2015. 07. 30.

27. fejezet

Silja és Aleksi Filip szobájában ültek, és próbáltak valamiféle hangot kicsikarni a gitárjukból. Előző nap vették Filippel együtt, aki segített nekik kiválasztani a megfelelő darabot. Gibson Les Paul, Aleksinek vörös, Siljának fehér színben. Ugyan Aleksinek volt egy régi, viharvert gitárja, amit még a padláson talált, de az inkább porfogónak volt jó. Egyszer kipróbálta, de nem jött ki rajta értelmes hang, így azóta rá sem nézett, főleg, mert hiányzott róla két húr. Filipnek meggyűlt a baja Aleksi tanításával, mert a fiú rendre fordítva értelmezte a kottát, és így nem egészen azt pengette, amit kellett volna. Azt is rosszul. Silja valamivel ügyesebbnek bizonyult, de ő is nehéznek találta. Filip persze kedvesen biztatta őket, de a lány érezte, hogy ez így nem az igazi. Frida eközben a szőnyegen játszott Kissával, mert Lukas Lucynél volt, Pavel pedig dolgozott. Aleksi ezért magával hozta, mert Fridára még felügyelni kellett, és nem akarta, hogy baja essen. A fiú rögtön megszerette a kis állatot, bár nem volt egészen biztos abban, hogy a kutya is viszonozza a szimpátiáját. Első nap az ágyába telepedett, és hajnalban arra kelt, hogy nem kap levegőt. Frida úgy döntött, Aleksi arca kényelmesebb, mint az ágy, így nemes egyszerűséggel ráfeküdt. Amikor a fiú arrébb tette, még ő volt felháborodva, és bosszúból – mert fel merte verni álmából –, lepisilte. Így Aleksi cserélhette ki az ágyneműjét, és inkább átment Siljához aludni. A lány igencsak megdöbbent, amikor a fiú beállított hozzá a sporttáskájával hajnali háromkor. Amikor elmondta, mi történt, tíz percen keresztül ezen nevetett.
– Béna ez a kotta – csukta be Aleksi a füzetet és bosszúsan nézett rá, mintha az lenne minden bajnak az okozója.
– Már megbocsáss, de nem a kotta a béna, hanem te. – Silja hangosan kikacagta a fiút; mindig jót derült rajta, ha valami nem ment neki. Ilyenkor Aleksi úgy viselkedett, mint egy dacos kisfiú. Nem bírta elviselni, ha más ügyesebb nála.
– Nézd csak! Alulról fölfelé kell olvasni, az alsó vonal a legvastagabb, tehát az „E” hangot jelöli… Nem, nem azt, hanem az alsó „E”-t.
– De hát mind a kettő „E”! – fakadt ki Aleksi, miután a rossz húrt pengette meg.
– Való igaz, de nem ugyanaz a kettő. Nézd csak, Silja jól csinálja – mutatta Filip.
– Persze, de ő helyzeti előnyből indul, mert ő nem olyan béna, mint én.
– Te sem vagy az, csak gyakorlás kérdése az egész.
Aleksi felsóhajtott, és folytatta; egészen belefeledkezett. Ekkor azonban Kissa indulatosan fújt, majd méltatlankodva elvonult, ugyanis Frida túl komolyan vette a játékot, és leterítette a földre a kismacskát. Filip a karjába kapta és nyugtatóan megsimogatta fényes bundáját.
– Olyan, mint Lukas. Ő is ilyen hisztis – jegyezte meg Silja nevetve.
– Tényleg, lehetne a neve Lukas! Bár végül is a „macska” név is illik egy macskához.
– Te meg ne szólalj, aki a kedvenc akciófiguráját azért hívta „Hasbrónak”, mert az volt ráírva a dobozára.
– Jól van, na! Na, és te meg levágtad a Barbie-jaidnak a fejét, mert azokkal etetted a plüsskrokodilodat.
– Nem is volt Barbie-m! Azokat Heleena nagynéni sózta ránk, és te mindig papás-mamásat játszottál velük.
– Csak nem volt megfelelő szervük. Hmm, látom, jó estéd volt! – vigyorgott a fiú, mert észrevette az óvszert Filip éjjeliszekrényén. Silja is odafordította a tekintetét, és elmosolyodott. Végre talált magának barátnőt! Már ráfért.
– Ez… nem az, aminek látszik – vörösödött el a fiú és megköszörülte a torkát.
