1. fejezet

Sziasztok!

Először is: boldog karácsonyt! :) 

Barátnőmmel elkezdtünk írni egy közös történetet, remélem, el fogja nyerni a tetszéseteket! Infót a sztoriról oldalt találtok. Örömmel fogadunk minden véleményt! :)

Silja Rantala az ágyán feküdt, és egykedvűen forgatta az ujjai között a lapokat. Egy újabb, unalmas nap kezdete. Aleksi Valkoinen, a mostohabátyja a mellette levő szobában drukkolt a kedvenc jégkorong-csapatának, Lukas, a fiú öccse Finntrollt üvöltetett két szobával arrébb.

Nagyszerű. Már olvasni se lehet.

Ingerülten lecsapta a könyvet az ágyára, és dühödten meredt a plafonra. Meg volt áldva fogadott öccsével és bátyjával. Tízéves korukban költöztek össze a szüleik, és noha nem állt velük rokoni kapcsolatban, testvérekként néztek egymásra. Legalábbis Aleksi.

Nem tudta pontosan megmondani, mikor kezdődött, talán nyolc, vagy épp kilenc éve… Először azon kapta magát, hogy egyfolytában a bátyjáról álmodozik. Aztán azon, hogyha a társaságában tartózkodik, hirtelen melege lesz, és ki akar ugrani a szíve a helyéről. Később a többi „tünet” is jelentkezett, úgymint izzadó tenyér, remegő lábak, el-elcsukló hang. Akkor fogalma sem volt, miért vált ki belőle Aleksi közelsége ilyen reakciót. Gyermekfejjel azt gondolta, valami furcsa betegség, majd rájött, hogy szerelmes. A fogadott bátyjába. Az érzést gondosan elcsomagolta, és lelke mélyére száműzte. Attól tartott, hogy mások furcsán néznének rá, és jogosan, elvégre tíz évig testvérekként nevelkedtek. Épp ezért senkinek sem beszélt róla legjobb barátnőjét, Lucyt leszámítva. Aleksi szerette, ámde húgaként, így gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy bármi is kialakulhasson köztük.

Fogadott öccse iránt egészen más érzéseket táplált; Silja nem jött ki Lukasszal valami jól. A fiú szinte egész nap csak a szobájában gubbasztott, és goromba, kötekedő természete miatt senki sem kereste a társaságát. Silját nem egyszer sértette vérig, és Aleksivel is ugyancsak utálatosan viselkedett. Ennek ellenére a fiú megmagyarázhatatlan okoknál fogva kedvelte az öccsét. Ő annál kevésbé.

Legnagyobb megkönnyebbülésére Aleksi kikapcsolta a tévét, ám nem maradt nyugta. Léptek hangjai hallatszottak, majd a fiú kopogás nélkül benyitott a szobájába. A lány már hozzászokott ehhez, mert Aleksi kedve szerint járt-kelt a házban. Egyszer rajtakapta, hogy sír, ráadásul miatta, amiért felszedett egy lányt. Együtt érzően kérdezgette, mi bántja, próbálta vigasztalni. Alig győzte kimagyarázni magát.

– Na, jó reggelt! – Mostohatestvére ledobta magát Silja egyszemélyes ágyára, majd elvette róla a könyvet. Battle Royale. – Ez király könyv lehet, láttam a filmet, ha majd elolvastad, kölcsönadod? – kérdezte mosolyogva.

Silja felpillantott rá. Aleksi egy szál, sötétkék boxert viselt, és izmos teste láttán, mint mindig, most is elállt a lélegzete. Akaratlanul is lejjebb siklott a tekintete, de azon nyomban elkapta a fejét. Nem, nem szabad erre gondolnia.

– Pedig azt hittem, a sportszakosok körében ciki olvasni – jegyezte meg Silja epésen, de tekintete elárulta, örül Aleksi újfajta érdeklődésének. Akárhányszor is próbálta rávenni az olvasásra, a fiú csak széles vállát vonogatta, és közölte, majd letölti filmen.

– Majd nem mondom el nekik, hogy elolvastam. De te sem! – vigyorgott rá szélesen a fiú, és nagyot nyújtózott. A lány kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Hmm… mit adsz nekem a hallgatásomért cserébe? – kérdezte incselkedve, és beleöklözött Aleksi vállába.

