31. fejezet

Sziasztok! :)

Ezt a részt elég gyorsan hoztam, gondoltam, érdekel titeket, meg aztán én is belejöttem. :D Egyedül írok, szóval érdekelne, hogy ennek ellenére nem-e esett vissza a sztori színvonala. :O Köszönöm az eddigieket! <3 

Luna

Aleksi napja kifejezetten jól telt. Ugyan hiányzott neki Silja, de elfoglalta magát. Jó sokáig aludt, aztán edzeni ment, és utána elégedetten lustálkodott. Kicsit beállt a háta és a nyaka, úgyhogy arra gondolt, kimasszíroztatja Siljával. Aztán átment Filiphez bandázni, és amikor hazaért, rögtön bekapcsolta a számítógépét. Ekkor hívta Silja.

– Aleksi, én… El kell mondanom valamit.

A fiú egy pillanatra megijedt – Silja hangja nagyon is komolynak, sőt, kétségbeesettnek tűnt.

– Minden rendben?

– Nem… Semmi sincs rendben. Szóval… az úgy volt, hogy berúgtam, és az egyik csoporttársam elhívott beszélgetni, és… a többire nem emlékszem. Másnap beállított hozzám, és… és azt mondta, hogy…

­– Mit? – kérdezte Aleksi ledermedve. Mi van? Ez most egy rossz vicc?

– Én… azt hiszem, hogy… hogy megcsaltalak.

Fagyott csend állt be, és eközben a fiú próbált magához térni döbbenetéből. Nem. Ez nem lehet igaz. Silja nem tenne ilyet, ő más volt, mint a többi lány.

– Te… tessék…?

– Nem emlékszem az egészből semmire, szóval az is lehet, hogy ez az egész csak hazugság…

– Szívatsz… – motyogta kábán.

– Nem, én… Komolyan mondom. – Silja hangján hallatszott, hogy a sírás határán áll, amire elkezdett gyanakodni. Valóban komolynak tűnt, és emiatt érezte, hogy kezdi elönteni a csalódottsággal vegyes düh. Ugyanakkor nem akarta még mindig elhinni. Nem. A lány nem csalná meg őt.

– Te most szívatsz – jegyezte meg ismételten, és kinyomta a monitort. Felállt, és elkezdett járkálni a szobájában.

– Ne… ne haragudj, kérlek! Én nem akartam, én… – sírta bele a telefonba.

Aleksi ekkor jött rá arra, hogy Silja nem tréfál, és fékezhetetlen harag söpört végig a lelkén.

– Kivel csaltál meg? – kérdezte a dühtől remegő hangon. – Mika?!

Hallgatás.

– Igen – nyögte ki végül a lány.

Aleksi úgy érezte, mint akibe belerúgtak. Irtózatos erejű harag dúlt benne, ami másodpercről másodpercre fokozódott. Egyszerűen nem bírt parancsolni az indulatainak, és teljes erőből a padlóhoz vágta a mobilját. Hangos csattanással ripityára törött, de nem érdekelte.

Silja. Megcsalta. Őt.

Ugyan nem tudta biztosan, mi igaz ebből és mi sem, lehet, hogy csak tévedés. Még mindig nem nézte ki a lányból, de már a puszta gondolat is felbosszantotta. Sajnálta, hogy nem hallgatta végig, de nem tudott parancsolni az érzéseinek. Iszonyúan fájt neki, mert szerette a lányt, és azt hitte, Silja is őt. Megsebzett vadállatként tombolt, még az íróasztalát is felborította. Ököllel verte a falat, és rugdalta a bútorait. Hamarosan a szobája katasztrófa sújtotta területté változott, és édesapja megjelent az ajtójában.

– Mit művelsz, fiam?! – nézett rá elképedve. – Mi ütött beléd?

– Helsinkibe kell mennem. Most – jelentette ki Aleksi ellentmondást nem tűrően.

– Meg vagy húzatva?! Éjfél is elmúlott!

– Nem érdekel! – csörtetett el édesapja mellett hatalmas léptekkel. Magára húzta a bakancsát, majd tárcsázta Ejnót az édesapja mobiljáról, amit lenyúlt. A fiú fél perc múlva vette fel.

– Ki kell vinned Helsinkibe – tért a lényegre Aleksi teketóriázás nélkül.

– Mi van? Miért? Ennyire nem bírsz a véreddel? Haver, Silja vasárnap már hazaér!

– Tudom. – Aleksinek nem kis erőfeszítésébe került, hogy ne vágja földhöz édesapja mobilját is.

– Mi bajod van? Mit akarsz Helsinkiben?

– Agyonverni valakit. – Aleksi kezében megreccsent a telefon, amire picit észbekapott. Lazult a szorítása, de nem csillapult a düh a lelkében. Gyilkos hangulatban volt. És addig nem nyugszik, amíg szét nem veri Mika fejét.

– Király! Ez esetben szívesen elviszlek, mióta vágytam már egy jó kis bunyóra!

– Te kint maradsz az autóban. Most pedig gyere értem, itt vagyok a parknál. – Letette a telefont, és elkezdett körbe-körbe járkálni. Nem tudta felfogni. Silja szerelmes volt belé, szinte a kezdetek óta, és most megcsalja ezzel a nyomorékkal?! Na ne már! Nem akarta elveszíteni a lányt, és most döbbent rá arra, mennyire fontos neki. Beleőrülne a hiányába. Ő volt az utolsó, akiből kinézte volna, hogy megcsalja a szerelmét. Épp emiatt próbált a lánynak enyhítő körülményt találni. Silja azt állította, hogy nem volt magánál, amit el is tudott képzelni. Ez esetben Mika simán hazudhatott neki, vagy ami még rosszabb… Mi van, ha megerőszakolta?! A gondolattól olyan erejű harag söpört végig rajta, hogy azt hitte, kiszakad a lelke a testéből. Hogy némiképp lenyugtassa magát, köveket rugdalt maga előtt, és dühösen káromkodott. Ki fogja nyírni Mikát. De legalábbis nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerez neki.

Ekkor megérkezett Ejno a kék Hyundaiával, amire beszállt az autóba. Becsapta az ajtót, és a fiú elindult.

– Jó ég, haver… Mi lelt téged?

– Megcsalt Silja – jelentette ki Aleksi. – Mikával.

– Na ne… Pont vele?

– Ezt akarom megtudni. Lépj rá a gázra – adta ki az utasítást. Ejno bólintott, és olyan gyorsan hajtott, hogy egy óra tíz perc alatt ott voltak. Út közben nem kérdezett semmit, és ennek Aleksi nagyon hálás volt. Nem szívesen számolt volna be a részletekről.

– Azért ne juttasd kórházba – veregette meg a fiú a vállát, amikor megálltak. Aleksi erre nem felelt semmit, mert nem tudta volna őszintén azt mondani, hogy „oké”. Szó nélkül kiszállt, és a hotel felé indult. Nem tudta, melyik Mika szobája, ezért megkérdezte a szálloda egy alkalmazottját. Harmadik emelet, kettes szoba. Majd beszél utána Siljával. Sejtette, hogy nem hagyná neki, hogy összeverje a kis gennyládát, és azt is, hogy addig nem tudna vele normálisan kommunikálni, amíg le nem csillapul. Feltrappolt az emeletre, és szó szerint kivágta az ajtót.

– Melyikőtök Mika?! – ordította el magát. Hárman voltak a szobában, és épp laptopoztak.

– Én – jelentette ki egy barna hajú, nyüzüge fiú. – Mit akarsz?

– Eltörni a csontjaidat. – Aleksi határozottan odalépett hozzá, megragadta az ingénél fogva, és felrántotta. Mika meglepetésében nem ellenkezett, tehetetlenül tűrte, hogy a fiú a falhoz préselje. Két társa ekkor felállt, és rá akartak rontani Aleksire, de Mika leintette őket.

– Te vagy Silja barátja, mi? – kérdezte tőle megvetően. – Azt mesélte, hogy egy igazi vadbarom vagy. És tényleg.

Aleksinek több se kellett – ököllel arcon ütötte a fiút. Hogy merészeli sértegetni?! Mika feljajdult, és lehorgasztotta a fejét. Orrából ömlött a vér.

– Beszéljük meg – nyögte ki levegőért kapkodva. Már kevésbé tűnt magabiztosnak. Aleksi úgy döntött, megkegyelmez neki, és nem a barátai előtt veri agyon. Ez elég fair, tekintve, hogy Mika ezt se érdemelné meg. Semmit nem érdemel.

– Szedd össze magad. Tíz perc múlva várlak az erődnél. Egyedül gyere – eresztette el a fiút, akinek megrogyott a térde. Egyik kezével a falhoz támaszkodott, másikkal megtörölte vértől csöpögő orrát. Aleksi rájuk csapta az ajtót, és odament a megbeszélt helyre. Ejno tőle közel állt meg, aminek örült. Nem tudhatta, hogy mennyien érkeznek, még az is lehet, hogy Mika többedmagával jön. Vagy egyenesen rendőri díszkísérettel. Türelmetlenül járkált, és kisvártatva megjelent Mika. Egyedül volt, amit némiképp értékelt. Legalább ennyi szorult belé, ha több nem is.

– Figyelj, én sajnálom – kezdett bele a fiú. – Nem akarok verekedést.

Aleksi mély gúnnyal felhorkantott. Hát persze.