– Na, halljuk a részleteket! – terpesztette szét Aleksi a lábát és kajánul nézett a fiúra.
– Semmi különös. Lukasnak említettem, hogy jön fel hozzám Amalkka korrepetálásra, és erre a kezembe nyomott egy óvszert.
– Amalkka? – nevetett Aleksi. – Hmm, jó csaj, én is már meghúztam. – Silja szúrósan nézett rá, amire védekezőn feltartotta a kezét. – Jó-jó, csak egyszer, és nem emlékszem rá, mert részeg voltam. Na, de milyen volt?
– Semmilyen. Nem feküdtem le vele.
– Még el is higgyem? Azon a csajon kábé az összes pasi végigment a városban.
– Akkor miért van felbontva az óvszer? – somolygott Silja.
– Nem én bontottam fel.
– Te most szívatsz… Bejött a csaj a szobádba, felbontotta az óvszert, és te nem használtad? – hüledezett Aleksi. – Ezt most jól értem?
– Nincs szükségem ilyen nőkre – jelentette ki Filip hűvösen.
– Legalább leszopott? – kérdezte Aleksi, amire Silja oldalba könyökölte.
– Moderáld magad!
Filip nem felelt, de arca vörösre gyúlt. Silja érezte magát kínosan Aleksi helyett.
– Na, végre! – vágta hátba Aleksi barátját. – És, jól csinálta?
– Már mondtam, semmi szexuális jellegű dolog nem történt közöttünk. Csak… tanulgattunk.
– Ki tanított kit és mire?
– Aleksi! – szólt rá Silja.
– Oké-oké, tényleg befogom! Csak el nem tudom képzelni, miért lett felbontva az óvszer, ha nem használták.
– Mivel ennyire foglalkoztat benneteket a dolog, elmondom, hogy történt.
– Halljuk, halljuk! – rikkantotta Aleksi és összedörzsölte a tenyerét.
– Miután megérkezett Amalkka, bementünk a szobámba, és elkezdtük közösen megírni a dolgozatot. Rátette a kezét a combomra, majd az ölembe ült és megcsókolt. Erre egyáltalán nem számítottam, így eltoltam magamtól, és kimentem a mosdóba. Amikor visszatértem, Amalkka fehérneműben feküdt az ágyamban, a kibontott óvszerrel a kezében.
– Azt a rohadt…! Nekem már attól áll a farkam, hogy ezt elmondtad, és te nem dugtad meg?!
Filip kedélyesen felkacagott, és megrázta a fejét.
– Sejtettem, hogy ezt könnyebben elhiszed, mint a valóságot.
– Mi? Te most szívatsz…
– Az igazság az, hogy Jann bontotta fel, és lufit csinált belőle azzal a címszóval, hogy „nekem úgysem lesz szükségem rá.”
– Részvétem, haver. De könyörgöm, mondd azt, hogy megdugtad volna a csajt, ha így vár…
– Az attól függ.
– Mitől? – Aleksinek nem fért a fejébe. Ha Silja így fogadná őt, azon nyomban, habozás nélkül rávetné magát.
– Én nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve, számomra a nők nem tárgyak. Becsülöm és tisztelem őket, és úgy vélem…
– Blablabla… Johanna Kurkela – könyökölte oldalba Aleksi Filipet.
– Hogy ki? – vonta fel a szemöldökét Silja. Még csak a nevét se hallotta soha.
– Énekesnő, Tuomas Holopainen, a Nightwish zongoristájának a barátnője. Filip vele zenélt párszor, és finoman szólva…
– Érzelmeket tápláltam iránta – köszörülte meg a fiú a torkát. Arca immár a vörös legmélyebb árnyalatában tündökölt.
– Más szóval egész nap rá verted a farkadat, és beteg, perverz dalokat és novellákat írtál róla.
– Én… most kimentem a… mosdóba – állt fel a fiú, ám Aleksi megfogta a karját és visszahúzta az ágyra.
– Láttam ám, ne is tagadd!
– Véletlen… küldtem át. Nem azt akartam.
– Nekem tetszettek, bár nem értem, mit kerestetek a Viharkirály birodalmában, és miért egy felhőn dugtatok, de oké. És még én vagyok perverz. 
– Picikét… meglódult a fantáziám.
– Nőre van szükséged. Sürgősen. Komolyan, ezt már rossz nézni. Még a végén fel fog robbanni a farkad.