– Mit kérsz, hmm? – nevetett a fiú, és viszonozta a lány gesztusát.

Azt, amit nem tudsz megadni nekem. - A lány nyelve hegyén volt a válasz, de inkább visszaszívta. Nem. Jobb, ha erre nem felel. Az igazságot nem akarta elmondani, hazudni pedig gyűlölt, ezért kitérően megvonta a vállát, és kivette Aleksi kezéből a könyvet. Felpattant, és visszatette a polcra. Aleksi is felállt, és hozzáért a lány könyökéhez. Silja nem számított erre, és összerezzent.

– Mi a baj, húgom? – kérdezte együtt érzően a bátyja.

A lány bevetette színésznői képességeit, és egy műásítást produkált, aminek kíséretében elhúzta a karját.  

– Az a rohadt ébresztő… elfelejtettem kikapcsolni, és már hét óta ébren vagyok. – Álmosan megdörzsölte a szemét, és remélte, hogy ez a féligazság is elegendő válasz lesz. Tévedett.

– Hát jó… Ha beszélni akarsz róla, mondd el, nem erőltetem – közölte a fiú, majd magára húzta a lány takaróját és oldalra feküdt.

Silja többnyire könnyen elrejtette az érzéseit Aleksi elől, és habár ennek a legtöbbször hasznát vette, mélyen belül azt kívánta, hogy derüljön ki az igazság. Az lenne az egyetlen esélye… Igyekezett vidámságot erőltetni magára, és leült az ágyra a fiú mellé.

– Már megint bagoly-hadművelet volt az éjjel?

– Jah, kiirtottuk a rohadékokat, én öltem meg a legtöbb szörnyet! – dicsekedett Aleksi büszkén. Imádott „kockulni”, bár szívesebben mozdult ki a haverjaival és fogadott húgával.

– Szerintem egy kicsit túlzásba viszitek. – Időnként a lány is szívesen becsatlakozott egy-egy játszmába, de két óránál többet sohasem bírt. Azt pedig, hogy kora délutántól hajnalig ott üljön, végképp nem. – Meddig is voltatok fenn?

– Áh, passz, kábé háromig, nem vészes – vonta meg a vállát a fiú. – Aztán bealudtam az asztalon, most pedig rohadtul fáj a nyakam és a hátam… Jólesne egy kis masszázs.

– Ha addig vagytok ébren, akkor már nem is lenne érdemes lefeküdni aludni – hunyorgott rá Silja viccelődve. Az utolsó mondatot szándékosan hagyta figyelmen kívül. Akárhányszor „intimebb” közelségbe került a bátyjával, alig bírta visszafogni magát. Tartott attól, hogy egyszer csak elszakad a cérna, és enged a vágyának. Meglehetősen furcsán nézne Aleksi, ha hirtelen megcsókolná… Irtó kellemetlen lenne.

– Ja, igazad van, minek aludni, az túl unalmas, addig sem lehet szörnyeket irtani meg… egyebeket művelni – viccelődött a fiú.

– Egyebeket művelni? – A lány csak akkor jött rá, hogy erre valószínűleg nem akar választ kapni, amikor már kicsúszott a száján a kérdés. Persze az nem lett volna ellenére, ha vele művel egyebeket.

– Olyan rég voltam már lánnyal… Nem is emlékszem rá. Azt hiszem, részeg voltam. – Hanyagul megvonta a vállát, mint akinek ez semmit sem jelent. Aleksinek még nem igazán volt komoly kapcsolata, a leghosszabb is csak fél évig tartott. Közel egy éve lett vége; a lány megcsalta őt. Gyakran járt a barátaival bulizni, koncertekre, és nagy népszerűségnek örvendett az ellenkező nem körében. Aleksi valóban jóképű volt félhosszú, szőke hajával, ragyogó, kék szemével és sportos testalkatával. Ugyan tudta magáról, hogy helyes, mégsem bízta el magát. Mindenkivel igyekezett kedves lenni, és mindig lehetett rá számítani. Melegszívű volt, jó kedélyű és a látszat ellenére mélyérzésű. Silja ezt jól tudta róla, ő ismerte a fiú igazi énjét, ezért is szeretett belé.