– Megdugtad a csajomat, úgyhogy most szarrá verlek. – Aleksi rögtön ütött; a találat Mika száját érte. Hallotta, hogy megreccsen a foga, talán ki is törte. Ez csöppet sem érdekelte, tovább verte. Mika alig védekezett, bár megpróbált visszatámadni. Aleksi lefogta a kezét, és megcsavarta. A fiú elterült a földön, amire rávetette magát, és beleverte a fejét a betonba. Mika orrából, szájából és füléből ömlött a vér, és látszott rajta, hogy az ájulás szélén áll. Aleksi felkelt róla, és megvetően ráköpött.

– Ha meglátlak a közelében, feldugom a karodat a seggedbe!

Mika nem felelt, csak könnyes szemmel nyöszörgött. A fiú nem érzett semmiféle lelkiismeret-furdalást a tette miatt, és arra gondolt, egy szebb korban emiatt akár meg is ölhette volna. Akkor a férfiak még férfiak módjára rendezték le a dolgaikat, és készek voltak meghalni a becsületükért. Ő szó nélkül kardot rántott volna ez esetben.

Aleksi otthagyta őt, és visszament Ejnóhoz. Véres pólóját lehúzta magáról, és a fiútól elkérte a sajátját, hogy a szállodában ne kezdjék el faggatni. Ott megkérdezte, merre található Silja szobája, és felment hozzá. A lány az ágyán ült a sötétben, és egy párnát szorongatott a kezében. Aleksit megrázta a látványa, még annak ellenére is, hogy tudta, azért szomorú Silja, mert megcsalta őt. Gyilkos indulatait levezette Mikán, így csak a keserűség és a csalódottság maradt.

– Hát te meg…? – kérdezte tőle a lány elvékonyodott hangon. Hallatszott, hogy sírt.

– Menjünk ki – mondta Aleksi. Silja két lánnyal együtt osztozkodott a szobán, és nem akarta őket felébreszteni. A lány felkelt, és a hotel teraszára mentek. Leültek az egyik asztalhoz, egymással szembe. Silja nem nézett a szemébe, és a szégyen pírja ült az arcán. Aleksi örült, hogy kitöltötte Mikán a haragját, mert ugyan nem bántotta volna Silját, de lehet, leordította volna a fejét. Persze így sem biztos, hogy nem fogja.

– Ne haragudj rám! Én… nem emlékszem semmire, és fogalmam sincs, mi történt.

– Persze! Jó kifogás! – Elfordította a fejét, és türtőztetni kellett magát, hogy össze ne törje az asztalt, és faképnél ne hagyja a lányt.

– Tényleg! – temette a lány az arcát a tenyerébe, de a fiút nem hatotta meg.

– Miért tetted? Miért csaltál meg…? Nem voltam elég jó neked?! Nem dugtalak meg elégszer, vagy nem vallottam neked naponta tízszer szerelmet?!

– Nem! Semmi ilyesmi!

– Akkor?! – csapott rá Aleksi az asztalra. Ismét tombolni támadt kedve. Fájt látnia a lányt, és az járt a fejében, hogy épp Mikával hentereg. Undor fogta el a képtől.

– Nem emlékszem!

– Próbáld felidézni!

– Én csak… arra emlékszem, hogy Mika bocsánatot akart kérni, és… ki akart engesztelni, amiért… bunkó volt.

Aleksi eleget hallott.

– Kiengesztelni, mi? Gondolom, jól kiengesztelt!

Silja szóra akarta nyitni a száját, de a fiú feltartotta a kezét, hogy maradjon csöndben.

– Ne, ne mondj semmit! Nem akarom tudni a részleteket.

– Aleksi…

– És én még azt hittem, te vagy álmaim nője. – Aleksi halk, elcsukló hangon mondta, majd felállt. – Tévedtem. Ennyi volt.

Silja nem felelt semmit, csak sírva az asztalra borult. Aleksi elindult az erőd felé, és amikor odaért, körbenézett. Mika már nem volt ott, de ahol verekedtek, lehajlottak a vértől pirosló fűszálak. Aleksi felmászott az erődre, és leroskadt az egyik tornyon levő székre. Lehunyta a szemét, és felidézte akaratlanul is az együtt töltött időket, és ezek a pillanatok vérző sebeket téptek a lelkén. Együtt nőtt fel Siljával, a bátyja volt, a barátja, a szerelme. Mindent jelentett neki egyszerre és most már nincs. A lány kihasználta őt és hátba döfte. Nem csak a becsületébe taposott bele, hanem az érzéseibe. Sohasem volt önbizalomhiánya, de most elkezdte magát okolni. Mi vihette rá erre? Mi hiányzott belőle? Neki úgy tűnt, rajong érte, ahogyan ő is Siljáért. A fenébe is, szerelmes volt belé! A fejébe vette, hogy a lány is akarta, igaz, azt mondta, nem emlékezett, de akkor, abban a pillanatban akarta. Ez számított. Meg aztán… ha Mika megerőszakolta volna, akkor nem dicsekszik el vele.

Fojtogatta valami a torkát, és csípték az el nem sírt könnyek a szemét. Dühösen megrázta a fejét, és megacélozta magát. Nem fog sírni! Indulatosan beleütött a kőbe, ami felsértette az öklét. De nem érzékelte a fájdalmat, és az se érdekelte, hogy vérzik. Ekkor kezdtek el potyogni a könnyei, amiket olyannyira vissza akart fojtani. Aleksi szégyellte őket, és nyomban letörölte a kézfejével. Büszke volt és vad, és nem engedhette meg magának az elgyengülést. Most mégis annak érezte magát. Ez váratlanul érte, és fogalma sem volt, hogyan reagálja le a helyzetet. Amikor Janina megcsalta, nem érzett ekkora fájdalmat, inkább csak az egóját sértette. De Silja… egészen más volt. Őt tiszta szívből, szerelemmel szerette, sokkal mélyebben és intenzívebben, mint bárkit valaha. Egy jó ideig nem akart semmilyen barátnőt ezek után, a gondolattól is rosszul volt. Nincs értelme szeretni, hogyha úgyis megcsalják. Kezdte megérteni Lukast, nem csoda, hogy a sok csalódás miatt úgy bezárkózott. Talán ez segít abban, hogy átértékeljék egymás helyzetét. Persze nem így akarta, de már jobban megértette a fiú bizalmatlan és elutasító viselkedését.

– Aleksi? – szólt hozzá egy félénk, női hang a háta mögül. A fiú összerezzent, és a lány felé fordult. Eleen volt az, Silja egyik csoporttársa. Nem találkoztak túl sokat egymással, csak párszor bulik alkalmából, meg olykor náluk, amikor a lány felhívta hozzájuk. – Mi történt?

– Nem szeretnék beszélni róla.

– Nyugodtan mondd el! Silja az, igaz? – ült le mellé Eleen.

– Hagyjuk – felelte tömören. Egyik porcikája sem kívánkozott beszélni a dologról, egyedül akart lenni. Eleen ennek ellenére nem vette a lapot, és közelebb ült hozzá.

– Te bántottad Mikát?

Aleksi bólintott. Nem lett volna értelme tagadni.

– Miért?

– Megcsalt Silja. Vele.

– A ribanc! – szaladt ki a lány száján. – Pont vele, és pont téged? – Ahogy ezt kimondta, a szája elé kapta a kezét. A fiú megvonta a vállát és felsóhajtott.

– Ez van – mondta fásultul.

– Ez most komoly…? Mármint, úgy értem… hűha. A legtöbb csaj a fél karját odaadná azért, hogy olyan pasija legyen, mint te, és erre megcsal téged?

– Kár a gőzért. – Aleksi tudta, miért jött oda hozzá a lány, és nem kért belőle. Máskor kapva kapott volna rajta, és a következő pillanatban valószínűleg nekiesik, de ez nem az a helyzet volt. Persze megtehette volna, bosszúból, de azzal magát köpte volna arcon. És semmi vágyat sem érzett a lány iránt, nem azért, mert nem volt csinos, hanem azért, mert nem Silja volt.

– Én… Ne érts félre, én…

– Ez így nem fog menni. Hagyj magamra – mondta halk hangon, de határozottan.

– Nem tudnék segíteni? Ha szeretnéd, velem beszélhetsz róla.

– Köszönöm, nem.

– Hát jó. – Eleen felkelt, és otthagyta őt.

Aleksi felsóhajtott és visszament Ejnóhoz. A fiú nem kérdezősködött, csak némán hazahajtott vele. Otthon az édesapja az ajtóban várta, frottírköntösben, és igencsak feldühödve.

– Mit képzelsz magadról?! Hajnali egykor elviharzol, és ellopod a telefonomat?!

– Megvolt az okom rá.

– Magyarázatot. Most! – Édesapja arcán látszott, hogy a düh mellett ott ül az aggódás is. Aleksit nem kellett félteni, és általában nem is féltette, de ha lett volna gyereke, ő is leszidja hasonló helyzetben. Épp ezért megértette, ez tényleg nem volt szép tőle, de a becsülete ezt diktálta. Az édesapja is ezt tette volna a helyében, őt ismerve. Fiatalabb korában gyakran verekedett, ennél kisebb dolgok miatt is. Nem mesélt túl gyakran az előéletéről, de Aleksinek elmondta, hogy eléggé heves természetű és önérzetes volt.

– Megcsalt a csajom – mondta röviden és tömören.

– Kezdhetted volna ezzel – bólintott a férfi, és leült a nappaliban levő kanapéra. – Azért én is dühös lettem volna. És megverted?

Aleksi némán biccentett.

– Hány napon túl gyógyuló sérülést szereztél a szerencsétlennek?

– Öt-hat – szorult össze Aleksi torka. Ha kihívták a mentőket, és Mika kórházba került, akkor hivatalból feljelentést kellett tennie. És persze az is lehet, hogy alapból feljelentette.