Silja eközben nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen. Azt mindig is tudta Filipről, hogy elég elvont gondolkodású, de ez őt is megdöbbentette. Filip elsőre egy csendes, kedves fiúnak tűnik, és az is, épp ezért találta furcsának, hogy közben ennyire perverz. Bár a művészek alapból azok, legalábbis jelentős részük. Meg ki tudja, mikor volt utoljára nővel, már ha egyáltalán volt. Az biztos, hogy a leendő barátnője nem fog unatkozni mellette.
– Kedves, hogy így aggódsz a legbecsesebb szervemért, köszöni a törődést, de csak azért nem fogok járni senkivel, hogy lefeküdjek vele néhányszor érzelmek nélkül.
– Jogos, bár nem értem, múltkor miért utasítottad vissza azt a csajt. Úgy tűnt, ő komolyan érdeklődik irántad.
– Benediktára gondolsz, aki olyan részeg volt, hogy alig bírt állni a lábán, és miután hazakísértem, a barátja agyon akart verni? – csóválta meg a fejét a fiú reményvesztetten.
– Ja, tényleg… És Krystyna? Rá mi a mentséged?
– Úgy éreztem, vele nem vagyok közös hullámhosszon, tekintve ő mind érdeklődésben, mind jellemben a teljes ellentétem volt. És abban sem vagyok egészen biztos, hogy értette, amiről beszélek. 
– Nem hibáztatom, én se értem – nevetett Aleksi. – Hozzád külön szótár kell!
– Ambivalensen érzek eme kijelentésed után. Azt állítod, kacifántosan, komplikáltan fogalmazok, mindazonáltal én úgy vélem, perceptíbilis az, amiket mondok az olyan emberek számára is, akik nem olyan prudensek.
Aleksi és Silja döbbenten nézett Filipre.
– Ezt lehetne még egyszer, érthetően, hogy mi, egyszerű földi halandók is megértsük?
– Aleksi… Ne fáradj – érintette meg Silja a karját. – Filip épp az imént hülyézett le minket.
– Igen? Ilyen szépen se mondták még, hogy incblis vagyok vagy mi a franc.  
– Incebilis – kacagott Filip halkan. – De ahogy látom, mégsem volt olyan hasztalan a velem eltöltött idő. 
– Persze, hogy ezt megjegyeztem, első találkozásunkkor ezekkel a szavakkal küldtél el a francba, és én azt hittem, külföldi vagy.
– Sérelmeztem, hogy rám borítottad a sörödet.
– Hát még én! Kárba ment az a finom nedű! – Silja tarkón legyintette, amire Aleksi felnevetett.
– Bevallom, sohasem hittem volna, hogy ilyen jóban leszünk, de őszintén örülök ennek. Különben kiket bosszantanék a beszédemmel?
– Ez már igaz, barátom! Tényleg, nincs valami piád azon az amonizén kívül?
– Amontillado. Teával, kávéval, levendulaszörppel és vízzel tudok szolgálni, ahogyan legutóbb is.
– Egyszóval semmi ihatóval – biggyesztette le az ajkát Aleksi kisfiúsan.
– De megnézem, mintha úgy rémlene, hogy van pár doboz sör a pincében… Egy pillanat – állt fel a fiú és kiment a szobából. Aleksi Silja felé fordult, és összeérintette a homlokukat.
– Mit szeretnél csinálni, miután elmentünk Filiptől?
– Nekem mindegy, tényleg.
– Arra gondoltam, bevásárolhatnánk, és megpróbálhatnánk egy kutyaházat eszkábálni Fridának. Mit szólsz?