– Mint mindig – dörmögte Silja, és igyekezett, hogy csalódottsága ne csendüljön ki a hangjából. Kimondva-kimondatlan féltékeny volt az összes lányra, akiket fogadott bátyja hazahozott, és a szerelmével tüntetett ki. Persze, ha a fiú kérdezte, mindig talált valami mást, amire ráfoghatta ellenszenvét.

– Héé, már egy hete nem ittam! Na jó, öt napja… Vagy négy? – tűnődött Aleksi, majd ásított egy nagyot. – Tök mindegy, nem számít – közölte nemtörődömül, majd a hasára feküdt. Silja végiglegeltette a tekintetét a formás fenekén és széles, kidolgozott hátán. Állítsd le magad.

– Majd kijelölök egy napot, amikor közösen megemlékezünk az elpusztult agysejtjeidről – vigyorodott el a lány, majd a szekrényében kezdett kutatni. Ideje felöltözni.

– Én egyszer írtam róluk egy dalt. Az agysejtekről. De sajnos már nem emlékszem a szövegére… Azt hiszem, túl sokat ittam akkor is – nevetett fel a fiú.

– Egy zeneszerző veszett el benned. – A lány végszóra kiemelte fekete Nightwish-pólóját. Körülbelül tíz éve követte a zenekar pályafutását, és nem telt el úgy nap, hogy ne hallgatta volna a dalaikat. – Csak az a kár, hogy örökre.

– Na, tőled azért kreatívabb közhelyet vártam volna – mondta Aleksi csipkelődve, majd megpróbált feltápászkodni, ám visszahanyatlott az ágyra, ugyanis hátába fájdalom hasított. – Áúú… – nyögött fel elkínzottan.

– Ó, a nagy harcoson csak nem kifogott a forgósszéke? – Silja összeszedte a szükséges ruhadarabjait, majd barátilag hátba vágta a fiút.

– Háát, eléggé úgy tűnik… De ahelyett, hogy a hátamat püfölnéd, igazán hálás lennék annak, ha megmasszíroznál…

A lány örült annak, hogy Aleksi nem látja az arcát, mert fülig pirult. Hogy a lelkében támadó érzést levezesse, a tenyere élével ismét rácsapott a fiú hátára.

– Ez is egy módszer.

– Ez fáj, tee! Meg akarsz ma reggel ölni? Túl korán van még a halálhoz… – nevetett fel a fiú. A lány ezúttal sem hazudtolta meg magát, mert újból ráütött.

– A halálhoz soha sincs korán! Ha az lenne, nem ülnétek ott a gépnél hajnali háromig meg négyig…

– Na, négyig nem szoktunk! És mi lenne, ha egy fokkal finomabban csinálnád? Nem mintha nem bírnám a kiképzést, csak rohadtul beállt a nyakam.

– Most az egyszer, nagy harcos. Most az egyszer. – A lány valóban gyengédebben folytatta, és arcára önkéntelenül is mosoly ült ki. Senkivel nem cserélte volna el ezeket a bolondozós pillanatokat. Noha próbálta visszafogni magát, a gondolatai el-elkalandoztak sikamlósabb irányba. Túl jó volt hozzáérni a fiúhoz.

– Hmm, ez már jobban tetszik. Határozottan jobban... – sóhajtott fel Aleksi, és lehunyta a szemét. Úgy tűnt, nagyon is élvezte a masszázst; görcsbe feszült izmai ellazultak, és arcára elégedett kifejezés ült ki.

– Sokba fog ez még neked kerülni – jegyezte meg Silja, ellágyult mosolya gonosz vigyornak adta át a helyét.

– Kezdek félni tőled! – mondta Aleksi tettetett ijedtséggel. – És mit fogsz velem csinálni, hm? Halálra masszírozol?

A lány ujjai a fiú nyakára tévedtek, és Silja egy pillanatra megszorította.

– Van lényegre törőbb módszerem is! – kacagott fel démonian.

– Ki fogod törni a nyakam, hmm? – kapta el a fiú a lány kezét, majd villámgyorsasággal megragadta a vállát, és lenyomta az ágyra. – Előbb szabadulj ki!

Silja fejében lepergett minden gyakorlat, amit az önvédelmi tanfolyamon beléjük vertek, de az izmai egyszerűen nem engedelmeskedtek. Ebben a helyzetben csak Aleksi hihetetlenül kék szemébe nézhetett, és megdermedt. A fiú tekintete teljesen elbűvölte, és hiába akart mozdulni, csak tehetetlenül feküdt.