– Ne aggódj. Jó ügyvédem van. Egyszer én is összevertem egy srácot, hasonló okok miatt.

– Nem is meséltél erről.

– Fiatal voltam és bolond. Dúltak bennem a hormonok, és azt hittem, szerelmes vagyok, de csak a vágy hajtott. Édesanyád más volt. Őt igazán szerettem, és ha valakit szeretsz, tudni fogod, hogy ő más, mint a többi.

Aleksi eltűnődött ezen. Silja számára mindig is mást, többet jelentett, már csak a mostohatestvéri státuszuk miatt is. Épp ezért nem akarta elhinni, hogy ezt művelte vele. Még mindig bízott abban, hogy csak félreértés. Túlzottan is ragaszkodott hozzá, túlzottan is szerette. Ő annak ellenére, hogy nem egy csaja volt, és gyakran váltogatta őket, egyikőjüket sem csalta meg. Meg sem fordult a fejében, még úgy sem, hogy nem volt beléjük szerelmes, csak Janinába. A lány okosabb volt nála, és ezt nem győzte az orra alá dörgölni. Aleksit ez bosszantotta, de eltűrte neki, ahogyan Janina is az ő dolgait. Aztán megcsalta, otthagyta őt egy atomfizikusért, mert nem volt elég jó neki. Két nőt szeretett életében, és mind a ketten megcsalták. Azért ez elég rossz arány.

– Megyek aludni – felelte Aleksi, mert nem akart erről beszélni.

– Fel a fejjel, fiam! – állt fel az édesapja, és megveregette a vállát. A fiú csak bólintott, és felment a szobájába. Lefeküdt az ágyába, de nem jött álom a szemére. Csak forgolódott, mert egyfolytában Silja és Mika képe kísértette. Hogy megnyugodjon, magához ölelte a párnáját, és ez jó is volt addig, amíg meg nem hallotta Frida panaszos hangját. Kinézett az ablakon, és látta, hogy a kiskutya az ajtójuk előtt áll, és épp azt kapargatja. Azóta csak egyszer ment be az általuk eszkábált ólba, pedig tettek bele puha pokrócot is. Felkelt, és lent beengedte az állatot, aki lelkesen csóválta a farkát, és vakkangatott. Aleksi megvakarta a füle tövét, és ölben felvitte a szobájába.

– Egye-fene, alhatsz velem – emelte az ágyába, miután lefeküdt. Frida rögtön mellékuporodott, amire átölelte.  Az állat meleg teste és puha bundája megnyugtatta, és segített neki abban, hogy elaludjon. Másnap arra ébredt, hogy Frida nyalogatja az arcát, amire eltolta magától, és megpaskolta a hátát. Azt gondolta, itthon marad, és megpróbálja rendezni az érzéseit. Erre volt szüksége.

~~*~~

Silja borzalmasan érezte magát, és egész éjjel csak sírt. Eleen azt mondta, Aleksi összeverte Mikát, amire számított. Gyanította, hogy a fiú nem fogja megúszni törött orr nélkül. Miért nem emlékszik?! Persze már többször is volt olyan, hogy annyit ivott, hogy ne tudjon a világáról sem, de akkor is. Talán tényleg megcsalta Aleksit, bár ebben még mindig kételkedett. Gyűlölte Mikát, és ő volt az utolsó ember a földön, akivel lefeküdt volna.  De a legjobban Aleksi pillantása fájt neki. Szemében nem ült más, csak csalódottság és fájdalom. Ez az, amitől teljesen összetört, mert Aleksit akarta a legkevésbé bántani az összes ember közül. Ájulásig sírta magát, és két szobatársa kihívta a mentőket, mert állítólag nem bírták felébreszteni. A kimerültség, szomorúság és lelki zaklatottsága ezt eredményezte, és bevitték a közeli kórházba. Adtak neki nyugtatót, és felhívták az édesanyját. Nitta bement hozzá, de előtte Silja a lelkére kötötte, hogy ne értesítse Aleksit. A nő aggódó arccal kérdezgette, és Silja elmesélte neki a történteket. Édesanyja szkeptikusan fogadta, és ragaszkodott ahhoz, hogy végezzenek Silján vérvizsgálatot. Arra gyanakodott, hogy Mika esetleg beGinázta. Silja ezt lehetségesnek tartotta, bár nem értette, akkor hogy került a szobájába. Az is kimaradt neki. Miután vért vettek a lánytól, Nitta visszakísérte Silját a kórtermébe.

– Hogy fogadta Aleksi? Tudja már?

Silja bólintott, és lesütötte a szemét. Nem árulta el édesanyjának, hogy a fiú összeverte Mikát, és szakítottak.

– Ó, szegény… Gondolom, megviselte.

– Gondolhatod… Egy igazi picsa vagyok…

– Silja, lányom. Te nem ilyen vagy, te nem tennél ilyet. – Nitta megfogta a kezét, és szelíden nézett rá.

– Szeretem őt, és… és ha… ha megcsaltam, én…

– Tudom, hogy szereted. Én ne tudnám…? Láttalak titeket, ahogyan viszonyultok egymáshoz és őszintén mondom, hogy gyönyörű pár vagytok. Összeilletek, és épp emiatt tudtam elfogadni azt, hogy jártok. Persze furcsa volt, de ez a ti életetek.

– Köszönöm, anya – borult a nő nyakába Silja, és kicsordultak a könnyei. Nitta volt a legnagyszerűbb anya a világon, mert mindent meg tudott vele beszélni, és ha rosszat is tett, nem ordította le a fejét. Próbálta megérteni őt, és támogatni, amikor kellett.

– Ez csak természetes – ölelte vissza a nő.

Ekkor megszólalt Nitta telefonja, amire a nő kikerekedett szemmel pislogott a kijelzőre. Odatette Silja elé, amire ő is értetlenül felvonta a szemöldökét. Pavel volt az.

– Tessék!

– Aleksi. Eltűnt a fiam!

– Hogyan…? – Silja hallotta, hogy Pavel mit mondott, és elsápadt.

– Írt egy levelet. „Elmegyek egy kis időre. Ne aggódjatok értem. Fridát etesd meg naponta kétszer, és vidd le sétálni. Aleksi.”

– Ó, te jó ég… – kapta Nitta a szája elé a kezét. Silja az ájulás szélére került, és lelkiismeret-furdalás ömlött végig a lelkén. Ezt miatta csinálta Aleksi, miatta ment el.

– Ott van veletek?

– Nem.

– Értesítem a rendőrséget. – Pavel kinyomta a telefont, és szörnyű némaság borult rájuk. Silja szemét könnyek lepték el, Nitta az ölébe ejtette a kezét.

– Hazajön.

Következő fejezet

30. fejezet

Hali! :)

Meglepetésemre valóságos díjözönt kaptam, köszönöm szépen nektek! <3 Akiktől a díjat kaptam:
Sparkling Angel
FrayHastrain
Julcsi
RoRo Black
Leona Siorai
Michelle Betranche

Köszönöm még egyszer, hogy ennyien gondolatok a blogra! <3 
Kérlek, írjatok valami ilyen megjegyzést, mert kicsit úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben nem igazán érkezik, amit nem tudok mire vélni. Pontosabban nem tudom, hogy tetszik-e nektek még a történet, hogy mit gondoltok róla.

Luna

Silja és Lukas az út további részében nem szólt egymáshoz – jobbnak látták, ha nem beszélnek. Úgyis újabb veszekedés lenne a vége. A lány nem bírta felfogni, hogy lehet a fiú ennyire bunkó, és miért utasítja el Aleksit élből. Hiszen a fiú rengeteget fejlődött, és már nem volt olyan, mint régen. Megváltozott, és a javára. Aleksi mostani énje valószínűleg kinevette volna az „új” Aleksit. Ő örült a változásnak, mert a fiú előtte igencsak könnyelműen vette az életet. Mostanra azonban benőtt a feje lágya úgy-ahogy, igaz, ugyanolyan dinka volt, mint fiatalabb korában. Ez nem zavarta, sőt, épp emiatt tartotta őt olyan szórakoztatónak. Mindent szeretetett benne tulajdonképpen, annak ellenére, hogy korántsem volt tökéletes. Talán épp ezért. Aleksi nem volt egy álompasi, de neki mégis ő jelentett mindent. És a fiú is így érzett iránta. Ezt valaha felfoghatatlannak tartotta, nem gondolta volna legszebb álmaiban sem, hogy Aleksi viszonozni fogja az érzéseit. Azóta a fantáziáját ő töltötte ki, felidézte a csókokat, a szeretkezéseiket, a közös beszélgetéseiket. Jobban szerette, mint valaha. Szerette akkor is, amikor fáradtan ment haza, és csak morgolódott, amikor beteg volt, és neki kellett kiszolgálnia, és akkor is, ha őt traktálta a hülye vicceivel. Jó, ha kéthetente borotválkozott, akkor is felületesen, és szinte sohasem takarított el maga után. A szobája harci terület volt, és Silja egyszer egy kétéves, megkeményedett szendvicset talált az egyik fiókjában. Nem mindig vette észre magát, és többször az akarata ellenére megbántotta az embereket. Pedig ő csak viccnek szánta, és Silja tudta is, hogy igazat mond. Aztán ott volt a fürdőszoba. A WC-tetőt nem hajtotta le, a mosdókagylót szőrösen hagyta borotválkozás után, és nem-igen vette ki a részét a házimunkából. Gyakran elkésett, és sokszor még ahhoz is lustának mutatkozott, hogy felkeljen az ágyból. Szerette önmagát fényezni, és az esetek túlnyomó részében nem éppen a korának megfelelően viselkedett. Egyszóval egoista volt, infantilis és naiv.