– Jó program – bólintott a lány. – Feltéve, ha tényleg nincs gazdája és veletek maradhat. Pavel hogy fogadta?
– Meglepően jól. Azt mondta, megtarthatjuk, de csak ha mi gondoskodunk róla. Szóval napi kétszer-háromszor le kell vinni sétálni és megetetni meg játszani vele. Este tehetnénk vele még egy kört, hm? És nálunk aludhatnál.
– Nálatok…? Aludni…? És… Pavel már tudja? – kérdezte kétkedően. Aleksinél az „alvás” a „dugás” szinonimája volt mindig is.
– Még nem. Nem akartam ezzel sokkolni, bár szerintem sejti.
– Remélem, jól fogadja, bár félek, hogy ki fog akadni.
– Majd én lerendezem! Bízd ide. – Silja erősen kételkedett ebben, mert ismerte a fiút. Még a végén képes benyögni Pavelnek, hogy „reggel húgom, este dugom”.
Aleksi gyengéden magához vonta a lányt és csókot lehelt az ajkára. Ekkor lépett be Filip, sörökkel a kezében, amire elhúzódtak egymástól. Silja kényelmetlenül érezte magát, hisz a fiú gyengéd érzelmeket táplált iránta, és hiába mondta, hogy örül nekik, bizonyára nem esik jól neki így látnia őket. Sajnálta Filipet, és egyetértett Aleksivel. Barátnő kell neki. Mielőbb.
– Parancsoljatok.
Aleksi és Silja elvették tőle, felbontották és belehúztak. Filip nem kért, így csendben iszogattak.
– Még mindig nem fér a fejembe… – dünnyögte Aleksi.
– Azóta is ezen vagy leakadva? – sóhajtott fel Silja. – Kezd az az érzésem lenni, hogy te lefeküdtél volna vele…
– Tudod, mit cserélem le a világ legjobb csaját! Na, jó, Kissára lehet, lecserélnélek, de őt meghagyom Filipnek.
– Na, szép!
– Igazán nagylelkű vagy, barátom. De nem azt mondtad, hogy a feketéket preferálod?
– Igaz is…. Na, de tényleg! Mi tartott vissza?
– Legyen hát… – adta meg magát Filip. – Bevallom, tényleg történt közöttünk egy kis affér.
– Na! Tudtam én! – csapta össze Aleksi a tenyerét. – Részletes beszámolót kérünk!
– Ahogy szeretnétek. Amalkka azt állította, hogy szakított vele a barátja, és nagyon maga alatt volt. Vigasztaltam, és nos… elcsattant közöttünk egy csók.
– Egy?! Mi az, hogy csak egy?!
– Igen, egy, mivel nem akartam, hogy az higgye, kihasználom őt és a helyzetet.
– Ki csókolt meg kit?
– Ami azt illeti, ő engem. Ám ennek ellenére úgy érzem, bárki lehetettem volna, ezért is utasítottam vissza a közeledését. Én csupán egy eszköz voltam arra, hogy enyhítsek a bánatán.
– Majd legközelebb összejön – biztatta Silja.
– Lukas is becsajozott, neked is össze fog jönni! – veregette hátba Aleksi Filipet. – Tényleg, mit csináltatok, miután elmentünk?
– Csak beszélgettünk. Igazán örülök annak, hogy így megnyílt előttem.
– Haver… Mit tettél a piájába?
– Tudtommal semmit.
– Érdekes… Na, de megyünk, mert be fog zárni a bolt. Készítünk a kiscsajnak házat. Nem, nem Sijának – nevetett fel, majd felállt és kezet fogott Filippel. Silja és a fiú megpuszilták egymást, majd elköszöntek, és kiléptek az ajtón Fridával együtt.

