… nem is volt rossz – vallotta be a fiú, majd elhúzódott tőle. – De a többit… majd legközelebb. – Zavartan tördelte a kezét, látszott rajta, hogy még furcsállja a szituációt. Egy cseppet sem hibáztatta ezért.
– Gyertek, a bútorszállítók mindent bepakoltak, indulhatunk! – jelent meg Nitta az ajtóban.

Silja és Aleksi lementek, majd beültek a taxiba a nővel együtt. A bútorokkal megpakolt teherautók követték őket, és hamarosan meg is érkeztek az új házhoz. Miután kifizették a sofőrt, kiszálltak az autóból. Silja elszoruló szívvel mérte végig újdonsült otthonukat. Kétszobás, barackszínre festett ház volt, és falát vadszőlő futotta be. A kertben virágok és sudár fák nőttek, és volt egy kör alakú, kövekkel felszórt kiülő a konyha előtt fapaddal és üvegasztallal. A szauna a kert hátsó részében kapott helyet. Egész takaros… mégsem tudott otthonaként gondolni rá.
– Lássunk neki! – sóhajtott fel szomorúan. Jobb, ha minél hamarabb végeznek a pakolással. Már járt itt édesanyjával együtt több alkalommal is, de képtelen volt megszokni, és úgy érezte, nem is fogja tudni. A szállítók segítettek kipakolni a bútorokat, de így is több órájukba telt, amíg végeztek. Silja kapta a kisebb szobát, ami a tengerre nézett. Szép kilátás, mindazonáltal a lány alig tudta leplezni a csalódottságát, ugyanis, miután mindent bepakoltak, szinte mozdulni sem lehetett. A bútorok alig hagytak szabad helyet, és sejtette, hogy a falra is csak a képek és poszterek töredéke fog majd kiférni. Egy apró zug az előző, tágas szobája után… Legalább a kilátás kárpótolja. Sírni támadt kedve, és amikor Aleksi belépett új szobáján, rögtön odarohant hozzá és megölelte.
– Annyira fogsz hiányozni…
– Nyugi! – A fiú vigasztalóan végigsimított a vállán. – Nem a világ végére költöztetek, csak húsz percre… és a suliban úgyis találkozhatunk minden nap!
– Igen, tudom, de… az nem ugyanaz. És ez a hely is olyan idegen… Nagyon furcsa lesz itt élni, kettesben anyával, nélkületek… Ugye sűrűn át fogsz jönni hozzám?
– Amikor csak szeretnéd! – Aleksi szélesen mosolygott rá.
– Még az a hülye öcséd is fog hiányozni… De őt ne hozd szaunázni, ha lehet! Tényleg, kipróbáljuk?
– Most? – A fiú lelkesen kipillantott az ablakon a kertben megbúvó faépületre.
– Miért is ne? Csak előbb be kell üzemelni ugye… Igaz, ki kéne pakolni meg ilyesmi, de jelenleg baromi fáradt vagyok és nyűgös, szóval nem árt egy kis lazítás.
– Ránk fér… jó kis edzés volt a mai.
– Na, akkor irány a szauna! – bontakozott ki a lány Aleksi öleléséből, és kimentek beüzemelni a szaunát. Félóra elteltével pedig már bent csücsültek a priccsen egymás mellett. Silja fekete-fehér csíkos bikinit viselt, Aleksi pedig egy szál sötétkék fürdőnadrágot. A lány lopva-lopva végigmérte a fiút, akit ugyancsak vonzónak talált. De azért remélte, hogy képes lesz ellenállni neki.
– Itt el tudnék aludni… – mormogta Aleksi kimerülten, és behunyta a szemét, így a lány kevésbé óvatoskodva is szemügyre vehette. Tekintete a fiú nadrágjára rebbent, és gondolatban megszabadította tőle.
– Aha, én is…
Aleksi elégedetten felsóhajtott.
– Határozottan tetszik nekem ez a hely. Lehet, hogy beköltözöm ide hozzád a kert végébe…
– Csak nyugodtan, majd néha adok kaját – kuncogott Silja, majd elhallgatott. – Ez… most randi? – kérdezte meg félénken. A fiú hosszú másodpercekig néma maradt, majd halkan annyit felelt:
– Azt hiszem, igen.
Silja érezte, hogy elönti a forróság és nem csak azért, mert meleg volt bent. Tétován a fiú keze után nyúlt és megfogta. Közben végig Aleksi szemébe nézett, aki időközben kinyitotta a szemét.  A fiú rámosolygott, és egymásba kulcsolta az ujjaikat.
– Legközelebb hova szeretnél menni? – Aleksi lágyan végigsimított a haján.  
– Ahova te… bárhová. Tudsz valami jó helyet?
– A kocsmákon kívül? – kacagott fel a fiú. – Hmm… egyik este kimehetnénk a tengerpartra, amíg még jó idő van.
– Jó ötlet. Meg elutazhatnánk akár Helsinkibe, lesz egy csomó jó koncert mostanság.
– Hallgassunk hörgős metált! Centrifugaa!! – üvöltött fel Aleksi reszelős torokhangon.
– Tessék? – nézett rá döbbenten Silja. Hát belé meg mi ütött? Eddig is idióta volt a fiú, de ez a beszólása túltett minden eddigin.
– Nem hallottad még, milyen hangja van a mosógépnek? Tisztára, mint a Children of Bodom, meg a többi black-metal zenekar!
– Most hogy mondod, tényleg – kacagott a lány. Egy picit feszélyezve érezte magát a fiú közelében, és érezte, hogy szinte szikrázik közöttük a levegő. Zavara tovább erősödött, amikor Aleksi átkarolta a derekát, és közelebb vonta magához. Ujjai végigsimítottak a lány fedetlen bőrén.
– Szóval elmegyek Sanojával Helsinkibe… megmutathatod, melyik egyetemre jársz – vigyorodott el.
– Ööhh, igen… A jogi karra – nyögte ki a lány forró arccal, és lesütötte a szemét. Aleksi azonban az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy viszonozza a pillantását.
– Bírom az okos jogászlányokat – jelentette be kihívóan.
– Be kell érned egy okos történelemszakos hallgatóval. Bocs. – Silja közelebb húzódott Aleksihez, majd összeérintette a homlokukat.
– A töriseket még jobban szeretem… – A lány figyelmét nem kerülte el, hogy a fiú tekintete az ajkára rebbent. Csókolj meg, csókolj meg… – szuggerálta magában, de ő nem merte megtenni. Lépésekben haladni.
De hogy álljon ellen neki, ha ennyire iszonyúan vonzó…? Aleksi ekkor benedvesítette az ajkát, majd lehunyta a szemét. Silja szíve majd’ kiugrott a helyéből, de győzött a józansága és elfordította a fejét. Ha most Aleksi megcsókolja, felborul a koncepció, mert szinte biztos volt benne, hogy hagyná magát, ha a fiú tovább akarna menni…
–  A… azt hiszem, elég volt a szaunázásból – jelentette ki Silja, majd kilépett a helyiségből. Le kell hűtenie magát… 