De cserébe tudott szeretni, és jóformán bármit megtett volna a szeretteiért. Rá mindig lehetett számítani, és ízig-vérig becsületes volt. Szántszándékkal sohasem akart Aleksi megbántani senkit, és ez az, amit nagyra értékelt benne. A rosszindulat magva is hiányzott belőle, és szívesen segített másoknak. Barátságos, nyitott természete, és mindig mosolygós, vidám lénye egy csapásra elfeledtette vele a negatívumokat. Emiatt lett szerelmes belé, és ezért nem szeretett ki belőle annak ellenére sem, hogy tudta, hogy a fiú a mostohabátyja. Érdekelte, Aleksi mit lát benne.

A busz pontosan a szálláshelyükön tette le őket, egy impozáns hotel előtt a kikötőnél. Kőből épült, és tartozott hozzá egy kisebb park is. Falát stukkók díszítették, és majd’ mindegyik szobához járt erkély. A teraszon elegáns ruhákba öltözött emberek csevegtek egymással a fehér-kék pavilonok alatt. Kulturáltsága és igényessége ellenére nem került sokba egy éjszaka. Nem messze tőle húzódott Finnország egyik leghíresebb erődítménye, és a díszes, vörös téglás Vásárcsarnok. Siljával és Lukasszal ellentétben a csoporttársaik oda kívánkoztak, mert a legtöbbjüket már kínozta az éhség. Ott pedig lehetett kapni friss halat es egyéb tengeri herkentyűket, na meg persze mindenféle kacatot az ételek mellett. Igaz, elvileg volt ebéd a vendéglőhelyen, de a türelmetlenebbek nem várták ki. Még a szobák kiosztása előtt leléptek enni és nézelődni. Silja és Lukas megvárták; szerencsére nem egy szobán kellett osztozkodniuk. Lukas Onnival, és Kristofferrel, Silja Oilivel és Maariával volt beosztva. Még sohasem beszélgetett el velük komolyabban. Mindketten maguknak való lányok voltak, és csak egymással álltak szóba. Ideiglenes lakóhelyük tágas volt; három ágy, tévé és egy szekrény. Külön mosdó is tartozott hozzá WC-vel együtt. Silja csak levágta a bőröndét az ágyára, ami a kert felé néző ablak alatt helyezkedett el. Miután pár dolgot kipakolt belőle, ment az étterembe. Családias, meghitt hangulatú helyiség tárult a szeme elé. Nagy ablakaiban virágok pompáztak, és sárga falaira nonfiguratív ábrákat festettek. Csak páran lézengtek ott a csoporttársaik közül, köztük Mika. A pult mellett állt, egyedül, és amikor meglátta őt, szélesen elmosolyodott és felé indult. Silja tekintete elsötétült. Csak ezt ne. Eközben egy pincér is felé tartott, aki megkérdezte tőle, mit kér.

– A csoporttal együtt érkeztem, és vegetáriánus menüt rendeltem.

– Máris hozom – biccentett a férfi, és távozott. Ekkor ért oda Mika.

– Nem jössz oda hozzám? Ehetnénk közösen – ajánlotta fel, olyan hangsúllyal, mintha ez valami nagy kegy lenne.

– Nem – jelentette ki Silja kategorikusan. Még csak az hiányzik, hogy ezzel az öntelt mitugrásszal együtt egyen! Pláne, hogy van barátja. Persze ezt nem tudhatta, mert nem mondták el nagyon senkinek a barátaikon kívül.

– Megsértesz! Hát lenne szíved visszautasítani nagyszerű társaságomat? – nevetgélt a fiú mesterkélten, de a lány tudta, hogy komolyan gondolja. Hiába próbálta leplezni idétlen kacarászással.

– Lenne – mérte végig a lány megvetően, hogy vegye már végre a lapot és hagyja őt békén. Testével elfordult tőle, majd az egyik üres asztal felé iramodott nagy, határozott léptekkel. Ez – úgy vélte – elég konkrét jelzés. Azonban a fiú nem tágított. Hamarosan beérte, és leült a lánnyal szembe.

– Nem adtam elég egyértelműen a tudtodra, hogy nem kérek a társaságodból? – Nem finomkodott immár, a fiúnál amúgy sem lehetett szép szóval elérni semmit.

– Semmi gond, én megértem. Láttam, hogy a buszon veszekedtél az öcséddel, megértem, hogy ideges vagy miatta. De nem szép, hogy rajtam akarod levezetni.

Silja úgy érezte, kezd elszakadni nála a cérna.

– Nem miatta vagyok ideges, hanem miattad! Vedd észre magad – fonta keresztbe a karját, és elnézett. Eközben megérkezett a pincér, és letette eléjük az ételt. A vegetáriánus menü áfonyadzsemes camembert jelentett rizzsel. Összefutott a nyál a szájában a látványától és az illatától. Hal volt a másik fogás, amit ki nem állhatott, ezért kért húsmentes ételt. Mégsem kezdett neki, mert idegesítette Mika jelenléte.

– Én észreveszem magamat! Ahogyan téged is – mosolygott rá a fiú. Sóvár, középkék szemével szinte felfalta őt. Nem nézett ki rosszul, de messze alulmúlta Aleksit. Barna, hullámos tincsei pimaszul lógtak alá, és drága, márkás ruhái szinte az ember képébe ordították, hogy „gyönyörködj bennem, én egy kivételes személyiség vagyok!” Silja legszívesebben lekevert volna neki egy pofont.

– Bocs, de van barátom – köszörülte meg a torkát, és a kezébe vette az evőeszközöket. Késével vágott egy darabot a sajtból, villájára szedett egy kis rizst, és a szájába irányította az ételt. Úgy döntött, hogy mégis eszik. Nem fogja zavartatni magát egy ilyen alak miatt. Nem érdemli meg.

– Persze, mind ezt mondják. „Bocs, de van barátom!” Kitalálhatnál valami eredetibb szöveget, mert ez már unalmas!

– Ha egyszer tényleg van! – csattant fel Silja. Magasabbra emelte a hangját, majd lassan kifújta a levegőt. Nyugalom. Azzal nem megy semmire, ha felidegesíti magát, bár ezt a fiú pillanatok alatt el tudta érni nála. – És ha nem is lenne, sem akarnék semmit tőled. Sajnálom.

– Ugyan már! Tudod, hogy van köztünk valami. Nem érzed, hogy szikrázik a levegő közöttünk?

– Egyet érzek, és az az orrfacsaró parfümöd. Most pedig húzz innen! – mondta ingerülten. Eddig tartott az önuralma és a türelme.

– Hát jó. Ahogy gondolod. További szép napot! – állt fel végre-valahára Mika, és faképnél hagyta a lányt.

Silja felsóhajtott. Életében nem találkozott olyan irritáló alakkal, mint a fiú. Remélte, a kirándulás további részében nem fogja betalálni őt. Miután végzett az ebéddel, hívta Aleksit. A fiú azt mondta, értesítse, amint megérkeztek. Aleksi rögtön felvette.

– Szia, mi újság? – kérdezte tőle vidám hangon.

– Megérkeztünk, minden rendben azt leszámítva, hogy Lukasszal ismét összevesztem, és betalált az egyik idegesítő csoporttársam.

– Kicsoda? – hördült fel a fiú. – Szétbaszom a pofáját!

– Mika, tudod, az a nyomi, aki meg nem értett zseninek képzeli magát.

– Odamenjek? Tudod, hogy én bármikor szívesen ellátom a baját! – jelentette ki harciasan. Siljának kuncognia kellett azon, hogy ennyire védi őt, ugyanakkor jól is esett neki.

– Nem kell, köszönöm. Meg tudom védeni magam.

– Biztos? Csak szólnod kell, és ott vagyok!

– Tudom, Aleksi, és kedves tőled. – Már bánta egy kicsit, hogy szóba hozta, most ezen fogja végig stresszelni magát Aleksi. De ő őszinte volt, és amúgy is kellőképp felhúzta magát Mikán.

– Ha meggondolod magad, szólj!

– Rendben. Te most mit csinálsz?

– Filippel és Kissával dugo… Hopp, elszóltam magam!

Silja hangosan felnevetett.

– Legalább jó?

– Nem mondom, Filip elég ügyes, de a nyomodba sem érhet! 

– Hazug! Azt mondtad, senki nem csinálja olyan jól, mint én! – hallatszott a háttérben Filip hangja. Silját még jobban rázni kezdte a nevetés.

– Idióták! – csóválta a fejét, és örült, hogy befejezte az evést. Akkor biztos félrenyelt volna. Elindult a szobája felé, ami a második emeleten volt. Hamar felért, és ráült az ágyára. Oili és Maria még lent ettek.

– Egyébként mi a programotok mára?

– Múzeumlátogatás, városnézés, meg a szokásos, helyi látványosságok. Este szabadfoglalkozás.

– Akkor előre is jó vedelést! – mondta Aleksi derűsen. – Igyatok helyettem is!

– Áh, nem terveztem sokat inni, meg aztán ott lesz Mika is…

– Rúgd szét a seggét a nevemben is!

– Az lesz… – sötétült el a lány tekintete. Hallgatás állt be, és Silja gondolkozott azon, hogy mit mondjon.

– Hiányzol – jelentették ki egyszerre. Mindketten halkan felnevettek. Ez a pillanat egyszerre volt vicces és megindító. Mindig is egy hullámhosszon voltak, de az utóbbi időben különösen.