Először hazamentek, adtak Fridának enni, majd a barkácsboltba vezetett útjuk. Vettek a kutyaház készítéséhez szükséges anyagokat, majd betértek egy szupermarketbe. Aleksi szokásához híven úgy viselkedett, mint egy ötéves – a bevásárlókocsit rollernak használta, és sikeresen leborogatott jó pár zacskó cukrot és lisztet a polcokról. Silja vízionalizálta magában, hogy milyen gyerekük lesz, ha egyáltalán lesz. Ő majd persze akart gyereket, de nem tudta, a fiú hogy áll ehhez a kérdéshez. Most még ő sem érezte magát felnőttnek és felelősségteljesnek, és Aleksi még úgy sem volt az. Már a futószalagnál álltak, amikor a fiú mit sem zavartatva magát kirakott a szalagra két csomag tízes óvszert. Arcán sunyi, sokatmondó vigyor ült, és Siljára kacsintott. A lányt nyomban elöntötte a forróság.
– Héé! – könyökölte oldalba Silja finoman.
– Nyugi, nem most foglak megdugni, bár ez csak rajtad múlik…
– Hát akkor?
– Van egy meglepetésem! – közölte a fiú titokzatos mosollyal. Silja fantáziája picit meglódult a kijelentésére. Vajon milyen „meglepetéssel” készül? A tengerparthoz és az erdőhöz már hűvös van, ott biztos nem… Az pedig, hogy Aleksi kibéreljen egy szobát, egyszerűen nem vallott rá. Silja rájött arra, hogy felesleges tovább húzni egymást, már így is sokáig halogatták a dolgot. Se ő, se Aleksi nem igen bírta már, és hiába volt bizonytalan a fiú, már ez sem érdekelte. Nem tudott és nem akart tovább ellenállni neki. Minden idegszálával kívánta őt, és alig várta, hogy kiderüljön, pontosan mit tervez. De bármit is, biztos, hogy élvezni fogja. Hisz erre várt már évek óta…
– Milyen meglepetésed?
– Hmm, majd meglátod holnap! Remélem, tetszeni fog! – mondta a fiú, majd fizetett.
Miután hazaértek Aleksihez, neki is láttak nyomban a kutyaház összeeszkábálásának. Nem jártak sikerrel, hiába néztek youtube-on tutorialos videókat, nem is egyet. Ugyan Silja mondta, hogy inkább vegyenek egyet készen, a fiú ragaszkodott hozzá, hogy ők barkácsolják össze. Ennek az eredménye egy fájós kisujj, amire Aleksi rávert kalapáccsal, és egy meghatározhatatlan formájú „valami” lett, amit jóindulattal sem lehetett kutyaólnak nevezni. A fiú azonban boldog mosollyal, büszkén szemlélte „remekművüket”, mintha legalábbis ő lenne Michelangelo.
– Na, milyen lett?
Siljának vissza kellett fognia magát, hogy ne nevessen fel hangosan, de nem akarta elrontani a fiú lelkesedését.
– Öö… egész… érdekes. Egyedi.
– Nézd, Fridának tet… – Aleksi félbeharapta a mondatát, mert a kiskutya, miután odament a házhoz és megszaglászta, vakkantott egyet, majd lepisilte. Siljából kitört a nevetés.  
– Naa, csak megjelölte a területét! – fonta keresztbe a karját Aleksi kisfiúsan.
– Ahaa, én is ezt mondanám! – vigyorgott tovább a lány.
– Ne mondd, hogy nem lett jó! Még én is aludnék benne, ha beleférnék!
– Persze, úri lakosztály! Inkább egy elcseszett ól. Bocs.
– Na, adok én neked úri lakosztályt! – Aleksi odalépett a lányhoz, majd hirtelen a karjába kapta, amire a lány felsikkantott. Megkapaszkodott a fiú nyakában, majd miután magához tért meglepetéséből, a mellkasára hajtotta a fejét. A fiú felcipelte őt a szobájába, és jószerével ledobta az ágyára. Nem tétlenkedett – fölé feküdt, és csiklandozni kezdte.
Silja összevissza vergődött, és megpróbálta a lehető legkisebbre húzni magát. Aleksi azonban erősebbnek bizonyult, és megragadta Silja vállát. Lenyomta az ágyra, majd a nyakához hajolt és belefújt. A lány egyszerre nevetett és sikoltozott – rendkívül érzékeny volt ezen a területen.
– Nee, nee, hagyd abba! – vergődött.
– Vond vissza, és ismerd el, milyen nagyszerű építész vagyok!
– Eszem ágában sincs!
– Hát így állunk… Ez esetben kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni... – A fiú lökött egyet a csípőjével, és hosszasan megcsókolta a lányt. Silja hevesen viszonozta. – Szóval? Visszavonod? – kérdezte, majd benyúlt a lány pólója alá és ujjait végighúzta a hasán. Silja felszisszent.
– Nem…
A fiú enyhén megszívta, majd megharapta a lány nyakát, és felnézett rá.
– Most sem…?
– Kérlek, Aleksi…
– Mondj egy okot… – kezdte el vadul csókolgatni és harapdálni, majd belemarkolt a combjába.
– Nem… nem tudom…
– Akkor pedig…? – A fiú lehúzta róla a pólót, majd a sajátját is. Végigsimított a dereka vonalán, és keze lassan a mellére tévedt. – Úgy döntöttem, kapsz egy kis… előzetest. Persze csak ha… te is akarod. – Aleksi felhúzta a melltartóját, így szabaddá vált a melle. Nem szégyellte magát a fiú előtt, bár kissé zavarban volt. Lélegzete felgyorsult, és teste felforrósodott. Minden porcikája kívánta Aleksit, aki ekkor a szájába vette a mellét. Jobb keze lesiklott az ágyékára, és ruhán keresztül simogatni kezdte. Silja nem bírta tovább – magához húzta és mohón megcsókolta a fiút, aki ezt bátorításnak vette, mert kigombolta a nadrágját és félig letolta. Amikor pedig Aleksi a bugyijától is megszabadította, és megérezte simogató ujjait a legérzékenyebb pontján, tompán felsikoltott. Nem számított erre, és olyan jó érzés járta át, hogy bele kellett kapaszkodnia a lepedőbe. A fiú elégedetten folytatta tovább, egyre gyorsabban. Silja szinte önkívületi állapotba került ettől, azt se tudta, hol van és ki ő, de nem is érdekelte. Aleksi elvált az ajkától, majd belecsókolt a hasába, és egyre lejjebb haladt. Ujjait hamarosan felváltotta a nyelve, aminek hatására a lányt szinte azonnal elöntötte a legédesebb érzés. Ezt már nem bírta ép ésszel, egész testében remegett, és még sohasem érezte magát ennyire boldognak. Aleksi felnézett rá, és elmosolyodott.