– Nem látom, hogy ellenkezel… – nevetett fel Aleksi, és még erősebben nyomta a kezét az ágynak. Fenyegetően fölé tornyosult, és gonoszul mosolygott rá.

Miért teszed ezt velem? – gondolta a lány csalódottan, és gyűlölte magát a reakciójáért. A szemezés másodpercekig nyúlt, majd végül összeszedte magát és rúgott. Aleksi kacagva, engedve magát legördült Silja mellé, majd elkezdte a hasát csiklandozni. A lány reflexből összerándult.

– Ez nem fair! Eressz! – Megpróbált ellentámadást indítani, de egyszerűen képtelen volt rá, ahhoz túlságosan csiklandós volt mindenhol.

– Na jó, most az egyszer kegyes leszek, de csak mert megmasszíroztál… – engedte el Aleksi a lányt. – Ja, jut eszembe, este lesz koncert a klubban, jössz te is?

– Milyen koncert? – A zenei ízlésük legtöbbször átfedte egymásét, de Silja nem akarta megkockáztatni, hogy kifogja a kevés kivételek egyikét…

– Ja, a haverom, Neil bandája, már voltál te is múltkor a koncertjükön – felelte Aleksi. – Kár lenne kihagyni, jó kis parti lesz!

– Ez jól hangzik. – Úgysem volt semmi programja estére. Egyetlen barátnője, Lucy éppen a családjával nyaralt Olaszországban, így valószínűleg egymagában gubbasztott volna itthon.

– Ütök össze valami ehetőt, aztán nézünk filmet? Mára ezen kívül nincs programom… Bár szerintem megyek edzeni – kelt fel Aleksi az ágyról.

– Inkább majd én. Ha te nekiállsz főzni, akkor már most tárcsázhatom a pizzafutárt és tűzoltókat. – Silja nyelvet öltött rá, majd eltűnt a konyhában. Az ebédlő is itt kapott helyet, bár többnyire mindenki a saját szobájában étkezett. Úgysem egyszerre értek haza, így csak hétvégén tudott együtt enni a család.

A konyha tágas, világos helyiség volt; falát fehérre festették, és a nagy ablakokon keresztül fény áramlott be. A tűzhelyre ráfért volna a takarítás, olaj-és ételfoltok pettyezték, és a mosogatóban halmokban álltak a piszkos evőeszközök, tányérok. A mahagóni színű csempe is hagyott némi kívánnivalót maga után, amit nem mostanában söpörtek fel. A hűtő és a négyszemélyes asztal tele volt morzsával, a tárolószekrény ajtaját alig lehetett becsukni a sebtében bevágott lábasok miatt. Hát igen. Látszott, hogy nincsenek otthon a szüleik.

– Héé, azért csak képes vagyok kenyeret vágni, ennyire még én sem vagyok őstulok! – ment utána Aleksi. – De rendben, csináld te, nőnek a konyhában a helye – vigyorgott rá a lányra. Silja tudta, hogy nem így gondolja, és hogy csak húzza őt, ezért eszébe se jutott megsértődni.

– És pont most cáfoltál rá, hogy igenis őstulok vagy. – Silja előbányászott egy serpenyőt, vigyázva arra, hogy ki ne dőljön a többi konyhai eszköz a szekrényből. Ennek érdekében gyors berúgta az ajtót. – A feleséged imádni fog majd annakidején… – Kényszerítenie kellett magát, hogy ne üljön ki semmi az arcára a csalódottságából. A felesége, aki minden valószínűség szerint egy idegen lány lesz…

– Minek feleség? Itt vannak a jobbnál jobb csajok, akik szinte aranytálcán kínálják magukat nekem… És még fizetnem se kell értük! – nevetgélt, majd terpeszben leült a székre.

– Tudom, inkább még ők fizetnek neked… – dünnyögte a lány sötéten, miközben elkezdte feltörni a tojásokat. Nagyjából immunis volt a fiú efféle beszólásaira, de azért rosszul esett neki. – Hányat kérsz?

– Hatot, mint mindig. Hát igen, a népszerűség ezzel jár… – nyújtózkodott, majd nagyot ásított.