– Egyre jár az agyunk – ismerte el Aleksi. – Alig várom, hogy meg… öleljelek.

Silja el is érzékenyült volna ettől, ha nem tudja, hogy a fiú ezt nem egészen őszintén mondta.

– Én is alig várom, hogy meg... ölelj – kuncogott.

– Mi ilyen ölelős fajták vagyunk – toldotta meg a fiú.

– Ahogy mondod! – biccentett Silja. Ekkor nyílt az ajtó, és belépett rajta a két szobatársa. Nem akart előttük beszélni, ezért így szólt a telefonba:

– Ha nem haragszol, most leteszem. Szép napot, szia!

– Neked is, csókollak!

Megszakadt a vonal, és felnézett a két lányra.

– Félóra múlva gyülekező a hotel előtt, indulunk várost nézni – közölte Maria, és leültek az egyik ágyra. Halk szavú trécselésbe kezdtek, és mivel Silja nem akart hallgatózni, a fejére tette a fejhallgatóját. Hanyatt feküdt az ágyon, és lehunyta a szemét, amikor a szép, melankolikus dallam megszólalt. El tudott volna aludni. Talán el is bóbiskolt kicsit, mert arra eszmélt, hogy Maria szólongatja.

– Gyere! Két óra. 

Silja nyújtózott, majd felállt, és elindult a lányokkal lefelé. Mindenki ott volt már a hotel előtt, még Lukas is. A fiú mogorván, sötét tekintettel állt tőlük nem messze, és a tengert bámulta. Silja haragudott a fiúra, így nem ment oda hozzá, ahogyan a fiú sem őhozzá.

Két tanáruk vezényletével elindultak első úti céljuk felé, a Székesegyházhoz. Helsinki egyik nevezetessége volt a fehér épület kecses oszlopaival és zöldfedeles, kupolás tornyaival. Közel kilencven méter magasan tört az ég felé, így igazán tekintélyt parancsoló benyomást keltett. Felmentek a toronyba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a városra. Szinte az egészet be lehetett látni innen. Kis ideig időztek itt; meghallgatták a tanáruk kiselőadását, majd indultak tovább az Uszpenszkij katedrálishoz. Egészen más stílusú építmény volt, díszesebb és monumentálisabb, mivel erősen érződött rajta az orosz hatás. Ez nem csoda, hiszen a vlagyimiri székesegyház mintájára épült, még a tizenötödik században. Silját lenyűgözte; mindig is ámulatba ejtették az építészet remekei. Egyfajta nyugodtság fogta el, ha egy templomban, kastélyban, vagy bármely más, régi épületben mászkált. Szinte tapintani lehetett a falakon a történelmet. Ilyenkor mindig késztetést érzett, hogy elvigyen az épületből egy kis darabkát.

A harmadik hely, amit meglátogattak, az az időszakos fegyverkiállítás volt a város szívében. Itt többet időztek, és közben csak úgy szívták magukba a tudást. Persze az Ateneum sem maradhatott ki, ahol Silja már járt előzőleg Aleksivel, Lukasszal, és a szüleikkel együtt. Ez egy képzőművészeti múzeum volt, amely egy palotában kapott helyet. A finn képzőművészet fejlődését mutatta be a kiállítás. Mika végigbeszélte az egészet, és fennhangon magyarázott annak, aki hajlandó volt meghallgatni. Silja messzire elkerülte.

Ezután visszatértek a szállásra, fáradtan, de élményektől gazdagon, feltöltődve. Megvacsoráztak, aztán mindenki mehetett a dolgára. Silja felment a szobába, és elvágódott az ágyán. Némi pihenés után lement a többiekhez a Suomenlinna erődítményhez a partra. Azt beszélték a csoporttársaikkal, hogy kiülnek oda beszélgetni és iszogatni. A komor falak a hoteltől ötszáz méterre terültek el. A tizennyolcadik században építették, hogy Helsinkit a tenger felől is védjék. Meglátszott rajta az idő vasfoga, és ez nem is csoda. Falai helyenként be voltak dőlve, és ágyúnyomok sorjáztak rajta. Silja elgondolkozott ezen. Az emberek az épületekkel ellentétben magukban viselik a múltat, nem magukon, aminek semmiféle külső nyoma nincs. Legfeljebb egy-két alattomos ránc árulkodik. Az épületek viszont megmutatják a valódi oldalukat azoknak, akik tudnak olvasni benne.

Csoporttársai az erődítmény zöld gyeppel borított tetején gyűltek össze, ahova fel lehetett menni apró kőlépcsőkön. Nem húzódott rajta biztonsági kerítés, mert olyan széles volt, hogy két-három ember is elfért egymás mellett. Az egyik torony tetején ücsörögtek egy nagy, barna pléden. Négyen voltak összesen, és amikor meglátták őt, helyet csináltak neki. Két lány, azaz, vele együtt három, és két fiú. Velük úgy-ahogy jóban volt, néha-néha összejárogattak, de csak felületesen ismerte őket. De mindig is szimpatizáltak egymással.

– Na, helló! Jó, hogy jöttél – szólalt meg Lotta. Silja vele jött ki a legjobban ötük közül, mert közel állt hozzá a temperamentuma. Neki elmondta, hogy összejött Aleksivel, bár gyanította, hogy a többiek is tudják, mert a lány nem a titoktartásáról volt híres.

– Szia – köszöntek neki a többiek, amire visszaköszönt.

Leült melléjük, és körülnézett. A nap haláltusáját vívta a horizonton, és utolsó, vöröses sugaraival festette meg az eget és a vizet. A szél lanyhán fújdogált, és a hullámok fel-felcsaptak az erődre. Az égen bárányfelhők úsztak át, és már látni lehetett az esthajnalcsillagot. A levegő olyan tiszta volt, hogy Siljának egy csapásra kiszellőzött a feje, és mindent sokkal világosabban, érthetőbben érzékelt. A hátuk mögött egy jegenyefa magasodott, ágai túlnőttek az erődítményen. A mellettük levő tornyon egy kávézóasztal állt egy napernyővel együtt, ahol Lukas gubbasztott egyedül. A távolt nézte ő is, és szomorúnak tűnt. Silja egy pillanatra megsajnálta, de aztán eszébe jutott az, ahogyan bánt vele.

– Látom, alapoztok – intett Silja az üvegek felé. Volt ott minden: vodka, sör, whisky, és különböző, furcsa színű üdítőitalok, amikkel keverték őket.

– Kérsz? – nyújtott felé Dan egy poharat. Ő nagy piás hírében állt, és a tekintetéből ítélve túl lehetett jó néhány kupicán.

– Nem, köszönöm. Inkább ebből a neonkék, szintetikus szarból kérek – nevetett fel, és az egyik üvegre mutatott. Dan vigyorogva töltött neki, és amikor belekortyolt, érezte, hogy az ízlelőbimbói csoportos öngyilkosságot követnek el. Kirázta a hideg tőle.

– Mondd, hogy nem abszint – köhécselt. Ez aztán erős volt!

Csoporttársai halkan kinevették őt.

– Miért, mit hittél, mi ez?

– Még jó, hogy nem akartam berúgni! Kösz, most elintéztetek nekem egy jó kis másnaposságot – dohogott. Most valóban nem érzett késztetést a lerészegedésre, elment a kedve tőle az utóbbi időben.

– Ugyan már, lazíts! – veregette hátba Dan.

– Akkor se volt kedvem berúgni.

– Ez nem kedv kérdése – nevetett.

– Most akkor is kihagytam volna.

– Csempésztem egy kis kaját – vett elő Lotta a táskájából egy kis batyut. Kihajtogatta, és eléjük tette. Rántott hal, pogácsa és sült krumpli került elő. Silja a szájába lapátolt egy jó adagot, mert máris érezte, hogy kezd a fejébe szállni az alkohol. Szédelgett, és kavargott a gyomra, de talán az étel picit felszívja. Véletlenül halat is evett, amitől öklendezni kezdett. Nagyszerű.

– Minden rendben? – tette Lotta a vállára a kezét.

– Nem, nincs! Utálom a halat.

– Öblítsd le ezzel – nyomott a kezébe Dan egy üveget. Silja visszaadta neki, mert ezek után nem mert beleinni semmibe.

– Ne legyél bunkó! – nézett a fiúra megrovón Lotta. 

– Mit szólnátok hozzá, ha Activityznénk? Hoztam magammal – vette elő a lány a táskájából a népszerű társast. Mindenki egyetértett vele, még Silja is. Talán ez eltereli a figyelmét a rossz közérzetéről.

Így is lett; elfeledkezett róla, és önfeledten szórakozott, nevetett, akár kiskorában. Újra gyereknek érezte magát. Mivel kicsit még iszogatott, ahogyan a többiek is, eléggé érdekesen mutogatták el a dolgokat, és ez további röhögőgörcsökhöz vezetett. Siljának már fájt a hasa. Úgy érezte, bennük is megtalálta a társaságát, és arra gondolt, legközelebb majd elhívja őket házibulik alkalmából. Épp olyan őrültek voltak, mint Aleksiék, szóval biztosan jól kijönnének egymással.

– Na, és mi van a bátyókáddal? – kérdezte vihogva Eleen. A lány ivott a legtöbbet közülük, és arca teljesen kipirult az alkoholtól. – Nem akarsz bemutatni neki? Olyan szexi!

A földön fetrengtek, és a csillagokat bámulták. Megunták az Activityt.

– És foglalt – mondta Silja kissé ellenségesen. Csak hagyja szépen békén Aleksit!