– Hogy tetszett?
– Te… jó… ég… – kapkodott a lány levegő után.
– Elfogadom válasznak – mászott Aleksi Silja mellé, és a mellkasára vonta.
A lány halkan pihegett a mellén és lehunyta a szemét. Most minden tökéletes volt. Mélyen beszívta a fiú citromos-fűszeres illatát, miközben ujjaival köröket írt le a karján. Megfordult a fejében, hogy ő is viszonozza, de nem volt hozzá mersze, Aleksi pedig ennyiben hagyta a dolgot.
– Min gondolkozol?
– Én csak… szeretnéd, hogy…? – nyögte ki a lány zavartan, és a fiú feszülő nadrágjára pillantott. Hülye kérdés, de nem tudta, hogyan hozza fel. Nagyot nyelt.
– Szerinted…?
– Akkor… – Silja nagyot sóhajtott, majd mielőtt kezelésbe vette volna a fiút, megcsörrent Aleksi telefonja. A fiú nagyot káromkodott, és bosszúsan felvette.
– Épp dugunk, remélem, valaki haldoklik… – morogta türelmetlenül. – T… tessék? Ezt most ugye nem mondod komolyan… – nézett maga elé kikerekedett szemmel és fehér arccal. A lány megrémült – ugye minden rendben…?
– Mi az? – súgta oda neki Silja aggódva.
– Lucy… kórházba került. 

8 megjegyzés :

  1. Ez aztán az időzítés, VÉGRE eljuttatta orgazmushoz Silját ez a kelekótya, erre jön a rossz hír... grrr... remélem, Lucynak nincs semmi komoly baja :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már ideje volt. :) Tőled kaptam nem tetsziket...?

      Törlés
    2. Nem :O én ritkán szavazgatok, ami azt illeti. De ha már itt vagyok, nyomtam egy tetsziket neked!

      Törlés
    3. De én most nem is látok nem tetsziket, pedig az előbb még kettő volt... ez ilyen kiegyenlítős cucc? :D

      Törlés
    4. Nem tudom :D Néha elveszik a pipálás. Én egyet látok. :D Nincs vele bajom, csak azzal, hogy ilyenkor nem írja le senki, miért kaptam, így nem tudom javítani a hibákat. :(

      Törlés
  2. Megértem :( Gondolom, itt is sok a néma olvasó, mint Merengőn, és a pipálás csak egy mozdulat nekik :/ De aki "normális" olvasó, az úgyis visszajelez szóban, hogy neki mi nem tetszett, és szerinte min kéne változtatni.

    VálaszTörlés