– Milyen jó egyeseknek… – Persze Silja sem panaszkodhatott, többen is kinézték már maguknak. A vagányabb srácokat vonzotta karcsú, sportos alkata, derékig érő, fekete haja és nem utolsósorban határozott jelleme. Eleinte a lány is megpróbált nyitni feléjük, de minduntalan azon kapta magát, hogy Aleksihez hasonlítja őket. Kellemetlen volt visszautasítani a közeledésüket, de tudta, hogy ők jobbat érdemelnek. Egy olyan lányt, aki önmagukért szereti őket, nem pedig Silját, aki csak a „bátyját” keresi bennük.

– Ugye! – mosolygott Aleksi önbizalommal telve. Ha valamiben, hát abban nem szenvedett hiányt. – Na, sül az a tojás? – szimatolt bele a levegőbe. Már nagyon éhes volt, és este csak három hamburgert evett…

– Sül, de az ipari mennyiségű reggelidnek több idő kell fél percnél…

– Gyors lefürdöm, de ajánlom, hogy kész legyen, mire végzek! – kacsintott rá Aleksi a lányra, majd a fürdőszoba felé vette az irányt. Silja hallotta, ahogy a fiú megengedte a csapot, és hangosan felkacagott, amikor Aleksi elkezdte énekelni a kedvenc számát fennhangon és persze – hamisan. Hamarosan visszatért – ezúttal felöltözve. Silja nem bánta volna, ha Aleksi kicsit még „pucérkodik”, bár kétségkívül jól nézett ki ruhában is. Egy egyszerű, kék pólót és kockás sortot húzott magára, tehát semmi kirívót, ennek ellenére a lány irtó szexinek találta. Mondjuk mindenhogyan.

Silja pont akkor szedte ki a serpenyőből Aleksi adagját, és nekilátott a saját reggelijének. Nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé a főzés, de a fiú mellett rákényszerült, ha nem akart minden reggel vajas pirítóst enni… Bár többnyire a szüleik főztek rájuk, de ők most üzleti úton voltak.

– Á! Angyal vagy, köszönöm! – lépett oda Aleksi a lányhoz, és puszit nyomott az arcára, amire Silja elpirult. Magához vette a rántottát, és leült az asztalhoz.

– Pedig jobb napjaidon nagy a késztetés, hogy a démon törjön ki belőlem – nevetett fel a lány, próbálva leplezni zavarát.  – Jó étvágyat, te, harcosok gyöngye!

– Köfönöm, avvan! – csámcsogott Aleksi. Körülbelül egy perc leforgása alatt eltüntette mind a hat tojást, és az evés végeztével jó nagyot büfögött.

Silja csak a fejét csóválta. Megszokta már a fiú viselkedését, de ez nem jelentette azt, hogy bele is törődött.

– A barátnőid hogy viselik, hogy ilyen vagy, ha kajára kerül a sor? – kérdezte csipkelődve, azt remélve, így talán hathat rá. Csalódnia kellett.

– Moft mér’? – kérdezte Aleksi, majd lenyelte az utolsó falatot. – Most miért? – ismételte meg a kérdést jóval kulturáltabb hangnemben. – Nem azzal szoktak foglalkozni, hogyan eszem.

Hát persze – gondolta a lány. Nyilván „izgalmasabb” dolgokkal vannak elfoglalva… Nem szólt semmit, csak némán folytatta az evést. Aleksi türelmesen várt, majd, miután a lány is végzett, így szólt hozzá:

– Na, valami darabolós horrorfilm, hm? – vigyorgott Aleksi a lányra.