– Ja, mert ő jár vele – kotyogott közbe Lotta. A lánynak megcsikordult a foga. Nagyszerű, most már mindenki tudja, hogy a fogadott testvérével jár.

– Micsoda? – kerekedett ki Eleen szeme. Felkönyökölt, és megrázta szép, hamvasszőke haját. – Ez egy beteg vicc?

– Á, ő csak a mostohabátyja. Ne ítéld el!

– Ja, így értem. Hm, kár, szívesen jártam volna vele. De ha már így alakult, hadd élvezkedjünk mi is! Hogy jöttetek össze?

– Igazából ő mindig is a húgaként nézett rám, viszont én bele voltam esve. Képzelhetitek, mit éltem át, amikor hozta haza az épp aktuális barátnőjét… – Felsóhajtott, majd megrázta a fejét; gondolni se akart erre. – Nemrég bevallottam neki, mit érzek iránta, és...

– Blablabla… Minket a dolog technikai része érdekel – vigyorgott Eleen.

– Oh, hát… Egy hajóban történt, és nagyon… szenvedélyes volt.

– Azt gondolom! Na, és…? – kérdezte a lány csillogó szemmel, izgatottan.

– Mire vagytok még kíváncsiak?

– Öhm… Mekkora neki?

Silja elpirult, ahogy felidézte magában.

– Nem kicsi.

– Ahjj… Megőrülök a bátyádért – szisszent fel Eleen. – De nyugi, nem fogom lecsapni a kezedről.

– Ajánlom is! – nézett rá komolyan Silja.

– Szerintem ideje visszamenni, jöttök? – állt fel.

A többiek egyetértettek, ám Silja maradt. Jó éjt kívántak egymásnak, és a lány lehunyta a szemét. Kiélvezte a csendet, és miután megunta, elindult. Csak kóválygott, mert elég részeg volt. Aztán egy kezet érzett a vállán, amire összerezzent.

– Csak én vagyok, Mika – hallotta meg a fiú hangját. Silja bosszúsan nézett rá.

– Hurrá.

– Bocsánatot szeretnék kérni, amiért megbántottalak. Ki szeretnélek engesztelni. – A fiú olyan szerencsétlenül nézett rá, hogy Silja biccentett. Mika ekkor átkarolta a vállát, amit a lány lesöpört magáról. Egy padra ültek, és a fiú magyarázni kezdett. Silja nem igazán fogta fel, a tompaság és a részegség győzött. Hogy mi történt a továbbiakban, arra már nem emlékezett.

Másnap a szobájában ébredt, és rettentően hasogatott a feje. Szédült, és amikor megmozdult, hányinger tört rá. Szobatársai sehol. Bizonyára elindultak nélküle. Kiment a mosdóba, és megpróbált embert varázsolni magából; lefürdött, megfésülte a haját, és kisminkelte az arcát. Ekkor kopogtatás hangja ütötte meg a fülét. Kinyitotta az ajtót, és Mika állt előtte. Késztetést érzett, hogy rácsapja az ajtót.

– Mit akarsz?

– A tegnapi után még kérded? Azt hittem, többet jelentett neked az az éjszaka…

– Te meg miről beszélsz?! – nézett rá értetlenül. Ugyanakkor meg is rémült, mivel nem emlékezett arra, mi történt. De nem. Az nem lehet, hogy ő ezzel az alakkal…

– Tudtam, hogy tagadni fogod. Ez talán felidézi – mondta, azzal váratlanul közel hajolt hozzá, és megcsókolta. Rövid ideig tartott, mert Silja gyomorszájon vágta, és kilökte az ajtón. Ismét rátört a hányinger, és letörölte a száját.

– Most húzz innen, amíg szépen mondom!

A fiú felköhögött, majd a hasát fogva távozott.

Silja lehuppant az ágyára és a hajába markolt. Nem. Nem csalta meg Aleksit. Főleg nem ezzel a kis nyomoronccal. Próbálta felidézni az előző éjszaka történteket, de nem emlékezett. Mi van, ha… mi van, ha…? Nem… az nem lehet, Mika bizonyára csak hazudott.

Reszkető kézzel a kezébe vette a mobilját, és hívta Aleksit. Tudta, hogy nem szép dolog így elmondani, de nem bírta volna magában tartani.

– Szia, épp por… filmet néztem, és rád gon… – Silja félbeszakította a mondatát.

– Aleksi, én... El kell mondanom valamit. 

Következő fejezet

29. fejezet

Sziasztook! :)

Kicsit megkésve ugyan, de itt is az új rész! :) Bocsánat, hogy most hozom, de nyaraltam megint, pontosabban barátnőm nálam. :D Unatkoztam, szóval csináltam új designt, ami szerintem jobban illik a történethez, nektek hogy tetszik? :) Egyébként a Blogger Awardson a blog 4. helyezést ért el összesítve, nem semmi, hogy több, mint húszan szavaztatok, anélkül, hogy hirdettem volna, szóval KÖSZÖNÖM! :) Kérlek, írjátok meg, hogy tetszett ez a rész, izgatott vagyok! ^^ 

Luna 

Lucyt másnap már kiengedték a kórházból; sem a laboreredmények, sem az MR nem mutatott ki rendellenes elváltozást. A lány megbeszélte a szüleivel, hogy maradhat még egy hétre. Lucy tépelődött magában: vajon mi lenne a legjobb döntés…? Nagyon akart maradni, ugyanakkor a szüleinek szükségük van rá. Viszont, ha élhet addig Lukaséknál, ameddig nem talál munkát és albérletet, úgy se a szerelmének, se édesanyjának és édesapjának nem okozna csalódást. De ott volt még az is, hogy nem akart senkin élősködni, és hiába mondta Lukas, hogy lakhat velük, tudta, hogy kellemetlenül érezné magát. Nem így képzelte el az együttélést. Talán az lesz a legjobb, ha hazamegy, és miután rendeződtek a dolgok, visszatér a fiúhoz. Mindenképp meg akarta látogatni őket, mert most szükségük van rá. Hogy mondja el ezt a fiúnak? Mit fog szólni vajon hozzá, hogy mégsem marad…? Végiggondolva ez a legbölcsebb, hisz a család az első.

Ezeken tépelődött magában a fiú karjaiban, mivel nem jött álom a szemére. Lukas nála aludt, és szinte rögtön elszenderült; ez ritka eset volt, mert mindig ő aludt el utoljára. De most volt oka a fáradságra, mivel előző éjszaka mellette virrasztott.

Belefészkelte még jobban magát a fiú karjai közé, és felsóhajtott. Nem hitte volna, hogy így fog érezni bárki iránt is, de a fiúban megtalálta a lelkitársát. Hallgatta az egyenletes, halk szuszogását, és ahogy kifújta a levegőt, megborzongott, mert csiklandozta a tarkóját. Ma lett volna az utolsó, közösen eltöltött este Lukasszal. Készült is az alkalomra, vett a fiúnak ajándékot és titokban kicsinosította a világítótornyot. Vitt párnákat, gyertyákat és egy kaktuszt, hogy otthonosabb legyen. Kitakarított emellé, így már egészen barátságos hangulatot árasztott magából a hely.

Visszaemlékezett az együtt töltött pillanatokra, amelyek most fájdalmas tőrként hasítottak lelkébe. Az első alkalom, amikor találkoztak, és Lukas rögtön a terem leghátsó, legeldugottabb zuga felé vette irányát… Amikor egyszer osztálykiránduláson mellette kellett ülnie a buszon, de beszélgetés helyett a fiú zenét hallgatott… Azt hitte, gyűlöli őt, és önmagát hibáztatta. Első csókuk emlékébe még most is jólesőn beleborzongott, és gyakran felidézte magában. Szerette Lukast, teljes szívéből, és ez kölcsönös volt. Amikor még nem volt barátja, gyakran tűnődött azon, kit tud elképzelni maga mellé. Ugyan a fiú mindig is tetszett neki, de álmában sem gondolta volna, hogy ő lesz az, akivel el tudja képzelni az életét. Aztán ott voltak még a közös, összebújós esték, a gyengéd csókok és a reszketeg „szeretlekek”. Az érzés, hogy fontos valakinek. Ezek a pillanatok most elviselhetetlenül fájtak, de nem bánta. Legalább van mire emlékeznie.

~~*~~

– Nem! – Lukas hevesen felkiáltott, amikor Lucy szóbahozta azt, amin éjjel tépelődött. Nem fért a fejébe, hiszen annyira beleélte magát abba, hogy a lány mégsem utazik el!

– Kérlek, értsd meg! Én sem akarok elmenni, de a családomnak szüksége van rám, és…

– Azt hittem, maradsz! Nem mehetsz el! – Lukas birtoklóan magához szorította a lányt, és kétségbeesetten ölelte mellkasához a vékony testet. Lucy nyöszörgő hangot adott ki, mert olyan erősen fonta át a karjával. Lazított valamelyest a fogásán, de továbbra is kissé durván tartotta. Őt szerette legjobban a világon, sőt, ő maga jelentette számára a világot. Amióta édesanyja meghalt, azóta senkihez nem ragaszkodott. Talán ezért is szerette olyannyira Lucyt, mert rá zúdította az összes, elfojtott érzését. Most már magának is beismerte, hogy szüksége van szeretetre. Hiszen az mindenkinek kell, így ő sem kivétel. Régebben szerette ezt gondolni magáról, épp ezért viselkedett olyan elutasítóan Lucyvel. Emiatt gyakran gyötörte bűntudat, hiszen Lucy nem ezt érdemelte. Ő mégis ridegül, sőt, lekezelően bánt vele, pedig a lány mindig kedves volt hozzá. Neki ilyen a személyisége, egyszerűen nem tud másmilyen lenni. Ez volt a legnagyobb különbség közöttük. Lucy bájos, jólelkű és jámbor természetű, míg ő ezeknek az ellentéte. De a lány ennek ellenére is kitartott mellette, és ekkor döbbent rá arra, hogy lehet, mégiscsak számít valakinek. Hálás volt neki, hogy erre ráébresztette, és megtanította szeretni – őt, aki a világon senkit nem szeret és mindenkit ellök magától. Azóta belátta, hogy ez inkább védekező-mechanizmus, mert nem akart csalódni. De legbelül ő is azt akarta, hogy szeressék, még ha ezt nem is ismerte be önmagának sem.