Vélemények:

7 megjegyzés :

  1. Jaaaj véééééégre *.*.*.*.*.*
    Uram isten!!! Nee!!! Lucy nem mehet el!!! Nem! Nem! Nem! :( ez nem igaz..... :( :P
    Ez most teljes mértékben sokkolt... miért csináltátok ezt? *ki van akadva*
    Silja és Aleksi, nagyon aranyosak, és nagyon sajnálom őket, hogy nem egy fedél alatt fognak élni....
    Szaunázás... hm.... eeeeezzz-aaazzz *.*.*.*.*.*.*
    Silja.... édes lányom.... én nem tudom miért csináltad ezt! Miért kell elfordulni? Teljesen udvariatlan :P ×D
    Amúgy nagyon tetszett, és nagyon kíváncsivá tettetek! Nem tudom, hogy a Lucy-haza költözik gondot, hogy oldjátok meg, de oldjátok meg!!!
    Várom a folytatást <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát bocsiii O:) Mi is sajnáljuk őt, de... ez van.
      Silja elhúzódott, mert ugye félt attól, ha továbbmegy, akkor nem bír leállni se ő, se Aleksi... És megbeszélték, hogy lépésben haladnak.
      És majd kiderül ;-)

      Törlés
  2. Sziasztok!

    Először is: 20. rész, vííí *.* Gratulálok! Nem semmi, hogy már ennyi résznél tartotok, remélem, még nagyon sokáig fogtok minket szórakoztatni a történettel!
    Az új dizájn nekem nagyon tetszik, talán eddig ez a kedvencem, igazán romantikus és letisztult.
    A részről.... Hát, kemény, kemény. Drága Lukas, olyan kis édes és sebezhető, egyből azt hiszi, hogy szakítani akarnak vele, vérzik érte a szívem :c Nem örülök, hogy ez a fordulat beállt, elfacsarodott a pici szívem olvasás közben, de bízom benne, hogy Lukas és Lucy megoldják valahogy a dolgokat, mert ők olyan jók együtt, összeillenek.
    Silja reakciója érthető volt, irigylem az önuralmát :D Kíváncsi vagyok, meddig tudják bírni ezt, szinte a laptopon át is érezni a frusztrációt és a pattogást közöttük Aleksivel. Biztos, hogy nagyon durván ki fog égetni az első alkalom :D
    Nagyon jó volt ez a rész, tetszett, hogy volt benne szomorúság és cukiság is, kavarognak itt az érzelmek, az biztos, hogy szuperül fent tudjátok tartani az érdeklődést :)
    Várom nagyon a folytatást! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Elnézést a kései válaszért, de egyikőnk sem volt otthon. Igen, ez már a 20. rész, el sem hisszük :)
      Igen, szegény Lukas nagyon sebezhető, így nemhiába hitte azt, hogy Lucy szakítani akar vele :(
      Az tuti, hogy ki fog, bár azt beszéltem Maievvel, hogy lehet, Lukas és Lucy előbb fognak lefeküdni egymással, mint ők :D

      Törlés
  3. Úr isten ez a blog valami elképesztő.
    Minden mondat után csak ugy vonz a következő.
    Szavakba nem tudom foglalni hogy mennyi minden tetszik, ragadott magával.
    Nagyon de nagyon várom a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon aranyos vagy, iszonyú jólestek a szavaid :3 Igyekszünk vele, de szerintem előbb novellát fogok hozni Filipről. :)

      Törlés