– Azok unalmasak – ásított Silja. – De ha szeretnéd…

– Felőlem nézhetünk pornót is! – öltött rá nyelvet Aleksi, majd feltrappolt a szobájába. Ő kapta a legnagyobb szobát hármójuk közül, mégis az övé tűnt a legkisebbnek a zsúfoltsága és rendetlensége miatt. A szürke szőnyeggel leterített földön piszkos ruhák hevertek, amiket nemes egyszerűséggel berúgott a kétszemélyes ágya alá. Silja követte, és amikor belépett, kis híján hanyatt esett egy sörösdobozban. Fejcsóválva felvette, és kidobta a fiú számítógépes asztala melletti kukába. Alig bírta beletuszkolni a sok szemét miatt. Leheveredett a bevetetlen ágyra, és pillantása a vele szemközti, acélkék falra szegeződött. Aleksi egy újabb, félmeztelen nőt ábrázoló plakáttal gyarapította gyűjteményét. Alatta a jobb napokat is megélt gitárja árválkodott, amit egyszer sem használt, így csak díszként funkcionált. Egyrészt el volt hangolódva, másrészt hiányzott róla a „D” és az alsó „E” húr. Az ajtótól balra egy ruhás-és könyves szekrény állt, elenyésző mennyiségű könyvvel. Aleksi a matchboxait tárolta itt, amiket gyermekkorában megszállottan gyűjtött. Silja szokásához híven leellenőrizte a tőle kapott kaktuszt, amit a fiú az ablakpárkányon tárolt. Hétről hétre végigkövette a pusztulását; azért vette neki, mert kíváncsi volt arra, mikor fog kiszáradni. A jelekből ítélve napjai lehettek hátra. Ekkor valami gyanús szag orrba vágta, amire elfintorodott. Az ágy alá nézett, és megtalálta a forrását…   

– Csak szólok: ha beköltöznek a csótányok a szobádba, mert itt felejted az üres pizzásdobozokat, nem foglak befogadni! – Ami azt illeti, ő sem volt a házimunka úttörője, de arra ügyelt, hogy kéretlen háziállatok ne jelenjenek meg nála. – Különben meg inkább valami pszichothrillerre gondoltam… a közös leszbipornó-nézés élvezetét meghagyom a haverjaidnak – vágott vissza vigyorogva.

– Van pár pókom, de ők felfalják a többi dögöt, szóval maradnak. Csótányt még nem láttam, bár szerintem mókásak, lehet, beszerzek egyet – nevetett Aleksi. – Hm, pedig nincs is jobb egy kis szaftos leszbipornónál, de legyen meg kívánságod! – kapcsolta be Aleksi a számítógépét.

– Milyen kegyes – vigyorodott el Silja, és remélte, hogy a film eltereli majd a figyelmét. A féltékenység folyamatosan ott tombolt benne, és most szüksége volt rá, hogy valami széttépje, majd újra összerakja őt agyilag. Remélte, hogy egy ilyen jellegű film tökéletesen megfelel a célnak… Miután Silja kiválasztotta a filmet, el is indította. A viharsziget. A lány helyet csinált Aleksinek; letette a földre a halmokban álló, piszkos tányérokat, amire a fiú levágódott mellé, és bámulni kezdte a képernyőt.

Silja közelebb húzódott hozzá, és igyekezett minden idegszálával a filmre koncentrálni. Szerencsére egyáltalán nem kellett erőlködnie; a történet szinte azonnal magába szippantotta. Aleksi azonban már az elején elvesztette a fonalat, noha érdekesnek találta, de gyakran megesett vele, hogy elaludt, ha egy kicsit is álmos volt, vagy túl kényelmes pozícióban helyezkedett el. Feje a lány vállára bukott.

A lány izmai megfeszültek, és akkor sem mert megmozdulni, amikor már kezdett kényelmetlenné válni a testhelyzete. Szoborrá merevedve nézte végig a filmet, és a fiút is csak akkor ébresztette fel, miután a stáblista is lement.

– A pornókat is ugyanígy élvezed? – vigyorgott rá csipkelődve.

A fiú nagyot ásított, és összeborzolta a haját.

– Elaludtam…? – kérdezte, és nagyokat pislogott.

– Még horkoltál is – szedte elő Silja a legkomolyabb arckifejezését.

– Één? Tudod jól, hogy nem horkolok – bökte oldalba Aleksi a lányt.

– Dehogyisnem! – Silja válasz gyanánt beleöklözött a vállába. – Csak úgy rengett tőled az egész ház!

– Baszki… – ijedt meg Aleksi és egy kissé el is sápadt. – Azt hiszem, kivizsgáltatom magam, lehet, orrsövény-ferdülésem van…

– Örömmel betöröm, hátha attól helyreáll – ajánlkozott a lány démoni mosollyal.

– Uh, kösz, inkább kihagynám… Na, én most megyek edzeni, aztán szerintem felugrom haverokhoz, este nyolckor a klubban! – kelt fel Aleksi.

Silja felsóhajtott. Rá viszont egy egész napos itthon ülés vár…

– Jó szórakozást!

Következő fejezet