Azóta a többi emberhez is másképp viszonyult. Nem bízott meg bennük továbbra sem, de nem utasította el őket élből. Filipet pár hónappal ezelőtt még elküldte volna melegebb éghajlatokra, most pedig összejárogattak és próbálták megismerni egymást. Filip is kissé tartózkodó volt, mert neki se igazán voltak barátai előtte és Aleksiék előtt, de nagyon is kedvesen viszonyult hozzá. Isten tudja, miért. Nem ismerte még elég alaposan ahhoz, hogy megítélje. Ezt még nem szokta meg, ahogyan Lucy ragaszkodását sem őhozzá. Mit szeretnek benne, miért szeretik? Ő maga nem sok kedvelhetőt látott magában, sőt, úgy érezte, hogy egy elcseszett lúzer. Önbizalma sohasem volt, bár amióta Lucyvel járt, jobban becsülte magát. Hiszen csak kell, hogy legyen benne valami, bármi is az, hogy egy ilyen lány járjon vele! Próbált is a kedvére tenni mindig, azóta beszerzett néhány új ruhát, és amikor együtt voltak, bókolgatott neki a maga módján. Furcsamód Lucy értékelte.

– Eressz el! Fáj – mocorgott a lány a karjában, amire észbekapott, és elengedte.

– Sajnálom – sütötte le a szemét Lukas, majd felnézett rá. – Én… megértem és elfogadom, csak azt hittem, itt maradsz velem… Még ágyneműt is vettem neked…

A lány szaggatottan felsóhajtott, és lágyan megsimította az arcát.

– Őszintén sajnálom. Tényleg.

– Nem, én kérek bocsánatot. Gyerekesen viselkedem és önző vagyok. Én is így tennék a helyedben – mondta ki nagy-nehezen. Belegondolt abba, mi lenne, ha az édesanyja még élne, és ő kerülne ilyen helyzetbe. Valószínűleg ő is rohanna haza, Lucy ide vagy oda.

– Köszönöm – fogta meg a lány a kezét és végigsimított a kézfején.

– Akkor… egy hét múlva indulsz? – kérdezte meg remegő hangon. A lány némán biccentett.

– Nem megyek osztálykirándulásra – döntötte el. A héten lett volna, két nap Helsinkiben. Múzeumlátogatás és persze sok pia. Az utóbbi nem érdekelte, az előbbi viszont vonzotta, mert most nyílt nemrég egy időszaki fegyverkiállítás. Mivel Lucy nem tudta előre, hogy marad még egy hetet, így ő nem jelentkezett.

– De, igen! Be is fizetted már a pénzt, és tudom, hogy meg akartad nézni azt a kiállítást.

– Így nem. Te fontosabb vagy. Hisz már csak egy hetet tölthetünk együtt.

– Igen, de utána visszajövök. És csak két napról van szó…

– Persze, de azt a két napot is veled akarom tölteni!

– Nem, Lukas! Az iskola fontos, és…

– Te fontosabb vagy! – vágta rá a fiú indulatosan.

– Kérlek… – cirógatta meg Lucy Lukas orcáját.

– Rendben… De csak a te kedvedért.

– Sajnálom, hogy így alakult – bújt oda hozzá a lány, amire rögtön átölelte és automatikusan az ujjai közé fogta a haját. Feltekert rájuk egy-egy tincset, és közben beszívta az orrába az illatát. Narancs és ánizs őrjítő keveréke csapta meg, ami szinte elbódította. Örökké emlékezni fog erre az illatra.

– Én is.      

~~*~~

– Silja, ébresztő! – keltegette Aleksi a lányt, aki nem mutatott túl nagy hajlandóságot rá.

Silja válaszul elkínzottan felnyögött és még jobban összekuporodott. Előző éjszaka szinte szemhunyásnyit sem aludtak, annak ellenére, hogy mindketten tudták, másnap korán kell kelniük a lány osztálykirándulása miatt. Aleksi ennek nem annyira örült, mert alig bírta ki Silja nélkül. Persze nem csak ezért fog majd neki hiányozni, de még senkivel nem jött ki ilyen jól szex terén. A lány tapasztalatlan volt ugyan, de ösztönösen ráérzett a dolgokra, és igazán ügyesnek bizonyult. Természetesen nem csak ez számított, hanem az, amit éreztek közben. Nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is kielégültek. Megőrjítette a lány, és legszívesebben egész nap csak szeretkezett volna vele. Az egyetemi órák voltak a legrosszabbak, mert egyfolytában csak Siljára gondolt, és alig bírt koncentrálni. Valósággal rohant haza hozzá, hogy aztán szó szerint leteperje. Volt valami izgató abban, hogy Silja a fogadott húga, és valószínűleg ez is hozzátett a gerjedelméhez. Eleinte még, amikor a lány megmondta neki, mit érez, furcsának találta, hiszen testvérek, még ha nem is vér szerintiek. Most pedig épp ez az, ami külön felizgatta. Ha csak „simán” ismerkedett volna meg Siljával, akkor valószínűleg úgy kezeli, mint a többi barátnőjét. De a lány különleges volt számára, és nem csak azért, mert együtt nőttek fel. Szerette őt azért, aki, és sohasem unta meg annak ellenére sem, hogy szinte minden nap találkoztak. Őt nem csak a testéért szerette, hanem azért, mert mindig el tudott vele hülyülni, és ha kellett, fontos témákról beszélgetni. Mellette állt és támogatta, neki elmondhatta minden problémáját. Elfogadta és szerette, még akkor is, amikor ostobán viselkedett, és ez persze kölcsönös volt. Senkivel nem törődött ennyire, és senki nem értette így meg. Az pedig plusz, hogy mellette még veszettül vonzó is volt…

Aleksi ekkor úgy döntött, más módon fogja felébreszteni a lányt, ha egyszer cirógatással nem megy semmire. Keze a csípőjére csúszott, és feltűrte a lány hálóingét. Érezte Silja forró, puha bőrét a tenyere alatt, és lassan simogatni kezdte. Először a hasánál időzött el, majd miután érezte, hogy Silja mocorog, és hallotta a halk, kéjes hangját, benyúlt a combja közé. Másik kezével letolta magáról a boxerét, és lábával átkulcsolta a lányét. A takarót félredobta, majd nekinyomta kőkemény férfiasságát a fenekének.

– Most sem kelsz fel…? – csókolt bele a nyakába, amire a lány felszisszent.

– N… nem.

Aleksi ekkor lehúzta Siljáról azt a szexi, csipkés tangát, ami annyira felizgatta mindig, majd lökött egyet a csípőjével.

– Ugye tudod, hogy most jól megduglak…?

– Nem… volt… elég… a tegnapi öt menet? – Silja minden szónál szünetet tartott, mert a fiú tovább ostromolta a legérzékenyebb pontját.

– Veled…? Viccelsz… Egész nap dugnálak, már mondtam… – Felkelt, hogy óvszert húzzon, és miután végzett a művelettel, a hasára gördítette a lányt. Most így akart vele szeretkezni.

– Aleksi, ez… biztos jó ötlet? El fogok k… áhh… – Silja nem tudta befejezni a mondatát, mert a fiú rögtön beléhatolt. Nem bírta már tovább, túl izgató volt a lány, ahogy fekszik előtte, félmeztelenül. Az a feszes, kerek feneke és hátának gyönyörű íve… Leomló, kócos, fekete haja és izmos lába… A puszta látványától képes lett volna elmenni.

Ráhajolt a hátára, megragadta a vállát, amire finom csókokat hintett. Nem érezte egészen eddig az érintéseknek és az apróbb gesztusoknak a súlyát, de Siljánál rájött arra, hogy ezek mennyire fontosak. Így lehet igazán kimutatni a szeretetet. 

Újra és újra elmerült a testében, miközben folyamatosan hol a hátát, hol a vállát és a tarkóját csókolgatta. Tudta ő is, hogy most nincs idejük egész reggel szeretkezni, amit egyrészről bánt, mert szerette hosszasan élvezni az együttléteket, másrészről pedig nem bírta volna most sokáig. Ébredés után még érzékenyebb volt, mint amúgy is, főleg egy olyan csaj mellett, mint Silja. Aleksi gyorsított a tempón, és megragadta a lány haját. Belemarkolt, feltekerte a kezére, és hátrahúzta Silja fejét annál fogva. Nem durván – legalábbis nem akart az lenni –, de azért a lány felkiáltott. Valószínűleg nem számított erre.

– Mit… művelsz…?

– Kibaszottul… akarlak… – A fiú mohón csókolni, majd harapdálni kezdte a nyakát, miközben teljes erőből hatolt belé ki-be. Ezt már nem bírta tovább, ösztönei felülkerekedtek, és úgy dolgozott rajta, mintha legalábbis az élete múlna rajta. Aleksi pár lökés erejéig bírta már csak; állatias üvöltést hallatva élvezett el a lánnyal együtt. Nem volt valami hosszú menet, de annál intenzívebb és lényegre törőbb. Aleksi most pont erre vágyott, és a kielégülés mámorában úszott. Ezzel csak az volt a baj, hogy kezdett visszacsúszni az álom mezsgyéjére. Maga felé fordította a lányt, aki kikerekedett szemmel nézett rá, ugyanakkor látszott rajta, hogy mennyire elégedett.

– Tetszett a kis ébresztő…? – paskolta meg a fiú Silja arcát. – Remélem, most már felébredtél!

– Te… perverz állat!

– Na, jól megd…? Úgy értettem…

Silja jelzésértékűen pofon ütötte, amire finoman rácsapott a fenekére.

– Hogy bírod…? Nem tudtam tőled aludni…

– Mi az, hogy te nem tudtál tőlem – hangsúlyozta ki a szót –, aludni? Inkább én nem tudtam tőled!

– Nem én voltam az, aki hajnali háromkor arra kelt, hogy kanos, és hogy ezt levezesse…

– Ne mondd, hogy nem élvezted! – kacsintott rá a fiú, amire bezsebelt a lánytól egy lesújtó pillantást. Szája sarkában ugyanakkor mosoly ült, és Aleksi látta azt is, hogy elpirult.

Nos, igen, való igaz, nem bírt magával, és mivel kiverni nem akarta, így a lányon élte ki magát. Amikor elkezdte simogatni, még aludt, és Silja arra ébredt, hogy épp a nyakát csókolgatja, miközben nekidörgölőzik. Aleksi „na ugye, én megmondtam!” nézést villantott rá, és még sohasem érezte magát ennyire elégedettnek és magabiztosnak.

– Öö… Nagyon hangosak voltunk? – kérdezte a lány kipirult arccal.

– Talán a szomszéd faluban nem hallották – kócolta össze Aleksi a lány haját.

Most Siljánál voltak, ami annyit jelentett, hogy Nitta valószínűleg sztereóban hallgathatta őket, mert nem messze volt a szobája. Aleksi ebbe csak most gondolt bele.

– Úhh… Kicsit se kínos, áá…

– Szerintem már megszokta – vigyorgott a fiú, majd ismét megpaskolta a fenekét. – Na, de most készülődj, mert a végén még tényleg elkésel!

– Jó-jó… – kelt fel a lány, majd megcsókolta a fiút. A fürdő felé vette irányát, és hamarosan vízcsobogás hangja ütötte meg Aleksi fülét. Kísértést érzett, hogy utánamenjen, de akkor biztos, hogy nem érné el a buszt…

Mivel péntek volt, ami annyit jelentett, hogy nincs iskola, nem volt semmi dolga. Talán átmegy Filiphez gyakorolni, vagy megnéz valami porn… filmet.

Silja hamarosan kilépett a fürdőszobából, immáron hálóköntösben, ami nem sokat takart.

– Te most direkt kínzol? – legeltette végig Aleksi a szemét a lányon.

– Igen, persze, direkt, csakis a te kicseszésed miatt vettem ezt fel.

A fiú utánakapott, és az ölébe húzta. Silja átkarolta a nyakát, és érzékien megcsókolták egymást, persze vigyázva arra, hogy ne túl szenvedélyesen. Már így is mocorgott Aleksi férfiassága.

Kész. Eldöntötte. Pornódélutánt tart.

~~*~~

Silja Lukas mellett ült a buszon; csak két hely maradt, mert mindketten elkéstek. Ennek egyikőjük sem örült túlzottan, bár most a fiú nem volt annyira ellenséges, mint szokott. Az út Helsinkibe két órás volt, vagyis annyi lett volna, de megálltak egy városkában, hogy megnézzenek egy galériát. Az egyik csoporttársuk, Mika képeit állították ki, aki szabadidejében festegetett. Silja egyáltalán nem kedvelte a fiút, mert szerinte el volt szállva magától, és a múzeumban is egyfolytában önmagát ajnározta. Timo Eskola és Kerttu Halonen, a tanáraik el voltak ájulva tőle és az ő „művészetétől”, amit se Lukas se Silja nem értett.

– Ez de szar volt… – szólalt meg a fiú a buszon.

Egy apró falvacska suhant el a szemük előtt, és a távolban fenyők sorjáztak.

– Végre valamiben egyetértünk – mormogta Silja az orra alatt. Nem akart hangosan beszélni, mert a fiú nem messze ült tőlük. Bár igazából nem érdekelte, mert amúgy is az agyára ment. Még régebben megpróbálta őt felszedni, és azóta is volt, hogy próbálkozott nála. Úgy tűnik, valamiért vonzza a művészeket, bár Mikát nem tartotta annak. Két párhuzamos vonalat ő is tud rajzolni.

– Ez a mai, modern, haladó „művészet”. Hát eddig jutottunk.

– Nagyon „haladó”. Csak nem mindegy, hogy előre vagy vissza.

– Én maradok az igazinál, amikor egy alkotás ért is még valamit. Manapság már minden művészetnek számít, legalábbis megpróbálják annak eladni még a szart is. Csak gondolj Duchamp Fountainjére.

– Igen, de azt polgárpukkasztásnak szánták, és Duchamp pont azért állított ki egy piszoárt műalkotás címén, hogy gondolkodásra késztesse az embereket a művészet fogalmáról. 

– Tudom. Én is jártam művtörire – nézett a fiú lesajnálóan Siljára. – Ugyanakkor azt nem értem, mi létjogosultsága van ezeknek az alkotásnak nem nevezhető valamiknek, amiket egy ötéves is el tud készíteni.

– Kérdezd Mikát – vonta meg a lány a vállát. Nem emlékezett arra, mikor beszélgetett el ilyen hosszasan veszekedés nélkül Lukasszal. – Szerintem leginkább az, hogy az embereknek túl sok a szabadidejük.

– Adhatnák nekem is!

– Mintha te olyan elfoglalt lennél…

Lukas megvetően felvonta az orrát, és keresztbefonta a karját.

– Most duzzogsz? – kérdezte Silja kisvártatva, miután Lukas tüntetőleg bámult kifelé az ablakon.

– Nem duzzogok! – csattant fel a fiú.

– Olyan vagy, mint egy óvodás, aki mindenen besértődik. Így ne csodálkozz azon, hogy nem állnak szóba veled az emberek!

– Lucy és Filip is emberek tudtommal – morogta Lukas villámló tekintettel. – Egyébként pedig inkább legyen kevés szerettem, mint olyanok, akikkel te barátkozol.

Silja ezt igen sértőnek érezte, főleg, mert tudta, hogy a fiú lenézi őket. Gyakorlatilag mindenkit lenézett a barátain kívül.

–  Arról én nem tehetek, hogy a mi társaságunk nem felel meg az úri ízlésednek. Tudod, nem lehet mindenki olyan előítéletes, mint te. Elég beteg a felfogásod a világról…

– Aha, és még én vagyok a beteg. Nem én dugatom magamat a testvéremmel.

Siljának megcsikordult a foga, és ökölbe feszült a keze. Türtőztetnie kellett magát, hogy ne vágja pofon Lukast.

– Hogy te mekkora egy fasz vagy – vágta hozzá tömény megvetéssel. Ha lett volna még hely, és nem szerpentinen mennek, most felkel, és elül a fiú mellől. Így azonban sajnos kénytelen lesz elviselni a társaságát.

– Ó, igen? Te pedig szánalmas!

– Miért is lennék az? Kérlek, világosíts fel!

– Először is azért, mert beleestél a bátyádba, aki észre se vett téged, mert annyi esze van. Mondjuk összeilletek, mert neked se sokkal több. Amúgy is, Aleksi egy kanos barom, ezt mindketten tudjuk, és szánalmas vagy, hogy azt hiszed, neki többet jelentesz!

Siljának eddig tartott az önuralma – tenyere csattant Lukas arcán, aki nyomban odakapott a kezével. Sértetten, ugyanakkor mély lenézéssel pillantott rá. Tekintetéből csak úgy sütött a gyűlölet. Hogy merészel ilyet mondani?! Mit képzel magáról?! Akkor is, ha ez így lenne, a fiú a bátyja, és bármennyire is nem tetszik neki, ő a nővére.

– Tudod jól, hogy igazam van. – Lukas csak ennyit mondott, majd a fülébe tette a fülhallgatót és bekapcsolta a zenét.

Siljában kavarogtak az indulatok – miért viselkedik ilyen bunkón Lukas…? Eddig úgy tűnt számára, hogy kezd megnyílni, és mintha egy fokkal kedvesebb is lett volna… Persze nem vele, hanem általánosságban, de tőle már ez is nagy szó volt. Lucy miatt ilyen valószínűleg – jutott a következtetésre. Ő is rettenetesen sajnálta, hogy elmegy legjobb barátnője, de megértette. Lukas azonban más, mint ő, másképp dolgozta ezt fel, és ezt is megértette. De az, hogy ilyeneket mondjon, már nem. Igen, Aleksi ilyen volt, egy kanos barom, de megváltozott. Tudta, hogy számára többet jelent egy jó numeránál, és nem csak azért, mert mondta. Látta azt, ahogyan viszonyult a többi barátnőjéhez, és volt különbség. Jelentős. Egyedül talán Janinára tekintett másként, de bevallotta neki, hogy vele sokkal jobb. Ismerte Aleksit, tudta, mikor hazudik – egyrészt nem tudott, másrészt, ha meg is próbálkozott vele, rögtön felismerte. Nem. A fiú szereti őt, bármit is mond Lukas. És ő viszontszereti. Ez a lényeg. 

Következő fejezet